Képalá: SZOCIÁLIS MELLÉKHATÁSOK A szakértő szerint elkél a segítség a segítőknek is: aki például hányatott sorsú gyerekekkel foglalkozik, nagyon hamar képes „elmerülni a bajban”, érzelmileg "belebonyolódni a munkájába"
„Konfliktuskezelés, mediáció. A rendszeresen előforduló konfliktushelyzetek megoldása érdekében konfliktuskezelési workshopok szervezése, illetve mediáció biztosítása a problémák megoldása érdekében. A projekt legnagyobb kockázatát adja a településen élők részéről ennek a projektnek az elfogadása.
A szupervizor képzést a művelődési és közoktatási miniszter 1997-ben akkreditálta. Az első kurzus 28 hallgatóval 1998 szeptemberében indult a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék és a Népjóléti Képzési Központ közös szervezésében. A következő képzési évfolyam 2001 szeptemberében indult a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Tanszékén, 2012 szeptemberétől pedig az intézmény évente folyamatosan indítja ezt a szakot. A jelentkezés feltétele minimum öt éves szakmai tapasztalat, 60 óra igazolt önismereti munka, saját élményű, csoportos vagy egyéni szupervízió.
Ugyanakkor a szegregátumon belül is számtalan konfliktus helyzet keletkezik majd, amiket kezelni szükséges szakemberek bevonásával. 80.000 Ft / alkalom (25 alkalom). Szupervízió biztosítása a terepen dolgozó megvalósító szakemberek számára évente 2 alkalommal, alkalmanként 4 órában. 100.000 Ft / alkalom (6 alkalom)”
Íme néhány sor a sokat vitatott, s épp a túlárazásokra, felesleges kiadásokra hivatkozva leállított, s a Népszava által elsőként megírt kerecsendi szegregációellenes pályázatból. Sokak számára ebből a dokumentumból derült ki, hogy egyáltalán létezik „szupervizor” foglalkozás, ami – mint a fenti tarifákból is kiderül –, nem tartozik az alulfizetett szakmák közé. A pályázatot kiveséző fórumon többek szájából is elhangzott: ha újra születnének, szupervizornak tanulnának, ilyen óradíjakkal vígan élnének, nem kéne a szőlőben kapálniuk.
De mi is a dolga egy ilyen segítőnek, s valóban elengedhetetlen-e a munkájuk a szociális szférában? Szajkó Mária, roma származású kerecsendi szociálpolitikus szerint azok, akik nap, mint nap szembenéznek a szegénységgel, a problémákkal, a kilátástalansággal, családsegítők vagy terepen dolgozó szociális munkások, netán önkéntesek, nagyon hamar képesek „elmerülni a bajban”, s ez a munkájuk hatékonyságát is csökkentheti. Túl hamar kifáradnak, kiégnek. Ő maga már az egyetemi évek alatt tapasztalta, milyen jól jön egy segítő kéz: másodévesen egy gyermekotthonban volt gyakorlaton, s egy idő után annyira kötődni kezdett a kicsikhez, hogy magára már nem maradt ideje, bent töltötte a szombat-vasárnapokat is, s akadt gyerek, aki nélküle már zuhanyozni sem akart. Ekkor avatkozott közbe a szupervizor, aki figyelmeztette, hogy érzelmileg nagyon belebonyolódott munkájába, és segített kissé hátrébb lépni a történetből. Szavai szerint a szociális munkások egyébként is érzékenyebbek az átlagnál, enélkül nem tudnák jól végezni a dolgukat, ugyanakkor emiatt lelkileg sérülékenyebbek is.
A terepen dolgozó szociális munkások nap mint nap szembesülneka kilátástalansággal, szegénységgel
– Igazságtalan a rendszer: egyik oldalon ott vannak a piaci alapon számlázó szupervizorok, velük szemben pedig a szinte minimálbérért dolgozó, a munkaidejükön túl is a problémákon gyötrődő szociális munkások. Ennek nem az a megoldása, hogy akkor ne legyenek szupervizorok, vagy csökkentsük drasztikusan az óradíjukat, hanem az, hogy a periférián dolgozókat igenis meg kell fizetni. Már most nagy az elvándorlás, s kevés fiatal tervezi úgy a jövőjét, hogy a cigánysoron élő, ezer bajjal küzdő családokon szeretne majd segíteni. De emiatt nem a szakmai segítőket kellene hibáztatni – hallottuk egy észak-magyarországi városban dolgozó szupervizortól, aki korábban szociális munkásként dolgozott, s az elsők között képezte át magát. Szavai szerint az óradíjuk mindig az adott megbízástól függ, tartott már negyvenöt perces foglalkozást hétezer, de harmincezer forintért is. Coach-ként, vagyis vezetőket segítő szakemberként ennek többszörösét is megkereshetné – tette hozzá –, a piaci szféra ugyanis elismeri, hogy a külső szemmel történő „rálátás” – mint azt a latin supervisio is jelenti – hasznos, pénzben is mérhető tevékenység.
Wiesner Erzsébet a rendszerváltás idején, pedagógusként iratkozott be a németországi Kassel egyetemének szupervizor szakára, 1993-ban kapott diplomát. Több ciklus óta a Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága elnöke.
- Minden pályázatban lennie kell szupervizornak?
- A szociális területre irányuló uniós pályázatoknak ez már kötelező eleme, vagyis nem valamiféle választható úri huncutság. Lényege, hogy a jellemzően periférián, hátrányos helyzetű családok mellett dolgozók is tudjanak segítségért fordulni egy külső szakemberhez, aki látja, ha túlságosan belevonódnak egy problémába, elfásulnak, kiégnek. Nyugat-Európában már szinte minden szakmaterület igénybe vesz ilyen támogató szakembert, aki egyfajta mentális karbantartást végez.
- Bárki, aki emberekkel foglalkozik, annak jól jönne egy ilyen „támaszték”.
- A tanároknak, ügyvédeknek, lelkészeknek, tűzoltóknak, rendőröknek, katonáknak, orvosoknak, védőnőknek, ápolónőknek, de akár az újságíróknak is szükségük lenne arra, hogy kívülről lássák magukat, és időnként „letegyék” a magukkal cipelt emberi sorsokat. Sokan benne vannak a mókuskerékben, nem találják a megoldást. Például nem tudják, mikor kell abbahagyni a munkát, vagy mikor kérjenek másoktól segítséget.
- Ha Ön azt tanácsolja egy elfáradt szociális munkásnak, hogy most pihennie kellene, ő meg azt feleli, hogy sajnos, nincs erre ideje, azzal mit tud kezdeni?
- A szabadságát természetesen nem tudom megsokszorozni. De rávezethetem arra, hogyan pihenjen két munka között, hogyan szálljon ki egy túl hosszúra nyúló, olykor parttalan beszélgetésből, s hogyan gazdálkodjon az önmagára fordítandó idővel.
- Nem visszás egy kicsit, hogy egy havi nettó száz-százharmincezer forintért dolgozó szociális munkásnak óránként tizenöt-húszezer forintos óradíjért adnak tanácsot?
- Talán nem igazságos ezt így összehasonlítani. A szupervizorok általában vállalkozók, s csak ebből a tevékenységből meg sem tudnának élni, mert ez nem heti negyven órás elfoglaltság, így tréningeket tartanak, oktatnak is. Az óradíjba pedig bele kell érteni az utazási, időnként a szállásköltségeket, s azoknak a továbbképzéseknek a díjait, amelyeken egy lelkiismeretes szakember igyekszik önmagát is fejleszteni. Azért is jó, ha ezt a fajta tanácsadást vállalkozóként végzi valaki, mert így tud független maradni. Ma Magyarországon nagyjából 400 végzett szupervizor van, az érdekképviseletükre létrehozott egyesületünk 147 tagú.
- A honlapjukon közzétett tarifatáblázat is az érdekvédelmet szolgálja?
- Ez egy ajánlás, amivel orientálni szeretnénk, de dolgozunk az ottani áraknál olcsóbban és drágábban is.
- A pályázatok nélkül lenne megbízásuk?
- Jóval kevesebb. Budapesten még csak-csak előfordul, hogy saját erőből finanszíroznak a cégek vagy az intézmények ilyen szolgáltatást, de az ország északi részében, vagy épp a dél-dunántúli aprófalvakban reménytelen lenne elvárni a fenntartóktól az üzleti alapú megrendeléseket. Pedig a mi munkánk gyakran épp abban segít, hogy az alulfizetett szociális munkások ne hagyják el a pályát.
D. J.
