Halottnak már nem kell nyugdíj

Publikálás dátuma
2018.06.27 13:00
FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Fotó: /
A bérek négyszer nagyobb ütemben nőttek az utóbbi években a nyugdíjaknál. Az idősek rohamtempóban szegényednek.

Az ellenzéki pártokat az elvesztett választás után, a jövő évi költségvetés vitájában sokkal kevésbé érdekli, hogy mi lesz a nyugdíjasok és a nyugdíjba készülők sorsa 2019-ben, mint amikor tavaly karácsony előtt aláírták a 11 párti megállapodást az idős nemzedék érdekében szükséges intézkedésekről. A decemberi egyezség kezdeményezője, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület most is megkísérelte tárgyalóasztalhoz ültetni a pártokat, de csak ötnél járt sikerrel. Karácsony Mihály, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és az Országgyűlés egyetlen liberális tagja arra készül, hogy a költségvetés nyugdíjasokat érintő részeihez módosító javaslatokat ad be. Elképzeléseiket majd a jövő héten szerdán akarják egymás között is egyeztetni és a nyilvánosság elé tárni.

A Jobbik vezetői azt felelték az invitálásra, hogy az nem érdekli most őket, és a Momentum sem akart foglalkozni a nyugdíjasok ügyeivel. Bokros Lajos, a MoMa elnöke pedig úgy reagált: amíg nem áll vissza a három pilléren alapuló nyugdíjrendszer, addig nem is érdemes hosszú távú tervekről beszélgetni. Az Együtt megszűnt, a kis nyugdíjas rétegpártok is ebbe az irányba haladnak.

A nyugdíjas szervezetek legfontosabb követelése természetesen a nyugdíjak értékállóságának megőrzése, ami a szavak szintjén kiemelten fontos a kormánynak is. A valóság azonban az, hogy a tervezett infláció alapján megadott évenkénti nyugdíjemelés mindössze arra volt elegendő, hogy az átlagbérek emelkedésének negyedét elérje. Nem véletlen, hogy a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület megyénként megszervezett tavalyi találkozóin a legtöbben a várható infláció mellett az előző év nettó átlagbér növekedésével is számoló svájci indexálás visszaállítását kérték.

A kormány természetesen most sem reagált az ezzel kapcsolatos felvetésekre, de Varga Mihály pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés benyújtásakor elismerte, hogy 2011 és 2017 között a nyugdíjak reálértéke 10 százalékkal nőtt. A kormányközeli Századvég tavaly novemberi számítása szerint ugyanakkor 2010 és 2017 között a reálbérek emelkedése 37,7 százalékos volt, amihez hozzá kell adni az idei első negyedév 10,3 százalékos növekedését és máris kiált a kérdés: meddig nyílhat még az olló a bérek és a nyugdíjak között? 2018 januárja és márciusa között egy magyar dolgozó átlagosan havi nettó 210 300 forintot vitt haza családi adókedvezmény nélkül, miközben az átlagnyugdíj az idei emelés után a 128 ezer forint. Inflációkövető tehát a magyar nyugellátás, de reálértéke erősen csökken, egyre nagyobb részét kénytelenek az idősek villany-, és gázszámlákra költeni és egyre kevesebb terméket tehetnek be a kosarukba élelmiszerekből és gyógyszerekből is.

A nyugdíjminimum 2009 óta változatlanul 28 500 forint, a 11 ellenzéki párt és az összes nyugdíjas szervezet határozott kérése ellenére egy fillérrel sem emelte meg az Orbán-kormány, hiszen akkor egy sor ehhez kötött szociális juttatás kiadásai is emelkednének. Már csak az a kérdés, hogy a parlament előtt fekvő költségvetés indoklásában „Az időskori biztonság megteremtése” című fejezet kijelentései mikor verik ki a biztosítékot a nyugdíjasok körében. A szöveg szerint a kormány célja, hogy az „elért gazdasági növekedésből a nyugdíjasok is minél magasabb arányban részesülhessenek”. A fenti adatok alapján ugyanakkor ettől egyre távolabb kerülnek.

Azt sikerült kiharcolniuk (vagy a munkaadói lobbinak), hogy a kormány a szociális hozzájárulási adóról (szochó) szóló törvényjavaslatban az adómentességet élvező körbe belevette azokat a nyugdíjasokat is, akik a Munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkahelyeken egészítik ki a nyugdíjukat. Nekik a járulékot, munkaadójuknak az adót nem kell megfizetni jövő januártól. Ugyanakkor szó sincs olyan további kérések teljesítéséről, mint a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének megteremtése, a járulékplafon visszaállítása, az alacsony nyugdíjak felzárkóztatásának megkezdése. Nem látszik az sem, hogy az állam többet szánna az üres háziorvosi praxisok betöltésére, a kistelepülések közlekedésének javítására, vagy épp az idős családtagot gondozók pénzének megemelésére.

Karácsony Mihály nem tartotta mérvadónak, hogy a szochónak jövőre az ideinél majdnem 9 százalékkal kisebb része, mindössze a 70,22 százaléka kerül a nyugdíjbiztosítási alapba, miközben jelentősen nő az egészségbiztosítási-, valamint a foglalkoztatási alapba a szociális befizetésekből érkező összeg. A nyugdíjas szervezet vezetője szerint nem egyszer megtörtént már, hogy a kormány év közben is belenyúlt ezekbe a kasszákba, amit azért tehet meg, mert már régen nincs önálló nyugdíjbiztosítási alap. Amit papíron még annak neveznek, az valójában már csak a költségvetés 26. fejezete, ami semmiben nem különbözik a honvédelem vagy az igazságszolgáltatás kiadásainak és bevételeinek terveitől, ez is csak egy tervezési „segédlet”.

Az országos egyesület elnöke egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány fű alatt idén május 18-án megszüntette a nyugdíjbiztosítási alap ellenőrző testületét is, tehát végképp szabad kezet adott magának. Amikor pedig ellenzéki parlamenti képviselők segítségével megkérdezték volna a lépés indoklását, azt a választ kapták, hogy a költségvetés egészéért a kormány felel, ezért a rovatok között szabadon átcsoportosíthat, ahogy azt már tavaly is többször megtette. A benyújtott költségvetés indoklásából is kiolvasható, hogy ha év végén marad valami a nyugdíjkasszában, az véletlenül sem az idősekhez kerül majd, hanem beteszik a nagy közös pénztárcába, hogy máshol keletkezett lyukakat foltozzanak be az időseknek szánt pénzekkel.

A szociális adóként beszedett összeg nyugdíjas részének csökkenése mögött egyébként a kormány magyarázata szerint az áll, hogy a 10 százalékot meghaladó béremelések hatására nagyobb bértömeg után érkezik be járulék és adó az államkasszába, tehát a kisebb százalék is több pénzt jelent, másrészt 2018 második félévében gyakorlatilag senki nem megy nyugdíjba, és ez 15,9 milliárdos megtakarítást jelent az államnak. Bekalkulálva sok ezer idős ember halálát is, a jelenlegi létszámnál legalább 17 ezer fővel kisebb öregségi nyugdíjas tömeggel számol a kormány az év végére.

A jogszabályokat követve 2019-ben is nyugdíjprémium kifizetésére készül a kormány, hiszen 3,5 százaléknál magasabb GDP növekedés esetén ezt meg kell tennie (ha a hiánycél is teljesül). A terv 4,1 százalékos bővülés, már csak az a kérdés, hogy miért szerepel erre a céltartalékra a tavalyinál 5 milliárd forinttal kisebb összeg a költségvetésben. Az országos nyugdíjas szervezet azt kéri, a kormány építse be a prémium összegét a nyugdíjakba, mert sokaknak az a kis pénz is számít, amivel így megemelnék a havi juttatásokat.

Az ország meghatározó, nagy nyugdíjas szervezetei a jövő héten mondanak közös véleményt a jövő évi büdzsé időseket érintő fejezeteiről.

A kétharmad rosszul jár

Az idei évre 2,7 százalékos inflációt prognosztizál a kormány, ami a nyugdíjasoknak annyit jelent, jövőre ennyivel nő járandóságuk. Az országos átlagnyugdíj az idén 128 ezer forint, vagyis az idősek elvileg átlagosan 3145 forintos növekedéssel számolhatnak.

– Ugyanaz a helyzet, mint az elmúlt nyolc évben mindig: ezek a számok csak az átlag-, illetve annál magasabb nyugdíjak esetében érvényesülnek – mondta Stikel János, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy megyei Szövetsége (NySzSMSz) elnöke. – Az átlag alatti járandóságból élők életszínvonala viszont tovább romlik majd. Országosan ez a nyugdíjasok kétharmadára igaz, Somogyban pedig, ahol a megyei átlagnyugdíj amúgy is nyolcezer forinttal alacsonyabb a hazainál és az érintettek fele 90 ezer forintnál kevesebbet kap, nagyjából az ellátásban részesülők hetven százalékát. És persze megint úgy kommunikálják a majdani emelést, mint valami csodát, noha a 2.7 százalék az ideinél is kisebb mértékű emelést jelent.

A somogyi nyugdíjas-vezető hozzátette, évek óta jelzik a kormányzatnak, hogy ez a fajta, mindenki számára egységes, inflációkövető emelés csak a nyugdíjasok egyharmadának jó, a többiek folyamatosan szegényednek.

– Konkrét számokat teszünk le évek óta az asztalra, írtam több levelet is magának Orbán Viktornak is, de sohasem kaptam érdemi választ – folytatta Stikel János. – Minden egyes jelzésünkre válaszként megkaptuk a törvény szövegét. Pedig nem bonyolult, amit kérünk: minden nyugdíjasnak azonos összeggel emelkedjen a járandósága, vagyis az országos átlagnyugdíjra jutó emelést kapja meg mindenki forintosítva. Erre viszont annyi a reakció, hogy a nyugdíjaknak tükrözniük kell az aktív évek alatt befizetett járulék nagyságát, illetve a társadalmi státuszt. Ami azért fals, mert nyugdíjba-vonuláskor az induló összeg éppen ezt teszi. Az infláció viszont mindenkinek ugyanannyi, a havi ötvenezerből élőnek éppúgy, mint annak, aki 250 ezret kap. Utóbbinak az emelés összegszerűen mégis sokkal magasabb.

Az NySzSMSz elnöke megjegyezte, a legrosszabb a kistelepülésen élő hajdani termelőszövetkezeti dolgozók helyzete, akik nagyon alacsony nyugdíjjal kezdték inaktív éveiket, s az inflációkövető emelés sokszor csak alig ezer forintot jelent számukra.

– A minisztériumból nem látszik, de egy komoly társadalmi réteg rohamosan szegényedik, s mindennapos megélhetési gondokkal küzd – állította Stikel János. – Nekik, ahogyan az átlag alatti nyugdíjból élőknek a nyugdíjprémium is csak amolyan nesze semmi, fogd meg jól juttatás, hiszen egyszeri összegről beszélünk, mely nem épül be az nyugdíjalapba. Az a baj, hogy a döntéshozók nem fogják fel, milyen nagy a probléma, ráadásul a fizetések rohamos emelkedésével egyre jobban nyílik az olló a bérek és a nyugdíjak között. Cseppet sem mellékesen, a bérkiáramlás növeli az inflációt, s ennek megint csak a szépkorúak a vesztesei. Meg kellene változtatni a törvényt, s a nyugdíjemelést az infláció feletti 2-2,5 százalékban meghatározni. Ez már érezhető lenne az életszínvonalnál is – ha már annyira dübörög a gazdaság, ahogyan állítják, bele kell, hogy férjen.



Szerző
2018.06.27 13:00

Visegrádi euroszkeptikus tengelytörés

Publikálás dátuma
2019.01.18 10:45
Andrzej Duda lengyel, Áder János magyar, Andrej Kiska szlovák és Milos Zeman cseh államfő
Fotó: MTI/ Máthé Zoltán
Távolról sem olyan szoros a déli államok és a visegrádiak együttműködése, mint amit ezen országok vezető politikusainak nyilatkozatai sugallnak. Nem sokáig tarthat az érdekszövetség.
Matteo Salvini és Jaroslaw Kaczynski múlt szerdai találkozója után a nyugati sajtó egy része szoros keleti-déli együttműködésről beszél. Nyilvánvaló a kooperációs szándék egy mérsékeltebb euroszkeptikus szövetség létrehozására a jövő májusi európai parlamenti választás közeledtével, ugyanakkor az együttműködés nem lehet annyira széleskörű, mint amennyire azt Salvini reméli, hiszen bár Orbán Viktorral kiválóan megértik egymást, nem mellékes, a Fideszt nem zárták ki az Európai Néppártból, így minden bizonnyal az EPP tagja lesz az EP-választás után is. Politikailag nem érné meg a magyar kormánypártnak, hogy egy euroszkeptikus szövetséghez csatlakozzon. Ezért is fordult Salvini figyelme Varsó felé, s emiatt is tűnik inkább retorikai fogásnak Salvini azon tavaly szeptemberi, bécsi látogatása során elhangzott kijelentése, amely szerint „néhány hónap múlva Orbán Viktorral együtt kormányozzuk Európát”. Mennyire lelkesedik Szlovákia és Csehország a formálódó bevándorlásellenes tengely iránt? 2016-ban Robert Fico volt szlovák miniszterelnök az akkori parlamenti választás kampányának középpontjába a menekültválságot helyezte, s hozzá hasonlóan egy sor bevándorlásellenes kijelentést tett a 2017-es cseh parlamenti választás előtt Andrej Babis, aki ennek is köszönhette választási győzelmét. A milliárdos vállalkozóból lett politikus akkoriban úgy fogalmazott: „Elsősorban azért választottam a politizálást, hogy a csehekről gondoskodjak. Nem értem, miért kellene szíriai árvákkal foglalkoznom?” A 2015-ös lengyel választást Kaczynski pártja nyerte meg, s a győzelemben nagy szerepe volt a párt idegenellenességének. Emlékezhetünk arra is, hogy a Fidesz is a menekültellenességgel kampányolt a 2018-as magyar parlamenti választás előtt. Látszólag tehát a menekültkérdés közös nevezőre hozza a visegrádi államokat, így elvileg nincs akadálya annak, hogy a Róma-Varsó-Budapest tengely Pozsonnyal és Prágával is kiegészüljön. Valójában azonban utóbbi két fővárosban nem túl nagy a lelkesedés a formálódó unióellenes együttműködés, vagy ahogy Salvini Varsóban fogalmazott, az „új európai tavasz” iránt. Ennek pedig több oka van. Csehországban a kormány nagyobbik pártja, az ANO bevándorlásellenes ugyan, de az Európai Parlamentben a liberálisok padsoraiban foglal helyet, a koalíciós partner szociáldemokraták pedig értelemszerűen a szociáldemokrata frakcióban. Szlovákiában kicsit bonyolultabb a helyzet. A kormány legnagyobb pártja, a Smer az európai szociáldemokratákat erősíti, a Bugár Béla által fémjelzett Most-Híd az Európai Néppárt tagja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) azonban a 2014-es EP-választásig a brit euroszkeptikus UKIP által dominált Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFD) frakcióban foglalt helyet, öt éve azonban nem jutott be az EP-be. Kizárható, hogy az azóta jóval mérsékeltebbé vált szlovák párt a májusi EP-választás után a szélsőségesen euroszkeptikus tömb társaságát keresné. Az SNS legszívesebben alighanem az Európai Néppárthoz csatlakozna, az SNS neve azonban még túl rosszul cseng ahhoz, hogy az EPP befogadja a politikai erőt. Ján Slota őrjöngéseit sokan még nem felejtették el. Andrej Danko SNS-s elnök egyelőre nem mutatott érdeklődést a Budapest-Varsó-Róma tengely iránt. A plágiubotrányba keveredett szlovák parlamenti elnök inkább hallgat, kivár, nem véletlenül tartják hazájában vérbeli sakkjátékosnak. Időnként azért kimutatja a foga fehérjét, Szlovákia például az ő kezdeményezésére nem írta alá tavaly decemberben az ENSZ menekültügyi megállapodását. Hangzatosan úgy fogalmazott, hogy még egy takarítónőt sem küldene a marokkói csúcstalálkozó közelébe. Ez kis híján kormányválsághoz vezetett, mert a kabinet legtekintélyesebb tagja, Miroslav Lajcák külügyminiszter válaszul lemondással fenyegetőzött. Végül Peter Pellegrini kormányfő vette rá a maradásra. Tavaly októberben pedig Danko azt követelte, a szlovák parlament a cseh mintájára álljon ki Magyarország mellett a Sargentini-jelentés ellenében. Ebből a kezdeményezéséből azonban semmi sem lett, s nem is tudni, hogy mennyire gondolta komolyan a szlovák parlamenti elnök. Danko számára az Európa-politika nem élvez prioritást. Nyilvánvaló azonban, azért sem mutat különösebb érdeklődést egy euroszkeptikus tengely iránt, mert nem akar szembemenni a kormány politikájával. A szlovák kabinet ugyan nem támogatja a menekültek kvóták szerinti elosztását az Unió tagországaiban, de nem is csatlakozik a menekültkérdésben keményvonalasnak számító Magyarországhoz és Lengyelországhoz. Jellemző, hogy Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök tavaly novemberi olaszországi látogatása során azt is felajánlotta vendéglátójának: hazája ideiglenesen befogad a bősi menekülttáborba olaszországi menedékkérőket, hogy ezzel is mentesítsék az olasz költségvetést. Pellegrini ezzel arra a 2019-es olasz büdzsével kapcsolatos vitára utalt, amely az Európai Bizottság és a római kormány között alakult ki. Mindez azt jelezte: az euróövezethez tartozó Szlovákia számára sokkal fontosabb a közös uniós költségvetés sorsa, mint a menekültkérdés. Fontos leszögezni azt is, hogy Pellegrini soha sem támogatta Matteo Salvini olasz belügyminiszter bevándorlásellenes fellépését, sőt inkább óvatos elhatárolódás volt tapasztalható részéről, vagyis Pozsony semmiképpen sem csatlakozna egy Róma-Varsó-tengelyhez. Sokat elmond, hogyan is tekint Pozsony Budapestre Rastislav Kácer, volt magyarországi szlovák nagykövet nyilatkozata, aki tavaly júliusban a Denník N című lapban kifejtette, Magyarországon annyira rossz a demokrácia helyzete, hogy Budapestet most fel sem vennék az EU-ba. Orbán Viktor prófétának képzeli magát, ami autokrata törekvéseiben válik egyértelművé. Ami Andrej Babis cseh miniszterelnököt illeti, augusztus végén járt Olaszországban, szinte egy időben az Orbán-Salvini találkozóval. Jellemző azonban, hogy míg a magyar miniszterelnök a radikálisan bevándorlásellenes belügyminiszterrel találkozott, a cseh kormányfő a római Chigi palotában az olasz miniszterelnökkel, aki a menekültkérdést illetően sokkal mérsékeltebb és józanabb Salvininél. (A nemzetközi diplomáciában szokatlan, hogy egy miniszterelnököt ne a kormányfő, hanem egy minisztere fogadja.) Babis akkor úgy fogalmazott, Csehország egyetlen menekültet sem fogad be. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a cseh kormányfő egy bevándorlásellenes koalíció részese kívánna lenni. Üzletember, aki tisztában van vele: már csak anyagilag sem érné meg folyamatosan szembemenni az Európai Unióval. Azért is elképzelhetetlen lenne, hogy Babis Salvini társaságát keresné, mert ez akár azt is eredményezheti, hogy kizárják az ANO-t az európai liberálisoktól. Az ALDE ugyanis Emmanuel Macronnal szövetkezik az európai parlamenti választás közeledtével, márpedig Salvini épp a francia köztársasági elnököt tartja legnagyobb ellenfelének.  

Hamar egymás ellen fordulhatnak

Salvini feltételezések szerint azt reméli, hogy a következő Európai Parlamentben akár 150-200 euroszkeptikus képviselő foglalhat majd helyet, ami azt jelentené, hogy a bevándorlásellenes tömböt is figyelembe kell majd venni az EP fontos posztjainak elosztásánál. Ez merész jóslatnak tűnik ugyan, de a bevándorlásellenes frakció gyarapodása látványosnak ígérkezik. A legutóbbi mandátumbecslés szerint a Nemzet és Szabadság Európája (ENF) frakciója 74 képviselőre számíthat (ennek tagja az olasz Liga, az osztrák FPÖ), ami 37 képviselői hellyel több, mint amennyit a mostani frakcióban mondhat magáénak. Az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) viszont három képviselőt még veszíthetnek is, így 67 mandátumra számíthatnak (ez a PiS, illetve a brit toryk frakciója, utóbbi párt azonban kiesik a Brexittel). Salvini azt reméli, hogy ez a két tömb egymásra talál, de ez is felettébb optimista jóslatnak tűnik, hiszen eddig szinte semmi kooperáció sem volt közöttük az EP-ben. Salvini azért is kereshette meg Kaczynskit, hogy a két frakció működjön együtt a következő uniós parlamentben, hiszen a toryk távozásával az ECR egy igen fontos pártot veszít. Ha minden az olasz belügyminiszter elképzelései szerint alakulna, akkor még akár a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFD) is együttműködhet a bevándorlásellenes tömbbel, e frakcióban azonban olyan szélsőséges pártok foglalnak helyet, amelyek elfogadhatatlanok a mérsékelt euroszkeptikusok számára. Michal Potocki a Dziennik Gazeta Prawna munkatársa szerint Salvini azért is keresi annyira a PiS elnökének társaságát, mert elsődlegesen olyan pártokkal kíván szövetkezni, amelyek hazájuk kormányában is fontos szerepet játszanak. Nehéz azonban feloldani a Liga és a PiS között az Oroszországhoz fűződő viszonnyal kapcsolatos ellentétet. Mint Potocki írta, Kaczynskinak nem érdeke, hogy olyan párttal hozzák összefüggésbe, amely egyértelműen oroszbarát. (Salvini egy tavalyi interjúban azt mondta, „Oroszországban otthonosabban érzem magam, mint egyes uniós országokban”. Egyúttal többször bírálta a Moszkvával szembeni uniós szankciókat.) Gazdasági kérdésekben sem teljes az összhang. Salvini ugyanis a kohéziós alapok megvonását akarja a közép-európai országoktól, ami különösen komoly érvágás lenne Varsó, illetve Budapest számára. Hiába tehát az érdekszövetség Róma, Varsó, illetve Budapest között, tengelyről túlzás beszélni, az együttműködés csak ideig-óráig tarthat. Hamar egymás ellen fordulhatnak politikusaik.

2019.01.18 10:45
Frissítve: 2019.01.18 10:48

Erdélyi focitámogatások: vajon mi lesz az ingyenpénz ára?

Publikálás dátuma
2019.01.16 10:00
Orbán Viktor a tavalyelőtti Tusványoson a Sepsi OSK mezével
Fotó: MTI/ Veres Nándor
Egyházi és sportlétesítmények sora épült és épül Erdélyben magyar állami segítséggel. Valóban erre van szüksége a vészesen fogyó határon túli magyarságnak? És mi az ára a nagylelkű budapesti adakozásnak?
Soha nem látott támogatása van a külhoni magyarságnak – szögezte le Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes 2016 júniusában. A Kossuth rádióban elhangzott interjúban kifejtette: a külhoni magyarság támogatása 2010-hez képest megtízszereződött, a gazdaságit is ideszámolva meghússzorozódott. Ezt aztán rendre hangsúlyozták a nemzetpolitika más vezetői is. Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés szakbizottsága előtt arról beszélt, hogy míg 2009-ben a költségvetés 9,1 milliárd forintot biztosított nemzetpolitikai célokra, addig a 2016-os már 11,8 milliárd forintot hagyott jóvá a Bethlen Gábor Alap számára, ez az összeg pedig az év végére 63 milliárdra nőtt. Két éve újabb látványos adakozás kezdődött, 2017 és 2018-ban, az év utolsó napjaiban az Orbán-kormány valóban soha nem látott mértékű rendkívüli határon túli támogatásokról döntött. A 2017. december 27-i kormányhatározat több mint 30 milliárd forint támogatást irányzott elő erdélyi magyar szervezeteknek. A legnagyobb összeget, 26,78 milliárd forintot az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület kapta „programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása” jogcímen. A kiemelt támogatások címzettjei elsősorban – és nem csak Erdélyben, hanem minden külhoni területen - a történelmi egyházak és a sportlétesítmények, amelyek zömében 2010 után, az Orbán-kormányok beruházásaként, illetve hathatós anyagi támogatásával jöttek létre. Ekkor Erdélybe sportcélokra 3,625 milliárdot irányoztak elő, ebből 1,5 milliárd volt labdarúgástámogatás. A legnagyobb meglepetést mégis az az 1,45 milliárd forintos támogatás okozta, amelyet a magyarországi Mandiner mintájára, 2014-ben ugyancsak budapesti anyagi támogatásból létrehozott, piacvezetőnek nem nevezhető kolozsvári székhelyű portál, a foter.ro kapott, úgy, hogy annak főszerkesztője gyakorlatilag a sajtóból értesült a támogatásról. A hirtelen támadt médiaérdeklődésre csak annyit tudott mondani, hogy az összeget nem a portál, hanem az azt működtető Erdélyi Médiatér Egyesület kapta, a támogatás részleteivel, az egyesület terveivel és a kapott összeg felhasználási módjával pedig nincs tisztában.   

Jutott a focira, az egyházaknak és az RMDSZ-nek

A múlt év végén, karácsony előtt újra megnyílt a budapesti pénzcsap, a december 23-i kormányhatározat szerint az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági szervezetek összességében 32,8 milliárd karácsonyi támogatást kaptak. Romániából az erdélyi egyházak, a Sapientia és az Iskola Alapítvány, illetve a székelyföldi fociklubok jutottak jelentős forrásokhoz. Ezúttal sem panaszkodhattak az egyházak, de a székelyföldi – sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai - foci immár 4,170 milliárdhoz jutott. Az első Orbán-kormány által létrehozott és a magyar állam által finanszírozott Sapientia Egyetemet működtető alapítvány mintegy 10 milliárd forint rendkívüli, fejlesztési célú támogatáshoz jutott hozzá. Az előző év végén rendkívüli médiatámogatás nem érkezett Erdélybe, a kedvezményezettek listáján viszont feltűnt az Iskola Alapítvány 680 millió forinttal, amelyet ingatlanvásárlásra, oktatási és kulturális célú ingatlanfejlesztésekre használhat. Az Iskola Alapítvány 2018-as kiemelt támogatása új jelenség, az RMDSZ és a Fidesz, illetve az Orbán-kormány közötti egykori feszültségek végleges feloldását, a bizalom visszaállítását jelzi. Amint az Erdélyi Átlátszó hétfői írásában megjegyzi, ez a támogatás azért hírértékű, mert ez az első alkalom, amikor egy RMDSZ által alapított alapítvány nagy összegű támogatást kap a harmadik, illetve negyedik Orbán-kormánytól. Az RMDSZ máris közleményben jelezte, az Iskola Alapítvány a magyar kormány által a 2018-ban megítélt 4,082 milliárd forint, azaz megközelítőleg 6 millió euró értékű támogatást kulturális-oktatási központok létrehozására fordítja Kolozsváron és Nagyváradon. A támogatás mértéke annak függvényében válik értékelhetővé, ha hozzátesszük, hogy az RMDSZ a román kormánytól oktatási-művelődési célokra évi 5 millió euró támogatást kap. Az oktatási és kulturális beruházásokat senki sem kifogásolja, ám a nagylelkű budapesti adakozás kapcsán – amelynek összességében pozitív a fogadtatása - Erdélyben is egyre több a kérdés. Igaz, a beszűkült médialehetőségek közepette ez hovatovább csak a közösségi médiafelületekre korlátozódik. Az erdélyi magyar médiát ugyanis vagy magyarországi kormányközeli cégek vásárolták fel vagy épp a támogatások révén tartja kontroll alatt a budapesti kormányzat. A kolozsvári portálnak 2017 végén megítélt 1,45 milliárdos támogatás felhasználásából például egyelőre csak annyi látszik, hogy felvásárolták a székelyföldi médiumok nagy részét és az „Egységes Székelyföld, egységes székely sajtó” címszó alatt sorra számolták fel a kisebb lapokat, beolvasztva őket a központi lapként kiemelt Székelyhonba.   

A háttérben felsejlik Mészáros Lőrinc alakja

A kedélyeket elsősorban a sport-, kiemelten a focitámogatások borzolják Erdélyben is. Ki dönt arról, hogy mire érkezik és mire nem „anyaországi támogatás”? Ki gondolja úgy, hogy a nemzeti identitás megőrzésének záloga a labdarúgás, netalán a hoki? Miért nincs átlátható elszámolási rendszer, miért sikkad el e közpénzek felhasználásának számonkérése? A rendszerváltás óta minden magyar kormány nyújtott határon túli támogatásokat, elsősorban oktatási, kulturális célokra, de magukat a célokat az érintett közösség civil és politikai képviselőinek bevonásával, nyilvánosan határozták meg. Így működött ez az Illyés Alapítvány, majd a Szülőföld Alap idején is, a 2010-es kormányváltás idején pedig létezett egy bárki számára elérhető nyilvántartó rendszer, amelyben nyomon követhető volt minden külhoni támogatás, valamint annak felhasználása. Ma azonban nemcsak a célmeghatározás, hanem a felhasználás is - finoman fogalmazva - „ködös”. Ebben a ködben pedig a székelyföldi labdarúgás felvirágoztatására szánt összegekkel együtt sejlik fel a Puskás Akadémia és Mészáros Lőrinc alakja. Az Erdélyi Átlátszó tavaly közölt egy összefoglalót ebben a témában Ábel a gyepen címmel, amelyből az is kiderül, hogy az immár román élvonalbeli sepsiszentgyörgyi futballklub, a Sepsi OSK SA-nak 2017-től már csupán kisebbségi tulajdonosa az azt felfuttató Sepsi OSK sportegyesület, a részvények 51 százalékát a Hodut Rom SRL, a Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. romániai leányvállalata birtokolja. A magyar vállalat tulajdonosa pedig Varga Károly, Mészáros Lőrincnek a volt üzlettársa. A magyarországi támogatásokat évtizedeken át viszonylag békésen szemlélő román média érdekes módon a futballtámogatásokra kapta fel a fejét, ellenzéki politikusok kivizsgálást kezdtek követelni. Az erdélyi magyar nyilvánosság perifériára szorult része eközben egyre elkeseredettebben hangoztatja: ingyenpénz nincs, a nagylelkű támogatásokért igencsak nagy árat fizet az erdélyi magyarság. A megosztottság elmélyítése, a sajtószabadság és a politikai vélemények pluralitásának felszámolása mellett máris megjelent az RMDSZ diskurzusában, ha nem is kimondottan az EU-ellenesség, de a szkepticizmus mindenképpen, illetve az a Budapesten már untig ismételt álláspont, miszerint az Európai Unió rossz irányba halad. A romániai magyarság számára azonban az Európai Unión kívül csak a Budapest és Bukarest által egyaránt támogatott „erős nemzetállamok Európája” marad, amelynek román változata ellen megalakulása óta küzd az RMDSZ.   

A sport közösségteremtő ereje fontos az RMDSZ-nek is

Nem épp így, és nem épp erre gondolnának, de, mint kiderül Székely Istvánnak, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős alelnökének igencsak diplomatikus válaszaiból, az adakozó kedvű Orbán-kormány nem is igen kérdezi őket. Az RMDSZ az interetnikus nagyvárosokban építkezne, a budapesti kormány viszont Székelyföldben gondolkodik. - Milyen mértékű és szintű az RMDSZ, a romániai magyar civil társadalom és a magyar kormány közötti egyeztetés a támogatások kapcsán? - A magyar kormány képviselői a jelentősebb támogatások esetében egyeztetnek az RMDSZ-szel is. Tekintettel arra, hogy a szóba jöhető területek mindegyike forráshiányos, általában a tervezett támogatásokat indokoltnak tartjuk. - Ki javasolja, hogy a támogatások tetemes része sportcélokra, legnagyobb része pedig az egyházaknak menjen? Önök kérték ezt vagy Budapest dönt így? Ha ez utóbbi, akkor mi lenne az RMDSZ prioritása?  - A versenysport a tömegsport legjobb népszerűsítője, aminek kiemelt közösségteremtő szerepe van, mindemellett az egészséges életmódhoz is hozzájárul. Az egyházak támogatása társadalmi szerepvállalásukat, valamint az épített örökségünk megőrzését célozza, amivel teljes mértékben egyetértünk. Az RMDSZ kezdeményezte a Székelyföldön kiemelt fontosságú jégkorong sportág támogatását, ugyanakkor számunkra az interetnikus környezet nagyvárosaiban való építkezés az első számú prioritás. Ezek a települések az asszimiláció kiemelt színterei, de itt, kisebbségben lévén, nem tudunk az önkormányzati intézményekre kellőképpen támaszkodni. - Miért épp a sporttámogatás verte ki a román biztosítékot? Évtizedek óta létezik budapesti támogatás – még ha nem is ilyen mértékű -, de ezt sohasem kifogásolták korábban. - A budapesti támogatásokat mindig is támadták. A mostaniak megkérdőjelezése egy többségi politikus részéről olyan területet érint, amely közérdeklődés tárgya lehet, ezen belül pedig a feljelentés nem vonatkoztatható el a Sepsi OSK sikereitől, amely jelenleg a labdarúgó-bajnokság élvonalának negyedik helyét foglalja el. - Egyetért az RMDSZ azzal az elvvel, hogy egységes Székelyföld, egységes székely sajtó? – vagyis azzal, hogy a kisebb helyi lapokat rendre beolvasztják a Székelyhonba? - Nem, hiszen fontosnak tartjuk a többszólamú, minél teljesebb körű tájékoztatást, amelynek feltételei azért Székelyföldön továbbra is adottak. A Székelyhon-lapcsaládot érintő kérdésben nem vagyunk illetékesek.    

A szennyezett pesti pénz

Czika Tihamér A szennyezett pesti pénz című, a kolozsvári Transindex blogfelületén hétfőn megjelent írásában a verseny kultúrájának megszűnését nevezi a magyarországi támogatási rendszer egyik legnagyobb hátulütőjének. Hivatkozik Kiss Tamás kolozsvári szociológusra, aki ugyancsak a napokban egy az ERport.ro-n megjelent interjúban állította: „a magyar pénzekhez való hozzájutás nem versenyalapú, a legtöbb esetben nincs semmifajta tartalmi elszámolás, az egész klientúrai alapon működik, annak függvényében, hogy a támogatáspolitikai rendszeren belül ki kivel van kapcsolatban, (úgy) tud erőforrásokat mozgósítani.” Ha a teljes magyarországi támogatást vesszük, akkor hasonló képet kapunk, mint a román kormánytól jövő összegekre: töredéke van pályáztatva (például a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül), míg a nagyobb volumenű eurómilliós támogatások láthatóan ismeretségi, klienterális alapon érkeznek, telefonhívások, e-mailek, zárt ajtók mögötti beszélgetések révén eldöntve. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor rendes pályázatokat, projekteket kellett írni az Apáczai Alapítványnak vagy később a Szülőföld Alapnak? Hol vannak már azok az idők, amikor pontosan tudni kellett, hogy mit akarunk megvalósítani, milyen társadalmi igényre válaszolunk, milyen végcéljaink vannak, s mindezt pontosan milyen költségvetési bontásban szeretnénk megvalósítani? Még a telefonon „elrendezett” pályázatoknak is komolyan kellett kinézniük. Ma már a forma sem számít, úgy tűnik, hogy már elég egy kétoldalas átirat, és jönnek az eurómilliók.    Lassan minden iskola, önkormányzat, civil szervezet felteszi a kérdést: minek kínlódni bonyolult EU-pályázatokkal, minek fizetni egy tanácsadó cégnek, minek járni Bukarestbe a minisztériumokba, ha urambátyám vonalon elintézhető Budapestről a pénz? A valós pályázási kultúra megszűnésével a klientúraépítésen alapuló finanszírozás megerősödése jelentősen tovább fogja gyengíteni az erdélyi magyar elit versenyképességét, a politikai szereplők érdekérvényesítési tehetségét, a civilek, intézmények tervezési képességét, és nem utolsó sorban a projektek minőségét is.

Témák
Erdély
2019.01.16 10:00
Frissítve: 2019.01.16 10:05