Cecelia Ahern: nem állhatsz a változás útjába

Publikálás dátuma
2018.06.09 07:47
FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Fotó: /
Cecelia Ahern, a P.S. I love you című könyv szerzője legújabb regénye, a Lantmadár apropóján változásról és a nehéz élethelyzetek megéléséről beszélt lapunknak.

-„Vonz, hogy a veszteségről írjak, olyan karakterekről, akik elbuktak és tehetetlennek érzik magukat az életükben” – emelte ki korábban. Miért vonzódik ezekhez az érzésekhez, úgy véli, ezeknek van a legnagyobb jelentőségük az életünkben?

- Nagyon érdekel az emberi lélek útja. Mindig is lenyűgöztek azok, akik sok mindenen keresztül mennek életük során. Van egy pillanat, amikor úgy érzed, hogy elérted a mélypontot, és egyszerűen nem tudsz túllépni valamin. De mindannyiunk lelke olyan, hogy tudunk küzdeni önmagunkért, túl tudunk jutni a helyzeteken, erősebbé válunk általuk és felkészülünk a következőre. Íróként nagyon izgalmas téma az az időszak, amikor kutatsz és megpróbálod felfedezni, ki vagy te. A szereplők életét gyakran veszteség és sötétség uralja miközben önmagukat keresik, de úgy hiszem, ilyen a való élet is: folyamatos változás, folyamatos utazás és a kihívásokon való túljutás.

- A P.S. I love you című könyvét alig huszonhárom évesen publikálta, és többször hangsúlyozta, hogy saját identitásvesztéstől való félelmében, szomorúságában írta.

- Akkor úgy éreztem, hasonló utat járok, mint a szereplő. Szomorú és mély időszak volt az életemben, azt próbáltam kitalálni, ki vagyok én és hová tartok. Így alkottam meg Hollyt, a főszereplőt, aki elveszítette a férjét, s ezen keresztül önmagát is, az útját, a kérdéseket: mi értelme az életének, és mit is csinál itt, milyen céllal. Ahogy számára a férje levelei mutattak kiutat, úgy számomra a regény írása. S ahogy az ő élete a regény végére teljesen megváltozik, úgy változott meg az enyém is.

- Milyen hatást gyakorolt írói stílusára Írország és az a környezet, amelyben felnőtt?

- Bár a legtöbb regényem Írországban játszódik – de a szereplők gyakran utaznak, és több történet játszódik máshol is –, ez csak azért van így, mert én is ír vagyok, és ismerem az itteni embereket. Ismerem a humorérzékünket és hogy miért vagyunk olyanok, amilyenek. Eleinte vidám, humorral megfűszerezett de némileg szomorú történeteket írtam. Az évek során azonban a humor mértéke változott; sok a szarkasztikus, sötét pont, de ez egyfajta ír sajátosság, nem számít, hogy milyen kilátástalan helyzetben vagy, mindig akad valaki, aki tud valami vicceset mondani.

- Lantmadár című regénye a Könyvhétre jelent meg magyarul. Mi vezette egy olyan különleges történet megírására, amelyben a főszereplő képes a hangja változtatására?

- David Attenborough egyik dokumentumfilmje inspirált, amely a lantmadárról szólt. A madár hangokat utánoz az erdőben, de nem csak madarakét, hanem bármit, telefoncsörgést, kamerakattogást stb. Korábban sosem láttam ilyet, lenyűgöző volt. Megmutattam akkoriban a hatéves lányomnak, és ő is elkezdte utánozni azokat a hangokat, amelyeket a lantmadár adott ki. Ahogy őt hallgattam, jött az ötlet, mi lenne, ha olyan szereplőt alkotnék, aki a lantmadárhoz hasonló. A lány egy madár emberi manifesztációja. A könyv az elszigeteltségről is szól, arról, hogy milyen a természetben élni, minden apró hangot hallani, és mindenhez kapcsolódni valamiképp. Aztán ott a város, ahol mindenki elfoglalt, és nem hallja meg az őt körülvevő világot. Emellett az is szempont volt, hogy ez egy romantikus történet, és a lány olyasvalakihez kötődik, aki szintén különös viszonyban áll a csenddel. Egyszerre mutat rá a mű a világ extrovertált és introvertált megközelítésére, a hírnévre és a népszerűség utáni vágyakozásra.

- A regény a tehetségkutató műsorok világát is érzékletesen ábrázolja. Célja volt a kritika?

- Ez csak megfigyelés, nem próbáltam meg üzeneteket közvetíteni általa. A tehetségkutatókban az eredeti és egyedi tehetségeket átformálják. Annyira alakítják őket, hogy amikor fellépnek, már nem is saját személyiségüket láthatják a nézők, s könnyen elveszítik saját hangjukat (Ahogy Lantmadár a képességét a regényben – a szerk.). Elsősorban a fiatalokra gondolok. Fontosnak tartottam ezt az elemet behozni a történetbe, mert ez különösen jelentős Laura számára, akit ettől a világtól mindvégig óvtak.

- „Változz a változással” – ez a gondolat kiemelt szerepet kap a regényben.

- Hiszek ebben. A regény részei a lantmadár életszakaszait mutatják be, prezentálva amin a karakter is keresztül megy. A madárnak szabadságra, szépségre, természetre van szüksége, és ugyanez kell Laurának is. Ahogy az állatnak gyönyörű tollai és hangja van, és el akar rejtőzni, úgy Laura is erre vágyik. A regény a lantmadár evolúcióját követi végig. Folyamatosan változunk, sosem maradunk ugyanazok, mert az élet új helyzetek elé állít bennünket, amelyekhez alkalmazkodnunk kell és kialakítani önmagunk következő alakját. Úgy hiszem, ha képes vagy alkalmazkodni a változáshoz, azáltal erősebb is leszel. A könyv témája is ez, hogy miként lehet alkalmazkodni a változáshoz a sötét és nehéz időszakokban.

- Gyakran elhangzik, hogy egyre kevesebbet olvasnak az emberek, és az internet átveszi az olvasás szerepét az életükben. Hogy vélekedik erről?

- Tisztában vagyok a közösségi média hatásaival, de azt gondolom, hogy azok, akik szeretnek olvasni, nem hagynak fel ezzel. Az emberek ki vannak éhezve a történetekre, el akarnak kicsit menekülni, és sokszor ezért választják a közösségi médiát, a Netflixet, és hasonlókat. Mindez csak azt jelenti, hogy más módokon kell felkeltenünk az emberek érdeklődését, és odafigyeléssel kell megtalálnunk az olvasóinkat. Nem állhatunk a változás útjába. Látja, az emberek változnak. Az életünk változik.

Névjegy
Cecelia Ahern kortárs ír regényíró. Édesapja az egykori ír kormányfő, Bertie Ahern. Újságírásból diplomázott Dublinban. 2004-ben jelent meg első regénye, P.S. I love you (Utóirat: Szeretlek!) címmel, amely azonnal világsiker lett, több mint negyven országban adták ki, és népszerű filmadaptáció is készült belőle. Ezt követően további tizennégy könyvet írt. Műveit harminc nyelvre fordították le és több mint huszonöt millió példányt adtak el belőlük.

2018.06.09 07:47

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 15:00

Új helyen az ARC plakátkiállítás (fotók)

A megszokott városligeti helyszín helyett az Örs vezér útján nézhetik meg az idei, UNFAKE! című pályázat díjnyertes plakátjait. A kiállítás október 7-ig, naponta 23:30-ig látogatható.

Szerző

Megosztás
2018.09.22 08:32
A legjobb alkotásnak járó díjat Béky Patrik és Tóth Dániel Demagógia című közös alkotása kaptaARC - UNFAKE!/
Második helyezett Partigianna Verseny című képe lettARC - UNFAKE!/
Harmadik helyezést ért el Sulyok Ábel Rejtsd el a fájdalmad! címűmunkájávalARC - UNFAKE!/
A legkedélyborzolóbb alkotás díját a Borz díjat pedig Vajda Gyula A Stróman című műve kaptaARC - UNFAKE!/
A Hammer Agency különdíját Sándor Bence Ahogy én szeretlek című pályamunkája nyerte elNépszava/ Tóth Gergő
A helyszínen látható még a Közös Halmaz installációja és kísérőkiállítása isARC - UNFAKE!/