Röghöz köti a kormány a munkavállalót

Publikálás dátuma
2018.06.25 13:30

Fotó: /
Nyugaton nagy a munkaerőhiány, keleten magas a munkanélküliség, vagyis költözni kéne a munka után. A kormány azonban megszünteti az albérlettámogatást.

Több más cafeteriaelemmel együtt a jövő évtől megszüntetné a mobilitási célú lakhatási támogatás adómentességét a kormány. A munkaerőpiac állapotát elnézve kevéssé érthető a lépés célja, különösen, hogy év elején még büszkén számoltak be arról: enyhítették az albérlettámogatás néven ismert kedvezmény igénybevételének feltételeit, sőt, az igénybe vehető összeget is több mint 30 ezer forinttal növelték. A havi legföljebb 82 800 forintos támogatást azon dolgozók kaphatják most (még), akiknek lakóhelyétől 60 kilométernél messzebb van a munkahelyük, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órát kellene utazniuk.

„A foglalkoztatásnál kulcskérdés a munkaerő mobilitása, amelyet a kormány az adórendszeren keresztül, kedvezményekkel, illetve különféle mentességekkel segít – írta közleményében még januárban a Nemzetgazdasági Minisztérium. Varga Mihály tárcája azóta Pénzügyminisztériummá keresztelődött át, és úgy tűnik, már nem így látja a helyzetet. Pedig a munkaerőhiány egyre jelentősebb – már csaknem 80 ezer üres álláshely van az országban -, a lehetséges munkaerőutánpótlás pedig egyre fogy. Az ország keleti és nyugati fele között ugyanakkor e téren továbbra is jelentősek a különbségek.

Jól mutatja ezt a KSH Munkaerőpiaci folyamatok című kiadványában közölt térkép, amelyen együttesen jelölték a potenciális munkaerő-tartaléknak tekintett munkanélkülieket, alulfoglalkoztatottakat, dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem keresőket, inaktívakat és meglepő módon a máskor a foglalkoztatottak közé sorolt közmunkásokat. Az ábra alapján a lehetséges munkaerőpiaci utánpótlás éppen ott van, ahol a legnagyobb a munkanélküliség is. Az Észak-Alföldön több mint 125 ezren vannak, miközben itt a legmagasabb, 5,1-6,9 százalékos a munkanélküliség. Hasonló munkanélküliségi ráta jellemző a Dél-Dunántúlra is, ahol több mint 65 ezer főre teszik a munkaerőpiaci utánpótlás létszámát. Ehhez képest Nyugat-Dunántúlon alig 20 ezer a még munkába bevonhatók létszáma, a munkanélküliségi ráta pedig 2 százalék alatt van.

Még élesebben rajzolódik ki a különbség a megyék szintjén: a munkanélküliségi ráta alapján a legkedvezőbb, illetve legrosszabb helyzetben lévő megyék közti különbség több, mint 8 százalékpont. Miközben ugyanis az országos munkanélküliségi ráta már 3,9 százalék, addig Szabolcsban 9,2, Győr-Moson-Sopron megyében viszont 1,5 százalék alatti. Szabolcsban ráadásul több mint 26 ezer közmunkás él, miközben Győr-Moson-Sopronban csak 1258. A foglalkoztatás bővülése sem egyenletes mértékben ment végbe: Budapesten a lakosság elöregedése miatt tavalyhoz képest több mint 11 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottak száma, a hátrányos helyzetű járásokat felölelő Dél-Dunántúlon pedig csaknem 5 százalékkal. Pest megyében viszont 26, a Nyugat-Dunántúlon 23 százalékkal nőtt a munkavállalói létszám.

Mindebből az következik, hogy a lehetséges munkaerő-utánpótlás nem ott van, ahol valójában igény volna rá, a munkahelyek nem ott vannak, ahol a munkaerő. Vagyis a mobilitás ösztönzésére továbbra is szükség volna.

FOTÓ: KÁLLAI MÁRTON

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ennek ellenére helyesli a mobilitási célú cafeteriaelem megszüntetését. Érdeklődésünkre azzal érvelt: a miskolci és a nyíregyházi munkaadók fel vannak háborodva, hogy ilyen támogatás létezik, mert nekik is szükségük van a munkaerőre. Szerinte csak részlegesen igaz, hogy nincs munkalehetőség a keleti országrészben: Eger, Miskolc, Debrecen környékén munkaerőhiány van. Leszögezte: nem jó stratégia, ha csak a nyugati országrészre koncentrálunk.

Az albérlettámogatást ugyanakkor nemcsak arra lehetne felhasználni, hogy valaki a keleti országrészből a nyugati megyékbe települjön át, hanem arra is, hogy például Borsod vagy a Dél-Dunántúl aprófalvas településein élők számára is elérhetőek legyenek a közeli, de helyi járatokkal gyakorlatilag megközelíthetetlen nagyvárosi munkahelyek.

A munkásszállókra már inkább külföldről érkeznek
Úgy tűnik, a kormány albérlettámogatás helyett inkább a munkásszállásokkal gondolja megoldani a munkaerőmobilitás problémáját, a dolgozók munkásszálláson történő elhelyezése legalábbis továbbra is adómentes marad, sőt, némi könnyítés is jön a jogosultság terén.
Az országban mintegy 20-30 ezer dolgozó él munkásszálláson: szétszórtan bérelt lakásokban, építkezések mellett felhúzott konténerszállásokon vagy nagy létszámú szállókon. Zömmel a „kékgalléros” munkavállalókat helyezik el ilyen módon. Családdal egy ilyen költözés nem alternatíva, hiszen a hozzátartozók elszállásolását már nem támogat(hat)ja a munkaadó.
A munkaerő kiválasztása gyakran rendkívül gyors ütemben történik: behívnak 50 jelentkezőt, majd 20-at fölvesznek, akinek viszont már másnap munkába kell állniuk. Ilyen gyorsan képtelenség megfelelő albérletet találni, ami drága is - magyarázza Kondor András, a munkaerő professzionális szállásoltatásával több mint 10 éve foglalkozó Staff House vezérigazgatója a munkásszállás előnyeit. Szerinte a cégek is érzékelik ezt, és igyekeznek szállást biztosítani dolgozóiknak. A Staff House 42 szállást működtet, ahol mintegy 4200 „kékgalléros” dolgozó él. A cég a gyárakkal és a munkaerőközvetítőkkel áll kapcsolatban, ők küldik hozzájuk a munkavállalókat, akik a szállást a fizetés mellé járó juttatásként kapják. Kondor András úgy látja: ma már másképp nem is nagyon lehet munkaerőt szerezni, hiszen már nem működik, hogy egy cég letelepül valahol, majd a környékről fölvesz 150-200 munkást, mert sem képzettségben, sem létszámban nem találni megfelelő munkaerőt a közelben. Céges buszjáratokkal legfeljebb 40-50 kilométeres körben lehet összeszedni a munkásokat, az ennél távolabbról érkezőknek szállás kell. A Staff House szállásai zömmel az ország nyugati felében találhatók, a keleti országrészből ugyanakkor egyre kevesebb munkavállaló érkezik hozzájuk. A munkások egyre inkább Szerbiából és Ukrajnából érkeznek, a szállásaikon már nagyjából fele-fele arányban vannak a külföldi és a magyar munkavállalók.

A mobilitást persze nem csak albérlettámogatással lehetne segíteni, hanem például kistérségi buszjáratokkal. A GKI Gazdaságkutató Zrt. pár éve ki is számolta, hogy évi 30-40 milliárd forintból egy kistérségi buszhálózattal össze lehetne kötni 20-30 falut a kistérségi központokkal, ahová így már megérné a vállalkozóknak odatelepülni. A keleti országrészben és a Dél-Dunántúlon ugyanis sok az olyan apró falu, ahol nincs semmilyen munkalehetőség. A vállalkozóknak nem éri meg odamenni, mert kevés a munkavállaló. A közlekedés pedig a mai napig megoldatlan, így az ottélők nem tudják a nagyobb települések munkalehetőségeit kihasználni. Molnár László, a GKI vezérigazgatója szerint az önkormányzatok számára kellene állami forrást biztosítani a kistérségi buszjáratok működtetéséhez. Ezt a javaslatukat azonban elvetették, így jelenleg a cégek próbálkoznak buszjáratokkal, de nekik csak a közelebbi, nagyobb létszámú munkaerőt küldő településekről éri meg beszállítani a munkavállalókat.

A keleti és a nyugati országrész eltérő helyzetét egyébként az is okozza, hogy a jobb infrastruktúra miatt Nyugat-Magyarországra települtek a nagy beruházók, mint az Audi, a Suzuki vagy az Opel, ráadásul az osztrák szomszédok is tárt karokkal várják a magyar munkavállalókat. Így itt hamar lecsökkent a munkanélküliség, és nagy a munkaerőhiány. A Dunától keletre és a Balatontól délre élők viszont korábban zömmel a mezőgazdaságban dolgoztak, ahol ma már a gépesítés miatt nincs szükség akkora létszámú munkaerőre, legföljebb idényjelleggel – magyarázza Molnár László. Ami pedig a potenciális munkaerőtartalékot illeti: valójában nem tudni, ez a réteg rendelkezésre áll-e, ugyanis a hivatalos statisztikák jelentős eltérései miatt azt sem lehet megmondani, egyáltalán az országban vannak-e még, vagy már külföldön. Nem tudni, akik nem vállalnak munkát, miért nem teszik, miért nem költöznek a munka után, van-e esetleg beteg hozzátartozójuk, akit nem tudnak otthon hagyni – sorolja, hozzátéve: minderről rendszeres és gyors felméréseket kellene végezni, hiszen a munkaerőpiaci helyzet most rendkívül gyorsan változik.

Ahol magasabb a fizetés, ott drágább a lakás is
A munkaerőpiaci mobilitást nagyban nehezítik a fejlettebb régiók jóval magasabb ingatlanárai, hiszen a hátrányos térségekben hátrahagyott ingatlanokért kapott pénzből lehetetlen a jobb infrastruktúrával és munkalehetőségekkel megáldott országrészekben lakást vásárolni. A fizetés pedig hiába magasabb a fejlettebb régiókban, ha a lakásárak is lépést tartanak vele, sőt, meg is előzik.
A fővárosban például a legmagasabb a nettó átlagfizetés, mégis itt kell a legtöbbet dolgozni egy 50 négyzetméteres lakásért: 113 havi, azaz közel 10 évi fizetésre van szükség az átlagosan csaknem 30 millió forintba kerülő ingatlan megvásárlásához – derült ki az ingatlan.com elemzéséből. Nemcsak az ingatlanok ára tér el megyénként, a nettó fizetések között is óriásiak a különbségek, ami alapvetően meghatározza az adott térség ingatlankeresletét – summázza az elemzés tanulságát Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Pest megyében például Budapesthez képest alacsonyabbak az árak: az átlagosan mintegy 20 millió forintba kerülő 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához ezzel együtt 103 havi bérre van szükség, mivel az átlagkereset is 70 ezer forinttal kevesebb. Győr-Moson Sopron megyében ugyanakkor 84 havi átlagfizetésből már megvásárolható az ott 18-19 millió forintért kínált 50 négyzetméteres lakás. Bács-Kiskun megyében viszont az alacsonyabb bérek miatt 97 hónap fizetése kell ehhez, Somogy megyében pedig már 100 havi nettó jövedelem szükséges. A nettó fizetések Szabolcsban, Békés és Nógrád megyében a legalacsonyabbak, de itt a lakások ára is alacsony: 30-50 havi nettó bérre van szükség a vásárláshoz. Jász-Nagykun-Szolnokban, Tolnában és Békésben a községekben egy 100 négyzetméteres családi ház 3 évi fizetésből megvásárolható lenne, de nincs igazán rá kereslet.



2018.06.25 13:30

Körvonalazódik a Trump-Putyin korszak képlete

Publikálás dátuma
2018.08.15 10:00

Fotó: AFP/ BRENDAN SMIALOWSKI
Washington és Moszkva ma is ott tart be egymásnak, ahol tud, de Amerika már nem figyel úgy Európára.
Rég letűntek azok az idők, amikor az amerikai-orosz viszony lényege - és egyúttal a világbéke ügye - leírható volt azzal, hogy hajlandó-e tartani magát a Fehér Ház és a Kreml a nukleáris hadászati egyensúlyhoz. A szovjetekkel való szembenállás idején is léteztek ugyan másodlagos hadszínterek, például Szuez, Vietnam, Angola, Nicaragua, de bármennyire is voltak véresek azok a csaták, azt soha senki nem kérdőjelezte meg: addig nincs komoly baj, amíg az atomtakéták a silókban maradnak. Mára viszont a másodlagos hadszínterek váltak elsődlegessé: az ukrajnai konfliktus, a szíriai polgárháború, az iráni nukleáris törekvések, illetve a koreai helyzet körül mozdulnak meg leginkább a nagyhatalmi érdekek, és mozognak a figurák a globális sakktáblán. Attól senki nem tart igazán, hogy amerikai-orosz atomháború törhet ki – még azzal együtt sem, hogy Vlagyimir Putyin újabban minden korábbinál pusztítóbb és kivédhetetlenebb orosz rakétakapacitással büszkélkedik, az amerikaiak pedig éppen a minap döntöttek az űrhadviselési képességeik önálló haderőnemmé fejlesztéséről. A változások oka nem csupán az, hogy az Egyesült Államok megnyerte a hidegháborút, hanem az is, hogy nem neki dolgozik az idő a Kínával való gazdasági versengésben. Amerikának, ha a legtöbb energiáját az egyre fontosabbá váló távol-keleti térségre akarja fordítani, akkor érdeke fűződik az oroszokkal való viszony rendezéséhez. Vannak, akik szerint ez olyan érdekelhatárolást jelenthetne, hogy Washington belenyugszik az oroszok ukrajnai térnyerésébe, Moszkva pedig cserébe megzabolázza Iránt. Mások viszont úgy vélik: a demokratikus Nyugat életveszélybe sodorja magát, ha feladja Európa és Észak-Amerika transzatlanti partnerségét. A washingtoni döntéshozók fejébe azért is nehéz most belelátni, mert a Fehér Ház lakója olyan ember, aki minden külpolitikai tapasztalat nélkül lett az Egyesült Államok elnöke, viszont szinte példátlan önbizalmat hozott magával az üzleti életből, ahol kegyetlen ragadozóként aratott sikereket. Meggondolatlan Twitter-bejegyzéseivel jelentősen nehezíti, hogy Amerika racionális világpolitikát vigyen, és csak remélhető, hogy a legmegfontoltabb tanácsadói egyben a legügyesebbek is, akik elérik, hogy Donald Trump rájuk hallgasson.

Iránban a rendszerváltás is felmerülhet

Az Irán ellen amerikai részről a minap újra bevezetett szankciókkal az Egyesült Államok lényegében szembe helyezkedett a nemzetközi közösséggel, amelynek e vonatozásban Oroszország inkább része, mint az Egyesült Államok. A világ nagyobb része bízni akar a perzsa államnak a békés célú nukleáris kutatásról szóló ígéreteiben, bár tudja, hogy ennek a garanciái jelenleg valóban gyengék. Még nem látható, hogy a büntető intézkedések idővel olyan elégedetlenséget váltanak-e ki Iránban, ami megbuktathatja a rezsimet. Ha igen, az alapvetően átrendezné a tágabb értelemben vett Közel- és Közép-Kelet erőviszonyait. Kérdés, hogy a Szíriában katonailag jelenlévő Oroszország mit szólna ehhez. Egyes nézetek szerint elképzelhetőleg megelégedne azzal, hogy meg tudta tartani szövetségese, Asszad számára a szír elnöki posztot, és közben közönyösen nézné az irániak kiszorítását Szíriából – ugyanazzal a közönnyel, amellyel Trump szemléli Ukrajnát, és csak azt várja el Putyintól Európában, hogy „eddig és ne tovább”.    

Putyin ilyen értelemben egyszerűbb eset: a Kreml leghatalmasabb íróasztalánál egy öregedő, de dörzsölt KGB-tiszt ül, aki már soha nem fog változtatni megkövesedett nézetén, miszerint Oroszországnak biztonságot nyújtó ütközőzónára van szüksége, nem engedheti közvetlen testközelbe a NATO-t. Az említett globális sakktáblán az utóbbi években minden korábbinál nagyobb szerepet kapott a szankció nevű sakkfigura, amelynek az ellenféllel szembeni használati értéke a gyalogtól a vezérig terjedhet, de van egy olyan tulajdonsága is, amivel a valódi sakkfigurák nem rendelkeznek: alkalmazásakor kárt okozhat a saját táborában is. A világpolitika szempontjából három ország elleni szankcióknak van különös jelentőségük: az Oroszországot, az Iránt, illetve az Észak-Koreát sújtó szankcióknak. Ezen belül Oroszország vonatkozásában két eltérő vonalon is születtek nyugati büntető intézkedések: az egyik szankciós rezsimet az Ukrajnával szembeni agresszív orosz fellépés, tehát valóban súlyos ok váltotta ki. A másiknak az alapját a Szkripal-ügy képezi, amelynek a hatalmi erőviszonyokat befolyásoló súlya nincs, jelképes fontossága viszont annál inkább.

Korea ügyében Kínával kell dűlőre jutniuk az amerikaiaknak

Viszonylag a legkevésbé a Phenjan elleni nemzetközi szankciók kapcsolódnak az amerikai-orosz viszonyhoz. Észak-Korea fő támasza egyértelműen Kína, és a térségben az oroszok meglehetősen passzívak. Ha Washingtonnak sikerül tető alá hoznia a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését, az a Pekinghez, és nem a Moszkvához fúződő amerikai viszonyt fogja alapvetően befolyásolni.

Amikor a Nyugat – élén a demokrata párti washingtoni kormányzattal – 2014 februárjában nagy nyereségként könyvelte el az oroszbarát ukrán elnök, Viktor Janukovics bukását, hírszerzésből csúfosan megbukott: nem látta előre – vagy ha látta, az még nagyobb baj -, hogy a Kreml brutális cselekvésre szánja el magát, és márciusra már annektálja is a Krím félszigetet, miközben a nagyrészt oroszok lakta Kelet-Ukrajnában fegyveres lázadást szít, amelynek a nyomán Ukrajnán belül ma is demarkációs vonal húzódik. Erre a moszkvai provokációra válaszul a Nyugat olyan szankciós intézkedésekkel sújtotta Oroszországot, amelyeknek a hátrányos következményei miatt ma is panaszkodik egy sor európai uniós ország. Az idén tavasszal kirobbant Szkripal-ügy sokkal inkább „elvi kérdés”. A kormányok nem szokták nagydobra verni, ha egy beszervezett, átállított ellenséges kémen egyszer csak keresztülhajt egy teherautó: ez ilyen szakma. Ami a briteknél kiverte a biztosítékot Szergej Szkripal volt orosz hírszerző tiszt és lánya angliai megmérgezése nyomán, az az volt, hogy Moszkva a nemzetközi egyezmények által tilalmazott vegyi fegyverrel hajtott végre támadást brit földön, nagy-britanniai lakos ellen. Az már később csak fokozta London felháborodását, hogy halálos áldozata is lett a valamiképpen hátrahagyott Novicsoknak, mégpedig nem a célszemély, hanem ártatlan brit állampolgár személyében. 
Az Európai Unióból éppen távozóban levő Nagy-Britannia mellett – amelyet egyes washingtoni stratégák szeretnének magukhoz édesgetni - Trump Amerikája keményen kiállt, és kiutasított egy csomó orosz diplomatát, a minap pedig újabb szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Ez utóbbi intézkedés gyaníthatóan annak tudható be, hogy az amerikai elnök környezetében most azok a hangadók, akik a nyugati szolidaritást sorolják előre, és szeretnék feledtetni Donald Trump és Vlagyimir Putyin titokzatos tartalmú és az elnökkel szemben széles körben gyanakvást kiváltó, nagy visszatetszést keltő helsinki találkozót. Putyinnak nem csak az elbaltázott Szkripal-akció felelőseivel gyűlhetett meg a baja, hanem az is kiderült: a titkos orosz kibernetikai hadviselés emberei árulkodó nyomokat hagytak maguk után, és az amerikai hírszerzés feltárta: az oroszok igyekeztek Trump oldalán beavatkozni a 2016-os amerikai elnökválasztásba. A demokraták érthető módon foggal-körömmel kapaszkodnak az erről folyó vizsgálatba, így most Putyin az amerikai belpolitikai küzdelmek fortyogó katlanjában találja magát. Donald Trump sokak által egyébként is megkérdőjelezett legitimációja - párosulva ezekkel az „orosz összejátszásra” vonatkozó vádakkal - oda vezetett, hogy ma már Trump aligha tudna bármiben megállapodni Putyinal, amit Amerikában helyeslően fogadnának. Legalábbis nem a novemberi kongresszusi választásig, ahol eldől majd, megszűnik vagy éppen megszilárdul-e az amerikai törvényhozásban a republikánus többség.
2018.08.15 10:00
Frissítve: 2018.08.15 10:00

Újra nő a szegény háztartások adóssága

Publikálás dátuma
2018.08.14 06:00

Fotó: MTI/ Vajda János
A lakossági rezsitartozások csökkennek, de a felújítási és vásárlási hitelek miatt megint nő a szegény háztartások adóssága. A kormány legfeljebb hitellel segít.
Hatszázezer magyar család legalább egyszer nem tudta kifizetni az utóbbi öt évben a lakbért, a hiteltörlesztést, a közműszolgáltatások díját vagy a közös költséget. A megdöbbentő adat úgy jön ki, hogy a 2016-os Mikrocenzus (kis népszámlálás) szerint 4 millió 21 ezer háztartás van Magyarországon, az egy évvel korábbi lakásfelmérés pedig azt mutatja, 15 százaléknak volt valamilyen hátraléka. A KSH lakásfelmérésének részletes eredményeit összegző nemrég megjelent tanulmánykötet rámutat, az állam alig segíti a rászoruló családokat, hogy könnyebben fenn tudják tartani otthonaikat. A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivataltól (MEKH) származó táblázatok csökkenő lakossági tartozásokat mutatnak, de még így is nagyon magasak a számok. A Népszavának megküldött adatok szerint 2017 júniusában majdnem 20 ezer lakossági fogyasztónál volt kikapcsolva a villany, több mint 36 ezernél a gáz és ezernél a távhőszolgáltatás. Ők 60 napon túl sem tudták törleszteni tartozásaikat. Míg egyhónapos csúszásban 304 ezer áramfogyasztó volt, majdnem ugyanennyien, 298 ezren egy éven túl sem tudták kifizetni felgyűlt számlaelmaradásukat. Egy évvel ezelőtt összesen 893 ezer adós szerepelt az áramszolgáltatók listáján, ez a 4,9 millió villanyszerződés majdnem ötöde. A 3 millió 200 ezer lakossági gázfogyasztó közül több mint 363 ezren voltak az adóslistán. Ez a kör csökkent a leglátványosabban az utóbbi időben, öt év alatt megfeleződött. Nagyságrendekkel kisebb a távhőszolgáltatásba bekapcsolt háztartások száma, a 657 ezer fogyasztó közül mégis 169 ezer nem rendezett minden számlát és csak 20 ezerrel lettek kevesebben az utóbbi öt évben. A lakhatási szegénységgel foglalkozó Habitat for Humanity szerint az utóbbi hónapokban megtorpant a rezsitartozások csökkenése (következő éves jelentésüket a hazai lakáshelyzetről október első felében adják ki). 
Csakhogy itt még nincs vége a családok lakásfenntartással kapcsolatos bajainak. A jegybank februárban megjelent tavalyi összesítése szerint a magánszemélyek lakáscélú hitelfelvétele megint meglódult és már majdnem elérte a 2006-os szintet. A kormány túlhajtott propagandával a fiatal párok lakásvásárlását és építését támogatta a csok-on keresztül, és tavaly még szó sem volt az építőanyagok kedvezményes áfájának eltörléséről. A frissen csalódott sok ezer család tavaly még homokba dugta a fejét, és a Fidesz-kormány sem akar nagyon beszélni a lakáshiteleibe az utóbbi öt évben belebukott, végül otthonát elvesztő 47 ezer család sorsáról, meg arról az 1,6 millió élő lakossági részletfizetési tartozásról, amit a bankok nyilvántartanak. A portfolio.hu márciusi elemzése szerint a Magyar Nemzeti Bank „csodásan hangzó” összesítése igaz, valóban harmadára esett vissza a lakosság 90 napon túli banki hiteltartozása, de ebből csak 15 százalék azok aránya, akik akár lakásuk eladása árán is, de törlesztették adósságaikat. A tartozások 40 százaléka követeléskezelőknél landolt és innen már csak pár lépés a kilakoltatás megindítása. Érdemes arra is kitérni, hogy a társasházakban élő családok mindezeken túl újabb kihívásokkal szembesültek az utóbbi években. Sok lakóközösség ugyanis külső szigeteléssel, napelemek beépítésével próbálja csökkenteni a házban élők energiafogyasztását, ezeket a beruházásokat azonban az állam nem támogatja vissza nem térítendő pályázatokkal, csak nulla százalékos hitellel. A Lakásszövetkezetek és Társasházak Érdekképviseleti Szakmai Szövetségének elnöke szerint az utóbbi évek energiatakarékossági felújításainak már érződik a hatása, ezekben az épületekben kisebb lett az energiaigény, így a lakók rezsiköltsége is. Csakhogy cserében a banki hitelek visszafizetésekor mélyen a zsebükbe kell nyúlni, és azok a háztartások, amelyek korábban a közüzemi számlák kifizetésével sem boldogultak, most a rezsiszámlák csökkenése ellenére sem tudják rendszeresen fizetni a rájuk eső magas hiteltörlesztési önrészt – hangsúlyozta Vass Ferenc. Ez nagyjából 3 százalékkal emeli a társasházak hiteltartozásait. A szakember hozzátette: nincs országos vagy fővárosi összesítés arról, hányan és mekkora közös költséggel tartoznak, de az biztos, hogy nem csökkent jelentősen a kintlévőség, jó esetben stabilizálódott a hiány.    Szakemberek állítják, nincs összesítés az ország területén található lakásokról, legfeljebb helyi adatok vannak. Márpedig aki nem akarja ismerni a valóságot, az nem is akar változtatni a mostani zavaros helyzeten.

Egyharmad bajban van

A KSH már említett lakásfelmérését feldolgozó tanulmánykötetben a 2015-ben elvégzett országos lakásfelmérés adatait elemezve a Városkutatás Kft. munkatársai a lakás megfizethetőségének problémáival küzdő háztartásokat három tipikus csoportba osztották. Hegedüs József és Somogyi Eszter az első körbe azokat sorolja, akiknek a lakásfenntartás költségeinek kifizetése után nem marad elég pénzük a tisztességes megélhetésre. A második csoport tagjai rossz minőségű, vagy társadalmi státusuknak nem megfelelő lakásba kényszerülnek, míg a harmadik csoport tagjai jövedelmük több mint 40 százalékát költik lakásukra. Összesítve a háztartások 31,8 százalékáról mondják a kutatók, hogy a lakhatásuk megfizetése gondokat okoz nekik. Az átlagnál is nagyobb a baj, ha valaki vidéki kistelepülésen, családi házban él, de egyedül maradt idős korára, vagy egyedül neveli gyermekeit, ahogy az is hátrány, ha tanulatlan. A felmérés meglepetése, hogy a panel lakótelepeken élők az átlagnál jobb és főleg stabil feltételek mellett használják lakásaikat. Az viszont nem meglepő eredmény, hogy az államnak sokkal több segítséget kellene adni a lakásfenntartási nehézségekkel küzdő családoknak, de a „családbarát” kabinet épp tőlük fordítja el a fejét évek óta.

Sokba kerül a lakásfenntartás

A szilárd tüzelést használó magyar háztartások hét éve létező szociális tüzelőanyag-támogatása ma már az egyetlen központi segítség a lakásfenntartáshoz a rászoruló családoknak. A Habitat for Humanity Magyarország a tavasszal részletes elemzést készített az alacsony, mindössze 3-4 milliárd forintos keret felhasználásáról. Bajomi Anna szociálpolitikus lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az elosztás igazságtalanságai főként a települések között jelentkeznek. Ráadásul a kormány nem kért az unió egyszeri vissza nem térítendő fűtéskorszerűsítési keretéből.  – Mi okoz feszültséget a tűzifa támogatás szétosztásakor? – Kutatásaink azt igazolták, hogy azok a települések kapják a keret kisebbik részét, ahol nagyon sok lenne a segítségre szoruló család. Ebből következően a szegényebb térségekben az egy rászoruló családra jutó támogatás jóval alacsonyabb, mint a jobb helyzetű településeken. Ráadásul a helyi rendeletek változó rászorultsági feltételeket szabnak,  az elosztáskor szerepet játszhatnak a segélyosztáskor megjelenő helyi függőségi viszonyok, konfliktusok. – Az elosztás központi elvein kellene változtatni? – Át kellene alakítani a települések rászorultsági szabályait, mert nem törvényszerű, hogy ahol több a közmunkás, ott több a támogatásra jogosult család. Ugyanígy torz feltétel az is, hogy hány 80 év feletti idős ember lakik helyben, hiszen egy friss nyugdíjas, de akár egy aktív korú munkanélküli is jogosan kérhetne segítséget, ha nagyon alacsony a család jövedelme. És az sem igaz, hogy csak az ötezer fő alatti kisebb településeken élők lehetnek bajban, márpedig jelenleg ennél nagyobb városok nem kapnak egy fillért sem fűtéstámogatásra. – Az áprilisi választás előtt a tűzifa-támogatási keret egymilliárdos megemeléséről beszélt a kormány. Ez mekkora segítséget jelent? – Az emelés a tavalyi évhez hasonlóan, az induló 3 milliárdos keretet emelte 4 milliárd forintra. Fontos volna, hogy a nagyobb települések rászorulói is hozzáférhessenek a támogatáshoz, ehhez nagyobb keretre volna szükség. Az elosztás feltételeinek átalakítása is javítana a rászorulók helyzetén. – A szociális tűzifa támogatás csak tűzoltás? – Igen, a lakhatási szegénységgel foglalkozók, így a Habitat is a lakásfenntartási támogatás megszüntetésének pillanatától, vagyis 2015 márciusától követelik vissza ezt a támogatási formát, ami rászorultsági alapon mindenkinek járna, függetlenül attól, hogy mekkora településen él és milyen fűtési módot használ. – Más programok segítik a legszegényebbeket, hogy olcsóbban fűthessenek? – A korszerűbb fűtőberendezések és a házak megfelelő szigetelése is csökkentené a családok kiadásait, de most csak egy nulla százalékos hitelkeret érhető el, ha valaki ilyen energiatakarékossági beruházásra szánja rá magát. A kormány történelmi tévedése szerintem, amikor nem élt a lehetőséggel, hogy a jelenlegi ciklusban uniós pénzből vissza nem térítendő támogatást adjon erre a célra. Azokban az országokban, ahol kiterjedt szociális bérlakás rendszer működik, jelentős számú háztartáshoz érhetnek el az ilyen programok. Az uniós forrás nélkül régiónkban korszerűsítés csak akkor tud megvalósulni, ha a tulajdonosoknak van elegendő tőkéjük, vagy létezik valamilyen jelentősebb állami program. Hazánkban a panel program óta ilyenre nem volt példa. – Aki nem tud fát venni, nem tud hitelt sem felvenni. – A magánhitel felvétel belépő költsége nagyságrendileg százezer forint, hiszen energetikai tanúsítványt kell szerezni és vannak ügyintézési költségek is. Emellett a hitelfelvétel, még ha kamatmentes is, a lakásfenntartási gondokkal küzdő, alacsony jövedelmű családoknak egy kockázatot jelent. Tehát ez a hitel a lakásfenntartás nehézségeivel legnehezebben megbirkózó családoknak nem megoldás. A másik energiatámogatási rendszer, az Otthon melege program kiírása kiszámíthatatlan és a gyakorlatban az épületek megújítására szóló pályázatok csak a megtakarítással rendelkező háztartások számára érhetők el, mert előbb ki kell fizetni a beruházást és csak utólag kapja vissza a tulajdonos a felhasznált összeg felét. Ha kiszámítható lenne a kiírás és társulna mellé egy hitelprogram a visszatérítésig várható hónapokra, az már nagy segítség lenne egy újabb rétegnek, de még mindig nem a legrosszabb körülmények között élőknek.  

2018.08.14 06:00
Frissítve: 2018.08.14 06:21