Szerintem;alkotmánymódosítás;

Alkotmányozás

Orbán Viktor nyeregben érzi magát. Ezt mutatja újabb támadása az igazságszolgáltatás ellen, a közigazgatási bíróságok és a felsőbíróság terve, amelyekbe ítélkezési gyakorlattal nem rendelkező, a közigazgatásban már megpuhított jogvégzetteket akar delegálni, hogy azok minden esetben az állam érdekeit képviseljék. A gyülekezési jog korlátozásával a társadalmi tiltakozások erejét kívánja fékezni, nehogy kifejezhessük véleményünket a minket érintő kérdésekről.

Viszont szó sincs a nagy ellátórendszerek, az oktatás és egészségügy tragikus helyzetének, alapvető hibáinak felszámolásáról, anyagi helyzetének stabilizálásáról, mindössze némi tüneti kezelés várható. Orbán eltökéltségét a valóság maga felé hajlítására azonban legjobban az újabb alkotmányozási folyamat bejelentése jelzi. Az alaptörvény ma már csak az ellenzék által, gúnyból használt jelzője, a „gránitszilárdságú" végleg elavulni látszik, hiszen az új, másfél évre tervezett művelet valóban a magyar állam minden eddigi ismérvét megváltoztathatja.

Az új konstrukció nyilván teljesen a kormányfő saját képére és hasonlatosságára készül, s vélhetően elnöki rendszert, a parlament és más képviseleti szervek visszaszorítását, a demokratikus jogok (sajtószabadság, választójog, stb.) további korlátozását fogja eredményezni. Bizonyára lesznek benne különféle trükkök, amelyekkel az EU és mások tiltakozását le lehet szerelni, s teljesen nyilvánvaló, hogy ez is valamelyik fideszes laptopján készül majd. Sem az ellenzéket, sem a közvéleményt, sem a nemzetközi szervezeteket nem fogják sem megkérdezni, sem meghallgatni, ám annál hangosabba hirdetik majd az új alkotmány nagyszerű demokratizmusát. Épül Orbán vára.