A vadregényes és vendégszerető sziget

Publikálás dátuma
2018.06.11. 07:33
A város tetején egy hatalmas gránittömbre épült a XIII–XIV. században a Fellegvár. Legnagyobb építménye a kormányzói palota.
A helyiek Île de Beauté-nek, a szépség szigetének hívják. A kifejezés helytálló, hiszen Korzika tele van lenyűgöző tájakkal, ízekkel, színekkel és megannyi szépséggel.

A tüzes és büszke sziget a negyedik legnagyobb a Földközi-tengeren. Mindent kínál, ami szem-szájnak ingere: búvárhelyeket, sziklákon álló városokat, csodás strandokat, buja növényzetet, eldugott falvakat, pazar túraútvonalakat, káprázatos öblöket, kozmopolita életérzést. Bánatunkra viszont fapados Budapestről még nem repüli. Ehhez Bécsig kell először eljutnunk. Így aztán nem is futni lépten-nyomon magyar turistákba itt.

Amikor azt írtuk, hogy tüzes, nemcsak a hangulatra gondoltunk Napóleon és Kolombusz Kristóf szülőhelyén: gyakoriak a bozóttüzek, tavaly nyáron is, ősszel is több ezer hektár lett a lángok martaléka. Ami azért is gondot jelent, mert a sziget fő bevételi forrása a turizmus. Korzika Franciaország egyik legszegényebb régiója, mely állandóan központi támogatásra szorul.

Pedig a szigeten minden nagyon drága. Sokkal drágább, mint Párizsban vagy a közeli Szardínián. Viszont minden van, minden kategóriában. Homokos, kavicsos, sziklás tengerpart, kristálytiszta víz, mindenféle-fajta szállás, a franciától eltérő, helyi anyagokkal dolgozó konyha - rengeteg kecskesajttal, vaddisznóval, gesztenyével, hihetetlen fantáziával megálmodott lekvárkombókkal. Kár volna kihagyni a gesztenyesört vagy a csokis fügelekvárt.

A 8720 négyzetkilométeres, Franciaországhoz tartozó szigeten kicsivel több, mint negyedmillióan élnek. A főváros Ajaccio, Bonaparte Napóleon szülőhelye. Nyüzsgő kikötőváros, gyönyörű öbölben, a háttérben még nyár elején is havas hegyekkel. A középkori citadella, az óváros szűk utcái élénk, színes piaca vadregényes kulisszát kínálnak a barangoláshoz.

Bonifacio sziklán terül el, a tengerről olyan, mintha a házak a vízre épültek volna. A kikötői séta után a több mint ezeréves utcákon sétálva a tengerésztemetőig is eljuthatunk. Corte Korzika régi, szellők által hűtött fővárosa, 600 éves fellegvárral. Bastia patinás, de ma is nyüzsgő kikötő, Speloncato pedig teljesen kihalt városka, ezeréves házakkal és régi harcok golyónyomaival. Sartène állítólag a legkorzikaibb város, ugyancsak hangulatos, szűk utcákkal.

Korzikát vad, zord, sziklás szigetnek képzelik a legtöbben, pedig valójában zöld: lengedező pálmákkal, illatozó mediterrán fenyőkkel. Legalábbis a parton. A belsejében persze már más a helyzet, ott tényleg olyan vadregényes (majdnem) minden, mint a képzeletünkben. Szűk szerpentinekkel, amelyek a legedzettebb gépkocsivezetők idegeit is alaposan próbára teszik.

A sziget belsejében ritkán találkozunk emberekkel. Az ősi vendetta és a legendás hírű rablólovagok, banditák öröksége ez, a zárkózott élet magát a biztonságot jelentette valaha. A turistáknak azonban semmi félnivalójuk nincs, nagyon ügyelnek rá, hogy civileket soha ne érjen bántódás. Ugyanakkor törvényként tisztelik a babonákat, régi szokásokat. Amikor például egy kisgyerek foga jön, nem ehet bárány- és disznóhúst, nehogy törpe maradjon. Vagy május közepén nem tartanak esküvőt, mert az rossz óment jelent. Mindenki ismeri a híres Bosszúálló Madonna szobrát Calviban, amelyet az egyházi ünnepekre más és más ruhákba szoktak öltöztetni. Az alsóruha mindig a Madonnán marad, úgy tartják, hogy tilos alá nézni. A legenda szerint a Madonna öltöztetőnője egyszer megszegte a szabályt, és abban a pillanatban megvakult.

Ha közelebbről megismerkedünk velük, hamar rájövünk: a korzikaiak kedvesek, temperamentumosak, vérpezsdítően énekelnek és táncolnak, és nem csupán különleges babonáikhoz, hagyományaikhoz és szülőföldjükhöz ragaszkodnak, de vendégeikhez is, ha szívükbe fogadták az utazót.

Fiadone és cabistrelli
Kétségtelen, hogy Korzika híres a tradicionálisan egyedi konyhájáról is. Egyszerűség, természetesség, frissesség és harmónia jellemzi, azonban érdemes kiemelni a két gazdag és jellegzetes ízvilág – az olasz és a francia konyha – keveredését. Gyakori, hogy az éttermekben nincs állandó étlap, ugyanis a többségük a felhasznált alapanyagok nagy részét helyben szerzi be, és a lehető legfrissebb helyi kínálatból dolgozik. A legtöbb fogás a szezonális zöldségek és gyümölcsök mellett a tengergyümölcsei, a halak, a vadak, valamint a juh- és kecskesajtok változatain alapul. A korzikaiak igencsak édesszájúak, az egyik leghíresebb édességük a fiadone elnevezésű sajttorta, amely helyi ricottából készül. Emellett kiemelendő a canistrelli teasütemény, amit legfőképp a pastis, azaz az ánizspálinka mellé fogyasztanak.

Szerző
Témák
utazás Korzika

Elrejthetik a bombagyárakat

Publikálás dátuma
2018.06.11. 07:31
Kim Dzsong Unt tegnap a vendéglátó Szingapúr miniszterelnöke fogadta. FOTÓ: AFP/MINISTRY OF COMMUNICATIONS AND INFORMATION OF SI
Kimunkált békeszerződést nem, de szándéknyilatkozatot akár eredményezhet az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó, amitől Trump Nobel-díjat remél.

Szingapúr városállamban az Egyesült Államok elnöke és Észak-Korea vezetője tárgyalóasztalhoz ül egymással, 65 évvel a koreai fegyverszünet életbe lépése után most először, azzal a meghirdetett céllal, hogy kiiktassák a nukleáris háború veszélyét a máig megosztott félsziget körül.

A találkozó létrejöttének a ténye jól példázza, hogy a republikánus washingtoni kormányzat sutba dobta az újabban „demokráciaexportnak” bélyegzett korábbi gyakorlatot, amelynek a jegyében Amerika – abbéli meggyőződésében, hogy az általa vallott demokráciaeszmény az egész világ számára csakis üdvös lehet – igyekezett a nyugati értelemben vett demokratikus útra terelni különböző országokat, politikai és gazdasági támogatással, diplomáciai rábeszéléssel, illetve szükség esetén katonai erővel.

Az észak-koreai diktatúrát a beszámolók szerint okkal lehet sztálinista jelzővel illetni. Az emberi jogok gyakorlatilag értelmezhetetlenek, az átlagember életét a szürke robot, annak fejében a nagyon szerény mindennapi betevő falat – illetve időnként még az is csak hiányosan -, valamint a nagygyűléseken kötelező lelkes vastaps tölti ki. Az engedetlenség legkisebb megnyilvánulásáért is kemény megtorlás jár. Kim Dzsong Un a belső politikai ellentéteteket adott esetben agyonlövetéssel oldja meg, mint tette azt 2013-ban a nagybátyjával.

A mostani csúcstalálkozóra való készülődés keretében azonban amerikai részről egyetlen szóval sem fogalmaztak meg olyan komoly szándékot, ami az észak-koreai belső viszonyok megváltoztatását, netán a demokratizálást célozta volna. Minden jel szerint egyszerűen arról van szó, hogy az észak-koreai nukleáris, illetve rakétafegyverzet fejlesztése elért arra a szintre, ahol már tényleges katonai fenyegetést jelenthet az Egyesült Államokra nézve, és Phenjan ezt a képességét nem „ütőkártyaként”, hanem inkább „vásárlási utalványként” szeretné felhasználni: letesz az atomfenyegetésről, ha Amerikától is biztonsági garanciákat kap a maga számára.

Donald Trump, akit a világ okkal tekint a nemzetközi együttműködést eddig jobbára csak romboló vezetőnek – lásd például a globális klímamegállapodásból való kivonulását, a szabadkereskedelem elleni támadását, illetve legfőképpen az Iránnal kötött atomalku amerikai részről történt felmondását -, igyekszik megragadni a lehetőséget arra, hogy mindezt ellensúlyozandó, a Koreai-félsziget béketeremtőjeként léphessen fel. Egyelőre azonban nem tudni, hogy milyen árat hajlandó fizetni Észak-Koreának azért, amit a G7-ek kanadai csúcstalálkozóján elvárásként úgy fogalmaztak meg a hét végén, hogy Phenjannak „teljesen, ellenőrizhető módon és visszafordíthatatlanul” le kell szerelnie nukleáris és egyéb tömegpusztító fegyverkapacitását, valamint ballisztikus rakétáit is, minden hatótávolsági kategóriában.

Az Egyesült Államok 28 500 katonát állomásoztat Dél-Koreában és további 80 ezret a szintén nem túl távoli Japánban, de természetesen nem csak ez az élőerő szolgálja Észak elrettentését, hanem az amerikaiak nukleáris kapacitása is. Ha Kim tényleg hajlandó mindent felszámolni, akkor cserébe mit kap katonai értelemben? – erre a kérdésre ma még nincs válasz, miként arra sem, hogy meddig tart az amerikaiak szolidaritása Dél-Koreával. Ha békeszerződéssel akarnák lezárni az elvben ma is fennálló hadiáállapotot, akkor az Észak-Korea elismerését jelentené, miközben a dél-koreai alkotmány ezzel ellentétben áll. Szöulnak tehát ünnepélyesen le kellene mondania Észak visszaszerzéséről, mint alkotmányos célról.

Az külön bonyolíthatja a kérdést, hogy az Egyesült Államok elvben „ENSZ-erőként” vett részt az 1950-53-as koreai háborúban a déliek oldalán, a kommunista Északnak pedig Kína hatalmas mértékű közvetlen támogatást nyújtott. További tisztázandó kérdés, hogy ha Dél-Korea engedményt tesz, és lemond a félsziget szöuli vezetésű egyesítéséről, a nukleáris veszély kiiktatása nyomán pedig felértékelődik a hagyományos haderő, akkor milyen garanciarendszer fogja visszatartani Phenjant a saját irányítás alatt történő, erőszakos félsziget-egyesítés megkísérlésétől. Kim kártyáiba nem lehet belelátni abban az értelemben sem, hogy szándékában áll-e valamilyen óvatos gazdasági nyitási politika a Nyugat felé, vagy csak a világtól elzárt falanszterét akarja őrizni körömszakadtáig.

Mindezek a kérdések azonban abból az előfeltételből indulnak ki, hogy egyáltalán lehetséges az észak-koreai nukleáris arzenál teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan felszámolása.

Hogy mekkora lehet ez az arzenál, arról a médiában elég bizonytalan becslések keringenek, általában tíz és hatvan-hetven közé teszik az Észak-Korea által feltételezhetően már előállított nukleáris bombák számát.

Az ország 2006 óta hat föld alatti kísérleti nukleáris robbantást hajtott végre, és abból kettő – Phenjan saját állítása szerint – hidrogénbomba-kísérlet volt.

Pusztán a bomba előállításánál azonban nagyobb műszaki kihívás az, hogy olyan kis tömegű nukleáris robbanófejet tudjanak készíteni, amit egy nagy hatótávolságú rakéta az amerikai kontinensig képes elröpíteni. Kim Dzsong Un tavaly novemberben azt állította, hogy már eljutottak erre a szintre.

A szakemberek azonban felhívják a figyelmet azokra a részletkérdésekre is, amelyekben az ördög lakozik. Így például arra, hogy amikor a ballisztikus rakéta – aminek az interkontinentális változatából Észak-Koreának ma tíznél talán valamennyivel kevesebb állhat a rendelkezésére - a célba érés előtt visszatér a légkörbe, akkor a nukleáris robbanófejet iszonyatos súrlódási hőtől kell megvédeni, nehogy idő előtt felrobbanjon. Az ilyen hőpajzs előállítása külön leküzdendő nehézséget jelent.

Külön kérdés az elrejthetőség. Az atombomba alapanyaga a plutónium vagy nagy mértékben dúsított uránium. Észak-Koreának mindkét anyagból van készlete. Egy 2016-os dél-koreai kormányzati jelentés szerint Phenjan akkor mintegy 50 kilónyi, fegyverként alkalmazható plutóniummal rendelkezett, ami talán 6-10 bomba előállításához lehetett elég. Más forrás szerint az egy bombához szükséges, nagyjából 6-8 kiló plutónium csupán akkora méretű, mint egy softball labda.

A plutónium előállítása azonban kiterjedt létesítményt igényel, és nagy hőkibocsátással jár, tehát könnyen felfedezhető, míg az urándúsító centrifugákat jól el lehet rejteni és működtetni mélyen a föld alatt is. Egyes hírszerzési adatok szerint a hegyvidékekben gazdag Észak-Korea különböző térségeiben mintegy 10 ezer, különböző nagyságú alagutat, illetve más, földalatti létesítményt építettek katonai célból.

Amerikai feltételezések szerint Észak-Koreának 250-500 kiló dúsított urániuma lehet, amiből 25-30 bombát tudnak gyártani. Más forrásból - némileg eltérő adatok alapján - azt lehet tudni, hogy az egy bombához szükséges húsz kiló uránium nagyjából egy egyliteres vizespalack méretű.

A kiterjedt alagútrendszer tehát komoly ellenőrzési nehézséget jelentene bármilyen megállapodás esetén.

Sorosnak ez is bejött

Publikálás dátuma
2018.06.10. 17:16
FORRÁS: Facebook

Feltette teljesítményére a koronát Justify. A gesztenyebarna amerikai telivér a lósport történetében a tizenharmadik állat, amely egymás után megnyerte a Kentucky Derbyt, a Prickness és a Belmont Nagydíjat, de közülük csak a második, amelyik egész pályafutása során veretlen maradt. A három különböző hosszúságú pályán aratott diadal különleges teljesítmény, ezt hívják "tripla koronának". Justify értékére jellemző, hogy két felmenője, Secretariat és Seattle Slew is tripla korona győztes, ráadásul idáig az utóbbi volt az egyetlen veretlen.

Justifyra most hosszú és remélhetően sikeres fedező karrier vár. A ló tulajdonosa egy olyan konzorcium, amelyben 15 százalék részesedése van Soros Györgynek. A milliárdos sokáig a szakértők elől is el tudta titkolni, hogy köze van a ménhez. Még a Soros és a lóverseny iránt egyaránt hevesen érdeklődő New York Times is csak a balmonti futam előtt három nappal tudta meg a meglepő részletet.

Sorosnak a jelek szerint szerencséje van a lovakkal. A három évvel ezelőtt szintén tripla koronát nyert American Pharoah a tavaszi fedező idényt Kentuckyban tölti, nyáron ellenben Ausztráliában boldogítja a kancákat. Tulajdonosai Amerikában 200 ezer dollárt kasszíroznak csikónként, Ausztráliában 50 ezer a tarifa. Tekintve, hogy egy átlagos idényben 150 csikót is nemzeni szokott, az éves árbevétel meghaladja a 35 millió dollárt. A nagyságrend majd Justify esetében is hasonló lehet.

Mivel Soros György 2011-ben megszüntette befektetési alapját, és azóta csak a családi pénzt kezeli, nem köteles nyilvánosságra hozni, miként születnek üzleti döntései. Azt sem tudni, hogy ő vagy valamelyik menedzsere talált rá az eleve csúcsversenyzőnek tenyésztett Justifyra. A lovat amúgy ugyanaz az istálló nevelte, amelyik korábban American Pharoah-val is megütötte a főnyereményt. 

Szerző