Egy kis könyvégetést?

Publikálás dátuma
2018.06.23 08:05

Fotó: /

Sajnálattal állapítom meg, hogy a meghirdetett kultúrharc egy kissé vérszegény. Nyámnyila. Puhány. Csak úgy tessék-lássék folytatják az illetékesek. Nem a miniszterelnökön múlik: ő már az év elején, a V4-ek találkozóján bejelentette a háborút, amelyet a keresztény kultúra védelmében folytatunk Brüsszellel. Muszáj volt a konfliktusainkat kulturális harccá nemesíteni, azt mégsem mondhattuk, hogy azért nem akarunk európai ügyészséget, nehogy leleplezzék a disznóságainkat. Vagy hogy az a fő bajunk Brüsszellel, hogy vissza kell fizetnünk egy csomót az elsíbolt pályázati pénzek miatt. Hősi küzdelem a keresztény kultúra megőrzéséért, az mégis más. A „ne lopj!” nincs benne, kilenc parancsolat éppen elég, más még ennyit sem véd meg. A Terror Házában kerekasztal beszélgetést is rendeztek „Kultúrharc 2018” címmel. G. Fodor, aki már egyszer puszta politikai terméknek nevezte a „polgár” fogalma köré épített ideológiát, most nem hibázott. Jó, a „polgár” politikai termék volt, de a keresztény kultúra nem az! Szinte költői magasságokba emelkedett, jelezvén, hogy ez nem holmi termékbemutató: „Megfognám a kürtöt, megfújnám, mert még csak február van, és azt mondom, vágjunk akkor bele ebbe a kultúrharc 2018-ba!”

Most a tudomány várainak bevétele van soron. A hadüzenet a költségvetés-tervezet formájában érkezett: a Tudományos Akadémia pénzeinek felét eztán az állam osztja el. Háború idején hadigazdálkodás van a tudományban is, világos. Aztán kiderült, hogy az egyetemek kutatási büdzséjével ugyanez a helyzet. Palkovics miniszter először gyenge próbálkozást tett a kedélyek megnyugtatására: ez csak egyszerű koordináció, mondhatni szakmai segítség, senki sem fogja az akadémia önállóságát csorbítani. Szavai hiteléből sokat levont, hogy annak idején ő volt, aki rezzenéstelen arccal közölte: a lex CEU egyáltalán nem az intézmény megsemmisítését célozza. A gyengébb idegzetű akadémikusok, miközben derekasan tiltakoztak, azért időnyerés céljából felvetették, mi volna, ha heti két napot a kormány által javasolt témákban kutatnának, hármat meg továbbra is a saját tudományuknak áldoznának. Briliáns ötlet! A függetlenségükben szintén megtámadott bírák is felajánlhatnák: két napig a hatalom szája íze szerint ítélnek, a hét többi részében meg igazságosan.

De kultúrharcban nincs különbéke. Ezért a mindenre kapható Figyelő újabb listát tett közzé. Fényképpel ellátva (lakcím és telefon, esetleg a családtagok, gyerekek neve sajnos nem volt benne, ami hiba) felsorolta azokat a kutatókat, akik „még mindig nem hajlandók a jelenkor kérdéseit feltenni”, és hülyeségekkel foglalkoznak. Például szociális egyenlőtlenségekkel, kisebbségekkel, migrációval, romákkal, kirekesztéssel, társadalmi felelősségvállalással. Naná, hogy „leginkább a liberális világszemlélet alapján”. És – nem fogják elhinni -, olyan is van köztük, aki a CEU-n végzett, vagy „az ATV-n elemezte a migrációs helyzetet”.

Kolosváry-Borcsa Mihály zúzza be a könyveket 1944-ben

Kolosváry-Borcsa Mihály zúzza be a könyveket 1944-ben

Persze az ilyen listázásban az ég egy világon semmi sincs, háborúban csak kell névsort olvasni. Deutsch Tamás a Facebookon nem ám a tudományok érthetetlen nyelvén, hanem magyarán a képünkbe is vágta (bocsánat): „baszki, ezeknek lassan már egy telefonkönyv vagy egy iskolai osztálynévsor is ’listázás’ lesz!”

A Figyelő jelezte a kutatók által írt hiábavaló, mi több: gyanúsan liberális könyvek kezeletlen problémáját is, amelyek csak a helyet foglalják a polcokon: „Azt gondolnánk, hogy itt a demográfiai krízis megoldására, vagy a gyermekvállalás elősegítésére javaslatot tevő munkák sorakoznak a polcokon”, de nem! Minden józan elmében felmerül a kérdés: minek őrizzük ezt a sok porfogót, amelyekben egy szó sincs a demográfiai krízisről? Persze, a Magyar Narancs máris rémeket lát , ilyenek ezek a hivatásos rettegők: „A CEU elüldözése volt a könyvégetés, az MTA megregulázása a könyvtár elégetése”.

Ami azt illeti, nem is beszélnek butaságot. Egy kis könyvégetés megoldaná a dolgot. Ne tessék megijedni, nem fasisztázom le a kormányt, Goebbels listázása, majd könyvégetése eszembe sem jutott, pedig ahhoz még zenekíséret is volt. (Akármilyen hihetetlen, az SS kórusa és zenekara játszott.) De a módszer nem náci találmány, végigkíséri a történelmet. Kínában Cseng fejedelem idején pl. azonos írásjel fejezte ki a „könyveket égetni” és a „tudósokat temetni” igealakjait, mert a kettő az üldözött konfuciánus tudósok esetében állítólag együtt járt. Praktikus módszer: az inkvizíció során is gyakran egyszerre vetették máglyára a szerzőt és könyvét.

Ehhez képest mára sokat szelídült a dolog, pláne olyan demokratikus helyeken, mint Oroszország. Ők mindenben előttünk járnak: előbb tiltották be a nekik nem tetsző civil szervezeteket, szüntették meg a Soros alapítvány ottani egyetemét. Na és mi történt nemrégiben? A szibériai Vorkutában a kormányzó parancsára elégettek 53 olyan könyvet, amelyet egy az alapítvány által támogatott, azóta persze betiltott civil szervezet adott ki. Egy hivatalnok szerint „idegenek az orosz nép történelem- és kultúrafelfogásától”.

Na tessék, mi meg csak mamlaszkodunk. Egy kis könyvégetést, plíz!

2018.06.23 08:05

Tűzpiros Hürlimann

Falusi porta, az országhatáron túl, ott, ahol nem az osztrákosan leomló piros muskátlik, hanem a mályvarózsák igazítanak útba. A gyep nem elvágólag nyírt, lóherék és apró virágok tarkítják, itt-ott mohásodik. A hegyek alatt vagyunk, ha tűz is a nap, ereje lanyhább, mint délibb vidékeken. A málnabokrok alatt több helyen is takaros kerámiacsuprok rejtőzködnek beásva a földbe, bennük esővíz, a madaraknak gyűlik. Ilyen formájú csészékből iszom a kávét, ilyenből itta nagyanyám is a cikóriát, jó cukrosan.
A hosszú ház több részből áll, elöl laknak a fiatalok, középen az előttük lévő generáció, hátul, a gazdasági udvarhoz közel pedig az öregek. Ez a lakrész már üres, mi kapjuk meg arra az egy éjszakára, amíg másnap tovább nem indulunk. Az öregek kihaltak, csak az illatuk maradt itt, az asztal felett lógó Mária képekben, a falak nedvét magukba szívó durva pokrócokban, a sátoros ünnepeken használt metszett üvegpoharakban, a fafedeles sótartóban, s a benne tömbbé összeállt sókristályokban. 
Estére megjönnek a férfiak a kinti rétről, kaszáltak korábban, s most a fiú traktorjával húzzák össze a megszáradt szénát. Sietni kell, mert jön az eső, meg aztán a fiú is visszamegy hamarosan Svájcba, ahol állatokat gondoz jó pénzért. Nem a saját állatait, azokra itthon a felesége ügyel, de így van ez már évek óta, megszokták, haladni csak így lehet. Így lett meg a gyönyörű, formatervezett traktor is, aminek az egész faluban csodájára járnak, mert hát traktorja errefelé sokaknak van, csakhogy ez egy oldtimer Hürlimann, svájci, a fiú hozta apránként rendbe, s vett hozzá kiegészítőket, például a szénagyűjtőt, aminek most épp nagy hasznát veszik.
Estére mindenki összegyűlik a kicsike nyári konyhában, a sparhelten gombapaprikás rotyog, a hozzávaló vargányát is a férfiak hozták fentről az erdőből. Mellette egy lábasban puliszkát kavar az asszony, s közben azon tanakodnak, hogyan tudják majd reggel megfejni a tehenet. Az embereknek megint korán kell indulniuk, hogy végezzenek a szénával, már csak alig kétnapnyi idejük van. A fejéssel amúgy nem lenne gond, az asszony gyerekkora óta csinálja már, a faluban nőtt fel ő is, de ha teheti, inkább a férjére bízza ezt. A tehén a szűkös istálló hátsó részén van, előtte a két kecske, azokkal nem lenne baj, békésen elvannak, csak hát ott a ló is. S ha nem kéne másnap reggel a rétre menni, akkor is bajos lenne most a férfinak a fejés, mert hajnalban megrúgta a kezét a ló, hogy miért, senki se tudja, de a kézfej estére úgy bedagadt, hogy az ecetes borogatás se vitte le. A traktor mellett még csak csak elboldogul egy kézzel, de fejni kettővel kell, a többi bohóckodás. Orvoshoz nem megy, minek, úgyis csak azt mondaná, hogy pihentesse. De hogyan is pihentethetné, amikor a hegy felől hétvégére már esőt mondanak, s ha valami csoda folytán mégse esne szombatig, a fiú megy vissza Svájcba, s amit két nap alatt elvégeznének, az egyedül két hétbe is beletelik. 
Mindenki hallgat, hátha a csend valahogy megoldja a másnapi gondot. Csak a puliszka rotyog hangosan a sparhelten, csúfondárosan.
2018.07.20 08:50

Púder

Ráth-Végh Istvánnak van egy igen plasztikus leírása arról, hogy a Napkirály udvarában mi erőfeszítést tettek a hölgyek és az urak annak érdekében, hogy tisztának tűnjenek. Literszám locsolták magukra a parfümöt, vastag púderréteggel fedték az arcukat és a kezüket, pántlikákkal emelték meg a hajukat. Amúgy persze mosakodhattak volna is. 
Ez a tiszteletlen párhuzam jutott most eszembe, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériuma 30 milliárd forinttal készül elősegíteni a magyar egyetemek előbbre jutását a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban. Hiszen akárhogy szépítjük is, ez a 30 milliárd púderre és parfümre fog elmenni: a magyar intézmények ezen a pénzen fognak olyan kapcsolatrendszert vásárolni, amelynek eredményeképp talán több közös projektbe, nemzetközi kutatásba vonják be az oktatóikat, így emelkedik a publikációik és konferencia-előadásaik száma, javul az idézettségi indexük. Mindez pedig - sóhajt a remény - majd feltornássza a folyamatosan lejjebb bucskázó egyetemeket a listákon. 
Amúgy volna más módszer is. Tudják, mennyi ez a 30 milliárd? Nem stadionban számolva, hanem a felsőoktatás számaival mérve. A 2019-es költségvetés tervezetében 567 milliárddal szerepel ez a fejezet, amiből a sokéves tendencia alapján 200-nál kevesebb jut majd a 27 hazai intézmény napi működésére, magyarán bérre, eszközökre. A többi pénz beruházásokra, programfinanszírozásra vagy épp - mert pünkt ide sorolták - a mesterséges megtermékenyítés támogatására megy el. A 30 milliárd tehát egy hatalmas összeg. Púderre különösen. 
Van abban valami abszurd, hogy a parraghi oktatási elveket megvalósító Orbán-kormányok kilencedik éve gyepálják, szikkasztják a felsőoktatást, aztán amikor észreveszik, hogy elérték a céljukat, akkor ijedten megpróbálják szépségflastrommal elfedni az eredményt. A lényeg azonban mit sem változik majd ettől.
2018.07.20 08:50