Trump eddig azt állította, hogy kizárólag a Kongresszus orvosolhatja a problémát, de az általános felháborodás miatt most kénytelen volt visszavonulót fújni. A Fehér Ház korábban arra hivatkozott, hogy törvény minősíti bűncselekménynek az illegális határátlépést. Ebből következően azokat a – zömmel mexikói, illetve közép-amerikai és karibi országokból származó - felnőtteket, akiket az amerikai határőrök elfognak a mexikói határon, bűnelkövetőként kell kezelni. Az érvelés eddig hibátlan, csakhogy a „bűnelkövetőként kezelés” nem feltétlenül teszi kötelezővé a legszigorúbb eljárásrendet kisgyerekes családok esetében is.
Márpedig ezt rendelte el Jeff Sessions igazságügyi miniszter áprilisban, amikor meghirdette a zéró tolerancia politikáját, és előírta, hogy az illegális határátlépő felnőtteket – ügyük kivizsgálása idejére - őrizetbe kell venni. Emiatt eddig több mint kétezer kiskorút szakítottak el a szüleiktől.
Ez a felvétel bejárta az amerikai médiát, sokkolva az embereket
Az újságírók a minap ellátogathattak egy dél-texasi raktárépületből átalakított „őrzőházba”, ahol rácsos tömegcellákban egymástól elválasztva tartották fogva a felnőtteket és a gyermekeket. Utóbbiak körleteiben jobb híján a viszonylag fejlettebb tizenévesek gondoskodtak a legkisebbekről, még pelenkázták is őket. A megrázó képsorok bejárták a médiát, és párthovatartozásról függetlenül mélységes ellenérzéseket váltottak ki. Amikor a korábbi elnökfeleségek kórusban emelték fel szavukat a határőrség eljárásmódja ellen, és a mostani First Lady is nyilatkozatban hangoztatta, hogy gyűlöli a szüleiktől elszakított gyermekek látványát, világossá vált, hogy immár tarthatatlan a Fehér Ház álláspontja, miszerint a problémát a törvényhozás főzte, az is egye meg.
Trump hosszú hónapok óta azt a taktikát követte, hogy átfogó bevándorlási reformtörvénycsomag elfogadását kérte a Kongresszustól, értelemszerűen kétpárti egyetértés mellett. Ennek pedig előfeltétele lenne a fontosabb jogszabályok viszonylagos tartóssága és az, hogy függetlenek legyenek a különböző választások eredményeképpen hullámzó párterőviszonyoktól.
Az elnök fő célja az, hogy a Kongresszus járuljon hozzá a mexikói határ mentén húzódó fal felépítésének a költségeihez. A fal már szerepelt választási kampányígéretei között is, de akkor még úgy, hogy azt Mexikóval fogja megfizettetni. Amikor aztán elnökké választották, és felvetette a dolgot a déli szomszédnál, ott olyan sommás visszautasításban részesült, hogy jobbnak látta azóta sem említeni az ötletet. Ezért „rászállt" a törvényhozásra, a Capitóliumon követeli a falépítést, mint az átfogó bevándorlásügyi reform számára legfontosabb sarokkövét.
Cserébe korábban azt kínálta fel, hogy megnyugtatóan rendezhetik azoknak a bevándorló fiataloknak a helyzetét, akiket a szüleik a korábbi években illegálisan hoztak be az Egyesült Államokba, ott kijárták az iskoláikat, és rendesen dolgoznak, adót fizetnek – vagy még éppen most is egyetemi tanulmányokat folytatnak -, de időközben „rájuk talált” az idegenrendészet, és kitoloncolás fenyegeti őket. A kétpárti alku azonban nem jött össze ezen az alapon.
Így vélhette felfedezni a kormányzat azt a lehetőséget, hogy meghirdeti a zéró toleranciát a frissen elfogott határsértők esetében, aztán majd esetleg enged abból, ha a határvédő fal ügyét sikerül elintézni. Most ez az alku is kútba esett, jórészt annak az egyszerű oknak betudhatóan, hogy síró gyermekek és zokogó anyák látványával szemben Amerikában nincs médiaorvosság.
Ráadásul az is kiderült, hogy hamis volt Trump eddigi pózolása, miszerint a Kongresszus nélkül ő maga semmit nem tud tenni: az egész átfogó bevándorlási problémakör ugyan nem oldódott meg, de ahhoz, hogy a gyerekek együtt maradjanak a szüleikkel, egyetlen elnöki aláírás is elégnek bizonyult.
