A damaszkuszi úton annak idején sokan vonultak, főleg kereskedők, valahol tanulni vágyók, rokonokat látogatók. Világnézeteikről (így, többes számban) semmit sem tudunk. A Szentírás igazán csak egyetlen egy modellről, Sauléról tud. Aki köztudottan Pállá vált, s mint ilyen tulajdonképpen egyik főszervezője volt az első egyháznak. Sokat prédikált zsinagógákban, s ebben a nyelvismeret, a bejáratott kulturális fordulatok biztosan segítették. Saul kapcsolatáról a korábbi elittel azonban semmit sem tudunk.
A pesti értelmiségi köznyelvben persze nem ez a Pál, hanem Esterházy Péter szellemes, 90-es évek eleji megfogalmazásában maga az Út a főszereplő. Amelyen a régi hit követői, feltehetően haszonhúzói, a jeruzsálemi elit menekült volna – hitét, kötődéseit meg- és letagadva. Esterházy szemében nyilvánvalóan gyenge bűnösök voltak, szégyenletes alakok, akiknek a győzők mégis hajlandóak részben megbocsájtani.
Herényi Károly, a kiváló egykori MDF-es politikus Népszava-beli cikkében (Jog a damaszkuszi úthoz, június 11.) Bajcsy-Zsilinszky Endre indul Saulusként, majd a nyilas bíróság 25-30 év után Pálként kivégezteti. 1945-ben nyilvánítják - valószínűleg az akkor legerősebb pártnak számító kisgazdák - a magyar demokrácia első mártírjává. Azután ez így is marad. De ha 45 elején életben marad, valószínűsíthetően a szovjetellenes ellenállás egyik legradikálisabb vezetőjévé válik, és 1947-49-ben lesz valahogy áldozattá, anélkül, hogy jól láthatóan és szakrálisan őriznék az emlékét. De abból, hogy Bajcsy-Zsilinszky 45-re kemény németellenessé vált, nem következik felfogásának változása a fajokról vagy a zsidókról. Ily módon Herenyi téved, amikor azt hiszi, valamiféle mintájává válhat mindazoknak a jobbikosoknak, akik hajlandóak lennének a párbeszédre a baloldallal vagy más ellenzéki formációkkal.
Az eredeti Damaszkuszhoz kellene két ideológia: egy régi és egy új, meg a gyors, de érzelemmentes váltás közöttük. A Jobbik nyelv és taktika volt, amikor felfutott, s ha most néhány fordulat kicserélésével csendben igyekezett is megszabadulni ettől a stílustól, ez még nem jelenti, hogy ideológiailag valamitől megtisztult volna. A baloldal már 2010 előtt is folyamatosan a Jobbik megosztásáról álmodott. A falusi tömegek egyszer már itt voltak, ide jöhetnének vissza. De hát a 30-40-es évek fordulóján meg nyilasok voltak, s onnan darálták be őket a baloldali tömegpárt támogatóivá. A korosztályok változnak, mások a divatos politikai fordulataik: akkor ezek a tömegek hol vannak biztosabban otthon? Párthű tömegekként egykor, vagy anti-roma jelszavak híveként később?
Egyébként nem hinném, hogy a Jobbik ma komolyan riogathatna a romákkal. A magyar vidéken a fennálló többségi rend olyan brutálisan anti-roma, olyan keményen elnyomó, hogy még a politikailag képzetlenek sem hihetik, hogy kizárólag a Jobbik védené meg őket a sokasodó roma társadalomtól. A régi amerikai Délen sem egyedül a Ku-Klux-Klan égő keresztjei, fehér csuklyái ijesztgették a feketéket. A fehéreket védte rajtuk kívül minden helyi többségi erő.
De ettől függetlenek a Jobbik körüli pesti politikai fantáziák - mint a választások előtt Heller Ágneséi. Most Herényi Károly kezd abban reménykedni, hogy lehetne valamit kavarni a Jobbikban, vagy a Jobbik körül. De azt a pártot nem lehet “náci-nem náci” törésvonalak mentén bontani, mert nincsenek ilyen megszemélyesített elválasztottságai. Az “ásotthalmi pártütés” egyelőre láthatóan egy csoport kiválása és nem pártszakadás.
Azon már túl vagyunk, hogy a Jobbik és a demokratikus ellenzék legkisebb közös többszöröse Orbán parlamenti kivéreztetése lenne. Ugyan már! A kemény jobboldal túléléséhez ilyesmi nem kell. Vannak komoly tömegei sokféle szubkultúrában. A verőcei zenei fesztiválok ebből a szempontból számára fontosabbak a liberális lapok megértő publicisztikáinál. Hát akkor minek bolondítja magát a pesti értelmiség?
Különben a mostani politikai hegy-vízrajzi térképeken félrevisznek a “náci” vagy a "fasisztoid” jelzők. A nácit még csak érteném, mert az egy egykor volt, világosan jelzett politikai irányzatot jelez. Azt viszont nem értem, hogy ha azok lennének, akkor melyik Jobbik szárny mivel marad ebből ki, és melyik minősül levakarhatatlanul “nácinak”? Vagy nem a pártelitekről, hanem a 43-45-ös nyilas világképekről van - lent a mélyben - szó? Ilyenek léteznek, de igazából meg a Jobbikkal is bonyolult viszonyban. Közben inkább a Fideszre ragasztották a “fasisztoid” jelzőt, aminek szociológiailag ugyancsak nincs értelme, bár pl. Ungváry Rudolf ezt gyakran használja. A 30-40-es évek fasiszta mozgalmainak (az olasznak, mindenféle kelet-európainak, de nem a németnek) rokonai volnának? Hol válnak széjjel a különböző populistának nevezett mozgalmak és a “fasisztoidok”? Vagy egyszerűen a ballib publicisták szidalmi kreativitásáról van szó? S akkor hogyan működik ez a felosztás a Jobbikon belül? Azok is “fasisztoidok”? Vagy a kemény mag “náci”, és a többiek, akiknek az átnevelhetőségéről álmodozunk, egyszerűen régi beidegződésekre reagálnak?
Az 1930-40-es évek fordulóján a nyilasok igen erős, vidéki bázisát a szegényparasztság alkotta. Az 1990-es évekre sem oldódott ez teljesen szét, de meghatározó ereje az érintett vidékeken mindenesetre csökkent. Most egyes csoportjaiban átrendezhető, másokban nem. A városi értelmiségi ezt egyelőre nem oldotta meg, de a modernizáció előbb-utóbb ezt a képletet tovább bontja.
Persze minden újraépíthető, de azt látjuk, például a németeknél, hogy ilyesmire nem a nagyon lent lévő rétegek, hanem a kispolgárság az igazi vevő. Miért lenne mindez nálunk másként? S akkor a Jobbik-ügy kezelésének is más lesz a geometriája. A Damaszkusz 2.0-ról a pesti szalonokban álmodozni mindenesetre kidobott energia.
