lóverseny;Kentucky;Justyfi;

2018-06-10 17:16:00

Sorosnak ez is bejött

Feltette teljesítményére a koronát Justify. A gesztenyebarna amerikai telivér a lósport történetében a tizenharmadik állat, amely egymás után megnyerte a Kentucky Derbyt, a Prickness és a Belmont Nagydíjat, de közülük csak a második, amelyik egész pályafutása során veretlen maradt. A három különböző hosszúságú pályán aratott diadal különleges teljesítmény, ezt hívják "tripla koronának". Justify értékére jellemző, hogy két felmenője, Secretariat és Seattle Slew is tripla korona győztes, ráadásul idáig az utóbbi volt az egyetlen veretlen.

Justifyra most hosszú és remélhetően sikeres fedező karrier vár. A ló tulajdonosa egy olyan konzorcium, amelyben 15 százalék részesedése van Soros Györgynek. A milliárdos sokáig a szakértők elől is el tudta titkolni, hogy köze van a ménhez. Még a Soros és a lóverseny iránt egyaránt hevesen érdeklődő New York Times is csak a balmonti futam előtt három nappal tudta meg a meglepő részletet.

Sorosnak a jelek szerint szerencséje van a lovakkal. A három évvel ezelőtt szintén tripla koronát nyert American Pharoah a tavaszi fedező idényt Kentuckyban tölti, nyáron ellenben Ausztráliában boldogítja a kancákat. Tulajdonosai Amerikában 200 ezer dollárt kasszíroznak csikónként, Ausztráliában 50 ezer a tarifa. Tekintve, hogy egy átlagos idényben 150 csikót is nemzeni szokott, az éves árbevétel meghaladja a 35 millió dollárt. A nagyságrend majd Justify esetében is hasonló lehet.

Mivel Soros György 2011-ben megszüntette befektetési alapját, és azóta csak a családi pénzt kezeli, nem köteles nyilvánosságra hozni, miként születnek üzleti döntései. Azt sem tudni, hogy ő vagy valamelyik menedzsere talált rá az eleve csúcsversenyzőnek tenyésztett Justifyra. A lovat amúgy ugyanaz az istálló nevelte, amelyik korábban American Pharoah-val is megütötte a főnyereményt.