Nemrégiben lemondott Jean-Marc Janaillac, az Air France főnöke, aki előzőleg – vesztére - azt javasolta, hogy cégen belüli „népszavazás” döntsön, elfogadják-e béremelési indítványait. A megkérdezett tárgyalófelek 55 százaléka habozás nélkül nemmel felelt, a vezér pedig nem tehetett mást, vette a kalapját.
A helyére Anne-Marie Couderc-et nevezték ki, aki nem ismeretlen név a politikában. Munkaügyi miniszter volt egykor Alain Juppé kormányában, majd onnan egy nagy lapterjesztő vállalat élére került, ahol finoan szólva sem sikerült csodálatos eredményeket elérnie.
Az Air France élére történt kinevezését nem köszöntötte örömujjongás, sőt, ő maga is duzzogott, hogy egyelőre csupán rövid távú bizalmat kapott, mindössze két-három hónapra, amíg meglelik a végleges utódot. De ehhez a rövid távú megbízáshoz is teljesen bizonytalan hatáskör kapcsolódik, érdemi döntési jogosultságok nélkül.
Madame Couderc legalább 2019 májusáig szeretett volna megbízást kapni, a jelölők azonban azt szeretnék, hogy olyan valaki legyen az elnök-vezérigazgató, aki hivatásos légi közlekedési szakértő, és a francia, valamint az angol mellett hollandul is beszél, az Air France ugyanis közös társaság a holland KLM-mel.
Ez a viszony immár tizennégy esztendeje tart, de korántsem felhőtlen. Amszterdamban aggódnak a jövő miatt, akadnak, akik válást áhítanának. A KLM önmagában nyereséges cég lenne, ráadásul tovább javuló állapotban van, bölcsen takarékos, ellentétben azzal a nemtörődömsége, amit szerintük a francia partner produkál. A KLM attól tart, hogy az Air France rajta óhajtana nyerészkedni, „németalföldi fejőstehénként” szeretné használni.
A részben állami tulajdonú Air France szomorú állapota mintegy három évtizedes, szociális konfliktusokkal terhelt feszült időszak következménye. Vita van arról, hogy a franciák szubjektív hibái vagy a gazdasági körülmények objektív kényszerítő tényezői, a kegyetlen nemzetközi versenyfeltételek idézték-e elő a mostani helyzetet. Alighanem tévedés lenne azt gondolni, hogy minden csak az utóbbi tényezőre vezethető vissza, hiszen másutt is vannak gondok, de az Air France különös tehertételnek mutatkozik.
A legtöbben a francia szakszervezeti állapotokat tartják a „főbűnösnek”. A sztrájkokat rendre a pilóták kezdeményezik, döntő mértékben ők diktálnak, pedig az egész légitársaság 50 ezer alkalmazottja közül ők mindösszesen négyezren vannak. A helyzetük miatt azonban ők a hangadók, ők szabják meg, mi legyen a következő akció, ők határoznak arról, legyen-e sztrájk vagy sem. Katasztrofális helyzetet idézett elő, amikor az Air France pilótái az 1998-as franciaországi labdarúgó világbajnokság idején a munkabeszüntetés mellett döntöttek.
A konfliktusok eredői kettősek. Egyfelől a társaság nem eléggé versenyképes, viszont pokolian pazarló, ugyanakkor pedig a francia szociális terhek igen magasak, és az adózási körülmények is kedvezőtlenek.
A költekezésre egyetlen példa, hogy rendszeresen mintegy kétszáz szolgálati autót tart forgalomban az Air France. A Le Monde elemző cikke „nemzeti átokként” írt a légitársaságról. Az írás szerzője szerint csak alapvető fordulat állhatná útját annak, hogy az Air France végleg eltűnjön a süllyesztőben.
