Uniós milliárdokból sem lett iható a víz

Publikálás dátuma
2018.06.20. 15:30

Uniós százmilliárdok elköltése után sem tudjuk biztosítani a vízminőségi minimum-elvárásokat. Közben új szennyezők, például mikroműanyagok is megjelentek az ivóvízben.

Kötelezettségszegési eljárással és egy OLAF-vizsgálattal próbálja elérni az EU, hogy az Orbán-kabinet célszerűen használja fel a vízminőség-javításra kapott forrásokat és sikerüljön végre betartani az uniós határértékeket. Közben azonban az európai szabályozás is változik, újabb megoldhatatlan feladat elé állítva a magyar kormányt.

A Népszava tavaly szeptemberi számában ismertette azt az uniós számvevőszéki jelentést, amely szerint az eddig elköltött, százmilliárdos (!) nagyságrendű támogatások ellenére még mindig ihatatlan a víz 66 vízellátási körzet esetében. Ez az egyik legrégebbi környezet­egészségügyi jogvita Magyarország és Brüsszel között – a másik a szállópor-szennyezés, amely szintén százezrek egészségét veszélyezteti –, amelyben ráadásul súlyos visszaélések is szerepet játszhatnak a megoldás elhúzódásában. Makó térségében például 17 településen közel 50 ezer ember fogyaszt ­rossz minőségű ivóvizet: ott első körben 4 milliárd forintot fordítottak a helyzet javulására, de a 2015-re ígért beruházás nem készült el időben, és amikor beüzemelték az új víztisztítót, akkor sem vált megfelelővé az ivóvíz. Ezért azóta két lécsőben újabb másfél milliárdot költöttek rá, de jelenleg is büdös és ihatatlan. Hasonló a helyzet – ami a végeredményt illeti – Baján is. Hortobágy környékén szintén 2015-re fejeződött be a vízellátó rendszer uniós forrásból történt korszerűsítése, de még 2017 végén sem volt megfelelő a vízminőség. Lapunk úgy tudja, hogy Hortobágy településen – a projekt kezdete óta először – az előző hónapban már tiszta víz folyt a csapból, a környező településeken ugyanezt még nem sikerült igazolni. Az EU türelme ugyanakkor láthatóan fogyóban van. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselőjének bejelentése nyomán az OLAF (az Unió csalás elleni ügynöksége) vizsgálja az eddigi fejlesztéseket. Magyarország azt vállalta, hogy ahol a bór, fluorid, a nitrit, az ammónium és az arzén koncentrációja magasabb az egészségügyi határértéknél (ez főként Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun és Csongrád megyét érinti), ott műszaki beavatkozással javít a helyzeten. A valóságban annyi történt, hogy a programra szánt uniós forrásokat mind felhasználtuk, sőt azokat a kormány költségvetési keretből még ki is egészítette, ám amit építettek, az rendre drágább lett, és a tervezettnél kevesebb embert ért el (de van más probléma is: Békésben, ahol Mészáros Lőrinc érdekeltségei végezték az új hálózat kiépítését, az EU-nak készre jelentett projektek helyén még bő fél évvel később is háborús állapotok uralkodtak, több településen még a próbaüzemre vagy a műszaki átadásra sem került sor). Úgy tudjuk, az OLAF befogadta és érdemben vizsgálja a jelzést.

Jávor időközben tájékoztatást kapott az uniós vízminőségi irányelv be nem tartásával kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás állására vonatkozó kérdésére. Ebben az ügyben az Európai Bizottság utoljára 2017 decemberében szólította föl a magyar kormányt, hogy teljesítse az arzén, a bór és a fluorid uniós határértékeit az ország valamennyi zónájában. Akkor az Orbán-kabinet viszonylag rövid határ­időt kapott rá, hogy beszámoljon a tényleges vízminőségi jellemzőkről azokban a régiókban, ahol az elköltött milliárdok ellenére nem sikerült eredményeket felmutatni. A mostani bizottsági válasz szerint várják az újabb magyar jelentést, amely (a fentebb említett példák nyomán) vélhetően még mindig nem arról fog szólni, hogy mindenhol jó a víz.

Jávor Benedek lapunk kérdésére azt mondta: az európai szintű ivóvízminőségért folytatott küzdelem mindaddig szélmalomharc marad, amíg a kormányt az egészből csak a kormányközeli érdekcsoportok számára megszerezhető uniós források érdeklik. – Érthetetlen, miért nézték tétlenül az egymást követő magyar kormányok ciklusokon át, hogy megyényi területeken nincs megfelelő ivóvíz – a jelenség ugyanis már az EU-csatlakozás idején is ismert volt –, és az uniós szervek eddigi néma asszisztálását, a teljesítési határidők többszöri meghosszabbítását is nehéz megmagyarázni – fogalmazott. Szerinte a harc itt a lakosság egészségének érdekében folyik, amiben fontos fegyver lehet a kevés sikeres európai polgári kezdeményezés egyike, a több mint 1,8 millió aláírással támogatott Right to Water, amely alapjogként szavatolná a biztonságos ivóvizet. Jávor Benedek ugyanakkor hangsúlyozta: az EP-ben is kemény lobbi próbál keresztbe tenni a változásnak, a Fidesz pártcsaládja, az EPP átfogóan igyekszik aláásni a bizottsági javaslatot.

Változik a szabályozás
Részben a rossz magyarországi illetve kelet-európai (román és bolgár) tapasztalatok alapján felülvizsgálják a vonatkozó uniós jogszabályt, vagyis a vízminőségi irányelvet. Előtérbe kerül és a korábbiaknál kiterjedtebben lesz alkalmazva az ún. kockázat alapú megközelítés, így a vízszolgáltatási hálózat minden pontján vizsgálják majd az adott vízgyűjtőre jellemző kockázatforrásokat.
A vízminőséget a jövőben főként olyan helyeken fogják elvégezni, ahol sok ember megfordul, és egy esetleges szennyezés kiterjedtebb következményekkel jár (kórházak, közétkezés). Növelik a vízszolgáltatók átláthatóságát, illetve a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó kötelezettségeit – utóbbiak kiterjednének a háztartások éves fogyasztására és az átlagos háztartási fogyasztásra is segítve a tudatos vízhasználatot.
A tagállamok számára előírnák továbbá, hogy biztosítsanak egyenlő hozzáférést a ivóvízhez a hátrányos és marginalizált helyzetű csoportoknak is. Magyarország szempontjából ez utóbbi jelenti majd a legnagyobb kihívást. A hazai szegregátumok egy részében egyáltalán nincs vezetékes vízszolgáltatás, és a nyári szezonban visszatérő problémát jelent, hogy a nyomós kutakról történő vízvételt is korlátozzák, miközben a szóban forgó telepeken élő családok is csecsemőket és kisgyerekeket nevelnek, betegeket gondoznak stb.
A másik koncentrált problémaforrást azok a városszéli zártkerti övezetek jelentik, ahová az elmúlt években tömegével költöztek ki az elszegényedő, városi otthonaikat elvesztő polgárok, és ahol a jelenlegi szabályok szerint nem állami/önkormányzati kötelezettség a megfelelő minőségű ivóvíz biztosítása annak ellenére sem, hogy összességében százezrek élnek ilyen területeken.

 
Szerző

„Ha újra születnék, szupervizor lennék…!”

Publikálás dátuma
2018.06.19. 14:00
Kerecsend - Fotók: Sivák Zsófia
Látszólag feloldhatatlan az ellentmondás: a mélyszegénység ellen küzdő uniós projektben 30-40 ezres óradíjjal vesznek részt mentális karbantartók . Lenyúlás, úri huncutság vagy nagyon is indokolt kiadás?

Képalá: SZOCIÁLIS MELLÉKHATÁSOK A szakértő szerint elkél a segítség a segítőknek is: aki például hányatott sorsú gyerekekkel foglalkozik, nagyon hamar képes „elmerülni a bajban”, érzelmileg "belebonyolódni a munkájába"

„Konfliktuskezelés, mediáció. A rendszeresen előforduló konfliktushelyzetek megoldása érdekében konfliktuskezelési workshopok szervezése, illetve mediáció biztosítása a problémák megoldása érdekében. A projekt legnagyobb kockázatát adja a településen élők részéről ennek a projektnek az elfogadása.

Kiből lehet segítő?
A szupervizor képzést a művelődési és közoktatási miniszter 1997-ben akkreditálta. Az első kurzus 28 hallgatóval 1998 szeptemberében indult a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék és a Népjóléti Képzési Központ közös szervezésében. A következő képzési évfolyam 2001 szeptemberében indult a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Tanszékén, 2012 szeptemberétől pedig az intézmény évente folyamatosan indítja ezt a szakot. A jelentkezés feltétele minimum öt éves szakmai tapasztalat, 60 óra igazolt önismereti munka, saját élményű, csoportos vagy egyéni szupervízió.

 Ugyanakkor a szegregátumon belül is számtalan konfliktus helyzet keletkezik majd, amiket kezelni szükséges szakemberek bevonásával. 80.000 Ft / alkalom (25 alkalom). Szupervízió biztosítása a terepen dolgozó megvalósító szakemberek számára évente 2 alkalommal, alkalmanként 4 órában. 100.000 Ft / alkalom (6 alkalom)”

Íme néhány sor a sokat vitatott, s épp a túlárazásokra, felesleges kiadásokra hivatkozva leállított, s a Népszava által elsőként megírt kerecsendi szegregációellenes pályázatból. Sokak számára ebből a dokumentumból derült ki, hogy egyáltalán létezik „szupervizor” foglalkozás, ami – mint a fenti tarifákból is kiderül –, nem tartozik az alulfizetett szakmák közé. A pályázatot kiveséző fórumon többek szájából is elhangzott: ha újra születnének, szupervizornak tanulnának, ilyen óradíjakkal vígan élnének, nem kéne a szőlőben kapálniuk.

De mi is a dolga egy ilyen segítőnek, s valóban elengedhetetlen-e a munkájuk a szociális szférában? Szajkó Mária, roma származású kerecsendi szociálpolitikus szerint azok, akik nap, mint nap szembenéznek a szegénységgel, a problémákkal, a kilátástalansággal, családsegítők vagy terepen dolgozó szociális munkások, netán önkéntesek, nagyon hamar képesek „elmerülni a bajban”, s ez a munkájuk hatékonyságát is csökkentheti. Túl hamar kifáradnak, kiégnek. Ő maga már az egyetemi évek alatt tapasztalta, milyen jól jön egy segítő kéz: másodévesen egy gyermekotthonban volt gyakorlaton, s egy idő után annyira kötődni kezdett a kicsikhez, hogy magára már nem maradt ideje, bent töltötte a szombat-vasárnapokat is, s akadt gyerek, aki nélküle már zuhanyozni sem akart. Ekkor avatkozott közbe a szupervizor, aki figyelmeztette, hogy érzelmileg nagyon belebonyolódott munkájába, és segített kissé hátrébb lépni a történetből. Szavai szerint a szociális munkások egyébként is érzékenyebbek az átlagnál, enélkül nem tudnák jól végezni a dolgukat, ugyanakkor emiatt lelkileg sérülékenyebbek is.

A terepen dolgozó szociális munkások nap mint nap szembesülneka kilátástalansággal, szegénységgel

A terepen dolgozó szociális munkások nap mint nap szembesülneka kilátástalansággal, szegénységgel

– Igazságtalan a rendszer: egyik oldalon ott vannak a piaci alapon számlázó szupervizorok, velük szemben pedig a szinte minimálbérért dolgozó, a munkaidejükön túl is a problémákon gyötrődő szociális munkások. Ennek nem az a megoldása, hogy akkor ne legyenek szupervizorok, vagy csökkentsük drasztikusan az óradíjukat, hanem az, hogy a periférián dolgozókat igenis meg kell fizetni. Már most nagy az elvándorlás, s kevés fiatal tervezi úgy a jövőjét, hogy a cigánysoron élő, ezer bajjal küzdő családokon szeretne majd segíteni. De emiatt nem a szakmai segítőket kellene hibáztatni – hallottuk egy észak-magyarországi városban dolgozó szupervizortól, aki korábban szociális munkásként dolgozott, s az elsők között képezte át magát. Szavai szerint az óradíjuk mindig az adott megbízástól függ, tartott már negyvenöt perces foglalkozást hétezer, de harmincezer forintért is. Coach-ként, vagyis vezetőket segítő szakemberként ennek többszörösét is megkereshetné – tette hozzá –, a piaci szféra ugyanis elismeri, hogy a külső szemmel történő „rálátás” – mint azt a latin supervisio is jelenti – hasznos, pénzben is mérhető tevékenység.

Sokan benne vannak a mókuskerékben
Wiesner Erzsébet a rendszerváltás idején, pedagógusként iratkozott be a németországi Kassel egyetemének szupervizor szakára, 1993-ban kapott diplomát. Több ciklus óta a Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága elnöke.
- Minden pályázatban lennie kell szupervizornak?
- A szociális területre irányuló uniós pályázatoknak ez már kötelező eleme, vagyis nem valamiféle választható úri huncutság. Lényege, hogy a jellemzően periférián, hátrányos helyzetű családok mellett dolgozók is tudjanak segítségért fordulni egy külső szakemberhez, aki látja, ha túlságosan belevonódnak egy problémába, elfásulnak, kiégnek. Nyugat-Európában már szinte minden szakmaterület igénybe vesz ilyen támogató szakembert, aki egyfajta mentális karbantartást végez.
- Bárki, aki emberekkel foglalkozik, annak jól jönne egy ilyen „támaszték”.
- A tanároknak, ügyvédeknek, lelkészeknek, tűzoltóknak, rendőröknek, katonáknak, orvosoknak, védőnőknek, ápolónőknek, de akár az újságíróknak is szükségük lenne arra, hogy kívülről lássák magukat, és időnként „letegyék” a magukkal cipelt emberi sorsokat. Sokan benne vannak a mókuskerékben, nem találják a megoldást. Például nem tudják, mikor kell abbahagyni a munkát, vagy mikor kérjenek másoktól segítséget.
- Ha Ön azt tanácsolja egy elfáradt szociális munkásnak, hogy most pihennie kellene, ő meg azt feleli, hogy sajnos, nincs erre ideje, azzal mit tud kezdeni?
- A szabadságát természetesen nem tudom megsokszorozni. De rávezethetem arra, hogyan pihenjen két munka között, hogyan szálljon ki egy túl hosszúra nyúló, olykor parttalan beszélgetésből, s hogyan gazdálkodjon az önmagára fordítandó idővel.
- Nem visszás egy kicsit, hogy egy havi nettó száz-százharmincezer forintért dolgozó szociális munkásnak óránként tizenöt-húszezer forintos óradíjért adnak tanácsot?
- Talán nem igazságos ezt így összehasonlítani. A szupervizorok általában vállalkozók, s csak ebből a tevékenységből meg sem tudnának élni, mert ez nem heti negyven órás elfoglaltság, így tréningeket tartanak, oktatnak is. Az óradíjba pedig bele kell érteni az utazási, időnként a szállásköltségeket, s azoknak a továbbképzéseknek a díjait, amelyeken egy lelkiismeretes szakember igyekszik önmagát is fejleszteni. Azért is jó, ha ezt a fajta tanácsadást vállalkozóként végzi valaki, mert így tud független maradni. Ma Magyarországon nagyjából 400 végzett szupervizor van, az érdekképviseletükre létrehozott egyesületünk 147 tagú.
- A honlapjukon közzétett tarifatáblázat is az érdekvédelmet szolgálja?
- Ez egy ajánlás, amivel orientálni szeretnénk, de dolgozunk az ottani áraknál olcsóbban és drágábban is.
- A pályázatok nélkül lenne megbízásuk?
- Jóval kevesebb. Budapesten még csak-csak előfordul, hogy saját erőből finanszíroznak a cégek vagy az intézmények ilyen szolgáltatást, de az ország északi részében, vagy épp a dél-dunántúli aprófalvakban reménytelen lenne elvárni a fenntartóktól az üzleti alapú megrendeléseket. Pedig a mi munkánk gyakran épp abban segít, hogy az alulfizetett szociális munkások ne hagyják el a pályát.
D. J.



 

Szerző

Veszélyben a bírói függetlenség?

Publikálás dátuma
2018.06.18. 07:09
ÁTSZERVEZÉS - Justitia valamelyik keze üres le FOTÓ: NÉPSZAVA
Az európai ernyőszervezet vezetője szerint megfelelő egyensúlyt kellene találni a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács között

A közigazgatási bírákkal kapcsolatos követelmények semmiben sem különböznek a polgári vagy büntető bírákétól, ugyanúgy érdemeik és képességeik alapján, a többi államhatalmi ágtól független igazságügyi testületnek kell őket kineveznie – nyilatkozott a Népszavának a holland Kees Sterk, az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózata (ENCJ) újonnan megválasztott elnöke, aki júliusban Budapestre látogat.

Megválasztása utáni első nyilatkozatát – mint most a Népszavának elmondta – félreértelmezték, és olyan kijelentést tulajdonítottak neki, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT), az ENCJ magyar tagja az európai ernyőszervezet beavatkozását kérte a magyar igazságszolgáltatási rendszer változtatásai miatt. A hírt a Magyar Idők című kormánylap hozta nyilvánosságra június elején a New York Times egyik írására hivatkozva, mondván, hogy a magyar bírói testület hadat üzent az Orbán-kormánynak.

Ahogyan most Kees Sterk kifejtette, az ENCJ nem arra van, hogy „beavatkozzon”, hanem arra, hogy együttműködési hálózatként segítséget nyújtson tagszervezeteinek, és párbeszéd útján elősegítse a független, elszámoltatható és magas színvonalú igazságszolgáltatást.

Kees Sterk azért tervez budapesti látogatást, hogy megismerkedjen az Országos Bírói Tanács (OBT) új tagjaival, és tájékozódjon az igazságüggyel kapcsolatos friss magyar fejleményekről. Eddigi ismeretei szerint – tette hozzá – a fő probléma a megfelelő egyensúly megtalálása a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az OBT között.

Lengyelországot illetően már súlyosabb aggályok megfogalmazásáig jutott el az ENCJ. Kees Sterk felidézte, hogy a május végén tartott lisszaboni tisztújító közgyűlésen megállapították: a lengyel tagszervezet, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (KRS) bíró tagjait az új szabályozás nyomán immár nem maguk a bírák választják meg, hanem a parlament. Márpedig ez ellentmond annak az elvnek, hogy az ENCJ tagszervezeteinek függetlennek kell lenniük a törvényhozói és a végrehajtói ágtól. A lengyel reform során nem konzultáltak megfelelően a bírákkal, és a KRS korábbi tagjainak a mandátumát idő előtt megszüntették. Mindezekre figyelemmel az ENCJ felülvizsgálja az új összetételű KRS tagsági jogosultságát, és ez a vizsgálat néhány hónapig eltarthat.

A lisszaboni állásfoglalás arra is kitért, hogy a KRS ügye nem elszigetelt, hanem együtt kell szemlélni a rendes bíróságokról és a legfelső bíróságról szóló lengyel törvénnyel. A módosításokat áttekintve megállapítható, hogy az igazságszolgáltatás új lengyel szabályozása a jelek szerint teret enged a végrehajtói és a törvényhozói hatalmi ág azon törekvéseinek, amelyek az igazságszolgáltatási ágazat fölötti ellenőrzés gyakorlását célozzák. "Ez riasztó, és hatással lehet a lengyel igazságszolgáltatásnak az európai jogi közösségen belüli helyzetére és az iránta megnyilvánuló bizalomra” – foglalt állást az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózata.

Az ENCJ elnöke a Népszavának kifejtette: az európai populista mozgalmak nem kötődnek nagy meggyőződéssel azokhoz a hagyományos koncepciókhoz, amelyek szellemében a demokratikus államokat a jogállamiság alapján kormányozzák. A hatalmi ágak szétválasztása és az igazságszolgáltatás függetlensége nem állandó, adott tényező, hanem folyamatos karbantartást és erősítést igényel – tette hozzá. Úgy véli, hogy a bírói hatalmi ág sérülékenyebb, mint a törvényhozói, illetve a végrehajtói ágazat, még akkor is, ha az alkotmányos garanciák adottak.

Az egyes országok igazságügyi tanácsainak – folytatta Kees Sterk – nagyobb szerepet kell vállalniuk a hatalmi ágak közötti egyensúly megszilárdításában, a bíróságok helyzetének megerősítésében, például úgy, hogy elmagyarázzák a független ítélkezés szerepének a fontosságát a jogállami viszonyok között. Segíteniük kell a társadalom tájékoztatását, például azt is, hogy a bírák ellátogassanak az iskolákba, és elmagyarázzák a gyerekeknek, miért fontos a bíróságok függetlensége a demokráciában.

Az egyes nemzeti igazságügyi tanácsok végső esetben kérhetik ennek az európai ernyőszervezetnek az együttműködését és segítségnyújtását az irányelvek és normák érvényre juttatásában, problémáik megoldásában – igyekezett megvilágítani a különbséget Kees Sterk az ENCJ tényleges lehetőségei és a vele kapcsolatban tévesen megfogalmazott „beavatkozási” igény között.

Harmadolnának
Két hét múlva, július 3-án nyugdíjba kellene vonulnia a lengyel legfelsőbb bíróság 72 bírója közül 27-nek, mert az igazságügyi reform keretében a mai tagokra vonatkozó nyugdíj-korhatárt 65 évre csökkentik. Jelenleg ez a legvitatottabb részlete a lengyel reformnak, amely ellen Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke is fellépett.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő úgy reagált, a reform a kommunista rendszer maradványaitól tisztítja meg a bírósági rendszert. Hozzátette: a legfelsőbb bíróságnál máig dolgoznak a Jaruzelski tábornok által 1981. decemberi hadiállapot idején tevékeny bírák.

Magyar példa a lengyel kormánypárt előtt

A lengyel kormánypárt vezetői, így a pártelnök Jarosław Kaczyński soha nem csináltak titkot abból, hogy a magyar igazságügy - 2011-12 között, az új alaptörvény megalkotásával párhuzamos - átalakítását tekintik példának a maguk számára. A Jog és Igazságosság (PiS) ugyanúgy az alkotmánybíróság hatáskörének szűkítésével, és az alkotmánybírák cseréjével kezdte a "reformot", mint itthon a Fidesz-KDNP.

Magát a bírói igazgatási rendszert is teljesen felforgatták Orbánék. 2012-ig a legfőbb bírói szerv Magyarországon a Legfelsőbb Bíróság (LB) volt, az igazgatás pedig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) alá tartozott. Az LB elnöke egyben az OIT elnöke is volt, az OIT-t pedig - informálisan - a megyei bírósági elnökök uralták, ami azt is jelentette, hogy a vezető bírák tudta, hozzájárulása nélkül nem lehetett a bírósági szervezetet befolyásolni. Ezt a helyzetet nem tűrve, a Fidesz-KDNP a 2012. január 1-jén életbe lépett új alaptörvényben elválasztotta egymástól az ítélkezés szakmai felügyeletét és a központi igazgatást. Az LB-ot, némi hatáskör-módosítással átnevezték Kúriává (a szervezeti átalakításra hivatkozva menesztették elnökét, Baka Andrást), amely az ítélkezés egységességét és szakmai színvonalát biztosítja, a bíróságok központi igazgatása pedig egy új, Országos Bírósági Hivatalnak (OBH) nevezett szervezet elnökének kezébe került, tehát az OIT-t - a tanácsot - egyszemélyes igazgatás váltotta. Az OBH elnöke az Orbán családhoz közelálló Handó Tünde bírót választották 9 évre, aki egyben Szájer József felesége.

A bírósági igazgatási rendszer reformja mellett szükséges volt Magyarországon is a bíróságok "lefejezése": 2011-ben egyik napról a másikra 70-ről 62-re szállították le a nyugdíj-korhatárt, aminek következtében mintegy 300 bírót - a legtapasztaltabbakat - nyugdíjaztak, utóbb minden lehetséges fórumon megbukott a döntés, a bírókat ugyan "kárpótolták", de korábbi, vezetői állásukat nem kapták vissza. Ehhez két államfő, Schmitt Pál és Áder János is asszisztált.

Az OBH-elnöknek kiterjedt jogköröket adott az új, 2011-es bírósági törvény: onnan kezdve, hogy - a kúriaiak kivételével - valamennyi bírói vezetői pályázatot személyesen bírál el egészen odáig, hogy a bíróságok költségvetési, felújítási és képzési ügyeiben dönt. Ezt a óriási hatalmat ellensúlyozandó hozták létre az alaptörvényben az Országos Bírói Tanácsot (OBT), amelynek jogkörei végül az uniós szervezetek és a velencei bizottság nyomására valamelyest bővültek, de komolyabb funkciói nincsenek.

Az alaptörvény szerint: "A bíróságok igazgatásának központi feladatait az Országos Bírósági Hivatal elnöke végzi. Az Országos Bírói Tanács felügyeli a bíróságok központi igazgatását." A 15 tagú OBT legfontosabb feladata az OBH-elnök személyi, szervezeti döntéseinek ellenőrzése, de szankciókat nem alkalmazhat, a törvény szerint az ellenőrzés mellett indítványozási, véleményezési és jóváhagyási jogai vannak. Ám az OBT tagjait a bírák - elektori rendszerben - maguk választják (14 tagot választanak, a Kúria elnökét a törvény delegálja), ezért a szervezet legitimitása elég nagy. Ugyanakkor a tagok bírósági "beosztása" az OBH-elnök döntésén múlik. Így fordulhatott elő, hogy az új, idén januárban hat évre választott OBT tagjai (és póttagok) közül - Handó nyomására - tucatnyian lemondtak, amire hivatkozva az OBH-elnök (Handó) nem tartja legitimnek az OBT-t, amelynek egyetlen bűne, hogy komolyan vette ellenőrzési jogkörét, s elkezdte vizsgálni Handó pályázati/kinevezési gyakorlatát. Kees Sterk ezekre a két szervezet közötti konfliktusokra hivatkozhatott.

A mai hazai alkotmányozási lázban létrehoznának egy új Közigazgatási Felsőbíróságot, amely - a Kúriához hasonlóan - várhatóan nem kerül majd az OBH-elnök személyzeti felügyelete alá (nem az OBT-ről van szó tehát, mint pénteki számunkban írtuk). A kormány a Közigazgatási Felsőbírósággal egy "házi bíróságot" hozna létre, ahol az állam minden ügyében döntenének, bíráikat pedig a bírói tapasztalattal nem, csak közigazgatási gyakorlattal rendelkező jogászok közül (is) választhatnák. (S. Z.)

Szerző