A Cadillac neve: Vadállat

Hálás dolog a mesés Keletről írni: ott már lenyugodott a nap, és minden lezajlott, amikor nálunk még ebédszünet sincs – a lapzártát lekésni tehát lehetetlen.

Mégis hálátlan dolog a mesés Keletről írni: a rejtélyes mosollyal szabadjára eresztett szóvirágzuhatagból sokkal nehezebb kihámozni a lényeget, mint egy sótlan norvég NATO-főtitkár tömör sajtótájékoztatójából. Különösen akkor, ha a nyugati partner keletibb a keletinél, és ha minden állítását komolyan vennénk, akkor hátradőlhetnénk a karosszékben: Donald Trump és Kim Dzsong Un megváltotta a világot. Ha nem is a bűneitől, a Koreai-félsziget nukleáris veszélyeztetettségétől mindenképp.

A helyszínen nyüzsgő média – háromezer különtudósító, ilyet még nem látott Szingapúr – nem elégedhetett meg a négypontos közös közlemény ismertetésével, ilyenkor kötelező penzum a „human touch”, a történet emberközelbe hozatala. Találj valami emberit – utasítja a főszerkesztő a helyszínre küldött emberét, és aki keres, az talál.

Olvasom tehát, hogy ebéd után a két vezető rövid együttes sétát tett. Trump megmutatta Kimnek egyik járművét, egy Cadillac típusút, amelyet Vadállatnak becéznek. Az amerikai elnök egyik testőre kinyitotta az autó ajtaját, Kim pedig megnézte azt belülről.

Eddig a „human touch”.

Mi lehet az epizód üzenete? Mert azok, akik a legapróbb részletekig kidolgozzák ezeket az emberszabásúnak szánt minijeleneteket, a tárgyalások „mentén” zajló áltörténéseket, mindig üzenetekben gondolkodnak.

Kim Dzsong Un tehát, aki korábban véres kezű diktátor, robbantómester és rakétamegszállott volt, illetve újabban a hazáját szenvedélyesen szerető, nagyon intelligens ember – mindkét minősítés amerikai, igaz, az első a médiából, a második az elnök legfrissebb gyöngyszemei közül való -, szóval Kim bepillantást nyer az amerikai álom ikonikus kellős közepébe, egy luxus Cadillac belsejébe. Nyilván elkápráztatja, amit lát, azért mutatták meg neki. „Neve is van?” - kérdezi a kis vezér, aki időnként szeret valószínűtlenül széles szárú fekete nadrágban pompázni, felnyírt hajviselete pedig a legjobb európai fodrászszalonokat is megszégyeníti.

„Hogyne, Vadállatnak becézem” - válaszol Trump, és a testőr halkan visszacsukja a Cadillac ajtaját.

A vadállat szóról vajon beugrik-e Kimnek, hogy néhány évvel ezelőtt egy hongkongi lap azt kürtölte róla világgá, kiéheztetett vérebekkel tépette szét nagybátyját, aki pártütésben találtatott bűnösnek? A hír álhírnek – Trump kedvenc szavával: fake newsnak – bizonyult, a nagybácsival sortűz végzett, annak rendje és módja szerint.

Valljuk be, a világnak gőze sincs, mi zajlik a háttérben. Csak a nagyon bennfentesek érthetik, hogy az eddig buzgón folytatott atomrobbantások és rakétakísérletek mitől adták át egycsapásra a helyüket az ünnepélyes fogadkozásoknak, hogy új, boldog békekorszak veszi kezdetét. De hamar ki fog derülni, valóban elindul-e egy új folyamat a Távol-Keleten. Ha igen, annak örülni kell majd, de akkor Európának azt is érdemes tudatosítania magában, hogy a globális porondon szélárnyékba került.

Szerző
2018.06.13 08:15

Kockajáték

A dél-karolinai kisváros, Charleston gettójában nyáresténként tereferélnek az asszonyok a Harcsa utcában, a férfiak kockajátékot űznek. A szerencsejátékosok hiszik, egy nagy dobással mindent megnyerhetnek, de akadnak olyanok is, akiknek álca a játék, inkább Sporting Life-ot, a kábítószerdílert várják. George Gershwin 1935-ös operája, a Porgy és Bess eredetileg ezzel az eleven képpel indul, és aztán egy olyan történetet mesél el slágerekben, hogy mű a XX. század egyik legjobb operájaként a Carmen magasságába emelkedik.
Gershwin darabja 1970-ben érkezett Budapestre, játszották az Erkelben és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, mindenütt nagy sikerrel. Majd 1983-ban a darab bemutatását ahhoz a kitételhez kötötték a szövegíró, Ira Gershwin végakarata szerint, hogy a szerepeket afroamerikaiak énekeljék. Az elvárás nem előzmény nélküli: George Gershwin sem rajongott az ötletért, hogy az egyik első hangosfilm, Az éneklő bolond sztárja, Al Jolson, aki feketére festett arccal játszott afroamerikait az 1920-as évek végén, bekerülhessen a darabba.
A Porgy és Bess tavaly négy előadás erejéig újra az Erkelben volt látható. A bemutató több szempontból is nagy dobásnak bizonyult, és nem hiányzott a fekete arcfesték Almási-Tóth András rendezéséből. A sikert beárnyékolta, hogy a magyar intézmény kitétel nélküli szerződést kötött az amerikai jogkezelővel, így mindenütt jeleznie kellett: az előadás ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel. 
A tervek szerint két hét múlva újra bemutatnák itt a darabot, ám egyelőre játszási engedély nincs. Hasonló helyzet nyilván nem példa nélküli, ám egy kiemelt nemzeti intézmény szempontjából ez hazárdjátéknak tűnik. Főként, hogy az Operaház főigazgatója a vitatható „all black cast” szabályt rasszistának titulálta, nem érezvén a szavak súlyát.
2019.03.23 09:22
Frissítve: 2019.03.23 16:11

A felfüggesztés hete

Azt állította Gulyás Gergely miniszter (az Európai Néppárt ülése előtti nyilatkozatában az MTI-nek), hogy a Fidesz csak akkor tud a Néppártban maradni, ha nem csupán a párt kizárására, hanem a felfüggesztésére sem kerül sor.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették, mégis maradt. A Néppárt honlapján ez a cím olvasható: Fidesz membership suspended after EPP Political Assembly (Felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppárt Politikai Gyűlése után). A többi süket duma süketeknek és vakoknak.
Azt állította Orbán Viktor (Brüsszelben, az Európai Néppárt döntése után), hogy "a magunk részéről… egyoldalúan mi felfüggesztjük jogaink gyakorlását.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen nincs és nem is volt. Ha lett volna, akkor a Fidesz egyoldalúan fogja magát, és egyoldalúan kivonul a Néppárt gyűléséről, mondván, hogy felfüggesztettem a tagságomat, viszontlátásra. Ehelyett megegyezett a felfüggesztésben és a vele járó szankciókban a néppárti elnökséggel, majd hozzájárult ahhoz, hogy a tagok ezt megszavazzák. Az eredmény: 190-3. Egyoldalúnak egyébként tényleg egyoldalú.
Azt állította Varga Judit, uniós kapcsolatokért felelős államtitkár (a kormánypárti Mandiner hírportálnak, arra válaszolva, miért is jön majd a néppárti bölcsek tanácsa Budapestre), hogy „évek óta dobálóznak kritikusaink azzal, hogy Magyarországon milyen problémák vannak az európai értékekkel, a bíróságok függetlenségével, az Alkotmánybírósággal, de senki sem jött el hozzánk, hogy valóban meggyőződhessen arról, mi is a helyzet pontosan.”
Ezzel szemben a tény az, hogy például a Velencei Bizottság szakértői rendszeresen jártak ide, és legutóbb például a közigazgatási bíróságok felállításával kapcsolatban adtak ki bíráló állásfoglalást. Az Európai Parlament pedig (több itteni helyzetfelmérés után) többször is határozatban ítélte el – legutóbb a néppárti képviselők többségének a szavazatával – a magyar kormányt a jogállami normák megsértése miatt. Szóval a Néppártnak már a könyökén jön ki Orbán. De még mindig nem megy ki.
Azt állította Orbán Viktor (brüsszeli sajtóértekezletén), hogy „jogállamiság tekintetében se Belgium, se Svédország, se Finnország, se Németország egy fikarcnyival sincs jobb helyzetben, mint Magyarország.”
Ezzel szemben a tény az, hogy egyik nevezett országban sincs a teljes hatalom néhány régi haver kezében, nincs gyakorlatilag leválthatatlan legfőbb ügyész, nem függ a bírósági kinevezések, előmenetelek rendje egyetlen kinevezett baráttól, nem került az Alkotmánybíróság teljes kormányzati fennhatóság alá, nincs totális kormányuralom az állami média fölött, és nem szerezte meg a kormány a magántulajdonban lévő média nagy részét is, nem jutnak a közbeszerzési megbízások Mészárosokhoz és Garancsikhoz, vagyis a kormányfő barátaihoz, nem fejezik le a tudományos életet és az ország egyik legjobb egyetemét, nem éheztetik a menedékkérőket, és nem fenyegetik az állampolgári jogok mellett kiálló civil szervezeteket. Csak úgy, egy szuszra. De volna még két-három szuszra való is.
2019.03.23 09:21
Frissítve: 2019.03.23 09:27