Egy kis könyvégetést?

Publikálás dátuma
2018.06.23 08:05

Fotó: /

Sajnálattal állapítom meg, hogy a meghirdetett kultúrharc egy kissé vérszegény. Nyámnyila. Puhány. Csak úgy tessék-lássék folytatják az illetékesek. Nem a miniszterelnökön múlik: ő már az év elején, a V4-ek találkozóján bejelentette a háborút, amelyet a keresztény kultúra védelmében folytatunk Brüsszellel. Muszáj volt a konfliktusainkat kulturális harccá nemesíteni, azt mégsem mondhattuk, hogy azért nem akarunk európai ügyészséget, nehogy leleplezzék a disznóságainkat. Vagy hogy az a fő bajunk Brüsszellel, hogy vissza kell fizetnünk egy csomót az elsíbolt pályázati pénzek miatt. Hősi küzdelem a keresztény kultúra megőrzéséért, az mégis más. A „ne lopj!” nincs benne, kilenc parancsolat éppen elég, más még ennyit sem véd meg. A Terror Házában kerekasztal beszélgetést is rendeztek „Kultúrharc 2018” címmel. G. Fodor, aki már egyszer puszta politikai terméknek nevezte a „polgár” fogalma köré épített ideológiát, most nem hibázott. Jó, a „polgár” politikai termék volt, de a keresztény kultúra nem az! Szinte költői magasságokba emelkedett, jelezvén, hogy ez nem holmi termékbemutató: „Megfognám a kürtöt, megfújnám, mert még csak február van, és azt mondom, vágjunk akkor bele ebbe a kultúrharc 2018-ba!”

Most a tudomány várainak bevétele van soron. A hadüzenet a költségvetés-tervezet formájában érkezett: a Tudományos Akadémia pénzeinek felét eztán az állam osztja el. Háború idején hadigazdálkodás van a tudományban is, világos. Aztán kiderült, hogy az egyetemek kutatási büdzséjével ugyanez a helyzet. Palkovics miniszter először gyenge próbálkozást tett a kedélyek megnyugtatására: ez csak egyszerű koordináció, mondhatni szakmai segítség, senki sem fogja az akadémia önállóságát csorbítani. Szavai hiteléből sokat levont, hogy annak idején ő volt, aki rezzenéstelen arccal közölte: a lex CEU egyáltalán nem az intézmény megsemmisítését célozza. A gyengébb idegzetű akadémikusok, miközben derekasan tiltakoztak, azért időnyerés céljából felvetették, mi volna, ha heti két napot a kormány által javasolt témákban kutatnának, hármat meg továbbra is a saját tudományuknak áldoznának. Briliáns ötlet! A függetlenségükben szintén megtámadott bírák is felajánlhatnák: két napig a hatalom szája íze szerint ítélnek, a hét többi részében meg igazságosan.

De kultúrharcban nincs különbéke. Ezért a mindenre kapható Figyelő újabb listát tett közzé. Fényképpel ellátva (lakcím és telefon, esetleg a családtagok, gyerekek neve sajnos nem volt benne, ami hiba) felsorolta azokat a kutatókat, akik „még mindig nem hajlandók a jelenkor kérdéseit feltenni”, és hülyeségekkel foglalkoznak. Például szociális egyenlőtlenségekkel, kisebbségekkel, migrációval, romákkal, kirekesztéssel, társadalmi felelősségvállalással. Naná, hogy „leginkább a liberális világszemlélet alapján”. És – nem fogják elhinni -, olyan is van köztük, aki a CEU-n végzett, vagy „az ATV-n elemezte a migrációs helyzetet”.

Kolosváry-Borcsa Mihály zúzza be a könyveket 1944-ben

Kolosváry-Borcsa Mihály zúzza be a könyveket 1944-ben

Persze az ilyen listázásban az ég egy világon semmi sincs, háborúban csak kell névsort olvasni. Deutsch Tamás a Facebookon nem ám a tudományok érthetetlen nyelvén, hanem magyarán a képünkbe is vágta (bocsánat): „baszki, ezeknek lassan már egy telefonkönyv vagy egy iskolai osztálynévsor is ’listázás’ lesz!”

A Figyelő jelezte a kutatók által írt hiábavaló, mi több: gyanúsan liberális könyvek kezeletlen problémáját is, amelyek csak a helyet foglalják a polcokon: „Azt gondolnánk, hogy itt a demográfiai krízis megoldására, vagy a gyermekvállalás elősegítésére javaslatot tevő munkák sorakoznak a polcokon”, de nem! Minden józan elmében felmerül a kérdés: minek őrizzük ezt a sok porfogót, amelyekben egy szó sincs a demográfiai krízisről? Persze, a Magyar Narancs máris rémeket lát , ilyenek ezek a hivatásos rettegők: „A CEU elüldözése volt a könyvégetés, az MTA megregulázása a könyvtár elégetése”.

Ami azt illeti, nem is beszélnek butaságot. Egy kis könyvégetés megoldaná a dolgot. Ne tessék megijedni, nem fasisztázom le a kormányt, Goebbels listázása, majd könyvégetése eszembe sem jutott, pedig ahhoz még zenekíséret is volt. (Akármilyen hihetetlen, az SS kórusa és zenekara játszott.) De a módszer nem náci találmány, végigkíséri a történelmet. Kínában Cseng fejedelem idején pl. azonos írásjel fejezte ki a „könyveket égetni” és a „tudósokat temetni” igealakjait, mert a kettő az üldözött konfuciánus tudósok esetében állítólag együtt járt. Praktikus módszer: az inkvizíció során is gyakran egyszerre vetették máglyára a szerzőt és könyvét.

Ehhez képest mára sokat szelídült a dolog, pláne olyan demokratikus helyeken, mint Oroszország. Ők mindenben előttünk járnak: előbb tiltották be a nekik nem tetsző civil szervezeteket, szüntették meg a Soros alapítvány ottani egyetemét. Na és mi történt nemrégiben? A szibériai Vorkutában a kormányzó parancsára elégettek 53 olyan könyvet, amelyet egy az alapítvány által támogatott, azóta persze betiltott civil szervezet adott ki. Egy hivatalnok szerint „idegenek az orosz nép történelem- és kultúrafelfogásától”.

Na tessék, mi meg csak mamlaszkodunk. Egy kis könyvégetést, plíz!

2018.06.23 08:05

Könyörgök, csak az ajtóig!

Van az a közhellyé dermedt mondás, miszerint birka nép a magyar. Hogy hazánk lányainak és fiainak tompa eszét, végtelen türelmét, netán jól kommandírozható voltát (több száz jószág rebben irányba, ha a nyájat keríteni kezdi a csahos) csúfolja-e ez a szóösszetétel, az mindegy is.  
A birkaság mindegyik ismérve egy irányba mutat: a komótos kérődző szereti, sőt elvárja, hogy más döntsön helyette, és akkor sem tér ki a béketűrésből, ha túl szikes a legelő, túl sok bárányt ragadnak el a farkasok, túl gyakran sújt le a juhász botja. Akkor sem fordul szembe vagy próbál kitörni, ha túlnyírják, és a penge már nem a gyapjúba, hanem a húsba vág. Most a kabinet arra készül, hogy a húst is lefaragja a magyar robotosok csontjairól. Dolgozók százezreivel fizettetné meg elhibázott gazdaságpolitikája árát, amit arra alapított, hogyha egyetlen nagy összeszerelő üzemet csinál az országból, és a dolgozók éhbérért szorgoskodnak, akkor árad a külföldi tőke, és prosperálnak a hazai kis- és középvállalkozások, miközben megúszható a termelékenység javítása. Az összeszerelő üzemből azonban dobbantott mintegy félmillió munkás, és a munkaerőhiány azzal fenyeget, hogy nem jönnek, horribile dictu elmennek a nagy cégek. Jogot ad hát a kormány a munkáltatóknak, hogy túlnyírják a munkavállalókat, ha kell, kvázi hatnapos munkahetet vezessenek be. Amikor a kabinet utoljára nyúlt volna bele létformába és zsebbe (lásd netadó), akkor több tízezer ember áradt az utcákra. Most a szakszervezetek demonstrálnak, utakat zártak le, a parlamenti ellenzék érdemben obstruál. Az utcákat eddig mégiscsak pöttyözték az elégedetlenek csoportjai. Mert a magyar most is a mást várja, azt a bizonyosat, aki majd helyette. A többség azt hiszi, de legalábbis azt mondja, hogy a média tényfeltáró cikkeinek oroszlánrésze lehet a hatalom buktatásában. A többségnél deklaráltan nem értékválasztási tényező egy szavazáson a mutyi, a korrupció. Akkor mit tárjon fel hát a média? Az emberek többsége vallja, hogy a közösségi média fontos szerepet játszik egy kormánydöntésben. A balos Facebook-világ posztjai már sokszor elkenték a kabinet száját – persze csak ebben a zárt, saját valóságban. Restség, fásultság vagy töketlenség ez (mindenki válasszon hevülete szerint), de leginkább álszentség. A magyarok többsége ugyanis azt is vallja, hogy a hatalom megreccsentésében a parlamenten kívüli eszközöknek (sztrájkoknak, tüntetéseknek) jelentős szerepe van, illetve a rezsimet egy olyan mozgalom szoríthatja meg, ami egy parlamenten kívüli mozgalomból támad, és az utcán cseperedik, erősödik. Csakhogy ehhez fel kellene állni a fotelből, a hokedliről, és ki kellene menni a bejárati ajtón. Higgyék el, a többi már megy magától.
2018.12.15 10:10
Frissítve: 2018.12.15 10:34

Utcaharc

Védekezik és támad a kormány, beveti az erőszak eszközeit, beveti a kommunikációs arzenáljának teljes kelléktárát. Védekezik, mondom, pedig dehogy védekezik; mintha ezekben az emberekben egy csöppnyi kétség sem lenne, hogy amit tesznek, az helyes-e. Lám, milyen puha kifejezéseket használok: azt kérdezem, hogy helyes-e, pedig régen túljutottunk azon, hogy értelemre és érzelmekre ható szavakat használjunk. 
Ott, ahol az ellenzéki, hangsúlyozottan parlamenti ellenállást puccsként akarják lefesteni, ott a hatalom azt üzeni a társadalomnak: a demokráciát érte támadás, az emberek szabadságára tör az ellenzék, és ezt csakis ők, a szabad Magyarország védelmezői képesek elhárítani.
Pedig pont az ellenkezője az igaz. Ma az utcán vannak az emberek. Jó, megengedem: a lakosságnak elenyésző kisebbsége vállalja a nyílt szembenállást, a többség még mindig – Csepeli György szép kifejezésével élve – az egyéni túlélési technikákra rendezkedett be. De vajon milyen demokrácia az, ahol – és most Antall Józsefet idézem – alá kell merülni, ha az emberek túlélni akarnak? 
Hogy meddig marad így, nem tudom. Az biztos, hogy Orbán Viktor nem fordul vissza, ma már az erő szavából sem ért. Maga mögött tudja a rendőrséget, szinte a teljes nyilvánosságot, ezért úgy hiszi, megvannak a módszerei, ha valaki mégsem ért a szép szóból.
A teljes kormányzati és képviselői kara felsorakozott mögötte, Gulyás Gergely a legrosszabb Németh Szilárdot idézi már. Ennek a rendszernek nincs önkontrollja, nem képes módosítani az irányon, a kormánykeréknél álló embert már fegyveresek védik. Elszállt belőlük a bizalom, de velük szemben sincs már. 
Felszámoltak mindent, ami a változás, változtatás lehetőségét biztosítaná. Haraszti Miklós úgy fogalmazott: jogászi diktatúra van Magyarországon. Lehet, hogy igaza van. De a jogászi diktatúra, ha nem képes érvényesülni, átcsaphat, sőt át is csap valódi diktatúrába. Ha már ott tartunk, hogy a miniszterelnököt a parlamentben testőrök védik, és azt merik hazudni, hogy megtámadták - fizikailag is - a kormányfőt, akkor ott már nem a jogászok uralkodására kalkulálnak.
A Fidesz, Orbán Viktor jogászai már mindent megtettek, amit meg lehetett és meg kellett tenniük, hogy kiépíthessék totális uralmukat. Megszálltak minden független intézményt, kiüresítettek minden hatalmi ágat, lényegében felszámolták – így, vagy úgy – az ellenzéket, maguk alá rendelték a sajtót Nyugodtan állíthatjuk: tönkretették a demokráciát. 
Ami, sajnálatos módon, azt is jelenti, hogy vele szemben már nem lehet ezekkel az eszközökkel harcolni. Illúzió azt hinni, parlamenti felszólalásokkal, még oly látványos, Házon belüli akciókkal, kerekasztal beszélgetésekkel, publicisztikákkal elérhető bármi. Nem, a Fidesz valóban elérte a látszat-demokrácia felső határát. 
Új szakaszba léptette az ellene folytatott harcot. Ha mással nem, azzal mindenképpen, hogy egyértelművé tette, nincs tovább demokratikus harcmodor sem. Az utcának kell szólnia, bármennyire nem szeretnénk is.
2018.12.15 08:44
Frissítve: 2018.12.15 08:47