Stop Soros, hajléktalan-tilalom - Timmermans:"lehetnek problémák"

Publikálás dátuma
2018.06.21. 20:00
Frans Timmermans - FOTÓ: EMMANUEL DUNAND / AFP

“Nem minden aggodalom nélkül követjük az eseményeket, és a magyar parlamentben szavazásra bocsátott javaslatokat. Megvizsgáljuk, hogy ezek a magyar törvények megfelelnek-e az uniós jogszabályoknak, és a Velencei Bizottság hamarosan nyilvánosságra kerülő véleményének. Az értékelésünk eredményét figyelembe véve fogjuk meghozni a szükséges lépéseket. Nem fordíthatunk hátat azoknak az értékeknek és elveknek, amelyekre Európa épült.” – mondta a Népszava kérdésére az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Christian Wigand a testület csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lapunk információi szerint mind az Európai Bizottság, mind az Európai Parlament (EP) döntéshozói körében elterjedt vélemény, hogy a Stop, Soros! néven ismertté vált törvénycsomag miatt Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárást fog indítani az uniós végrehajtó testület. Frans Timmermans, a Bizottság első alelnöke egy szerdai parlamenti meghallgatáson kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a törvénnyel "lehetnek problémák."

Joseph Weidenholzer, az EP szocialista frakciójának osztrák elnökhelyettese egy csütörtöki sajtóeseményen azt mondta, hogy a jogszabályra "az Európai Bizottságnak reagálnia kell." A politikai csoport német elnöke, Udo Bullman pedig kifejtette, hogy az európai progresszív erők meg fogják találni a módját, hogy támogassák a megbélyegzett civil szervezeteket.

A hajléktalanság betiltásával kapcsolatban Christian Wiegand szóvivő megjegyezte: “A többi tagállamhoz hasonlóan, a szociális jogok európai pilléréhez csatlakozva Magyarország is vállalta, hogy a hajléktalanok számára megfelelő menedékhelyet és szolgáltatásokat biztosít társadalmi befogadásuk előmozdítása érdekében. A szociális lakásépítést az Európai Bizottság megfelelő pénzeszközökkel támogatja” – tette hozzá.

A hajléktalanság betiltását az uniós végrehajtó és ellenőrző testület jogi úton nem támadhatja meg, mivel a szociálpolitika tagállami hatáskörbe tartozik.

Orbán: nem az EB dolga miniszterelnöki csúcsot szervezni

Publikálás dátuma
2018.06.21. 19:57
Orbán Viktor magyar, Andrej Babis cseh, Peter Pellegrini szlovák, és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, valamint Sebasti

A visegrádi négyek (V4 – Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) és Ausztria egyetértenek abban, hogy Európának képesnek kell lennie megvédeni a saját határait és biztonságot adni a polgárainak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a V4-kormányfők és az osztrák kancellár csütörtöki budapesti csúcstalálkozója után.

A közös nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor azt mondta: arra is képesnek kell lenni, hogy az Európai Unió (EU) tagállamainak kapcsolatát az együttműködés, ne pedig a konfrontáció jellemezze. Ebből az következik – folytatta –, hogy a migráció ügyében a hangsúlyt azokra a kérdésekre kell helyezni, amelyekben egyetértés alakítható ki. A kormányfő két ilyet említett: a határvédelmet, valamint azt, hogy az EU-n kívül kell létrehozni külső menekülttáborokat. Azokat a kérdéseket, amelyekben nincs egyetértés, mint például a kvótaügy, „nem érdemes erőltetni”, mert csak a széthúzást és a konfrontációt fogja növelni – tette hozzá. A magyar javaslat tehát az, hogy a migráció ügyében oldják meg azt, amit képesek, azokra a pontokra helyezzék a hangsúlyt, amelyekben egyetértés mutatkozik.

Orbán Viktor szerint különleges találkozó volt a csütörtöki. Először is azért, mert vendégül láthatták az osztrák kormány vezetőjét, ami mindig megtiszteltetés Magyarországnak, most viszont többről volt szó, hiszen olyan témák vannak az asztalon – a migráció, a költségvetés, a közép-európai együttműködés –, amelyekben kulcsszerepet játszik a jelenlegi osztrák kancellár.

Különleges volt a találkozó azért is, mert véget ért a magyar V4-elnökség, amelyet Szlovákia nevében Peter Pellegrini miniszterelnök fog átvenni. Az elnökség átvételénél csak egy jobb érzés van: amikor átadhatja azt az ember – tette hozzá.

Sebastian Kurz osztrák kancellárt azért látták vendégül, hogy meghallgassák a terveiről, ugyanis Ausztria vezeti majd az Európai Unió Tanácsát a következő fél évben. Orbán közölte, hogy a magyar elvárások és remények komolyak: abban bízunk, hogy az osztrák elnökség után az EU egy erősebb, fairebb és biztonságosabb közösség lesz, mint most. A V4-ek és Magyarország mindig erős Európát akart, ehhez pedig jó elnökökre van szükség – nyomatékosította.

Azt is mondta: „nem rejtettük véka alá azokat a kérdéseket”, amelyekben nincs egyetértés. Beszéltek az atomenergia-kérdésről és a családi pótlékrendszert illető osztrák változásokról, a viták pedig „méltó módon zajlottak le”.

Orbán Viktor magyar, Andrej Babis cseh, Peter Pellegrini szlovák, és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellár a V4+Ausztria csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor magyar, Andrej Babis cseh, Peter Pellegrini szlovák, és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellár a V4+Ausztria csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Zárszavában Orbán Viktor kitért arra, hogy pénteken Magyarországra látogat Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. A kormányfő – utalva a vasárnap Brüsszelben tartandó informális migrációs mini-csúcstalálkozóra – azt mondta, a V4-ek álláspontja szerint a menekültkérdésről szóló miniszterelnöki, legmagasabb szintű kormányzati megbeszélések megszervezése a Donald Tusk vezette Európai Tanácsra tartozik, és nem az Európai Bizottságra.

„Megértjük, hogy vannak országokban belpolitikai nehézségek, de ez nem eredményezhet egy összeurópai kapkodást”, az ugyanis káoszt szül – mondta. Hozzátette, hogy „az Európai Bizottságnak nem dolga, hogy bármilyen miniszterelnöki csúcsot szervezzen, ez a tanácsnak és a tanács elnökének a dolga, aki ennek eleget is tett, hiszen jövő csütörtökön – például menekültügyben is – lesz csúcstalálkozó.

A V4-ek ezért nem lesznek ott a vasárnapi minicsúcson – jelentette ki, és azt mondta, nem volna helyes részt venni egy olyan megbeszélésen, ami az Európai Unió belső szokásai és jogrendje szempontjából „nem világos, hogy micsoda”. A jövő csütörtökön esedékes brüsszeli találkozón fogják kifejteni az álláspontjukat – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón Orbán Viktoron kívül részt vett Andrej Babis cseh, Mateusz Morawiecki lengyel, Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellár is.

Szerző
Frissítve: 2018.06.21. 20:11

Óriási lehűlést hoz a hidegfront

Publikálás dátuma
2018.06.21. 19:04
Forrás: OMSZ
Péntekre virradó éjszaka egy markáns hidegfront éri el az országot, amely egy időre véget vet a kánikulának. Országszerte 24 óra alatt több mint 10 fokot csökken a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.

Pénteken kezdetben borult időre számíthatunk sokfelé esővel, záporral, délkeleten zivatar is kialakulhat, majd a kora délutáni óráktól északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében is előfordulhatnak viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 21 fok között várható, a délkeleti megyékben lesz a melegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul, az ország nagy részén a reggeli, délelőtti órákban lesz legmelegebb.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a heves zivatarok veszélye miatt.

Forrás: OMSZ

Forrás: OMSZ

Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható, helyenként zápor is kialakulhat. Az északnyugati szelet több helyen erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

Vasárnap a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett délelőtt több, délután kevesebb napsütés valószínű, helyenként eső, zápor is lehet. Az északnyugati szél élénk lesz a Dunántúlon. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

Szerző