Métely

Publikálás dátuma
2018.06.23 08:03

Fotó: /

Káprázik néha az ember szeme, ha egyes nyugat-európai hírlapok cikkeit böngészi. A migráns krízis legutóbbi csúcspontján egyikük azzal a címmel hívta föl magára a figyelmet, hogy „Európa dugig van fasisztákkal”. Így, árnyalatlan fogalmazással. Egy másik redakció szinte nyomban válaszolt. Azzal kezdte, hogy 2001 óta a szélsőjobboldal szakadatlanul hódít. A lepergett tizenhét esztendőben kialakultak begubózódott szavazókörzetek, amelyek fellegvárai lettek a gyűlöletvoksolásoknak. A hagyományos konzervatív térhódítás mellett fölfigyelhetünk az új jellegű kormányzati szövetségekre, neopopulista megnyilatkozásokra, kivált az utóbbi időkben rendezett választásokon.

Megjelenési formájukban az európai szélsőjobboldali és ultraradikális alakulatok eltérők. Föleleveníthetik letűnt idők alakzatait is, hiszen ez a harcmodor főként a múlt század első felére volt jellemző, de a nyílt hadba hívás átadta a helyét a jóléti állam bírálatának, a messzi múlt megszépítésének, a sokszínű kultúra tagadásának, a nemzeti azonosság dicsőítésének.

Az olasz változás nem véletlenül nyerte el lelkesen Orbánék egyetértését, hiszen szinte másolata lett a Fidesz idegenellenes fölfogásának, mi több, a magyarországi jobboldali taktikázgatás utánzásának is gondolhatnánk. Többen Orbán érdemének tartják az ellenfél, beleértve a tőle hivatalosan jobbra állók legyalulásának módszerét, valójában azonban nyugatabbról terjedt el. Onnan, ahol a konzervatív hagyomány még a liberális szabadságeszményt őrizte, de ellenében lassacskán a pesti aszfaltból kinőtt torz illiberalizmus helyi változata lett mérce. Hogy aztán váratlanul a kereszténység meghatározhatatlan változatának adja át a helyét.

Franciaországban De Gaulle-tól Chiracig a klasszikus liberalizmushoz ragaszkodtak, míg Sarkozyval a ki nem mondott, de alkalmazott illiberalizmus próbált gyökeret ereszteni. Macron az Unió élén eltökélten a szabadságeszmék folytatója lett. Mígnem a Republikánusok pártot az Orbánnal és módszereivel azonosuló Laurent Wauquiez hódította meg, azzal a szándékkal, hogy ő is az illiberalizmussal kacérkodjék. Alig egy hete azonban, a francia-olasz egyezkedési kísérlet meghiúsulása után meglehetősen durva erőfeszítés észlelhető a macronizmus kiszorítására, a sarkozyzmus visszacsempészésére. A republikánus szövetségben egy rokonszenves fiatal üzletasszony alelnökként naivul azzal próbálkozott, hogy a hiteles liberalizmus ismét teret nyerhessen, fékezhesse a szélsőjobboldal rohamát. A hölgyet pártpuccsal kipenderítették tisztségéből, vesztett.

A métely megpróbálja, ha lassan is - hiszen alkotmányosan Macronnak még négy elnöki éve van - „orbanizálni” a közéletet. Az európai frontokon fegyverszünetnek nyoma sincs, a migrációs ütközetek tovább dúlják kontinensünket.

Az olajfák alatt változatlanul nincs béke.

2018.06.23 08:03

Emberkísérlet

A  Magyar Tudományos Akadémia most éppen Esztergomba megy. Ki ne emlékezne a város és választott polgármestere, Tétényi Éva vesszőfutására: a derék fideszesek persze csak a nem közülük valót akarták kifüstölni, de e buzgalomra ráment minden - nem égtek az utcai lámpák, nem jártak a buszok, nem vitték el a szemetet. Talán még fel is perzselték volna a várost, ha a polgárok nem emberelik meg magukat, és az első adandó alkalommal nem szavaznak fegyelmezetten a perspektivikusabb, kormánypárti jelöltre. 
Most ugyanez fog történni a tudós testülettel. Palkovics László miniszter eldöntötte, hogy a saját szája íze szerint szabja át az MTA kutatóintézeti hálózatát, és mert az Akadémia holmi kétszáz éves autonómiára hivatkozva tiltakozni, sőt beleszólást követelni merészel, egyszerűen vállat von, és nem ad pénzt. Ha Széchenyinek jó volt a gyertya, bizonyára ellesznek vele a mai atomfizikusok is. 
Természetesen lehetne releváns vitát folytatni arról, hogy vajon milyen intézményrendszer segítené legjobban a XXI. századi kutatás és fejlesztés céljait. Nem kőbe vésett evidencia, hogy az egyetemek szellemi erőközpontjai mellett intézményi izolációban kell működniük az - 1949-ben szovjet mintára létrehozott - akadémiai intézeteknek, így érdemes végiggondolni, ezen a területen hogyan lehet a legjobban felhasználni a költségvetési pénzt. Ilyesmiről azonban szokás szerint szó sincs: ahogy Parragh iparkamarai elnök a közoktatás ügyében, úgy a kutatás-fejlesztésben momentán Palkovics az ügyeletes megmondóember, így aztán amit ő elhatározott, annak úgy kell lennie, ha az ég a földdel összeér, akkor is. 
Márpedig Palkovics azt határozta el, hogy az intézethálózatot kiszervezi az MTA alól. A letámadást férfias hisztivel készítette elő - különösen emlékezetes az Akadémia elnökének bepanaszolása, hogy nem kereste őt fel hivatali helyiségeiben (egyébként de) -, majd megüzente, pénz mostantól nem lesz. És ezt bizton elhihetjük az amúgy akadémikus miniszternek, tehát aki ezután dolgozni akar, összepakolhatja a bőröndjét, vagy bánatosan átballaghat arra a kutatóhelyre, amelyre Palkovics rámutat. 
Még egyszer mondom, önmagában semmi felháborító nincs abban, ha egy kormány racionalizálni akarja a K+F források felhasználását. Itt azonban csak azt lehet tudni, mit nem akar a hatalom: az Akadémia autonómiáját, egy tőle független tudományos bázis létét. De közben a másik oldalon sem látszik más, csak a rombolás. Az egyetemeket - a kutatás alternatív bázisait - mára kiszikkasztotta az évtizedes pénzhiány, az új modell pedig, amelyet a Corvinus és az ELTE példáján demonstrálnak, több mint ijesztő. Az előbbit egyszerűen kilopták egy alapítványba, míg az utóbbi esetében majd végigkövethetjük, milyen hatással van az oktatásra a meghatározó tanárokkal szemben szabadjára engedett boszorkányüldözés. 
S ha már kutatás, vegyük észre: a CEU csak Petri-csésze volt. A Fidesz általa vizsgálta, mennyire érdekli az embereket, ha porrá zúzza az értelmiség autonómiáját. Most pedig megerősödve, higgadtan nyírja majd ki az utolsókat is, akik önállóan gondolkodnának.
2018.12.08 09:00
Frissítve: 2018.12.08 09:03

Ünnepi csapda

A karácsony nem időpont vagy időszak, hanem lelkiállapot  - Calvin Coolidge-nak, az Egyesült Államok republikánus színekben politizáló, 30. elnökének szavait advent tájékán gyakran idézik. Róla, akit méltán neveztek kortársai "hallgatag Cal"-nek, igazán elmondható, hogy ritkán szólt, de akkor bölcset. Már a XX. század első negyedében - amikor még nem szaporodtak el gomba módra a vevőcsábításra termett üzletközpontok - felismerte, hogy egyrészt a szeretet ünnepének lényege a pénz, pénz és a pénz, másrészt, hogy az alapvetően érzelmi alapú  döntések felülírják a racionális cselekedeteket. 
Az adventi időszak "szentháromsága", a vevő, a kereskedő és a bankok gyakorta arra szövetkeznek, hogy mindössze néhány hét leforgása alatt úgy találjanak tömegesen egymásra, hogy ezeknek a - tumultustól függően - néha csak fél órákra korlátozódó találkáknak a következményei hosszú évekre befolyásolják majd a családi költségvetések egyensúlyát. 
A karácsonyi ajándékozás kultusza az egész keresztény világban általános, de a Magyarországon ilyenkor tapasztalható - gyakorta felelőtlen - eladósodás mértéke egyedülálló. A szeretet hitelből történő finanszírozása önmagában nem aggályos, de ha ez azt eredményezi, hogy éveken keresztül kell majd kikoplalni a következményeit, az már elgondolkodtató.
A számok nyelvén mindez azt jelenti, hogy a bankok fogyasztási hitelei felének az úgynevezett teljes hiteldíj-mutatója, amely a kölcsönfelvétel összes terhét tartalmazza, 2018 végén 39,9 százalékot ért el. Ami a törvényes mérték maximumának közelében van. Mivel az áruhitelek futamideje is egyre hosszabbodik - létezik már 7 éves konstrukció is -, lesz majd elegendő idő arra, hogy a családok végiggondolják, érdemes volt-e ekkora terhet a vállukra venni. Miközben évről évre sorjáznak majd az ismételt költekezésre buzdító újabb és újabb karácsonyok, családi ünnepek. 
A jegybank már évekkel ezelőtt rálépett az adósságfékre, amit októberben még szigorítottak is. A főpróbája éppen napjainkban zajlik.
2018.12.08 09:00
Frissítve: 2018.12.08 09:04