Bihari Tamás: Séróból

Publikálás dátuma
2018.06.16 09:08
KÉSZÜL AZ ELVIS-MODELL A Népköztársaság (ma Andrássy) út 45. alatti Sport Fodrászatban FOTÓ: FORTEPAN
Fotó: /

Hajuk középen, választva szépen, / Jól fésült a Belváros, a Belváros - énekelte a Hungária frontembere, Fenyő Miki az egykori Ifiparkban. Ma sem tudom, ki találta ki a középen elválasztott és két oldalt afféle napellenzőszerűen felfésült frizurát, de tény, ez volt az egyik ismertetőjele a belvárosi fiataloknak. Pici barátommal mi is odaszámítottuk magunkat. Bár nem volt igazán baráti a dalszöveg a Párizsi udvar népével, de mégis némi büszkeséggel húztuk ki magunkat, hiszen rólunk szólt az akkor egyik legnépszerűbb együttes nótája.

Persze a jellegzetes belvárosi séró – vajon honnan érkezett ez a szó - megfelelő gondoskodást igényelt. Reggelente gondosan fésülgettem elöl a hajamat, hogy legyen "középen, választva szépen". Voltak srácok, akik az anyjuk, vagy a nővérük hajlakkjával tartósították hajkölteményüket, de nekem, akkor még, erre nem volt szükségem, mert sűrű és erős hajam volt, szépen beállt a megfelelő formára. Picinek szépen csillogó hollófekete haja volt, de lágyabb, neki nem sikerült a belvárosi frizura, de nem is volt rá szüksége. A lányok anélkül is imádták.

Persze a frizurám fejlődéstörténete követte az életkoromat és a környezetem cikcakkjait. A ’60-as évek elején Gyuri bátyámmal az Andrássy, akkor épp Népköztársaság útja Erzsébet tér - Ki emlékszik már az Engels térre? - felőli végén található fodrászatban még olyan frizurát kértünk, mint a Papáé. A Figaro kérdésére, hogy az milyen, azt válaszoltuk: kopasz. Ami persze ilyen formában nem volt igaz, csak gyér volt a fejtetőn a haja, de mi - szüleink megdöbbenésére - félmilliméteres hajjal mentünk haza. Kicsit később már a divatos "csikó frizurát” rendeltük a mestertől. Ez úgy készült, hogy a "birkanyíró" masina haladt előre a páciens fején, s egyre hosszabbra hagyta a hajat, míg elől már 1-2 centis maradt.

Azután telt-múlt az idő, szépen cseperedtünk és a Papa halála után, 1964-ben a Bazilika mellől, a Lipótvárosból, leánykori nevén az V. kerületből a budai Bocskai útra települtünk át, még ha nem is egészen önként. Az einstandolást sem a jelen hatalom találta ki. Egy fontos akkori elvtársnak kellett a lakásunk, így hát mennünk kellett. Ám nem csak ez hozott változást, teljes hangerővel beindult a beat-rock-pop korszak. A Magyar Népköztársaság szocializmust több-kevesebb lelkesedéssel építgető kamaszai, ifjai is a Beatles, vagy ahogy a mama tréfásan hívta őket, a Bikficek és a Gördülő Kövek, vagyis a Rolling Stones számait zengték üde mámoros ajakkal.

És megkezdődött az éveken át zajló hajcsata a protestáló fiatalok, és a velük harcban álló hatóságok között. A homlokba és a tarkóra lenövesztett "tollakkal" díszelgő srácokat a zsaruk az utcán elkapták és fodrászhoz hurcolták, ahol gyakran tövig levágatták a hajukat. Mert, ugye huligánok hordanak csak hosszú hajat, pláne farmert.

Voltak azért átmenetek is. A ’60-as évek közepe-vége felé menőnek számított az Elvis-modell is, elől hosszabbra hagyva, hullámos kunkorra véve a formát. B. Öcsi nővérének a pasija például ezt az irányt vitte. Amikor szüleik napközben dolgoztak, a srác meglátogatta Öcsi nővérét, minden kamasz álmát, akinek karcsú dereka és nagy mellei voltak és nem mellesleg még szép is volt. Amikor az amorózó pásztorórára érkezett, minket finoman megkért, hogy "Srácok, most húzzatok el néhány órára!", de a lépcsőházban nagyvonalúan utánunk ejtett egy mallért – 10 forintot -, ami libegve szállt le hozzánk a földszintre. Ilyenkor általában a Móricz Zsigmond körtéri Bartók moziban néztük meg a Helga című német ismeretterjesztő filmet, ahol a magzat fejlődésével ismertették meg a nagyérdeműt, de a mi 14-15 éves korosztályunk inkább csak azért a néhány másodpercért váltott rendszeresen jegyet erre a filmre, mert egy szép női mell is látható volt a vásznon. Visszatérve Öcsi nővérének udvarlójára; a zselézett, elől ereszes hajhoz a farzsebben nyeles fésű csatlakozott, amivel időnként igazított frizuráján. Ez a farzseb-nyeles fésű összeállítás azután már a ciki kategóriába került a borotva-hajvágással együtt.

Egyébként kamaszkori árulásom is a hajhoz kapcsolódik. B. Öcsit ugyanis megbuktatták matekból, s az apja büntetésből ráparancsolt: vágassa kopaszra selymes, szőke haját. M.-mel, közös haverunkkal szolidaritásból vállaltuk, hogy mi is lekopaszítjuk magunkat a házunkban működő fodrászatban. Én azonban az utolsó pillanatban visszariadtam ettől és ily módon csak Öcsi és M. sokkolta a környezetét tarra nyírt fejével.

Mire én nekiláttam megnöveszteni az üstökömet, a "nagy generáció" kitaposta az utat, minket a rendőrök már nem vegzáltak. Csak a Bocskai Úti Általános Iskolában szóltak a tanárok, majd a Kaffka Margit gimiben a II. e. osztály meglehetősen rosszindulatú ofője elől kellett a fülem mögé rejtenem a hajamat, mert ha megfeledkeztem róla, képes volt meghúzni és valami általa szellemesnek gondolt baromsággal traktálni a hosszú haj káros hatásairól.

Azután szép hosszú, hullámos, barna Rákóczi-séróm rövidülni kezdett és egyre mákosabb lett, míg mára kissé ritkás hófehérbe váltott. S csak halkan sóhajtok föl: haj rá!

Hajuk középen, választva szépen, / Jól fésült a Belváros, a Belváros - énekelte a Hungária frontembere, Fenyő Miki az egykori Ifiparkban. Ma sem tudom, ki találta ki a középen elválasztott és két oldalt afféle napellenzőszerűen felfésült frizurát, de tény, ez volt az egyik ismertetőjele a belvárosi fiataloknak. Pici barátommal mi is odaszámítottuk magunkat. Bár nem volt igazán baráti a dalszöveg a Párizsi udvar népével, de mégis némi büszkeséggel húztuk ki magunkat, hiszen rólunk szólt az akkor egyik legnépszerűbb együttes nótája.

Persze a jellegzetes belvárosi séró – vajon honnan érkezett ez a szó - megfelelő gondoskodást igényelt. Reggelente gondosan fésülgettem elöl a hajamat, hogy legyen "középen, választva szépen". Voltak srácok, akik az anyjuk, vagy a nővérük hajlakkjával tartósították hajkölteményüket, de nekem, akkor még, erre nem volt szükségem, mert sűrű és erős hajam volt, szépen beállt a megfelelő formára. Picinek szépen csillogó hollófekete haja volt, de lágyabb, neki nem sikerült a belvárosi frizura, de nem is volt rá szüksége. A lányok anélkül is imádták.

Persze a frizurám fejlődéstörténete követte az életkoromat és a környezetem cikcakkjait. A ’60-as évek elején Gyuri bátyámmal az Andrássy, akkor épp Népköztársaság útja Erzsébet tér - Ki emlékszik már az Engels térre? - felőli végén található fodrászatban még olyan frizurát kértünk, mint a Papáé. A Figaro kérdésére, hogy az milyen, azt válaszoltuk: kopasz. Ami persze ilyen formában nem volt igaz, csak gyér volt a fejtetőn a haja, de mi - szüleink megdöbbenésére - félmilliméteres hajjal mentünk haza. Kicsit később már a divatos "csikó frizurát” rendeltük a mestertől. Ez úgy készült, hogy a "birkanyíró" masina haladt előre a páciens fején, s egyre hosszabbra hagyta a hajat, míg elől már 1-2 centis maradt.

Azután telt-múlt az idő, szépen cseperedtünk és a Papa halála után, 1964-ben a Bazilika mellől, a Lipótvárosból, leánykori nevén az V. kerületből a budai Bocskai útra települtünk át, még ha nem is egészen önként. Az einstandolást sem a jelen hatalom találta ki. Egy fontos akkori elvtársnak kellett a lakásunk, így hát mennünk kellett. Ám nem csak ez hozott változást, teljes hangerővel beindult a beat-rock-pop korszak. A Magyar Népköztársaság szocializmust több-kevesebb lelkesedéssel építgető kamaszai, ifjai is a Beatles, vagy ahogy a mama tréfásan hívta őket, a Bikficek és a Gördülő Kövek, vagyis a Rolling Stones számait zengték üde mámoros ajakkal.

És megkezdődött az éveken át zajló hajcsata a protestáló fiatalok, és a velük harcban álló hatóságok között. A homlokba és a tarkóra lenövesztett "tollakkal" díszelgő srácokat a zsaruk az utcán elkapták és fodrászhoz hurcolták, ahol gyakran tövig levágatták a hajukat. Mert, ugye huligánok hordanak csak hosszú hajat, pláne farmert.

Voltak azért átmenetek is. A ’60-as évek közepe-vége felé menőnek számított az Elvis-modell is, elől hosszabbra hagyva, hullámos kunkorra véve a formát. B. Öcsi nővérének a pasija például ezt az irányt vitte. Amikor szüleik napközben dolgoztak, a srác meglátogatta Öcsi nővérét, minden kamasz álmát, akinek karcsú dereka és nagy mellei voltak és nem mellesleg még szép is volt. Amikor az amorózó pásztorórára érkezett, minket finoman megkért, hogy "Srácok, most húzzatok el néhány órára!", de a lépcsőházban nagyvonalúan utánunk ejtett egy mallért – 10 forintot -, ami libegve szállt le hozzánk a földszintre. Ilyenkor általában a Móricz Zsigmond körtéri Bartók moziban néztük meg a Helga című német ismeretterjesztő filmet, ahol a magzat fejlődésével ismertették meg a nagyérdeműt, de a mi 14-15 éves korosztályunk inkább csak azért a néhány másodpercért váltott rendszeresen jegyet erre a filmre, mert egy szép női mell is látható volt a vásznon. Visszatérve Öcsi nővérének udvarlójára; a zselézett, elől ereszes hajhoz a farzsebben nyeles fésű csatlakozott, amivel időnként igazított frizuráján. Ez a farzseb-nyeles fésű összeállítás azután már a ciki kategóriába került a borotva-hajvágással együtt.

Egyébként kamaszkori árulásom is a hajhoz kapcsolódik. B. Öcsit ugyanis megbuktatták matekból, s az apja büntetésből ráparancsolt: vágassa kopaszra selymes, szőke haját. M.-mel, közös haverunkkal szolidaritásból vállaltuk, hogy mi is lekopaszítjuk magunkat a házunkban működő fodrászatban. Én azonban az utolsó pillanatban visszariadtam ettől és ily módon csak Öcsi és M. sokkolta a környezetét tarra nyírt fejével.

Mire én nekiláttam megnöveszteni az üstökömet, a "nagy generáció" kitaposta az utat, minket a rendőrök már nem vegzáltak. Csak a Bocskai Úti Általános Iskolában szóltak a tanárok, majd a Kaffka Margit gimiben a II. e. osztály meglehetősen rosszindulatú ofője elől kellett a fülem mögé rejtenem a hajamat, mert ha megfeledkeztem róla, képes volt meghúzni és valami általa szellemesnek gondolt baromsággal traktálni a hosszú haj káros hatásairól.

Azután szép hosszú, hullámos, barna Rákóczi-séróm rövidülni kezdett és egyre mákosabb lett, míg mára kissé ritkás hófehérbe váltott. S csak halkan sóhajtok föl: haj rá!

2018.06.16 09:08
Frissítve: 2018.06.30 19:43

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36