Balaton;mentés;vízirendőr;

2018-06-25 12:46:00

Tizenegy embert mentettek ki a Balatonból hétvégén

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2018. június 23-án és 24-én öt esetben összesen tizenegy embert mentettek ki a Balatonból – írja a police.hu. A mentések idején I. fokú viharjelzés volt érvényben.

A rendőrség azt írja, a hétvége folyamán több vitorlás nem tudott biztonságosan partot érni, vagy felborult. Az erős, viharos szél miatti hullámzásban egy kishajóval elsodródtak, ketten pedig vízbe estek egy katamaránról. A vízirendőrök segítsége nélkül egyikük sem tudott volna partra jutni.

Ezekre figyeljen!

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, váltakozó időjárás nagyban kihat az emberi szervezetre, főképp az idősebbekére. A vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet.

Fontos tudni azt is, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni, valamint csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével) tilos.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság hangsúlyozta, hogy

A viharjelzés figyelembe vételével, a jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.