közoktatás;

2018-06-09 08:07:00

Magánozók

Miközben a kormány képviselői időről időre dicshimnuszokat zengnek a magyar közoktatás elmúlt nyolc évben bekövetkezett, soha nem látott fejlődéséről (lehet, nem fejjel lefelé kellene vizsgálni azokat a statisztikákat, kedves urak), a narancsos álomvilágon kívül létezők körében egyre népszerűbb lesz az "állammentes iskola".

A hvg.hu írt arról, hogy az egészségügyhöz hasonlóan az oktatás is egyre inkább a magánszféra felé tolódik, a hazai magániskolákba már alig tudják felvenni a gyerekeket, olyan magas a centralizált, klikkesített közoktatást megelégelők aránya. A lap említést tett arról is, előfordult már, hogy "jobb híján" szülők magántanulói csoportokat hoztak létre gyermekeiknek - bármi jobb annál, mint hogy Orbán Viktort dicsőítő propagandatankönyvekből tanuljon a gyerek.

Nem csoda, hogy a kormány mindent megpróbál megtenni azért, hogy minél kevesebb teret hagyjon a magánintézményeknek - és minél kevesebb esélyt a szülőknek, diákoknak. Az alternatív iskolákat évek óta próbálják ellehetetleníteni, kivéreztetni, több-kevesebb sikerrel. A Tárki kutatása szerint 2010 óta folyamatosan csökken ezen intézmények száma (miközben, tegyük hozzá, az egyházi iskoláké folyamatosan növekszik). A nagy népszerűség egyik oka is ebben keresendő: magániskolákból egyre kevesebb van, az állami közoktatással elégedetlen szülő egyre több.

A magániskolák ugyanakkor sok pénzbe kerülnek, és csak egy szűk réteg teheti meg, hogy kimenekítse gyermekeit az állami oktatásból (nem véletlen fordítják néhányan az egyik legnépszerűbb magánsuli, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium rövidítését, az AKG-t úgy, hogy "Apám K*rva Gazdag"). Ennek nem feltétlen kellene így lennie, ha az állam megfelelően támogatná ezeket az intézményeket is. Vagy ha a közoktatást is például életképesebbé tenné. Sajnos ez egy másik álomvilág.