Átlátszóvá tesz az e-személyi

Publikálás dátuma
2018.06.25 08:05

Fotó: /

Rogán Antal, akihez sok minden más mellett az e-közigazgatás is tartozik, miniszterjelölti meghallgatásán közölte: a jövő feladata lesz, hogy minden magyar állampolgár digitális személyazonosítóval rendelkezhessen. Ennek legfontosabb jellemzője, hogy a kártyához speciális tárolóelem tartozik, így alkalmas az elektronikus személyazonosításra, ezáltal az elektronikus ügyintézésre is. Multi-applikációs eszköz, használatához több szolgáltatás is kapcsolódik.

A hatalom nem győzte felvonultatni az érveket, milyen jó és előnyös ez mindenkinek. Tökéletes és hibátlan találmánynak festette le, minden szegmenst beleértve. Valójában ezer sebből vérzik, de ezekről egy árva szót sem közöltek a közvéleménnyel. Viszik is ezt az igazolványfajtát, mint a cukrot. Pedig nagyon komoly aggályok sorolhatók fel ellene. A társadalmat olyan pitiáner és bagatell kérdések, mint a demokratikus szabadságjogok, az önrendelkezési jog, a saját adatok védelme nem hozza lázba. Ha ezekből valamilyen joghátrány származik, akkor utólag kell majd gondolkodni, pedig talán jobb lett volna előre. Az ahogy esik, úgy puffan szindróma sosem szokott jó tanácsadó lenni.

Sok más demokratikus jogállammal szemben nálunk a személyes adatok védelme gyerekcipőben jár. Főleg az orbáni rezsim léte óta. Az a gátlástalan hatalmi adatéhség, ami a hatalmat jellemzi (az Unió egyetlen egy tagállama sem akar ennyi mindent tudni az állampolgárairól) az általuk gyártott törvényi túlkapásokban is megnyilvánul. De nem teszünk ellene, inkább dobunk a tűzre néhány lapáttal. Aki nincs tisztában az önrendelkezési jogával, az önként és dalolva osztja meg adatait másokkal. Ezért még inkább aggályos az adatvédelem sérülékenysége. Az e-igazolvány minden állami rendszerhez hozzáfér, ezáltal a különböző adatbázisok összekapcsolása személyiségprofilt épít mindenkiről. Egészségügyi állapot, vagyoni helyzet, költekezések, közlekedési szokások stb., amelyek már egyetlen kártyachipből kiolvashatók lesznek. Mindez olyan mértékű adatkoncentrációhoz vezet, amely még jobban kiszolgáltatottá teszi az embereket az állammal szemben. Bár cáfolták, de ez akkor sem megnyugtató. Már nem egy alkalommal, amit először letagadtak, az vagy igaznak bizonyult, vagy megvalósult. Egyébként is csak célhoz kötötten lehet a polgárokról adatot gyűjteni, de ez sérül, ha ezeket az adatbázisokat összekapcsolják.

Az e-igazolvány tagadja az adatvédelmi elveket. Relativizálják a személyes adatok továbbításának és a különböző célú adatkezelések összekapcsolásának tilalmát. A nagy mennyiségű összekapcsolt adat, amelyről az érintett legtöbbször nem is tud, kiszolgáltatottá teszi őt, egyenlőtlen kommunikációs helyzeteket hoz létre, amelyben nem tudhatja, hogy (adott esetben) az állam milyen információkkal rendelkezik róla. Az állami adatkezelők hatalma mértéktelenül megnő, ez növeli az adatalanyokkal szembeni információs egyenlőtlenséget. Egy olyan rendszerben, ahol a személyes adatokat automatikus adattovábbító és elemző rendszerek közreműködésével kapcsolják össze és dolgozzák fel, az emberek egyre kevésbé tudják átlátni saját adataik sorsát, megérteni a rendszer működését, és egyre kevesebb ráhatásuk lesz arra, hogy mi történik az adataikkal, miközben az adatkezelők egyre több lehetőséget kapnak az adatalanyok életének megismerésére, elemzésére, befolyásolására.

Ha pedig az e-igazolványt a nem állami szférában is használhatják, ez az ottani adatkezelőknek is hatalmat ad az érintett felett, de az állam további hatalomnövekedéséhez is vezet: még messzebbre terjed ki az adatokon keresztüli ellenőrzés lehetősége, megteremti az információs köz- és magánhatalom szoros együttműködésének technikai lehetőségét. Ezáltal az e-igazolvány a totális ellenőrzés eszközévé válhat. Hiszen lehetőség nyílik arra, hogy egy speciálisan képzett „összerendezési kóddal" egy adott személyről az összes adatot együtt láthassák. Nem nehéz ezáltal belátni az adat-összekapcsolás és a polgárok szabadságát veszélyeztető profilalkotás veszélyét és akkor még nem beszéltünk az adatbiztonsági (adatlopás, adatvesztés) kockázatokról. Az e-kártya birtokosai kiszolgáltatottá válhatnak az állam és a magánszféra számára. Az e-igazolványt valahányszor elkérik és leolvassák, arról egy naplóbejegyzés rögzül. Ezáltal az állam nyomon tudja követni az állampolgárok életét, mozgását, ténykedéseit.

Súlyos következményekkel járhat, ha ezek az adatok illetéktelenekhez kerülnek. Hát még ha rábízzák a kormányra. Adják-veszik majd az adatbányászattal kinyert adatainkat, felkínálják a biztosítóknak, bankoknak, munkaadóknak, titkosszolgálatoknak. Ellenőrzés nélkül. De ez az rendszer engedély nélküli megfigyeléseknek is táptalaja lehet. A bűnözés új ága a személyazonosság-lopás. Az adathordozó szuperkártyával együtt járó nagy állami adatbázis vonzó célpontot kínálhat az erre utazó kiberbűnözőknek. Ennyi már elég a terrorveszélyhez. Az állam részéről ez direkt felhívás a keringőre. Aztán egyszer csak olyan események fognak történni, amelyeknek egész más lesz a logikájuk.

2018.06.25 08:05

Sárga krizantémok

Rengeteg a koszorú. A ravatalozóból egész a járdáig ér a virág, mintha kiömlött volna a krizantém az előtér nyitott ajtaján át a temetőbe, az októberinek tűnő napfénybe. Csak úgy vakít a sárga és fehér virágfolyam, benne itt-ott felbukkanó szalagok: Búcsúzunk; Emléked megőrizzük. Az épület mellett áll egyébként egy koszorútartó is, vasból hegesztve, csillogó feketére festve, de a koszorúk valahogy mégis a földön gyűlnek, egyre távolabbra ér a virágözön. Mintha mindenki azt akarná, hogy egyszer még, utoljára valami kis közvetlen kapcsolata legyen az elhunyttal, az ő koszorúja a többibe kapaszkodjon. 
Nem láttam még olyan temetést, ahol ennyire összhangban lettek volna a koszorúk. Kicsi város a mienk, nincs túl sok virágos. Gyorsan terjed a hír. A halálról meg minden egyébről. Valaki megkérdezte a közvetlen hozzátartozókat, mi volt a kedvenc virága, aztán a rendeléskor megsúgta az egyik virágosnak, hogy a néném a sárga krizantémot szerette a legjobban. A virágos pedig mindenkinek továbbadta az információt, aki tanácstalanul álldogált az üzletben, hogy mit rendeljen. Így történt, hogy azon a napon a liliomok is a krizantémokhoz igazodtak: csak annak volt helye a koszorúkon, ami illett az egyszerű, sárga virágokhoz. Az egyszerű élethez.
Minden temetés máshogy szomorú. Eltékozolt életek, tragikus balesetek, soha ki nem bogozott családi viszonyok, örökre elmaradó beszélgetések – mindenhol más ízük van a könnyeknek. Különleges kegy az élettől, ha az ember a saját halottját sirathatja, és nem az önvád, a bűntudat vagy a keserűség nyomja a vállát a koporsó mellett, mintha nem lenne épp elég nehéz a veszteséget feldolgoznia. A legmélyebb, legtisztább fájdalom mégiscsak a veszteség fájdalma, suhan át rajtam az érzés: amikor nem magunkat sajnáljuk, nem az elrontott viszonyainkat siratjuk, hanem azt, hogy ami volt, s ami olyan jó volt, az nincs többé. 
Okosakat kellene mondanunk egymásnak, valami vigasztalót, amitől az egész nem tűnik olyan végtelenül rémisztőnek. De nem lehet. Az agyunk hallja a pap hangján formálódó szavakat, hogy most megpihenhet az elgyötört test; hogy visszük tovább az örökségül kapott szeretetet, a tál ételt, ami mindig ott várt az asztalán, a melegséget, a gyermekkori nyaralások emlékét – csak a szívünk süketült meg a nagy csöndben. Kiengedni a vizet a csövekből, hogy ne fagyjanak szét a télen. Kipakolni a hűtőt. Elajándékozni a cserepes virágokat. Lekapcsolni a fűtést.
A koszorúk felett egy az őszi hűvöstől kissé kába méh döng, halkan, mintha nem akarná megzavarni a szertartást, de valahogy mégis jólesne odahúzódnia a közelünkbe. Rászáll egy sárga krizantémra, és mocorogni kezd a közepén. Gyűjtöget. A néném még most is ad, holtában.
Megköszönni, talán azt lehetett volna többször. Más nem jut eszembe. De talán tudta. Hiszen mentünk, ott voltunk mindig. Talán a sárga krizantém is számít.
2018.11.20 09:17
Frissítve: 2018.11.20 09:22

Fecni

A most Budapestnek beígért, tíz évre szóló ezermilliárd forint jó nagy pénz. Arra pont elég, hogy ne csak a zsíros közbeszerzésekről álmodozó kevesek, hanem a város sorsát szívükön viselő, baloldali érzelmű lokálpatrióták is elábrándozhassanak arról, mi lenne, ha politikai ellenérzéseiket félretéve jövőre inkább Tarlós Istvánra szavaznának. Aki a hétvégén jelentette be, hogy – ő tudja miért - írásba foglaltatta a miniszterelnökkel, milyen feltételekkel áll csatasorba.
Nos, mindenki arra szavaz, akire akar – ízlés kérdése –, de ha valaki Orbán választási ígéreteiben vagy akár a vele most aláíratott papírban bízik, az finoman szólva is jó nagyot téved, kevésbé finomkodva úgy átveri magát, hogy porzik a palánk. Konkrétan: itt egy olyan ember ígérget, akinek az egész életműve arról szól, hogyan kell a pillanatnyi politikai-stratégiai érdekből tegnapi szövetségeseket elárulni, versenyszabályokat átírni, jogi kiskapukat kihasználni. Egy olyan ember, aki számára elvek már régen nem léteznek, csak pillanatnyi érdekek és hosszútávú stratégiák.
Ez utóbbi most így néz ki: a fő cél az európai parlamenti választás megnyerése, az illiberális gondolat európai méretű terjesztése. Láthatóan a tavaszi választás óta ennek rendel alá mindent. Ez messze nem csak Orbán személyes ambíciója: a rezsimje számára létfontosságú a fajsúlyos uniós jelenlét, mivel a magyar illiberális pártállam – ez a rezsim egyetlen gyenge pontja, egyben Európa szégyene - az uniós támogatásokból finanszírozza magát. Amíg Orbán ezt a küzdelmet megvívja, addig neki pont elég semlegesíteni Budapestet Tarlóssal, nagyhangú fejlesztési ígéreteket tenni, lobogtatni valami általános megfogalmazásokkal teli papírfecni-megállapodást.
Utána, ha a rezsim pozíciója nemzetközileg is megszilárdul, majd rá lehet fordulni Budapestre, folytatni a fővárosi autonómia felmorzsolását, és fütyörészve kukázni a most aláírt megállapodást. Ha pedig pedig Tarlós ígéretéhez híven emiatt feláll a székéből, akkor már csak Orbánnak tesz egy utolsó, nagy szívességet.
2018.11.20 09:16
Frissítve: 2018.11.20 09:22