A görög-macedón megállapodás alkalmából közölt cikket a New York Times-ban Soros György milliárdos üzletember és fia, Alexander Soros. A szerzők szerint a névváltoztatásról, vagyis az Észak-Macedónia név bejegyzéséről szóló egyezmény komoly előrelépésnek számít, jelzi, hogy Európa balkáni térségében konszolidációs folyamat zajlik – a Balkán békéje és fejlődése pedig kulcsfontosságú az európai közösség jövője szempontjából.
A két Soros emlékeztetett, hogy ez a térség volt az I. világháború véres bölcsője, és itt tört ki a II. világháború utáni legvéresebb európai konfliktus, a tízezrek életét követelő délszláv válság is. Épp ezért fontos momentum az is, hogy az egykor oroszbarát Szerbia, illetve Albánia az uniós szövetségi rendszer tagja akar lenni, a két balkáni állam pedig erős, a térséget stabilizáló gazdasági megállapodásokat kötött.
A cikkírók szerint az Unió ugyanakkor jelenleg fejlődési válságtól szenved: a legnagyobb problémát a 2004 óta csatlakozó tagállamok jelentik – az egymással hosszas határvitát folytató Szlovénia és Horvátország, valamint az antidemokratikus döntéseket hozó Magyarország és Lengyelország. Komoly gondnak számít Törökország ciprusi jelenléte is, állítja Soros és fia, akik cikkükben azt is kihangsúlyozzák, hogy az „uniós tagság lehetőség és nem kényszer.”
A szerzők kitérnek rá, hogy a balkáni térségben nem csak Európa és az Egyesült Államok számít meghatározó játékosnak, hanem az érdekeit minden szinten érvényesíteni próbáló Oroszország, Törökország, valamint az Egy öv, egy út- gazdaságpolitikájával hódító Kína is.
A cikk konklúziója, hogy az uniónak erőteljesebben kellene támogatnia a nyugatbarát balkáni államokat: egy, a EU szabályozásához alkalmazkodó balkáni gazdasági modell kiugrási-fejlődési lehetőséget jelentene a térségben élő, mintegy 18 milliós lakosságnak – és megkönnyítené az érintett országok EU-csatlakozását is.
