Magyar állampolgárságú terroristát fogtak el Kassán

Publikálás dátuma
2018.06.21 11:06
Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock
Fotó: /
Ukrajna körözte a különösen veszélyesnek számító, fegyverkereskedelemmel foglalkozó férfit, aki magyar állampolgárként élt Szlovákiában.

Az Interpol szlovák egysége és a helyi terrorelhárítás kommandósai fogtak el hétfő este Kassán egy nemzetközi körözés alatt álló férfit. A kassai kerületi bíróság csütörtökön elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A kigyúrt, katonaviselt gyanúsítottat az ukrán hatóságok több éve körözték egyebek között emberöléssel való fenyegetés, túszejtés, testi sértés, terrorizmus, köztisztviselő elleni támadás miatt – ennek ellenére két évig háborítatlanul éldegélt a városban, egy rendőrőrs közvetlen közelében. A rajtaütésről a novinsky.sk mutatott be felvételeket.

A parameter.sk úgy tudja, hogy a gyanúsított magyar állampolgárságot szerzett, és a Vladimír G. álnév mögé rejtőzött. Elfogását hetekig készítették elő a szlovák hatóságok, mivel tudható volt, hogy komoly fegyverraktárat tart fent, amivel terrorista csoportokat támogat – de olyan képek is előkerültek róla, ahol kezében géppuskával pózol egy katonai alakulat tagjaként.

A gyanúsított és társai 2014-ben és 2015-ben bűnszövetkezetet alakítottak, és rendkívül súlyos bűncselekményeket követtek el Ukrajna területén - mondta Milan Filicko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője újságíróknak. Ha a férfit kiadják Ukrajnának, akár 15 év börtönre is számíthat a felsorolt bűncselekmények miatt.

Az előzetes letartóztatás ellen Vladimir G. azonnal panaszt nyújtott be, amelyről a szlovák Legfelsőbb Bíróság fog dönteni - írja az MTI. A gyanúsított újságíróknak azt mondta, elutasítja a vádakat és nem ért egyet azzal, hogy a szlovák hatóságok kiadják őt Ukrajnának. Azt állítja, családjával együtt él Kassán, és nem bűnös.

Szerző
2018.06.21 11:06
Frissítve: 2018.06.21 21:07

Elfogták a férfit, aki hajnalban agyonlőtt egy békásmegyeri nőt

Publikálás dátuma
2018.11.21 20:23

Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán
A bódult tettes a helyszínen elismerte a gyilkosságot. Tettét egy korábbi sérelemmel indokolta.
Szerda hajnalban, fél 6 után érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy a főváros III. kerületében a Virág utcában lövéseket hallottak és egy nő fekszik a földön. Az 56 éves nőt több lövés érte, röviddel a támadás után belehalt sérüléseibe.
A rendőrség nem volt tétlen: a BRFK Életvédelmi Osztály teljes személyi állománya, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a kerületi rendőrkapitányság munkatársai álltak azonnal munkába. Térfigyelő kamerák segítségével kiderítették nem csak azt, hogy a gyilkos autóval menekült a helyszínről, de azt is megtalálták, merre jár éppen.
A szintén III. kerületi Meggy utca és Parlag utca kereszteződésénél érték utol.
A Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai érkeztek a helyszínre elsőként, és látták,
a járműben egy kezében valószínűleg fegyvert tartó, szemmel láthatóan bódult férfi ült.
Esélyt sem adva az esetleges ellenállására, 7 óra 25 perckor elfogták a 67 éves L. József budapesti lakost. A férfi a helyszínen elismerte tettét, a gyilkosságot korábbi személyes sérelmével indokolta. Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik ellene eljárás.
A történtek tisztázása érdekében a rendőrség további tanúkat is keres.
2018.11.21 20:23
Frissítve: 2018.11.21 20:24

Török turistát, BKK-ellenőrt vertek félholtra a Deák téren

Publikálás dátuma
2018.11.21 17:45
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Először egy ismeretlent rugdosott, majd egy külföldit és a vele beszélgető BKK-ellenőröket verte össze egy négytagú társaság – most bíróság előtt felelhetnek tettükért.
Vádat emelt két fővárosi ügyészség egy tavalyi utcai verekedés ügyében: az ügyészségek négyfős társaság tagjait vádolják, akik a nyomozati anyagok szerint 2017. május 13-án több embert is nagyon megvertek a Deák téri metróaluljáróban. A banda először egy, eddig ismeretlen férfival került konfliktusba, aki szóváltás után megütötte a társaság egyik tagját. A megütött vádlott három barátja azonnal beavatkozott a konfliktusba, és külön-külön, majd együtt is ütni-rúgni kezdték az ismeretlent. A bántalmazásnak a BKK ellenőrei és biztonsági őrei vetettek véget – majd a verekedő társaság egy kis időre eltűnt, de csak azért, hogy magukat felspannolva térjenek vissza.
Mikor újra megjelentek, a BKK ellenőrei épp egy török turistának adtak útba igazítást: a balhés banda belekötött a török férfiba, majd rátámadt a turistát védő egyik ellenőrre is. A közelharc a földön is zajlott, ennek során az ellenőrt úgy fejbe rúgták, hogy elájult, de nem kímélték a szintén földre kerülő külföldi férfit sem. A négy támadót a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, a BKK-ellenőrt fejbe rúgó vádlottat pedig emellett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével is vádolja.
2018.11.21 17:45