Pillantás a kilencedikről - Zsidózunk? Cigányozunk?

Publikálás dátuma
2018.06.23. 08:02

Azon a napon, amikor a magyar kormány, teljes sikert aratva, elfogadtatta a Stop Soros törvényt, bizonyítván, hogy neki semmit sem jelent a menekültek világnapja; azon a napon, amikor a parlament – az új törvény alapján - börtönnel fenyegette meg azokat, akik segíteni mernek a menekülteknek; azon a napon, amikor az Alaptörvény elfogadásával üldözöttekké tették a hajléktalanokat; azon a napon, amikor a munkavállalókat megfosztották a cafeteriától, és ezáltal jelentősen csökkentették a jövőbeni kereseti lehetőségüket; azon a napon, amikor a miniszteri fizetéseket potenciálisan majd’ négymillió forinttal megemelték; azon a napon, amikor a kormány jóvoltából jelentős állami hirdetésekből fenntartott Figyelő újabb listát közölt, ezúttal a Magyar Tudományos Akadémia tudósainak egy részét megbélyegezve; azon a napon, amikor Ferenc pápa is védelmébe vette a menekülteket, és bírálta azokat, akik nem hajlandóak befogadni őket ... nos, ezen a napon megszólalt Parragh László is. Az Orbán-hű kereskedelmi kamara vezető azt találta mondani: Magyarországon elfogytak a fehérbőrű, keresztény gyökerű munkavállalók.

Volt, aki ezt a mondatot úgy akarta lefordítani, hogy Parragh beleharapott a kézbe, amely eddig jól tartotta őt, azaz szembe fordult a miniszterelnökkel. Ő azonban sietett leszögezni: nincs ilyesmiről szó, esze ágában sincs bírálni a kormányt és annak fejét; dehogy állna ő ki a migránsok mellett, egyáltalán nem kívánja feltölteni a magyar munkaerőpiacot Afrikából vagy máshonnan érkező menekültekkel. Ő csak arról beszél: elfogytak a tartalékaink.

De milyen tartalékok?

Mikor használtak, használhattak utoljára ilyen kifejezéseket, fehérbőrű, keresztény gyökerű munkavállalókról beszélve? Ha jól értem, ez a halmaz nem tartalmazza a zsidókat, a cigányokat sem, még ha keresztények, akkor sem; itt fehér bőrű, keresztény gyökerű emberekről van szó.

Nézem a naptárt: 2018 júniusát írjuk, nyolcvan évvel vagyunk túl az első magyarországi zsidótörvényen, azaz a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításától” szóló jogszabályon - még ha most csak egyszerű munkavállalókról van is szó. És mit jelent a fehérbőrű? Lehetséges, hogy a demokrácia huszonnyolcadik évében egy kamarai elnök nyíltan cigányellenes szöveget mondjon el egy rádiós nyilatkozatban? Nézem a naptárt, és azt hiszem, el vagyok tévedve a történelemben. Hogy ez a júniusi nap nincs, nem történt meg; nincs új törvény a menekülteket segítőkkel szemben, és nem emeltek be az alkotmányba olyan passzust, amely üldözni rendeli a hajléktalanokat. És nem lehet, hogy rejtetten zsidóznak és cigányoznak.

Nem és nem: ilyen nem eshet meg a modern Magyarországon. Mindez csak egy rossz álom volt, és arra ébredek, hogy az Orbán-kormány üdvözli Ferenc pápa szavait, a kereskedelmi kamara elnöke pedig a menekülteknek szánt munkahelyekről tart éppen előadást. De kénytelen vagyok felnyitni a szemem – még ha oly sokan csukva tartják is –, és rájönni: mindez igenis megtörtént 2018 júniusában Magyarországon.

Fehéren. Feketén.

Szerző

A magyar kerub

Publikálás dátuma
2018.06.22. 08:15

Merkel kancellár a berlini meghívással túl magas lóra ülteti a magyar miniszterelnököt, ahelyett, hogy ajtót mutatna neki. Ha ugyanis Orbán Viktor politikája eddig nem lett volna világos, akkor a Merkel egykori politikai mentora, Helmut Kohl emlékére (és a mostani kancellár gyalázására) megtartott múlt szombati ünnepség „Budapesti Európa-beszéde” mindent egyértelművé tett.

Ennél álságosabb szónoklatot politikus nem mondott még Európáról. A kormányfő közölte ugyan, hogy a "helyes önismeret" alapján sem Magyarország, sem ő nem vágyik európai politikai szerepre, mert a realitás: „tízmillió állampolgár, 114 mil­liárd eurónyi GDP, kevesebb mint húszezer katona”. Ám sem a realitás, sem az uniós egyenjogúság nem tartja vissza, hogy az Édenkertet őrző kerubot alakítsa, s mint ilyen, valóságos vezető szerepre törjön. Alapból elutasít minden uniós kezdeményezést a menekültek ügyében, s ezzel Merkel megbuktatására spekulál, hiszen a kancellár Horst Seehofer bajor CSU-vezető, német belügyminiszter politikai terhét nyögi. Ha Orbánnak volna politikusi lelke, furdalhatná, hogy 2015-ben átverte a német kancellárt, amikor elhitette vele: Budapesten humanitárius válság van, mire Merkel megnyitotta a német határt. Orbán e hazardírozástól jutott el oda, hogy a menekültkérdésben nyíltan szervezkedik minden összeurópai megoldás ellen. („Tréfás apróságként” Donald Trump elnökkel telefonon elheherészik azon, mi a különbség a „beautiful wall” és a „beautiful fence” - a mexikói határfal és a szerb határkerítés - között. Zsarolási potenciálként amerikai hátszelet sejtet, amikor Trump éppen az atlanti szövetséget bontja darabokra.)

A miniszterelnök totális frontot nyitott az Unió ellen, amiben csak az egyik fővonal a menekültkérdés. Belerúg Jean-Claude Juncker EB-elnökbe, mert "ő felel a Brexitért", sőt nyíltan zsarolja az Európai Néppártot, mondván, könnyen megtehetné, hogy új menekültellenes, populista pártcsaládot szervez a jövő évi EP-választásra. A Néppárt pedig még mindig nem akarja intézményesen látni, hogy az Orbán által átszabott kereszténydemokrata köntösbe bújtatott illiberalizmus - valójában keresztény fundamentalizmus - már megfertőzte Európát, s a magyar kerub úgy őrzi az Édenkertet, hogy felszántja azt. Úgymond, az EP és Németország "hibásan antipopulista népfrontot hozott létre, a feltörekvő új pártokkal szemben”. Amelyek nemzeti pártok, Orbán potenciális szövetségesei.

Orbán még nem dezertál a Néppártból, inkább önjelölt szellemi vezetőjeként a radikális nacionalizmus felé tolná, hogy Európa megszabadulhasson "szellemi kényszerzubbonyától", amelyet a saját szerepét félreértő Európai Bizottság (értsd: a mélyebb integráció) húzott rá.

Orbán spekulál és kivár. Ha a jövő évi EP-választás után sem sikerül a nemzeti-populista erőknek dominánssá válniuk az Unióban, országát maga után vonszolva otthagyja az Édenkertet, "jöjjön, aminek jönnie kell". Hogy mire jut majd a magyar realitással, annak megítélése saját nemzetére vár. Miről akar itt Merkel tárgyalni, ahelyett, hogy elengedné a magyar kerub kezét?

Szerző
Témák
Merkel Orbán

Tárcatöltés

Publikálás dátuma
2018.06.22. 08:13

Nagyon örülök, hogy a miniszterek hamarosan akár 5 millát is hazavihetnek a bukszájukban. Éppen ideje volt. Világbotrány, hogy a minimálbér meg a garantált bérminimum is már évek óta fénysebességgel emelkedik, a miniszterek pedig kénytelenek napi - mondjuk - 47 ezer forintból tengődni.

Nagyon jó dolog, hogy a érintett tárcavezető legalább annyit kaphat, mint az általa felügyelt terület állami cégének vezetője. Például a rendkívül sikeres Magyar Államvasutak első embere havi 5 millióval számolhat. Meg is érdemli, hiszen többször is előfordult, hogy a szerelvény a menetrend szerint indult el és érkezett meg a célállomásra. Nekem ugyan pechem volt, mert Zugló állomáson, ahonnan rendszeresen bevonatoztam a Nyugatiba, viszonylag ritkán sikerült ilyen járatot kifogni, de hallottam olyanokról, akiknek valaki mesélte, hogy vannak pontos vonatok is. Na mindegy, ne keressünk a vágányon is csomót. (Ráadásul ebből jó, ha 3 300 000 forintot vihet haza a rengeteg adó, járulék levonása után. Ebből bizony havonta legföljebb egy alsó-középkategóriás új autót vehetne a keményen dolgozó miniszter.)

Azért is nagyon örvendezem a tárcások fizetésemelésének már a lehetőségén is, mert Orbán Viktor ezzel is a korrupció ellen küzd. Hiszen aki a magyar átlagbér tízszeresét keresi nettóban, az nyilván nem nyúl a közösbe, rokonait sem engedi állami közbeszerzéseken indulni, és a barátaitól, üzletfeleitől sem fogad el „alkotmányos költséget” egy-egy zsíros, közpénzen finanszírozott beruházás elnyeretéséért.

Persze eszébe juthat az embernek afféle kósza gondolat, hogy a miniszterek fizetésemelése előtt esetleg a közalkalmazottak jelentős része is kaphatna annyit, amennyi ma a minimálbér, de hát be kell látnunk: valahol el kell kezdeni. Ésszerűnek látszik inkább a tárcákat, mint a lyukas zsebeket feltölteni.

Vagy nem?

Szerző