Röghöz köti a kormány a munkavállalót

Publikálás dátuma
2018.06.25 13:30

Fotó: /
Nyugaton nagy a munkaerőhiány, keleten magas a munkanélküliség, vagyis költözni kéne a munka után. A kormány azonban megszünteti az albérlettámogatást.

Több más cafeteriaelemmel együtt a jövő évtől megszüntetné a mobilitási célú lakhatási támogatás adómentességét a kormány. A munkaerőpiac állapotát elnézve kevéssé érthető a lépés célja, különösen, hogy év elején még büszkén számoltak be arról: enyhítették az albérlettámogatás néven ismert kedvezmény igénybevételének feltételeit, sőt, az igénybe vehető összeget is több mint 30 ezer forinttal növelték. A havi legföljebb 82 800 forintos támogatást azon dolgozók kaphatják most (még), akiknek lakóhelyétől 60 kilométernél messzebb van a munkahelyük, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órát kellene utazniuk.

„A foglalkoztatásnál kulcskérdés a munkaerő mobilitása, amelyet a kormány az adórendszeren keresztül, kedvezményekkel, illetve különféle mentességekkel segít – írta közleményében még januárban a Nemzetgazdasági Minisztérium. Varga Mihály tárcája azóta Pénzügyminisztériummá keresztelődött át, és úgy tűnik, már nem így látja a helyzetet. Pedig a munkaerőhiány egyre jelentősebb – már csaknem 80 ezer üres álláshely van az országban -, a lehetséges munkaerőutánpótlás pedig egyre fogy. Az ország keleti és nyugati fele között ugyanakkor e téren továbbra is jelentősek a különbségek.

Jól mutatja ezt a KSH Munkaerőpiaci folyamatok című kiadványában közölt térkép, amelyen együttesen jelölték a potenciális munkaerő-tartaléknak tekintett munkanélkülieket, alulfoglalkoztatottakat, dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem keresőket, inaktívakat és meglepő módon a máskor a foglalkoztatottak közé sorolt közmunkásokat. Az ábra alapján a lehetséges munkaerőpiaci utánpótlás éppen ott van, ahol a legnagyobb a munkanélküliség is. Az Észak-Alföldön több mint 125 ezren vannak, miközben itt a legmagasabb, 5,1-6,9 százalékos a munkanélküliség. Hasonló munkanélküliségi ráta jellemző a Dél-Dunántúlra is, ahol több mint 65 ezer főre teszik a munkaerőpiaci utánpótlás létszámát. Ehhez képest Nyugat-Dunántúlon alig 20 ezer a még munkába bevonhatók létszáma, a munkanélküliségi ráta pedig 2 százalék alatt van.

Még élesebben rajzolódik ki a különbség a megyék szintjén: a munkanélküliségi ráta alapján a legkedvezőbb, illetve legrosszabb helyzetben lévő megyék közti különbség több, mint 8 százalékpont. Miközben ugyanis az országos munkanélküliségi ráta már 3,9 százalék, addig Szabolcsban 9,2, Győr-Moson-Sopron megyében viszont 1,5 százalék alatti. Szabolcsban ráadásul több mint 26 ezer közmunkás él, miközben Győr-Moson-Sopronban csak 1258. A foglalkoztatás bővülése sem egyenletes mértékben ment végbe: Budapesten a lakosság elöregedése miatt tavalyhoz képest több mint 11 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottak száma, a hátrányos helyzetű járásokat felölelő Dél-Dunántúlon pedig csaknem 5 százalékkal. Pest megyében viszont 26, a Nyugat-Dunántúlon 23 százalékkal nőtt a munkavállalói létszám.

Mindebből az következik, hogy a lehetséges munkaerő-utánpótlás nem ott van, ahol valójában igény volna rá, a munkahelyek nem ott vannak, ahol a munkaerő. Vagyis a mobilitás ösztönzésére továbbra is szükség volna.

FOTÓ: KÁLLAI MÁRTON

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ennek ellenére helyesli a mobilitási célú cafeteriaelem megszüntetését. Érdeklődésünkre azzal érvelt: a miskolci és a nyíregyházi munkaadók fel vannak háborodva, hogy ilyen támogatás létezik, mert nekik is szükségük van a munkaerőre. Szerinte csak részlegesen igaz, hogy nincs munkalehetőség a keleti országrészben: Eger, Miskolc, Debrecen környékén munkaerőhiány van. Leszögezte: nem jó stratégia, ha csak a nyugati országrészre koncentrálunk.

Az albérlettámogatást ugyanakkor nemcsak arra lehetne felhasználni, hogy valaki a keleti országrészből a nyugati megyékbe települjön át, hanem arra is, hogy például Borsod vagy a Dél-Dunántúl aprófalvas településein élők számára is elérhetőek legyenek a közeli, de helyi járatokkal gyakorlatilag megközelíthetetlen nagyvárosi munkahelyek.

A munkásszállókra már inkább külföldről érkeznek
Úgy tűnik, a kormány albérlettámogatás helyett inkább a munkásszállásokkal gondolja megoldani a munkaerőmobilitás problémáját, a dolgozók munkásszálláson történő elhelyezése legalábbis továbbra is adómentes marad, sőt, némi könnyítés is jön a jogosultság terén.
Az országban mintegy 20-30 ezer dolgozó él munkásszálláson: szétszórtan bérelt lakásokban, építkezések mellett felhúzott konténerszállásokon vagy nagy létszámú szállókon. Zömmel a „kékgalléros” munkavállalókat helyezik el ilyen módon. Családdal egy ilyen költözés nem alternatíva, hiszen a hozzátartozók elszállásolását már nem támogat(hat)ja a munkaadó.
A munkaerő kiválasztása gyakran rendkívül gyors ütemben történik: behívnak 50 jelentkezőt, majd 20-at fölvesznek, akinek viszont már másnap munkába kell állniuk. Ilyen gyorsan képtelenség megfelelő albérletet találni, ami drága is - magyarázza Kondor András, a munkaerő professzionális szállásoltatásával több mint 10 éve foglalkozó Staff House vezérigazgatója a munkásszállás előnyeit. Szerinte a cégek is érzékelik ezt, és igyekeznek szállást biztosítani dolgozóiknak. A Staff House 42 szállást működtet, ahol mintegy 4200 „kékgalléros” dolgozó él. A cég a gyárakkal és a munkaerőközvetítőkkel áll kapcsolatban, ők küldik hozzájuk a munkavállalókat, akik a szállást a fizetés mellé járó juttatásként kapják. Kondor András úgy látja: ma már másképp nem is nagyon lehet munkaerőt szerezni, hiszen már nem működik, hogy egy cég letelepül valahol, majd a környékről fölvesz 150-200 munkást, mert sem képzettségben, sem létszámban nem találni megfelelő munkaerőt a közelben. Céges buszjáratokkal legfeljebb 40-50 kilométeres körben lehet összeszedni a munkásokat, az ennél távolabbról érkezőknek szállás kell. A Staff House szállásai zömmel az ország nyugati felében találhatók, a keleti országrészből ugyanakkor egyre kevesebb munkavállaló érkezik hozzájuk. A munkások egyre inkább Szerbiából és Ukrajnából érkeznek, a szállásaikon már nagyjából fele-fele arányban vannak a külföldi és a magyar munkavállalók.

A mobilitást persze nem csak albérlettámogatással lehetne segíteni, hanem például kistérségi buszjáratokkal. A GKI Gazdaságkutató Zrt. pár éve ki is számolta, hogy évi 30-40 milliárd forintból egy kistérségi buszhálózattal össze lehetne kötni 20-30 falut a kistérségi központokkal, ahová így már megérné a vállalkozóknak odatelepülni. A keleti országrészben és a Dél-Dunántúlon ugyanis sok az olyan apró falu, ahol nincs semmilyen munkalehetőség. A vállalkozóknak nem éri meg odamenni, mert kevés a munkavállaló. A közlekedés pedig a mai napig megoldatlan, így az ottélők nem tudják a nagyobb települések munkalehetőségeit kihasználni. Molnár László, a GKI vezérigazgatója szerint az önkormányzatok számára kellene állami forrást biztosítani a kistérségi buszjáratok működtetéséhez. Ezt a javaslatukat azonban elvetették, így jelenleg a cégek próbálkoznak buszjáratokkal, de nekik csak a közelebbi, nagyobb létszámú munkaerőt küldő településekről éri meg beszállítani a munkavállalókat.

A keleti és a nyugati országrész eltérő helyzetét egyébként az is okozza, hogy a jobb infrastruktúra miatt Nyugat-Magyarországra települtek a nagy beruházók, mint az Audi, a Suzuki vagy az Opel, ráadásul az osztrák szomszédok is tárt karokkal várják a magyar munkavállalókat. Így itt hamar lecsökkent a munkanélküliség, és nagy a munkaerőhiány. A Dunától keletre és a Balatontól délre élők viszont korábban zömmel a mezőgazdaságban dolgoztak, ahol ma már a gépesítés miatt nincs szükség akkora létszámú munkaerőre, legföljebb idényjelleggel – magyarázza Molnár László. Ami pedig a potenciális munkaerőtartalékot illeti: valójában nem tudni, ez a réteg rendelkezésre áll-e, ugyanis a hivatalos statisztikák jelentős eltérései miatt azt sem lehet megmondani, egyáltalán az országban vannak-e még, vagy már külföldön. Nem tudni, akik nem vállalnak munkát, miért nem teszik, miért nem költöznek a munka után, van-e esetleg beteg hozzátartozójuk, akit nem tudnak otthon hagyni – sorolja, hozzátéve: minderről rendszeres és gyors felméréseket kellene végezni, hiszen a munkaerőpiaci helyzet most rendkívül gyorsan változik.

Ahol magasabb a fizetés, ott drágább a lakás is
A munkaerőpiaci mobilitást nagyban nehezítik a fejlettebb régiók jóval magasabb ingatlanárai, hiszen a hátrányos térségekben hátrahagyott ingatlanokért kapott pénzből lehetetlen a jobb infrastruktúrával és munkalehetőségekkel megáldott országrészekben lakást vásárolni. A fizetés pedig hiába magasabb a fejlettebb régiókban, ha a lakásárak is lépést tartanak vele, sőt, meg is előzik.
A fővárosban például a legmagasabb a nettó átlagfizetés, mégis itt kell a legtöbbet dolgozni egy 50 négyzetméteres lakásért: 113 havi, azaz közel 10 évi fizetésre van szükség az átlagosan csaknem 30 millió forintba kerülő ingatlan megvásárlásához – derült ki az ingatlan.com elemzéséből. Nemcsak az ingatlanok ára tér el megyénként, a nettó fizetések között is óriásiak a különbségek, ami alapvetően meghatározza az adott térség ingatlankeresletét – summázza az elemzés tanulságát Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Pest megyében például Budapesthez képest alacsonyabbak az árak: az átlagosan mintegy 20 millió forintba kerülő 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához ezzel együtt 103 havi bérre van szükség, mivel az átlagkereset is 70 ezer forinttal kevesebb. Győr-Moson Sopron megyében ugyanakkor 84 havi átlagfizetésből már megvásárolható az ott 18-19 millió forintért kínált 50 négyzetméteres lakás. Bács-Kiskun megyében viszont az alacsonyabb bérek miatt 97 hónap fizetése kell ehhez, Somogy megyében pedig már 100 havi nettó jövedelem szükséges. A nettó fizetések Szabolcsban, Békés és Nógrád megyében a legalacsonyabbak, de itt a lakások ára is alacsony: 30-50 havi nettó bérre van szükség a vásárláshoz. Jász-Nagykun-Szolnokban, Tolnában és Békésben a községekben egy 100 négyzetméteres családi ház 3 évi fizetésből megvásárolható lenne, de nincs igazán rá kereslet.



2018.06.25 13:30

Orbánról jót vagy semmit

Publikálás dátuma
2018.11.13 08:00

Fotó: MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/ SZECSŐDI BALÁZS
Az RMDSZ és a Fidesz összeborulásának egyik legtragikusabb eredménye az erdélyi magyar nyilvánosság "kivégzése" lett. Az „ingyenpénznek” komoly ára van.
Egyik napról a másikra szüntette meg a bukaresti rádió magyar adása Magyari Nándor László kolozsvári szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatójának szerződését. Magyari évek óta keddenként jelentkezett heti jegyzettel a közrádióban. A szerződésbontás formálisan rendben van, a  történet mégis igen súlyos, mérföldkőnek számít a romániai magyar médiatérben. Hogy miért? Azért, mert az utóbbi években Magyarországról szinte irigykedve figyeltük, hogy Romániában a közmédia (viszonylag) szabad maradt. Miközben a romániai magyar médiát egészében kezdte lenyelni a Fidesz, a román közszolgálati rádiók és televíziók magyar adásai a román és a magyar kormányt, illetve az RMDSZ-t érő bírálatoknak, a velük szemben kritikus véleményformálóknak változatlanul teret adtak. (Az erdélyi magyar médiatermékek többsége Fidesz közeli cégek és magyar állami támogatásból működő alapítványok tulajdonába került. Az RMDSZ alapítványa, a Progress az RMDSZ-Fidesz végső összeborulás eredményeképpen gazdasági okokra hivatkozva megszüntette 2017. januárjától a liberális szemléletű, az Orbán-kormány illiberalizmusával szemben kritikus Erdélyi Riport hetilapot és menesztette a legolvasottabb magyar portál, a maszol.ro véleményrovatának minden „balliberális” publicistáját.) Magyari műsorának kiebrudálására október 30-i, „Egy ámokfutás utolsó lépései” című jegyzete után került sor. A román és magyar kormánnyal szemben egyaránt következetesen kritikus szerző jegyzetében ugyanis azt a kérdést teszi fel (nem először), hogy „vajon a rommagyar formációk (már az egyéni haszonszerzésen túl) nem csupán a Fidesz sugallatára/utasítására maradnak az illiberális irányba haladó hatalmi pártok mellett? Annál is sürgetőbb a kérdés megválaszolása, mert úgy tűnik, hogy szinte tökéletes csapda, amibe belesétáltak, és ha Dragnea bukik ez biza hosszú távra fogja esélyeiket szinte lenullázni.” Az egy nappal korábbi Kelemen Hunor – Orbán Viktor budapesti találkozó kapcsán pedig azt állította, hogy a két magyar vezetőről készült fénykép „jól mutatja az itteni (és az ottani) főnök helyzetét. A kényszeredett mosoly, mely Kelemen Hunor arcán ül, a meglepett tekintet és mimika, a megalázkodó testtartás, a kardotnyelt Orbán Viktor mellett, semmi jót nem ígér. A rommagyar vezér, minden bizonnyal nem kapott engedélyt a Dragnea-tól való elszakadásra, menetelni kell az illiberális úton, egyébként oda a magyarországi pénzek, és kegyvesztetté válik a vezér. Semmi más nem számít”. Ezek után a Liviu Dragnea vezette kormányzó román Szociáldemokrata Párt volt szenátorából lett rádióvezér Magyari nyelvezetére hivatkozva bontotta fel azonnali hatállyal szerződését. Tény, hogy Magyari „nyelvezetével” mindig is voltak gondok, nem egyszer közölt személyeskedésbe átcsapó jegyzetet, de mindeddig azt senki sem kifogásolta a rádió vezetéséből, a román közszolgálati rádióban pedig eddig szabadon lehetett bírálni mind a román politikai elitet, mind az RMDSZ-t, mind az Orbán-kormányt. A Fidesz irányította RMDSZ keze azonban már elért a román közmédiáig, legalábbis annak bukaresti szerkesztőségéig. A múlt héten Bukarestben és Kolozsváron is tárgyaló Szijjártó Péter készségesen meg is ígérte román kollégájának, hogy „Magyarország sem fog semmilyen politikai alapon, elfogult nem kormányzati szervezetek véleménye alapján elindított politikai támadást támogatni Románia ellen”. (A román jogállamiság kérdése épp ma kerül újra terítékre az Európai Parlamentben.) A magyar külügy első embere az RMDSZ-hez sem érkezett üres kézzel, Kolozsváron azt jelentette be, hogy Székelyföldre is kiterjeszti Magyarország azt a gazdaságfejlesztési programot, mely Erdélyben eddig Maros megye mezőségi részén nyújtott támogatásokat gazdálkodóknak és kisvállalatoknak. Egyszerűsítve úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Fidesz lenyelte Erdélyt, befolyása Bukarestben is egyre jelentősebb. Az RMDSZ, amely több mint két évtizeden át a Kárpát-medencei magyarság legerősebb és mindvégig önálló politikai ereje volt, mára kettős kiszolgáltatottságba került, Budapesttől való függősége pedig immár romániai pozícióit fenyegeti. Merthogy, amint Magyari fogalmazott egyik jegyzetében, „ingyenebéd a korrupciós láncolatban sincs”. Az erdélyi magyar média tehetetlen, ugyanis az vagy direkt magyarországi Fidesz- és kormányközeli tulajdonban van, vagy RMDSZ alapítványi tulajdonban, a néhány még létező független médiatermék pedig a román állami támogatásokat kezelő RMDSZ alapítvány, a Communitas, vagy magyar állam támogatása nélkül nem tud létezni. Főképp nem úgy, hogy az Orbán-kormány milliárdokból fejleszti saját erdélyi médiabirodalmát.  

Parászka Boróka: nem kell kompromisszumot kötni

Valóban változik-e a helyzet, érezhető-e politikai nyomás a szerkesztőségen? - kérdeztük Parászka Borókától, a marosvásárhelyi közrádió magyar adásának szerkesztőjétől, az egyik legismertebb erdélyi médiaszereplőtől. Parászka szerint az erdélyi magyar média tere pontosan olyan ritmusban szűkül, mint a magyarországi, és a sajtószabadságot nagyon hasonló módon korlátozza a hatalom, amit eufemisztikusan „tulajdonosi körnek” szoktak nevezni. A román közmédia hosszú időn át nagyon szerencsés helyzetben volt, mert a „tulajdonosi kör” maga a rádió és tévéilletéket fizető állampolgár volt, biztosított volt az anyagi és tartalmi függetlensége. A rádióilletéket néhány éve eltörölték, a közmédia függővé vált a költségvetéstől. „Ezzel együtt a közmédiának abban a részében, ahol én dolgozom, a tartalomgyártás eddig zavartalanul, hatalomgyakorlás nélkül, szabadon működik. Ez pedig a szerkesztőség stratégiai döntésének, a szerkesztőségen belüli szolidaritásnak, a szakmai szervezetek támogatásának köszönhető. Engem háromszor jelentettek fel csak az idén, immár a legmagasabb, média ellenőrző hatóságnál, az Audiovizuális Tanácsnál. A korábbi években is gyakoriak volt a feljelentések, a mobbing, a fenyegetések. Az idei eljárás hasonló volt ahhoz, ami tavaly a Pátria Rádió munkatársát, Gazdag Józsefet érintette. Őt a szlovák frekvenciatanács, névtelen feljelentés alapján lefolytatott eljárás után, figyelmeztetésben részesítette egy műsor miatt, amelyben a CEU körüli vitákról volt szó, illetve elhangzott egy Bődöcs Tibor -féle Orbán paródia is. Az én műsoromat is azért jelentették fel – többek között – mert kritikus az Orbán-kormánnyal, illetve mert ellenzéki meghívottjaim voltak (az egyik kifogásolt meghívott Szalai Erzsébet, a másik Hont András illetve Böröcz József volt). A román audiovizuális tanács bekérette a hanganyagokat, azok fordítását, kielemezték a tartalmakat. Több hónapon át folyt az eljárás, de nem találtak kifogásolni valót.” A marosvásárhelyi újságíró elmondta, az ő műsoraiban is rendszeresen felmerülnek romániai, magyarországi ellenzéki témák, megszólalnak ellenzékiek. És nem csak az általa vezetett Értsünk Szót adásában, de a rádió többi műsorában is folyamatosan figyelemmel kísérik a legvitatottabb kérdéseket (így a CEU-t is, a menekültválság eseményeit, a közép-kelet európai korrupciós ügyeket, az újságírókat és a médiaszabadságot fenyegető atrocitásokat). Igaz, tette hozzá Parászka, hogy a „nyomásgyakorlás, a fenyegetések, a lejárató kampányok nem enyhülnek, sőt fokozódnak. Erre számítok a továbbiakban is, erre készülök”. Értékelése szerint azonban tartósabbnak bizonyul a szakmai elkötelezettség, a minőség. Ma a Marosvásárhelyi Rádió közmédiaként működik, olyan védett térként, ahol máshol el nem hangzó ügyekkel, témákkal szembesül a székelyföldi hallgató, és „ez egy olyan felelősség, amellyel kapcsolatban nem lehet, és nem kell kompromisszumot kötni”. (G.M)

Az erdélyi magyar sajtónak is vége

Az Erdélyi Riport felszámolása és a maszol.ro véleményrovatának megtisztítása kapcsán Tamás Gáspár Miklós 2017. január 3-án a hvg-ben azt a következtetést vonta le, hogy „az erdélyi magyar sajtónak is vége”. Az azóta történtek őt igazolták. TGM akkor úgy vélte, “Az erdélyi magyar értelmiség persze majd a hivatalos médiaszerkezeten kívül is valahogy majd megszervezi önmagát, de az RMDSZ-szel folytatott gyöngéd viszonyának alighanem vége. Így is túl sokáig tartott, és a kölcsönös tolerancia záloga – a hallgatás és a mellébeszélés – már nem áll, mert nem állhat fönn. ”A romániai magyar médiatérből kiszorított értelmiségi réteg azonban máig keresi az önszerveződés lehetőségeit, de a közösségi médián túlmenően egyelőre nem sok sikerrel. És távlatilag sem körvonalazódik semmi, TGM közel két éve megfogalmazott helyzetértékelése máig helytálló: „Egyelőre azonban nincs olyan gazdaságilag és politikailag önálló része a Duna-medencei magyar életnek, amelyben ne Orbán miniszterelnök úr hatalma lenne a döntőbíró. Kikerülni már nem lehet. Szembeszállni vele azonban még mindig lehetséges". 

2018.11.13 08:00
Frissítve: 2018.11.13 08:00

Harmadával kevesebb jut a nehezen élőknek: a szegényeken spórol a kormány

Publikálás dátuma
2018.11.12 07:30

Fotó: / Radó ferenc
Összességében harminc százalékkal kevesebb segítséget kapnak a legrászorultabbak azóta, hogy kormány 2015-ben átalakította a segélyezési rendszert – derül ki egy friss tanulmányból.
A humántárca 2015 márciusától eltörölte a korábbi központi lakásfenntartási és adósságrendezési támogatást, valamint megváltoztatta a méltányossági közgyógyellátás és ápolási díj szabályait. Ezek helyett egységes települési támogatást vezetett be, amit már csak akkor finanszíroz a kormány, ha az adott önkormányzat adóbevételei nem elegendőek a segélyek kifizetésére. Mindössze 260 városban és községben olyan magas az adóerő, hogy az állam egy fillért sem ad a segélyekre, a hazai települések 83 százaléka a legalacsonyabb adóbevétellel rendelkező kategóriába tartozik, ahol a kormánynak kell a zsebébe nyúlni a támogatások kifizetésekor. Mégis sokat spórol a szegényeken az állam, hiszen az új szabályok hatására 2014 és 2016 között drasztikusan, 30 százalékkal csökkent a rászorulóknak kifizetett összeg és átrendeződött a támogatások szerkezete is– olvasható a Tárki múlt héten bemutatott Társadalmi riport 2018 című kötetének egyik tanulmányában. Szociológusok már az átalakítás hónapjaiban arra figyelmeztettek, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megítélésének és keretének járási szintre emelése, valamint a helyi segélyek átalakítása miatt sokan kieshetnek a támogatásból a rászorulók közül. Kopasz Marianna és Gábos András tanulmánya is ezt igazolja – bár a szerzőpáros rögtön az anyag elején megmondja, hogy a munkát a humántárca szociális ügyekért felelős államtitkársága felkérésére végezték el. A hatásvizsgálat épp azért különösen izgalmas, mert eddig nagyon kevés kormánydöntés társadalmi hatásait értékelő szakértői anyag került nyilvánosságra.
A kutatók az anyaggyűjtés során azt tapasztalták, hogy miközben nem csökkent jelentősen az önkormányzati segélyt igénylők száma, 2016-ban már csak a változás előtti létszám fele kapott pénzt, a támogatásra költött összeg pedig a 70 százalékára esett vissza. Ez a durva zuhanás elsősorban a lakhatást segítő támogatások csökkenése miatt következett be. A Tárki tanulmánya szerint a szinte teljes körű ellátástól két év alatt odáig jutottunk, hogy már csak a városok és falvak háromnegyede működtetett lakástámogatási rendszert, a korábban segélyezetteknek pedig már csak a 44 százaléka kapott segítséget a rezsiköltségek egy részének fedezésére. A gyógyszertámogatást kérők száma alig változott, az ezen a címen megítélt támogatás viszont a kormánydöntés hatására a felére esett vissza és hatalmas a visszaesés a családtagjukat otthon ápolók támogatásában is. 2014-ről 2016-ra megfeleződött a segélyezett ápoló családtagok száma, ráadásul sokkal kevesebb pénzt kaptak, mint korábban. Kopasz Mariann és Gábos András adatokkal igazolja, hogy a kormány átalakítási döntése nyomán kevesebb pénz jut a válsághelyzetben lévők megsegítésére is, holott ez maradt az egyetlen segélyezési forma, amit kötelezően működtetnie kell minden településnek. Csakhogy 2016-ban a 13 százalékuk egyetlen ilyen kérést sem teljesített. Jellemzően az aprófalvak nem tudnak annyi pénzt megspórolni, hogy kisegíthessék a krízishelyzetbe került lakóikat. Ugrásszerűen megnőtt ugyanakkor az áttekinthetetlenebb, kiszámíthatatlanabb „egyéb” támogatás címén megítélt segélyek aránya. 2016-ban már az összes támogatás több mint felét ilyen alapon osztották ki. A Tárki tanulmánya tehát egyértelműen bebizonyítja, hogy a segélyezési rendszer átalakításával a kiszámítható támogatások aránya jelentősen csökkent, ami a szociális biztonság csökkenéséhez vezetett. Ráadásul a legszegényebbek helyzete akkor is romlott, ha valamilyen jogcímen mégis hozzájutottak valamilyen támogatáshoz, mert ilyenkor is sokkal kevesebbet kaptak, mint a törvénymódosítás előtt. Már csak az a kérdés, hogy a kormány a felmérés nyomán akar-e változtatni az új gyakorlaton, hogy segítsen a rászorulókon. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás feltételeinek belügyminisztériumi szigorítási terve, hogy a jogosultság jövedelmi határának megállapításakor vegyék figyelembe egy másik családtag közmunkás bérét is, azt jelzi: ha lesz is változás, az tovább ront a társadalmi periférián lévők helyzetén.

Mindenki rosszabbul járt

A lakhatási szegénység felszámolásáért dolgozó Habitat for Humanity Magyarország még az önkormányzati segélyezés átalakításának évében megvizsgálta az új helyi szociális támogatási szabályzatokat. Az erről készült összefoglaló szerint a települések több mint 15 százaléka egyáltalán nem segítette lakosai lakásfenntartását 2015 márciusától, de a legszegényebbek mindenhol kevesebb pénzt kaptak erre a célra, mint korábban. Minél többen éltek egy háztartásban, annál rosszabbul jártak. Lakásfenntartási támogatást 2013-ban – amikor a segély 90 százalékát még az állam fizette minden település lakóinak – 450 ezer háztartás kapott

Hézagos rezsicsökkentés

Majdnem 370 ezer háztartás kért idén szociális tűzifa támogatást – ezt a Belügyminisztérium (BM) a csepeli Szabó Szabolcs független parlamenti képviselő írásbeli kérdésére válaszolva a múlt héten hozta nyilvánosságra. Az érintettek október 15-ig jelenthették be támogatási igényüket a helyi önkormányzatoknál. A kérelmeket a BM most összegzi, de ahhoz, hogy a települések megkaphassák az erre fordítható pénzt, külön kormánydöntést is kell hozni. Ennél nagyobb baj, hogy az állam csak a fa árát téríti meg, a tüzelő szállításának és esetleg felvágásának költségeit mindenhol az önkormányzatoknak kell kigazdálkodnia.

2018.11.12 07:30
Frissítve: 2018.11.12 12:26