Hajuk középen, választva szépen, / Jól fésült a Belváros, a Belváros - énekelte a Hungária frontembere, Fenyő Miki az egykori Ifiparkban. Ma sem tudom, ki találta ki a középen elválasztott és két oldalt afféle napellenzőszerűen felfésült frizurát, de tény, ez volt az egyik ismertetőjele a belvárosi fiataloknak. Pici barátommal mi is odaszámítottuk magunkat. Bár nem volt igazán baráti a dalszöveg a Párizsi udvar népével, de mégis némi büszkeséggel húztuk ki magunkat, hiszen rólunk szólt az akkor egyik legnépszerűbb együttes nótája.
Persze a jellegzetes belvárosi séró – vajon honnan érkezett ez a szó - megfelelő gondoskodást igényelt. Reggelente gondosan fésülgettem elöl a hajamat, hogy legyen "középen, választva szépen". Voltak srácok, akik az anyjuk, vagy a nővérük hajlakkjával tartósították hajkölteményüket, de nekem, akkor még, erre nem volt szükségem, mert sűrű és erős hajam volt, szépen beállt a megfelelő formára. Picinek szépen csillogó hollófekete haja volt, de lágyabb, neki nem sikerült a belvárosi frizura, de nem is volt rá szüksége. A lányok anélkül is imádták.
Persze a frizurám fejlődéstörténete követte az életkoromat és a környezetem cikcakkjait. A ’60-as évek elején Gyuri bátyámmal az Andrássy, akkor épp Népköztársaság útja Erzsébet tér - Ki emlékszik már az Engels térre? - felőli végén található fodrászatban még olyan frizurát kértünk, mint a Papáé. A Figaro kérdésére, hogy az milyen, azt válaszoltuk: kopasz. Ami persze ilyen formában nem volt igaz, csak gyér volt a fejtetőn a haja, de mi - szüleink megdöbbenésére - félmilliméteres hajjal mentünk haza. Kicsit később már a divatos "csikó frizurát” rendeltük a mestertől. Ez úgy készült, hogy a "birkanyíró" masina haladt előre a páciens fején, s egyre hosszabbra hagyta a hajat, míg elől már 1-2 centis maradt.
Azután telt-múlt az idő, szépen cseperedtünk és a Papa halála után, 1964-ben a Bazilika mellől, a Lipótvárosból, leánykori nevén az V. kerületből a budai Bocskai útra települtünk át, még ha nem is egészen önként. Az einstandolást sem a jelen hatalom találta ki. Egy fontos akkori elvtársnak kellett a lakásunk, így hát mennünk kellett. Ám nem csak ez hozott változást, teljes hangerővel beindult a beat-rock-pop korszak. A Magyar Népköztársaság szocializmust több-kevesebb lelkesedéssel építgető kamaszai, ifjai is a Beatles, vagy ahogy a mama tréfásan hívta őket, a Bikficek és a Gördülő Kövek, vagyis a Rolling Stones számait zengték üde mámoros ajakkal.
És megkezdődött az éveken át zajló hajcsata a protestáló fiatalok, és a velük harcban álló hatóságok között. A homlokba és a tarkóra lenövesztett "tollakkal" díszelgő srácokat a zsaruk az utcán elkapták és fodrászhoz hurcolták, ahol gyakran tövig levágatták a hajukat. Mert, ugye huligánok hordanak csak hosszú hajat, pláne farmert.
Voltak azért átmenetek is. A ’60-as évek közepe-vége felé menőnek számított az Elvis-modell is, elől hosszabbra hagyva, hullámos kunkorra véve a formát. B. Öcsi nővérének a pasija például ezt az irányt vitte. Amikor szüleik napközben dolgoztak, a srác meglátogatta Öcsi nővérét, minden kamasz álmát, akinek karcsú dereka és nagy mellei voltak és nem mellesleg még szép is volt. Amikor az amorózó pásztorórára érkezett, minket finoman megkért, hogy "Srácok, most húzzatok el néhány órára!", de a lépcsőházban nagyvonalúan utánunk ejtett egy mallért – 10 forintot -, ami libegve szállt le hozzánk a földszintre. Ilyenkor általában a Móricz Zsigmond körtéri Bartók moziban néztük meg a Helga című német ismeretterjesztő filmet, ahol a magzat fejlődésével ismertették meg a nagyérdeműt, de a mi 14-15 éves korosztályunk inkább csak azért a néhány másodpercért váltott rendszeresen jegyet erre a filmre, mert egy szép női mell is látható volt a vásznon. Visszatérve Öcsi nővérének udvarlójára; a zselézett, elől ereszes hajhoz a farzsebben nyeles fésű csatlakozott, amivel időnként igazított frizuráján. Ez a farzseb-nyeles fésű összeállítás azután már a ciki kategóriába került a borotva-hajvágással együtt.
Egyébként kamaszkori árulásom is a hajhoz kapcsolódik. B. Öcsit ugyanis megbuktatták matekból, s az apja büntetésből ráparancsolt: vágassa kopaszra selymes, szőke haját. M.-mel, közös haverunkkal szolidaritásból vállaltuk, hogy mi is lekopaszítjuk magunkat a házunkban működő fodrászatban. Én azonban az utolsó pillanatban visszariadtam ettől és ily módon csak Öcsi és M. sokkolta a környezetét tarra nyírt fejével.
Mire én nekiláttam megnöveszteni az üstökömet, a "nagy generáció" kitaposta az utat, minket a rendőrök már nem vegzáltak. Csak a Bocskai Úti Általános Iskolában szóltak a tanárok, majd a Kaffka Margit gimiben a II. e. osztály meglehetősen rosszindulatú ofője elől kellett a fülem mögé rejtenem a hajamat, mert ha megfeledkeztem róla, képes volt meghúzni és valami általa szellemesnek gondolt baromsággal traktálni a hosszú haj káros hatásairól.
Azután szép hosszú, hullámos, barna Rákóczi-séróm rövidülni kezdett és egyre mákosabb lett, míg mára kissé ritkás hófehérbe váltott. S csak halkan sóhajtok föl: haj rá!
Hajuk középen, választva szépen, / Jól fésült a Belváros, a Belváros - énekelte a Hungária frontembere, Fenyő Miki az egykori Ifiparkban. Ma sem tudom, ki találta ki a középen elválasztott és két oldalt afféle napellenzőszerűen felfésült frizurát, de tény, ez volt az egyik ismertetőjele a belvárosi fiataloknak. Pici barátommal mi is odaszámítottuk magunkat. Bár nem volt igazán baráti a dalszöveg a Párizsi udvar népével, de mégis némi büszkeséggel húztuk ki magunkat, hiszen rólunk szólt az akkor egyik legnépszerűbb együttes nótája.
Persze a jellegzetes belvárosi séró – vajon honnan érkezett ez a szó - megfelelő gondoskodást igényelt. Reggelente gondosan fésülgettem elöl a hajamat, hogy legyen "középen, választva szépen". Voltak srácok, akik az anyjuk, vagy a nővérük hajlakkjával tartósították hajkölteményüket, de nekem, akkor még, erre nem volt szükségem, mert sűrű és erős hajam volt, szépen beállt a megfelelő formára. Picinek szépen csillogó hollófekete haja volt, de lágyabb, neki nem sikerült a belvárosi frizura, de nem is volt rá szüksége. A lányok anélkül is imádták.
Persze a frizurám fejlődéstörténete követte az életkoromat és a környezetem cikcakkjait. A ’60-as évek elején Gyuri bátyámmal az Andrássy, akkor épp Népköztársaság útja Erzsébet tér - Ki emlékszik már az Engels térre? - felőli végén található fodrászatban még olyan frizurát kértünk, mint a Papáé. A Figaro kérdésére, hogy az milyen, azt válaszoltuk: kopasz. Ami persze ilyen formában nem volt igaz, csak gyér volt a fejtetőn a haja, de mi - szüleink megdöbbenésére - félmilliméteres hajjal mentünk haza. Kicsit később már a divatos "csikó frizurát” rendeltük a mestertől. Ez úgy készült, hogy a "birkanyíró" masina haladt előre a páciens fején, s egyre hosszabbra hagyta a hajat, míg elől már 1-2 centis maradt.
Azután telt-múlt az idő, szépen cseperedtünk és a Papa halála után, 1964-ben a Bazilika mellől, a Lipótvárosból, leánykori nevén az V. kerületből a budai Bocskai útra települtünk át, még ha nem is egészen önként. Az einstandolást sem a jelen hatalom találta ki. Egy fontos akkori elvtársnak kellett a lakásunk, így hát mennünk kellett. Ám nem csak ez hozott változást, teljes hangerővel beindult a beat-rock-pop korszak. A Magyar Népköztársaság szocializmust több-kevesebb lelkesedéssel építgető kamaszai, ifjai is a Beatles, vagy ahogy a mama tréfásan hívta őket, a Bikficek és a Gördülő Kövek, vagyis a Rolling Stones számait zengték üde mámoros ajakkal.
És megkezdődött az éveken át zajló hajcsata a protestáló fiatalok, és a velük harcban álló hatóságok között. A homlokba és a tarkóra lenövesztett "tollakkal" díszelgő srácokat a zsaruk az utcán elkapták és fodrászhoz hurcolták, ahol gyakran tövig levágatták a hajukat. Mert, ugye huligánok hordanak csak hosszú hajat, pláne farmert.
Voltak azért átmenetek is. A ’60-as évek közepe-vége felé menőnek számított az Elvis-modell is, elől hosszabbra hagyva, hullámos kunkorra véve a formát. B. Öcsi nővérének a pasija például ezt az irányt vitte. Amikor szüleik napközben dolgoztak, a srác meglátogatta Öcsi nővérét, minden kamasz álmát, akinek karcsú dereka és nagy mellei voltak és nem mellesleg még szép is volt. Amikor az amorózó pásztorórára érkezett, minket finoman megkért, hogy "Srácok, most húzzatok el néhány órára!", de a lépcsőházban nagyvonalúan utánunk ejtett egy mallért – 10 forintot -, ami libegve szállt le hozzánk a földszintre. Ilyenkor általában a Móricz Zsigmond körtéri Bartók moziban néztük meg a Helga című német ismeretterjesztő filmet, ahol a magzat fejlődésével ismertették meg a nagyérdeműt, de a mi 14-15 éves korosztályunk inkább csak azért a néhány másodpercért váltott rendszeresen jegyet erre a filmre, mert egy szép női mell is látható volt a vásznon. Visszatérve Öcsi nővérének udvarlójára; a zselézett, elől ereszes hajhoz a farzsebben nyeles fésű csatlakozott, amivel időnként igazított frizuráján. Ez a farzseb-nyeles fésű összeállítás azután már a ciki kategóriába került a borotva-hajvágással együtt.
Egyébként kamaszkori árulásom is a hajhoz kapcsolódik. B. Öcsit ugyanis megbuktatták matekból, s az apja büntetésből ráparancsolt: vágassa kopaszra selymes, szőke haját. M.-mel, közös haverunkkal szolidaritásból vállaltuk, hogy mi is lekopaszítjuk magunkat a házunkban működő fodrászatban. Én azonban az utolsó pillanatban visszariadtam ettől és ily módon csak Öcsi és M. sokkolta a környezetét tarra nyírt fejével.
Mire én nekiláttam megnöveszteni az üstökömet, a "nagy generáció" kitaposta az utat, minket a rendőrök már nem vegzáltak. Csak a Bocskai Úti Általános Iskolában szóltak a tanárok, majd a Kaffka Margit gimiben a II. e. osztály meglehetősen rosszindulatú ofője elől kellett a fülem mögé rejtenem a hajamat, mert ha megfeledkeztem róla, képes volt meghúzni és valami általa szellemesnek gondolt baromsággal traktálni a hosszú haj káros hatásairól.
Azután szép hosszú, hullámos, barna Rákóczi-séróm rövidülni kezdett és egyre mákosabb lett, míg mára kissé ritkás hófehérbe váltott. S csak halkan sóhajtok föl: haj rá!
