Hosszú élet és kacskaringós életút adatott neki. Egykori ötvenhatos internáltból vált miniszterhelyettessé, majd rendszerváltó értelmiségiből politikai közössége belső kritikusává. Hangját minden korban igyekezett hallatni.
Fiatal értelmiségiként vett részt az 56-os eseményekben, amiért egy évvel később Kistarcsára internálták, majd két évig rendőri felügyelet alatt állt. A hatvanas évek közepén engedték vissza a pályára, ekkor a Fővárosi Pedagógiai Intézetben helyezkedett el. Itt született meg nagy visszhangot kiváltó, a Valóságban megjelent tanulmánya, amely azt bizonyította, hogy a szocializmusban újratermelődnek és rögzülnek a meglévő társadalmi különbségek.
A heves reakciók ellenére 1983 és 1989 között művelődési miniszterhelyettesként bábáskodhatott az oktatási reform mellett: neki volt köszönhető például, hogy senkit sem lehetett iskolaigazgatóvá kinevezni a tantestület egyetértése nélkül. Miniszterével, Pozsgay Imrével a rendszerváltáskor sem szakadt meg a kapcsolata, ő lett a Demokratikus Magyarországért Mozgalom egyik vezetője.
Gazsó Ferenc viszont megmaradt a baloldalon, olyannyira, hogy az MSZP-ben is mindvégig a neoliberális nézetek ellen küzdött: nézeteinek és tevékenységének a párt társadalompolitikai tagozata adott keretet. Nyolcvan éves korában, a közgazdaság-tudományi egyetem Szociológia Tanszékének professor emeritusaként Orbán Viktor kormányfőtől vehette át a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.
