A barbárság ébredése

Torkunkon az új világrend. A második világháború utáni liberális parlamentarizmus megkérdőjelezhetetlenségének - ha volt ilyen - befellegzett. A jaltai rend felbomlása 1990 óta tart, de azt alig gondolták néhányan, hogy a „létező szocializmus” birodalmát megfojtó, győztesnek látszó liberális demokrácia öngyilkosságot követ el. Kap persze döféseket rendesen - Európában éppen onnan, ahonnan a legkevésbé számított rá. És nemcsak a nem egészen önzetlenül keblére ölelt perifériáról, hanem az Egyesült Államokból is, amelynek elnöke éppen darabokra töri a Nyugat fundamentumát, az Atlanti Szövetséget.

Lehet csúfolódni vagy mérgelődni Donald Trumpon, de akkor is a világ első hatalmának elnöke. Lehet arra spekulálni, hogy eltűnik, mint egy csúfoskodó szeplő, de jobb, ha elképzeljük, hogy megtörténik, aminek megtörténtét a liberális parlamenti demokráciákban ragadva elképzelhetetlennek tartottuk. Nyugtatgathatjuk magunkat, hogy az elnök az adminisztráció foglya, de a dolog fordítva áll: az adminisztráció lett az elnök foglya, mint ahogyan az őt ünneplő európai politikusok is a foglyai – nem a politikai bal- vagy jobboldalnak, a liberalizmusnak, hanem a tömegdemokráciának. Amely pedig foglya a saját képzetének, miszerint az arisztokratikus, majd a polgári hatalomgyakorlás után elég civilizált már ahhoz, hogy a hatalmat ne csak ellenőrizze, hanem részesedjen is belőle.

A nacionalizmus természetét még testközelből ismerték a háború utáni politikusok, akik „kitalálták” Európát, amelynek akkor elsődleges célja egy újabb háború megelőzése volt, nem pedig egy határok nélküli birodalom megteremtése. Ezt a közösséget rúgja fel most Trump, akinek elnökké választása felgyorsította a felismerést: az Amerika által magára hagyott Európának a saját lábára kell állnia. El kell mélyítenie integrációját, mert ha a nemzetállamok közösségalkotás helyett egymásnak feszülnek, annak a vége elkerülhetetlenül a háború lesz.

Ma még a demokratikus Németország az Unió vezető ereje, de elég a német autóimport lehetetlenné tétele, és Trump nemcsak a német, hanem az európai gazdaságra is végzetes csapást mérhet, kiprovokálva, hogy a német nacionalizmus megerősödjön. Ma még Macron az integráció motorja, de nincs rá biztosíték, hogy nem lesz kénytelen sokkal több gesztust tenni a francia nacionalizmusnak. Mérhetetlen felelőssége van az Unió mellett ma még elkötelezett német és francia politikai elitnek, hogy elmélyítsék a politikai-gazdasági-pénzügyi integrációt, habozás nélkül eltávolítva mindazokat – Magyarországot is –, akik e jövőt tekintve rendszeridegenek.

Az európai liberális demokrácia még életben van. Erőt kell vennie magán, és akár a trumpi Egyesült Államokkal szemben is újra meg kell fogalmaznia önmagát. Az angol író, Chesterton írta a múlt század húszas éveiben: az emberek annyira túlcivilizáltak, hogy már barbárságra vágynak. Nem volna szabad kivárni, hogy az európai tömegtársadalmakkal egy nacionalista kisebbség elhitesse: valójában túlcivilizáltak ahhoz, hogy a hatalom részesei legyenek. Mert nyomukban a barbárság iszonyú lesz.

Szerző
2018.06.14 08:15
Frissítve: 2018.06.27 15:29

Terv, utasítás!

Elvonna a kormány 28 milliárd forintot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetésből, mert mint azt Palkovics innovációs miniszter mondotta volt, össze kell hangolni és ezzel hatékonyabbá tenni a kutatásokat, garantálni kell az Akadémia gazdálkodásának átláthatóságát. (Persze lehet, hogy a kormánynak ez ügyben előbb a saját portája előtt kellene sepregetnie.)
Több akadémikus a valódi oknak azonban az intézmény autonómiáját tartja. Orbán Viktor semmilyen szinten nem tűri el bármely önálló civil szerveződés vagy autonóm közintézmény létét, az Akadémia pedig ma még olyan szervezet, amelynek a tevékenységébe közvetlenül nem szólhat bele a kormányfő. Ezen kell most változtatni. Az atv.hu-hoz eljutott hírek szerint az MTA visszakaphatja a 28 milliárdot, ha az Akadémia új "menedzsmentjébe" - paritásos alapon - kormánydelegáltak is beülhetnek. Ez a testület döntene az Akadémia elnökéről és a kutatásfinanszírozási milliárdokról. De a tudós testületnek az "aktuálpolitizálástól" is vissza kellene térnie a „bölcs semlegességhez”.  
Lovász László, az MTA elnöke erre azzal válaszolt, hogy elfogadható számukra a kormány javaslata, ha a kutatóhálózat működéséhez közvetlenül szükséges összeg a kutatói bérekkel az MTA kezelésében marad, ami évi 17,1 milliárdot tesz ki a szóban forgó 28 milliárdból. Emellett garanciákat kér arra is, hogy az innovációs tárcához benyújtott pályázati források szakmai felügyeletét továbbra is ők gyakorolhassák. 
Lássuk be, kevés az esélye annak, hogy Orbán elfogadja ezt a javaslatot, hiszen ez valójában visszaverné az MTA megszállására tett kísérletét. A miniszterelnök forgatókönyve szerint a testület semmit sem nyerne, de nagyon sokat veszíthetne. Például az autonómiáját, a kutatás szabadságát és sok tehetséges fiatal kutatót. Azaz a jövőt.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:09

Éljen a munka társadalma!

Nagy lépést tettünk előre a teljes foglalkoztatás irányába. 
Na jó, azért akkorát nem, mint az átkosban, amikor a rendőrök árgus szemekkel vizslatták az utcán járó-kelő embereket, és ha napközben valaki olyat láttak, aki gyanúsan ráérősen jött-ment, azt azonnal igazoltatták. Megnézték, van-e bejelentett munkahelye, ha nem volt, közveszélyes munkakerülőként áristomba dugták. Az persze senkit nem érdekelt, hogy akinek volt munkahelye, ott mivel töltötte az idejét, de a statisztika szép volt, ismeretlen volt a munkanélküliség.
Innen nézve azok tényleg szép idők voltak. Tökéletesen megértem, hogy manapság is valami ilyesmi lebeg a NER urainak szeme előtt. Az év elején közzétett adatok szerint egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon, óriás léptekkel haladunk a munka társadalma felé. Az év eleji 3,8 százalékos munkanélküliségi rátára reagálva Varga Mihály miniszter akkor azt mondta: egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság. 
Mindannyian tudjuk, aki dolgozni akar, az ne legyen finnyás. Jó lesz, ha ezt minden állami alkalmazott megjegyzi magának, mert ha beindulnak a beígért nagy leépítések a közszférában, akkor lehet majd választani: akit elbocsátanak, az beállhat a mintegy 250 ezer emberből álló munkakereső sor végére, vagy valamelyik nagyáruházban elszegődik árufeltöltőnek. Ha szerencsés, és korábban egy minisztérium pénzügyi osztályán dolgozott, akár még pénztáros is lehet az üzletláncnál. Akinek ez sem sikerül, ne csüggedjen: igaz, a munkanélküliek 37,9 százaléka legalább egy éve keres állást, de Varga miniszter szerint aki ma Magyarországon dolgozni akar, az előbb vagy utóbb egészen biztosan talál magának munkát.
Nem megvetendő az sem, ha közmunkát. Az ember büszkén elmondhatja magáról, nem heverészik odahaza naphosszat, ha kell, lapátot, seprőt ragadva munkálkodik a köz javán. Ahogyan annak idején a gyárkapukon belül sem kérdezte meg senki a ténfergőket, mi az, amit éppen nem csinálnak, a közmunkásokat sem szégyeníti meg senki ilyen kérdésekkel.
Falun különösen nem tesznek ilyet. Mindenki tudja, hogy közel s távol ez az egyetlen olyan munka, amiért többet fizetnek, mint ha valaki segélyért kuncsorog. Átkozzák is a gazdák a közmunkát, mert nem találnak embert, aki elmenne a termést betakarítani, nincs a faluban senki, akit jó pénzért rá lehetne bírni, hogy szabadidejében az idősek háza körül segítsen takarítani, levágja a füvet, netán helyére tegye a tetőn elmozdult cserepet. A közmunkások, ha letették a seprőt, békésen hazamennek. Ők már megkeresték azt a pénzt, amire a napi betevőhöz szükségük van. Majd holnap megkeresik a következőre valót is. És a gyerek se lát más példát maga előtt: tizenhat évesen „közmunkába” lehet állni, felesleges iskolába járni, szakmát tanulni.
Fogalmam sincs, kikből lesz ilyen körülmények között Debrecenben autószerelő az új gyárban, de megnyugtat, hogy amikor Parragh úr egyenesen azt szerette volna, tizenöt évesen szűnjön meg a tankötelezettség, biztosan tudta, mit csinál. 
Jó úton járunk. Közel már a munka társadalma.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:10