Nem tudja a bálna, milyen jó a málna, ha tudná a bálna, milyen jó a málna, csak málnát zabálna… Amikor az unokáim ezeket Tamkó-Sirató strófákat kezdik kórusban hajtogatni, akkor már tudom, arra próbálnak rávenni, menjek és vegyek málnát. Az „előző életükben” alighanem medvék lehettek, alig várják, hogy eljöjjön a málna szezonja, akkor legszívesebben beköltöznének egy málnásba. El sem merem nekik mondani, amit a napokban olvastam: megszólaltak a vészharangok a hazai málnatermelés felett. A termőterületek a korábbi töredékére zsugorodtak, a nyolcvanas években hétezer hektáron még évi 40-60 ezer tonna málna termett, ami az ezredfordulóra 1200-1400 hektárra csökkent, de még akkoriban is tíz-tizenötezer tonnát takarítottak be. Ma száz hektár körüli területen jó, ha 600-800 tonna málna terem összesen. Ezért aztán arany áron árulják.
Innen nézve nincs min csodálkozni azon sem, ha az ember kétszer is meggondolja, hogy valami építő játékot vegyen-e a gyerekeknek születésnapra, vagy betegyen a kosarába néhány doboz pár dekás málnát. Az utóbbinak talán jobban is örülnének. A legnagyobb unokám, egy igazi „okos tojás” persze nem hagyja ennyiben, neki mindennek tudnia kell az okát is. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy az emberek mostanában nem vigyáznak a környezetükre. A gyárak sokat füstölnek, mindenféle káros anyagok kerülnek a levegőbe, ezért az elmúlt tíz-tizenöt évben annyira megváltoztak nálunk az éghajlati viszonyok, hogy az már „nem tetszik” a málnának. Nem szereti a forró, száraz, aszályos nyarakat, de a csapadékos, meleg időt sem. Mindenféle betegség megtámadja a bogyókat, ami ellen nagyon nehéz védekezni. Ezért inkább „elköltöznek” a tőlünk északabbra fekvő országokba… Ha nem is lett boldogabb, de a „tudás” birtokában megnyugodott. Olyan csacskaságokkal már nem akartam terhelni, hogy a málnát csak kézimunkával, szemenként lehet betakarítani, munkaerőt pedig alig találni.
Ez a jelenség egész Európára igaz. A minap az egyik német tévécsatornán arról panaszkodtak a gazdák, hogy az eper és a málna ott rohad el a szárán, mert nincs, aki leszedje. Ez korábban a kelet-európai idénymunkások dolga volt, de ebben az évben alig jelentkeztek bolgárok, románok és magyarok, pedig már óránként akár tíz eurót is hajlandóak volnának fizetni. Ott is a tizen-huszonéves diákokkal igyekeznek menteni a helyzetet. Brigádokat toboroznak, katonai sátrakat állítanak, abban szállásolják el a „munkásokat”.
Déjá vu érzés fogott el a képek láttán. Néhány évtizede építőtábor címén mi, városi gyerekek is szívesen mentünk málnát, epret, cseresznyét, meggyet, barackot szedni, mert akinek nem volt vidéki nagymamája, jószerével csak valamelyik téren lófrálhatott a haverjaival. Miért ne lehetne most is valami hasonló, dolgozva nyaraltató táborokat szervezni? Értelmesen elfoglalni a dologtalanul ténfergő szünidős diákokat? Néhányan így eljutnának az ország más vidékeire is, amire amúgy aligha lenne más módjuk.
Ja, és akkor talán a málna is olcsóbb lehetne.
