Utolsó esély

Publikálás dátuma
2018.06.23 08:15

Fotó: /

A végső győzelemre is esélye lett volna az ellenzéknek a parlamenti választáson, ha nem külön-külön, hanem egységesen indul a 2002 óta minden voksolást megnyerő vagy elcsaló kormányzó erővel szemben. De mit sem ér a parlamenti győzelem, ha az államfőt nem sikerül megbuktatni, akinek az elcsalt tavalyi alkotmánymódosító referendum gyakorlatilag korlátlan hatalmat biztosított: akár azt is, hogy a parlamentet ignorálva dekrétumokkal kormányozzon. Ám az elnök is legyőzhető lett volna, ha nem több kihívója van, hanem azzal a személlyel kell megbirkóznia, aki a legnagyobb lakossági bizalomnak örvend, nem pedig a legnagyobb ellenzéki párt támogatását élvezi.

Az elmélet azonban a török ellenzéknek is gyengéje, s bár a közvélemény-kutatások szerint a második fordulóban akár le is győzheti Erdogant, szinte borítékolható, hogy ez nem történik meg. Ugyanis teljes és feltétel nélküli összefogás szükségeltetne, túl kellene lépni minden világnézeti különbségen, régi-új sérelmen, és nem utolsósorban meg kellene nyerni az ország lakosságának 25 százalékát kitevő kurdok bizalmát.

A kurdok szavazata nélkül elképzelhetetlen a rezsimváltás Törökországban, márpedig ezért egyetlen ellenzéki párt sem törte magát. Azért sem tiltakoztak, hogy a kurd párt, a HDP vezetőit, parlamenti képviselőit, polgármestereit sorra börtönözte be terrorváddal Erdogan elnyomó gépezete, és azért sem emeltek szót, hogy a török hadsereg célpontjai lettek az Iszlám Állam elleni háborúban elévülhetetlen érdemeket szerző szíriai és iraki kurd milíciák.

Hogy a 2013 óta tartó, fokról-fokra durvuló erdogani illiberalizmus, a 2016. júliusi puccskísérlet után nyíltan tomboló, tízezreket bebörtönző, százezreket meghurcoló, már egyáltalán nem leplezett diktatúra minek köszönheti, hogy akár szabad választáson is képes megszerezni a többség támogatását, s hogy a nyugati demokráciákban élő emigránsok zömét is maga mellé állította?

Erdogan nem tett mást, csak még időben, a kezdeti gazdasági sikerek fényének árnyékában, fokról-fokra kezdte kiiktatni a „fékek és ellensúlyok rendszerét”, bebetonozta a hatalmát, saját képére és érdekei szerint alakította a törvényeket és állami berendezkedést, majd a média lenyúlásával együtt jött az agymosás és a „merjünk nagyok lenni!”, szembemenni a világgal, visszaszerezni az egykori történelmi dicsőséget, és újra naggyá tenni a török nemzetet és az országot. Ha bejött ez Oroszországban, Magyarországon és még Amerikában is, miért ne működne a Boszporusz partján?

Sajnos működik, de ha mégsem, azt a minimálisan szükséges néhány százalékot kitermeli valahonnan a rezsim - egy kis áramszünet, a számítógépes rendszer összeomlása, jól időzített pánikkeltő hírek a megszállt médiában, stb. Nem nagy ügy egy ilyen gépezetnek. Az ellenzéknek viszont igen, hiszen a léte a tét. Nekik ugyanis ez lett volna az utolsó esélyük arra, hogy megakadályozzák, újra szultanátussá váljon a modernizáció útján elindult országuk.

Segíteni nem tudunk. De legalább okulhatnánk a hibáikból a Volga, Duna mentén.

2018.06.23 08:15

Könyörgök, csak az ajtóig!

Van az a közhellyé dermedt mondás, miszerint birka nép a magyar. Hogy hazánk lányainak és fiainak tompa eszét, végtelen türelmét, netán jól kommandírozható voltát (több száz jószág rebben irányba, ha a nyájat keríteni kezdi a csahos) csúfolja-e ez a szóösszetétel, az mindegy is.  
A birkaság mindegyik ismérve egy irányba mutat: a komótos kérődző szereti, sőt elvárja, hogy más döntsön helyette, és akkor sem tér ki a béketűrésből, ha túl szikes a legelő, túl sok bárányt ragadnak el a farkasok, túl gyakran sújt le a juhász botja. Akkor sem fordul szembe vagy próbál kitörni, ha túlnyírják, és a penge már nem a gyapjúba, hanem a húsba vág. Most a kabinet arra készül, hogy a húst is lefaragja a magyar robotosok csontjairól. Dolgozók százezreivel fizettetné meg elhibázott gazdaságpolitikája árát, amit arra alapított, hogyha egyetlen nagy összeszerelő üzemet csinál az országból, és a dolgozók éhbérért szorgoskodnak, akkor árad a külföldi tőke, és prosperálnak a hazai kis- és középvállalkozások, miközben megúszható a termelékenység javítása. Az összeszerelő üzemből azonban dobbantott mintegy félmillió munkás, és a munkaerőhiány azzal fenyeget, hogy nem jönnek, horribile dictu elmennek a nagy cégek. Jogot ad hát a kormány a munkáltatóknak, hogy túlnyírják a munkavállalókat, ha kell, kvázi hatnapos munkahetet vezessenek be. Amikor a kabinet utoljára nyúlt volna bele létformába és zsebbe (lásd netadó), akkor több tízezer ember áradt az utcákra. Most a szakszervezetek demonstrálnak, utakat zártak le, a parlamenti ellenzék érdemben obstruál. Az utcákat eddig mégiscsak pöttyözték az elégedetlenek csoportjai. Mert a magyar most is a mást várja, azt a bizonyosat, aki majd helyette. A többség azt hiszi, de legalábbis azt mondja, hogy a média tényfeltáró cikkeinek oroszlánrésze lehet a hatalom buktatásában. A többségnél deklaráltan nem értékválasztási tényező egy szavazáson a mutyi, a korrupció. Akkor mit tárjon fel hát a média? Az emberek többsége vallja, hogy a közösségi média fontos szerepet játszik egy kormánydöntésben. A balos Facebook-világ posztjai már sokszor elkenték a kabinet száját – persze csak ebben a zárt, saját valóságban. Restség, fásultság vagy töketlenség ez (mindenki válasszon hevülete szerint), de leginkább álszentség. A magyarok többsége ugyanis azt is vallja, hogy a hatalom megreccsentésében a parlamenten kívüli eszközöknek (sztrájkoknak, tüntetéseknek) jelentős szerepe van, illetve a rezsimet egy olyan mozgalom szoríthatja meg, ami egy parlamenten kívüli mozgalomból támad, és az utcán cseperedik, erősödik. Csakhogy ehhez fel kellene állni a fotelből, a hokedliről, és ki kellene menni a bejárati ajtón. Higgyék el, a többi már megy magától.
2018.12.15 10:10
Frissítve: 2018.12.15 10:34

Utcaharc

Védekezik és támad a kormány, beveti az erőszak eszközeit, beveti a kommunikációs arzenáljának teljes kelléktárát. Védekezik, mondom, pedig dehogy védekezik; mintha ezekben az emberekben egy csöppnyi kétség sem lenne, hogy amit tesznek, az helyes-e. Lám, milyen puha kifejezéseket használok: azt kérdezem, hogy helyes-e, pedig régen túljutottunk azon, hogy értelemre és érzelmekre ható szavakat használjunk. 
Ott, ahol az ellenzéki, hangsúlyozottan parlamenti ellenállást puccsként akarják lefesteni, ott a hatalom azt üzeni a társadalomnak: a demokráciát érte támadás, az emberek szabadságára tör az ellenzék, és ezt csakis ők, a szabad Magyarország védelmezői képesek elhárítani.
Pedig pont az ellenkezője az igaz. Ma az utcán vannak az emberek. Jó, megengedem: a lakosságnak elenyésző kisebbsége vállalja a nyílt szembenállást, a többség még mindig – Csepeli György szép kifejezésével élve – az egyéni túlélési technikákra rendezkedett be. De vajon milyen demokrácia az, ahol – és most Antall Józsefet idézem – alá kell merülni, ha az emberek túlélni akarnak? 
Hogy meddig marad így, nem tudom. Az biztos, hogy Orbán Viktor nem fordul vissza, ma már az erő szavából sem ért. Maga mögött tudja a rendőrséget, szinte a teljes nyilvánosságot, ezért úgy hiszi, megvannak a módszerei, ha valaki mégsem ért a szép szóból.
A teljes kormányzati és képviselői kara felsorakozott mögötte, Gulyás Gergely a legrosszabb Németh Szilárdot idézi már. Ennek a rendszernek nincs önkontrollja, nem képes módosítani az irányon, a kormánykeréknél álló embert már fegyveresek védik. Elszállt belőlük a bizalom, de velük szemben sincs már. 
Felszámoltak mindent, ami a változás, változtatás lehetőségét biztosítaná. Haraszti Miklós úgy fogalmazott: jogászi diktatúra van Magyarországon. Lehet, hogy igaza van. De a jogászi diktatúra, ha nem képes érvényesülni, átcsaphat, sőt át is csap valódi diktatúrába. Ha már ott tartunk, hogy a miniszterelnököt a parlamentben testőrök védik, és azt merik hazudni, hogy megtámadták - fizikailag is - a kormányfőt, akkor ott már nem a jogászok uralkodására kalkulálnak.
A Fidesz, Orbán Viktor jogászai már mindent megtettek, amit meg lehetett és meg kellett tenniük, hogy kiépíthessék totális uralmukat. Megszálltak minden független intézményt, kiüresítettek minden hatalmi ágat, lényegében felszámolták – így, vagy úgy – az ellenzéket, maguk alá rendelték a sajtót Nyugodtan állíthatjuk: tönkretették a demokráciát. 
Ami, sajnálatos módon, azt is jelenti, hogy vele szemben már nem lehet ezekkel az eszközökkel harcolni. Illúzió azt hinni, parlamenti felszólalásokkal, még oly látványos, Házon belüli akciókkal, kerekasztal beszélgetésekkel, publicisztikákkal elérhető bármi. Nem, a Fidesz valóban elérte a látszat-demokrácia felső határát. 
Új szakaszba léptette az ellene folytatott harcot. Ha mással nem, azzal mindenképpen, hogy egyértelművé tette, nincs tovább demokratikus harcmodor sem. Az utcának kell szólnia, bármennyire nem szeretnénk is.
2018.12.15 08:44
Frissítve: 2018.12.15 08:47