A Cadillac neve: Vadállat

Hálás dolog a mesés Keletről írni: ott már lenyugodott a nap, és minden lezajlott, amikor nálunk még ebédszünet sincs – a lapzártát lekésni tehát lehetetlen.

Mégis hálátlan dolog a mesés Keletről írni: a rejtélyes mosollyal szabadjára eresztett szóvirágzuhatagból sokkal nehezebb kihámozni a lényeget, mint egy sótlan norvég NATO-főtitkár tömör sajtótájékoztatójából. Különösen akkor, ha a nyugati partner keletibb a keletinél, és ha minden állítását komolyan vennénk, akkor hátradőlhetnénk a karosszékben: Donald Trump és Kim Dzsong Un megváltotta a világot. Ha nem is a bűneitől, a Koreai-félsziget nukleáris veszélyeztetettségétől mindenképp.

A helyszínen nyüzsgő média – háromezer különtudósító, ilyet még nem látott Szingapúr – nem elégedhetett meg a négypontos közös közlemény ismertetésével, ilyenkor kötelező penzum a „human touch”, a történet emberközelbe hozatala. Találj valami emberit – utasítja a főszerkesztő a helyszínre küldött emberét, és aki keres, az talál.

Olvasom tehát, hogy ebéd után a két vezető rövid együttes sétát tett. Trump megmutatta Kimnek egyik járművét, egy Cadillac típusút, amelyet Vadállatnak becéznek. Az amerikai elnök egyik testőre kinyitotta az autó ajtaját, Kim pedig megnézte azt belülről.

Eddig a „human touch”.

Mi lehet az epizód üzenete? Mert azok, akik a legapróbb részletekig kidolgozzák ezeket az emberszabásúnak szánt minijeleneteket, a tárgyalások „mentén” zajló áltörténéseket, mindig üzenetekben gondolkodnak.

Kim Dzsong Un tehát, aki korábban véres kezű diktátor, robbantómester és rakétamegszállott volt, illetve újabban a hazáját szenvedélyesen szerető, nagyon intelligens ember – mindkét minősítés amerikai, igaz, az első a médiából, a második az elnök legfrissebb gyöngyszemei közül való -, szóval Kim bepillantást nyer az amerikai álom ikonikus kellős közepébe, egy luxus Cadillac belsejébe. Nyilván elkápráztatja, amit lát, azért mutatták meg neki. „Neve is van?” - kérdezi a kis vezér, aki időnként szeret valószínűtlenül széles szárú fekete nadrágban pompázni, felnyírt hajviselete pedig a legjobb európai fodrászszalonokat is megszégyeníti.

„Hogyne, Vadállatnak becézem” - válaszol Trump, és a testőr halkan visszacsukja a Cadillac ajtaját.

A vadállat szóról vajon beugrik-e Kimnek, hogy néhány évvel ezelőtt egy hongkongi lap azt kürtölte róla világgá, kiéheztetett vérebekkel tépette szét nagybátyját, aki pártütésben találtatott bűnösnek? A hír álhírnek – Trump kedvenc szavával: fake newsnak – bizonyult, a nagybácsival sortűz végzett, annak rendje és módja szerint.

Valljuk be, a világnak gőze sincs, mi zajlik a háttérben. Csak a nagyon bennfentesek érthetik, hogy az eddig buzgón folytatott atomrobbantások és rakétakísérletek mitől adták át egycsapásra a helyüket az ünnepélyes fogadkozásoknak, hogy új, boldog békekorszak veszi kezdetét. De hamar ki fog derülni, valóban elindul-e egy új folyamat a Távol-Keleten. Ha igen, annak örülni kell majd, de akkor Európának azt is érdemes tudatosítania magában, hogy a globális porondon szélárnyékba került.

Szerző
2018.06.13 08:15

Könyörgök, csak az ajtóig!

Van az a közhellyé dermedt mondás, miszerint birka nép a magyar. Hogy hazánk lányainak és fiainak tompa eszét, végtelen türelmét, netán jól kommandírozható voltát (több száz jószág rebben irányba, ha a nyájat keríteni kezdi a csahos) csúfolja-e ez a szóösszetétel, az mindegy is.  
A birkaság mindegyik ismérve egy irányba mutat: a komótos kérődző szereti, sőt elvárja, hogy más döntsön helyette, és akkor sem tér ki a béketűrésből, ha túl szikes a legelő, túl sok bárányt ragadnak el a farkasok, túl gyakran sújt le a juhász botja. Akkor sem fordul szembe vagy próbál kitörni, ha túlnyírják, és a penge már nem a gyapjúba, hanem a húsba vág. Most a kabinet arra készül, hogy a húst is lefaragja a magyar robotosok csontjairól. Dolgozók százezreivel fizettetné meg elhibázott gazdaságpolitikája árát, amit arra alapított, hogyha egyetlen nagy összeszerelő üzemet csinál az országból, és a dolgozók éhbérért szorgoskodnak, akkor árad a külföldi tőke, és prosperálnak a hazai kis- és középvállalkozások, miközben megúszható a termelékenység javítása. Az összeszerelő üzemből azonban dobbantott mintegy félmillió munkás, és a munkaerőhiány azzal fenyeget, hogy nem jönnek, horribile dictu elmennek a nagy cégek. Jogot ad hát a kormány a munkáltatóknak, hogy túlnyírják a munkavállalókat, ha kell, kvázi hatnapos munkahetet vezessenek be. Amikor a kabinet utoljára nyúlt volna bele létformába és zsebbe (lásd netadó), akkor több tízezer ember áradt az utcákra. Most a szakszervezetek demonstrálnak, utakat zártak le, a parlamenti ellenzék érdemben obstruál. Az utcákat eddig mégiscsak pöttyözték az elégedetlenek csoportjai. Mert a magyar most is a mást várja, azt a bizonyosat, aki majd helyette. A többség azt hiszi, de legalábbis azt mondja, hogy a média tényfeltáró cikkeinek oroszlánrésze lehet a hatalom buktatásában. A többségnél deklaráltan nem értékválasztási tényező egy szavazáson a mutyi, a korrupció. Akkor mit tárjon fel hát a média? Az emberek többsége vallja, hogy a közösségi média fontos szerepet játszik egy kormánydöntésben. A balos Facebook-világ posztjai már sokszor elkenték a kabinet száját – persze csak ebben a zárt, saját valóságban. Restség, fásultság vagy töketlenség ez (mindenki válasszon hevülete szerint), de leginkább álszentség. A magyarok többsége ugyanis azt is vallja, hogy a hatalom megreccsentésében a parlamenten kívüli eszközöknek (sztrájkoknak, tüntetéseknek) jelentős szerepe van, illetve a rezsimet egy olyan mozgalom szoríthatja meg, ami egy parlamenten kívüli mozgalomból támad, és az utcán cseperedik, erősödik. Csakhogy ehhez fel kellene állni a fotelből, a hokedliről, és ki kellene menni a bejárati ajtón. Higgyék el, a többi már megy magától.
2018.12.15 10:10
Frissítve: 2018.12.15 10:34

Utcaharc

Védekezik és támad a kormány, beveti az erőszak eszközeit, beveti a kommunikációs arzenáljának teljes kelléktárát. Védekezik, mondom, pedig dehogy védekezik; mintha ezekben az emberekben egy csöppnyi kétség sem lenne, hogy amit tesznek, az helyes-e. Lám, milyen puha kifejezéseket használok: azt kérdezem, hogy helyes-e, pedig régen túljutottunk azon, hogy értelemre és érzelmekre ható szavakat használjunk. 
Ott, ahol az ellenzéki, hangsúlyozottan parlamenti ellenállást puccsként akarják lefesteni, ott a hatalom azt üzeni a társadalomnak: a demokráciát érte támadás, az emberek szabadságára tör az ellenzék, és ezt csakis ők, a szabad Magyarország védelmezői képesek elhárítani.
Pedig pont az ellenkezője az igaz. Ma az utcán vannak az emberek. Jó, megengedem: a lakosságnak elenyésző kisebbsége vállalja a nyílt szembenállást, a többség még mindig – Csepeli György szép kifejezésével élve – az egyéni túlélési technikákra rendezkedett be. De vajon milyen demokrácia az, ahol – és most Antall Józsefet idézem – alá kell merülni, ha az emberek túlélni akarnak? 
Hogy meddig marad így, nem tudom. Az biztos, hogy Orbán Viktor nem fordul vissza, ma már az erő szavából sem ért. Maga mögött tudja a rendőrséget, szinte a teljes nyilvánosságot, ezért úgy hiszi, megvannak a módszerei, ha valaki mégsem ért a szép szóból.
A teljes kormányzati és képviselői kara felsorakozott mögötte, Gulyás Gergely a legrosszabb Németh Szilárdot idézi már. Ennek a rendszernek nincs önkontrollja, nem képes módosítani az irányon, a kormánykeréknél álló embert már fegyveresek védik. Elszállt belőlük a bizalom, de velük szemben sincs már. 
Felszámoltak mindent, ami a változás, változtatás lehetőségét biztosítaná. Haraszti Miklós úgy fogalmazott: jogászi diktatúra van Magyarországon. Lehet, hogy igaza van. De a jogászi diktatúra, ha nem képes érvényesülni, átcsaphat, sőt át is csap valódi diktatúrába. Ha már ott tartunk, hogy a miniszterelnököt a parlamentben testőrök védik, és azt merik hazudni, hogy megtámadták - fizikailag is - a kormányfőt, akkor ott már nem a jogászok uralkodására kalkulálnak.
A Fidesz, Orbán Viktor jogászai már mindent megtettek, amit meg lehetett és meg kellett tenniük, hogy kiépíthessék totális uralmukat. Megszálltak minden független intézményt, kiüresítettek minden hatalmi ágat, lényegében felszámolták – így, vagy úgy – az ellenzéket, maguk alá rendelték a sajtót Nyugodtan állíthatjuk: tönkretették a demokráciát. 
Ami, sajnálatos módon, azt is jelenti, hogy vele szemben már nem lehet ezekkel az eszközökkel harcolni. Illúzió azt hinni, parlamenti felszólalásokkal, még oly látványos, Házon belüli akciókkal, kerekasztal beszélgetésekkel, publicisztikákkal elérhető bármi. Nem, a Fidesz valóban elérte a látszat-demokrácia felső határát. 
Új szakaszba léptette az ellene folytatott harcot. Ha mással nem, azzal mindenképpen, hogy egyértelművé tette, nincs tovább demokratikus harcmodor sem. Az utcának kell szólnia, bármennyire nem szeretnénk is.
2018.12.15 08:44
Frissítve: 2018.12.15 08:47