Tóth Bertalant választották az MSZP elnökévé

Publikálás dátuma
2018.06.17 16:27
Korábbi felvétel Fotó: Tóth Gergő
Fotó: /
Tóth Bertalant választotta a kongresszus az MSZP elnökévé – 54 százalékkal, így Mesterházy Attila a voksok 46 százalékát tudhatta magáénak – tudta meg a Népszava.

A válaszmányi elnökségi pozíció kapcsán nem született meglepetés: az érvényes voksok száz százalékával Kunhalmi Ágnes futott be egyszemélyes jelöltként. (Egy finomító megjegyzés: amikor a szavazatszámláló bizottság elnöke az érvényes voksokról beszél, akkor a jelző a fontos. Egyszemélyes jelölés esetén a szavazólapon egy név szerepel. Aki mást szeretne az adott pozícióban látni, az nem tehet mást, áthúzza a nevet - ez pedig érvénytelen szavazatnak minősül. Utóbbiból egyébként információink szerint pár tucat akadt.)

Az elnökhelyettes-aspiránsok közül 51 százalékkal Szakács Lászlót emelte pozícióba a kongresszus, Ujhelyi István 2 százalékkal maradt alul. A három alelnök: Szanyi Tibor, Komjáthi Imre és Hegyi Gyula.

Tudom és értem a kongresszus döntését - kommentálta elnöki beszédében Tóth Bertalan a választási arányokat. Úgyhogy megígérte, valóban együttműködésre törekszik majd - de nem szeretné, ha ez pusztán látszat-együttműködés lenne. Az utóbbi kitétel vélhetően annak szólt, hogy az elnökhelyettessé emelt Szakácsot Mesterházy szövetségeseként tartják számon, míg Szanyi eredetileg a szocialisták első embere akart lenni - és roppant kritikus volt a jelenleg regnáló elit minden tagjával. (Állítólag beszéde azon passzusával ért el átütő sikert, miszerint ezt a pártot eddig már rengetegen meglopták, és ő alelnökként arra törekszik, hogy ennek a gyakorlatnak legyen vége.)

Este összeül az MSZP elnöksége, jelentette be Tóth (de nem azért, hogy feloszlassa a pártot, ironzált az elnök Szanyi korábbi mondására célozva, miszerint  a Magyar Szocialista pártot be kell szántani). Az ülésen Tóth javaslatot tesz, hogy "kezdjük el a felkészülést a jövő évi választásokra, döntsünk a helyi szervezetek megerősítéséről, válasszuk ki a jelölteket az önkormányzati választásokhoz".

Árnyékkormányra nincs szükség, a cél az, hogy az MSZP-nek olyan politikusai legyenek, akikről elhiszik, hogy képesek kormányozni az országot.

Ami a további teendőket illeti, Tóth szerint ebben az éveben le kell zárni a múlt értelmezését, és rá kell fordulni a jövőre, melynek során fel kell készíteni a szocialista pártot az EP-, illetve az önkormányzati választásokra. A friss elnök nem vitatja, hogy ez borzasztóan nehéz feladat, ám szerinte egyáltalán nem lehetetlen kihívás. A társadalom zöme ugyanis igenis elkötelezett a baloldali értékek iránt. Az viszont más kérdés, hogy ezeknek az értékeknek nincs érdemi politikai képviselete, ugyanis miközben a NER kinál egyfajta világképet a híveinek, az MSZP ellazsálta egy balos vízió kimunkálását. Úgyhogy ennek itt a legfőbb ideje. És mivel az MSZP-nek igenis van működő hálózata és lelkes szimpatizáns-tábora, ezt az üzenetet a szocialisták képesek lesznek eljuttatni az emberekhez.

Persze nem önmagában a párt lesz a csatorna - Tóth azt reméli, hogy az MSZP képes lesz újracsomózni a kapcsolati hálóját, legyen szó a szakszervezetekről vagy épp civil szervezetekről. Hogy ez ne maradjon puszta frázis, Tóth létrehozna egyfajta ellenzéki kerekasztalokat, a szabadság kis köreit, ahova mindenkit várnak. Már csak azért is, mert Tóth szerint a kormányváltáshoz egyértelműen nem a parlamenten keresztül vezet az út - a NER-t csakis politikán kívülről, pártok és civilek összefogása döntheti meg. Az új első ember olyan MSZP-t akar, amelyik megvédi az embereket a hatalomtól, megsegíti a rászorulókat, kérlelhetetlen bírálója az Orbán-rezsimnek.

Büszke vagyok rá, hogy van egy szövetségesünk, a Párbeszéd. És büszke vagyok rá, hogy együtt létrehoztunk egy frakciószövetséget, amit egy minőségi cserével sikerült megmenteni: a pénzéhes liberálisok helyett Mellár Tamás csatlakozott hozzánk.

Hogy milyen MSZP-t sikerül építeni, az számos tényező függvénye. Amikor együttműködésről vagy éppen annak látszatáról beszél, az azt jeli, hogy Tóth is pontosan tudja, nem lesz könnyű dolga. A szoros verseny ugyanis azt jelzi: Mesterházynak – az adott pillanatban mindenképp – erős beágyazottsága van a pártban. Több küldött szerint ez azt jelenti, hogy a volt elnök érdemi erőközpontként működhet párton belül, és ehhez fontos szövetségese lehet Szakács. Amennyiben a küldötti megérzés helytálló, az azt valószínűsíti, hogy Mesterházy a két év múlva esedékes tisztújításon újra versenybe szállhat – márpedig az akkor megválasztott vezérkar viszi rá az MSZP-t a 2022-es országgyűlési választásokra. De ez a jövő kérdése, a máé az: miképp alakul az elnökség összetétele, azaz a tagok között kinek lesz többsége a testületben. És a jelek szerint Tóthnak: őt támogatja az elnökségi tagok zöme, például a budapesti várospolitikáért felelős Tüttő Kata, a Borsodban erős embernek számító Varga László, vagy épp a nőtagozatot vezető Gurmai Zita is.

Szerző
2018.06.17 16:27
Frissítve: 2018.06.17 21:53

Miniatúra: Horn Gyula, az igazi reformkádárista

Publikálás dátuma
2018.07.22 12:00

Fotó: Magyar Fotóarchívum/
„Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt.”
1994-ben nyarán nagyobb legitimációval érkezett, mint Németh Miklós hat évvel korábban, és még koronát is viselt. (Balesetet szenvedett, s a fejére egy rögzítő szerkezetet erősítettek.) A választási hadjáratban rég nem hallott hangokat hozott vissza. Sok intellektuális szövegelés helyett egyszerű beszéd: ez a Gyula a mi emberünk. Ha tódított, elég egyszerűen tette, szakított a neoliberálisok által kedvelt válságkommunikációval, nem riogatta a népet a várható nehézségekkel. Ígért és ígért, hol keveset, hol sokat. Olcsó és biztos kenyeret, igazságot, s hogy végre szóba fognak állni az egyszerű emberekkel. Gazdaságpolitikai körökben ugyan felháborodás fogadta a „háromhatvanas” kenyeret, pedig az emberek szerették ígéretének hangulatát, és nem is voltak egészen ostobák, ismerték a környezetüket, lehetőségeiket. Természetesen a soha vissza nem térő Kádár-kor igézete meg az Antall-kormány bizonytalankodása hajtotta a rá szavazó milliókat, és még tartott a gyötrő transzformációs válság, amelyért elégtételt akartak venni a választók.

Hagyjuk a múltat!

Horn Gyula nagy utat futott be. Fiatalkori történeteit mellőzve említem meg, hogy korabeli külügyi szervezetekben dolgozott. Arrafelé is érlelődtek a változások, mindenekelőtt a nyugati nyitás, a szomszédságpolitikában a bátortalan kisebbségvédelem, a diplomáciai kapcsolatok felvétele olyan, korábban Moszkva ösztönzésére kitaszított országokkal, mint Izrael, Dél-Korea és halkabban Tajvan, Dél-Afrika. A párt (MSZMP) külügyi részlege alighanem úttörő szerepet játszott a NATO-hoz való közeledés kezdetben halovány, majd megerősödő gondolatában, amit – a korábbi évtizedek szovjet birodalmi kereteire gondolva - bízvást nevezhetnénk egy pompásan kidolgozott piruettnek a damaszkuszi úton. Az amerikai védernyő jobban tetszett, több támogatással kecsegtetett, és európai integrációnkat is elősegítette.
Már a Németh-kormány tagjaként is kedvelte a drámai fellépéseket. A kor gyakori nyilvános szereplésre szoktatta a politikusokat, ez majd őt is segíti a későbbi választási hadjárat során. Az MSZP óriási lehetőséget adott neki. Az 1990-es választások után gyorsan építkezett. Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt. Néhányan az elején feladták, mint Pozsgay Imre és Németh Miklós - Nyers Rezső pedig a választások után szorult ki. Horn napja körül ekkor már számos fiatalabb hold keringett, közülük kerülnek ki majd a jövő vezetői, a pénzemberek, meg a nagyszájúak és a csirkefogók is. Mire 1994-ben a választási hadjárat megkezdődött, Horn Gyula nagy magabiztossággal kezelte fellépéseit, az ellene irányuló támadásokat, ideértve a pufajkás történeteket is. Hagyjuk a múltat! - mutatott a kormányzás feladataira, dolgozzunk végre. Az 1994-es győzelem után többségét megfejelte a szabad demokratákkal. Vajon az SZDSZ helyesen cselekedett-e, amikor Hornnal koalícióra lépett, és fordítva: tényleg kellett-e a kormányzáshoz az SZDSZ? Az SZDSZ-nek nehéz lehetett majdnem győzni négy évvel korábban, majd ellenzékbe szorulni, és most újra arra gondolni, hogy ismét négy év fenyeget a kemény ellenzéki székeken. Sokuknak időben jött Horn koalíciós ajánlata, akinek a szabad demokrata többlet szavazóerőnél fontosabb volt a mozgástér növekedése a hajdani ellenzék keblére ölelése révén. Hallani azt is, hogy a koalíció kezdte ásni az SZDSZ sírgödrét, emiatt engedett soraiban a mohóságnak. Az biztos, hogy az MSZP csak félig profitált a demokratikus ellenzék beépítésével, mert a koalíció saját belső feszültségeit fokozta. Ahogy telt az idő, a két párt úgy kezdte egymást egyre hevesebben utálni.

Sikeres konszolidáció

A kormányzás első hetei válságtól válságkezelésig tartottak. Horn rendíthetetlen konzervatív baloldaliként idegenkedett a megszorításoktól, a gazdasági reformoktól, hiszen azok előbb fokozták a választói kiszolgáltatottságot, először a költségvetés állt talpra, s csak utána jött a választóknak szétosztható eredmény. Viszolygását fokozta, hogy a saját nyelven beszélő szabad demokraták és értelmiségi holdudvaruk önmagukat tartották iránytűnek. A költségvetés kiadási oldalának megkurtítását Békesi László, a pénzügyminiszter és pártbéli ellenlábasa is szorgalmazta, holott más volt a választási ígéret. Hát nem ő képviseli a szenvedő és mentésre vágyó kisembereket, nem ő hozza a mentőhajót a rendszerváltás hajótöröttjeinek? És talán Békesinek nem is a restrikciót szorgalmazó véleménye számított, hanem kemény kritikája az MSZP-n belül, ezt pedig Horn a maga hatalmának megkérdőjelezéseként fogta fel.
Ha utálta is a válságkommunikációt, a válságtól nem tudott megszabadulni. A gazdasági konszolidációt nagyjából ott folytathatta, ahol Németh Miklós abbahagyta. Sürgetett az idő is: már nagyjából egy éve nem történt semmi, a helyzet viszont romlott. 1995-ben aztán leváltotta Békesit, kinevezte Bokros Lajost, kapta vele Surányi Györgyöt, meg a Bokros-csomagot. Felkérésük merész és hatásos lépés volt, ők pedig tették, amit kell. Gyors és sikeres konszolidáció következett. A siker, amely a két szakember tagadhatatlan gazdaságpolitikai bravúrja, más kérdést is felvet. Ha néhány, bár fájdalmas húzással ilyen gyorsan lehetett konszolidálni a gazdaságot, vajon mi gátolja a politikát abban, hogy korábban, és másutt is eltökélten lépjen?
A Bokros-program kezelése közben láthatóvá váltak Horn képességei és korlátai. A gazdaság a finanszírozás és a növekedés szempontjából képviselhető útra került, most már csak a választókat kellett meggyőzni arról, hogy végül ők lesznek a nyertesek. A valóság kínjai dacára biztatóak voltak az esélyek, hiszen ott volt Horn Gyula, a mi Gyulánk. A pénzügyi alapok látványosan javultak, újabb reformgondolatok kerültek elő. Csakhogy akkor Bokrosból kibújt karcos személyisége, stabilizációs célszerszámból a gazdaságpolitikát tematizáló vezető akart lenni. Horn elképzeléseitől mi sem állt távolabb. Bokros emlékezetes találkozót bonyolított le a diákokkal. Azt találta mondani, hogy a bevezetendő 2000 forintos tandíj kevesebb, mint a diákok cigarettaköltsége; nos, az agitáció végtelenül célszerűtlen módját választotta. A diákok megsértődtek, távoztában le is zsidózták. Horn Gyula mintha erre az alkalomra várt volna. Bokros már elvégezte a munkát, de utána is túl hangos és követelőző volt Horn számára, reformokat sürgetett, és elvette tőle a napot. Bokros éppen aktuális lemondását elfogadta, majd kinevezte Medgyessy Pétert pénzügyminiszternek.

A reformkádárista

Műsorváltozás. Az új darabban Bokros keménykezű, neoliberális inkvizítor szerepében lépett fel, míg Horn a bölcs királyt játszotta. A Fidesz-kommunikáció számára a Bokros-csomag maga volt a karácsonyi ajándék. A nyilvánvaló és gyors gazdasági siker gyümölcsét később már ők használták, ráadásként a neoliberális restrikció névadó ördöge fel volt tálalva.
Horn igazi reformkádárista. Több lejárt szavatosságú tabun átlépett, ennyiben reformista. A sürgető reformokat, s különösen az azokat képviselő értelmiségi figurákat nem kedvelte: ennyiben kádárista. De szemben Kádár János vagy Grósz Károly utolsó kormányzati pillanataival: ő végül időben lépett, amikor 1995-ben Bokros képében beengedte a neoliberális rókát a költségvetési elosztás tyúkóljába. Bokros felkérésével bizonyítékát adta annak, hogy érzékeli a válság méreteit. A politikai ösztön vezette, amikor nem sokkal később, a hasznos erőszaktevőt, Bokrost elcsapta, és önmagát visszahelyezte népe szeretetébe, hogy 1998-as választási vereségével rövidesen ismét csalódást okozzon.
Mindezt sokan a két forduló közötti eseményekkel, Orbán ügyességével magyarázzák, amivel Torgyán doktort nászba vitte. Csakhogy fénytelen utolsó hónapjaival Horn maga is hozzájárult a vereséghez, elbízta magát, nem működött a veszélyérzete, talán lebecsülte Orbánt. Nem sok választási propagandát engedett. Mintha egy ciklus alatt sikerült volna keménykezű reformkapitányból öreg Kádárrá válnia, aki azért nem foglalkozik az ügyekkel, mert azok maguktól is megoldódnak. Brahiból vagy arroganciából újra elővette a Bős-nagymarosi vízerőmű ügyét. Nem a gátról van szó, szakmailag az vagy jó, vagy sem, hanem a rendszerváltás egyik szimbólumáról, egy máig tabusított mémről, amelyről egyszerűbb nem beszélni, mint belebukni. Ezt nyilván ő is tudta, és mégis.
Horn Gyula felnőtt szerepéhez, a vízerőmű szigorú kivétel. Amennyire lehetett, szakított azzal a szocialista párti szokással, hogy munkásabb megoldás helyett könnyű, de instabil kompromisszumokat keressen. Alkotmányos fricska, lehetetlen őt a demokrácia kereteiben értelmezni, ez volt akkor jobbközépen a vélemény róla, ez azonban butaság. Dehogy nem lehet. Kissé talán durván faragott figura, de mai szemmel nézve hatékony vezető, újabb kori pártjának történetében eddig a legjobb harctéri vezető. Nehéz róla úgy megemlékezni, hogy utódairól ne szóljunk, akiknek soha többet nem sikerült hozzá hasonló erőt koncentrálni, és akiknek érdeklődése végzetesen megcsappant a választók iránt. Történetének felelevenítésével a magyar sors fanyar gyümölcseit kóstoljuk.
(Az írás egy várhatóan szeptemberben, a Joshua Könyvek kiadónál megjelenő kötet kéziratának rövidített, szerkesztett alfejezete.)
2018.07.22 12:00
Frissítve: 2018.07.22 12:00

„Megpróbálnak végképp kiéheztetni” – útban van a Politikatörténeti Intézet

Publikálás dátuma
2018.07.21 18:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Földes György igazgató szerint a hatalom régóta hadjáratot folytat a baloldali műhely ellen.
„Tudományos intézetként, egyedülálló levéltárként és könyvtárként, baloldali szellemi műhelyként működünk. A kormány régóta hadjáratot folytat ellenünk” – nyilatkozta lapunknak Földes György, a Politikatörténeti Intézet (PTI) ügyvezető igazgatója. „Most éppen bűnbaknak akarnak megtenni. Pedig a legkevésbé sem a mi hibánk, hogy a Kúria egyelőre nem tud beköltözni abba az épületbe, amelynek egy részét évtizedek óta jogszerűen használjuk” – tette hozzá. A Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásánál, az Országházzal szemben álló hajdani Igazságügyi Palotáról van szó, amely az 1970-es évektől egészen a közelmúltig a Néprajzi Múzeumnak is otthont adott. Az egykori Párttörténeti Intézet jogutódjaként a PTI egy 1990-es megállapodás révén kapta meg további használatra az épületrészt. A megváltozott jogszabályokhoz igazodva 1996-ban új szerződést írtak alá. A máig érvényben lévő szerződés szerint a PTI térítésmentesen használhatja az ingatlant. Földes György tájékoztatása szerint az épületrész három szintje több mint 5000 négyzetmétert tesz ki. A kormány a legfelsőbb bírósági fórumnak, a Kúriának szánja az épületet. A Néprajzi Múzeumot a Liget Projekt keretében a Városligetbe telepítik, a PTI helyzete azonban évek óta rendezetlen. A kormánypárti Magyar Idők a minap azt írta, hogy az intézetnek „év végéig el kellene hagynia” az ingatlant, a Kúria különben Esztergomban kaphat új székhelyet.
„A kezdetektől, 2012 óta azt mondjuk, hogy megfelelő ellentételezés esetén, jogaink és az érdekeink tiszteletben tartása mellett hajlandók vagyunk elköltözni” – hangsúlyozta Földes György. A megfelelő ellentételezés anyagiakat és/vagy ingatlant jelent. A vitából bírósági per lett. A megegyezés érdekében a PTI tavaly hozzájárult ahhoz, hogy felfüggesszék az eljárást, amit aztán a kormány, pontosabban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezdeményezésére mégis folytattak. A Fővárosi Ítélőtábla néhány hete jogerős döntésében megerősítette, hogy az intézet jogszerűen használja az épületrészt – közölte Földes. A Magyar Idők cikke szerint különleges felülvizsgálati eljárásban a Kúria elé kerülhet az ügy, tehát ahhoz a fórumhoz, amely így saját székházának sorsáról hoz döntést. Felvetésünket, hogy a kormány netán a „baráti sajtó” közreműködésével akar nyomást gyakorolni a Kúriára, Földes György nem szerette volna kommentálni. Azt a beállítást azonban, hogy a PTI „bárminek is az akadálya lenne”, mindenképpen hamisnak tartja. Az intézet régóta nem kap költségvetési támogatást, és más forrásokból is kevés bevétel érkezik. A munkatársak száma a minimálisra csökkent. „Egyértelmű, hogy a kormány megpróbál végképp kiéheztetni minket” – jelentette ki Földes György. A használati jog értékét illetően a PTI ügyvezető igazgatója nem akart találgatásokba bocsátkozni. Bár tudomása szerint a kormány készített értékbecslést, ennek tartalmát ő nem ismeri. A megnyugtató az lenne – jegyezte meg –, ha az értékbecslést független szakértők végeznék el. Földes György szerint az egészen biztos, hogy az ellentételezésként megállapított összeg, vagy a csereingatlan értéke a töredéke lesz annak a sok tízmilliárdos kiadásnak, amit a kormány a Néprajzi Múzeum áthelyezésére, a Kúria költöztetésére, az Alkotmány utcai épület felújítására fordít.
2018.07.21 18:00
Frissítve: 2018.07.21 18:46