Orosz kapcsolat: lojalitásért üzlet

Publikálás dátuma
2018.06.28 07:00

Fotó: /
Minta lehet-e, szabad-e követendő példaként állítani Magyarország elé a Putyin vezette államot? A kormányzati törekvések ebbe az irányba is mutatnak, a kutatók óva intenek ettől.

Minél nagyobb Oroszország részesedése egy adott állam gazdaságából, az annál sérülékenyebb az orosz politikai befolyással szemben - állapította meg a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja egy tanulmányában. Ennek a megállapításnak a megerősítéseként a Transparency International is megjegyezte, hogy hazánk korrupciós indexe már most is kimagasló. Ha ezt a két véleményt összevetjük azzal, hogy Orbán Viktor kormányfő és körének az elkövetkező évek egyik legjelentősebb, összességében 12,5 milliárd eurós hazai beruházása, a paksi új atomerőművi blokkok bővítése csak akkor éri meg, ha a valóban megvalósul az a 40 százalékos - értékalapú - hazai részesedés, amelyet "válogatott" a magyar beszállító cégeknek szánnak, érdekes megvilágításba kerül a gigaberuházás. Ennek fejében ugyanis Oroszország nem magyar termékeket vagy terményeket vár - a hitel ütemszerű teljesítése mellett - hanem azt is, hogy a magyar kormány fenntartás nélküli politikai lojalitást is tanúsítson Vlagyimir Putyin elnök hazája iránt. A beruházó Roszatom ebben a tekintetben aligha számít önálló döntéshozónak, mivel állami tulajdonban van. Viszont Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó, a miniszterelnök közeli barátja - úgyis, mint "szakmabeli", a Mátrai Erőmű meghatározó tulajdonosa - biztos, hogy részt kap a paksi bővítési beruházásából. Addig is míg az építkezés elindul, az oligarcha érdekeltségébe tartozó egyik cég már jelentős állami munkát kapott a püspökszilágyi radioaktívhulladék-temetőnél.

A paksi beruházás ellenére a két ország közötti gazdasági kapcsolatok eltörpülnek amellett, amit Magyarország az uniós tagállamokkal lebonyolít. Ezért fellengzősnek hangzott Orbán Viktornak az a kijelentése, hogy a „magyar—orosz gazdasági, kereskedelmi együttműködés újra a sikerekről szól.” Ez a lista viszont elég szűk: Pakson kívül mindössze a 3-as metró kocsijainak a felújítása, egy orosz érdekeltségű bank jelenléte, néhány energetikai cég megtelepedése van rajta. Az egyéb gazdasági kapcsolatok Oroszország ukrajnai beavatkozása, a Krím-félsziget elcsatolása nyomán alkalmazott gazdasági szankciók miatt gyakorlatilag szünetelnek. A különböző tendereken induló magyar vállalkozások pedig egyre kevésbé tudnak helytállni a nyugat-európai és amerikai modern termékekkel folytatott versenyben.

Fotó: Tóth Gergő

Ugye, mi...?  Fotó: Tóth Gergő

A jelenlegi putyini Oroszországról viszont elég felületesek a magyar közvélemény ismeretei. Feltehetően ez is indokolta azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia keretében működő Világgazdasági Tanács a napokban tartott ülését teljes egészében annak a kérdésnek a megvitatásának szentelte, hogy van-e orosz modell? Ismerős és ijesztő lehet számunkra az a vélemény, hogy Oroszországban a politikailag befolyásolt tulajdonosi viszonyok mellett a gazdaság nem a kibocsátás, hanem a hatalmon lévő csoportok kifizetéseinek a maximalizálására rendezkedik be.

Ennek igazolásául Deák András, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet kutatócsoport vezetője párhuzamot vont aközött, hogy Magyarország - és a többi kelet-közép-európai ország -, valamint Oroszország gazdaságában milyen szerepe volt a külföldi befektetéseknek. A volt szocialista országokban a privatizáció révén, majd ezt követően a zöldmezős beruházások folytán a külföldi multinacionális cégek meghatározó szerephez jutottak. Amíg nálunk 1998-ig a privatizált vagyon 48 százaléka került külföldiekhez, addig ebben az időszakban Oroszországban 3 százalékos volt ez az arány. Azóta nagyot változott a világ, a nyersanyagokhoz való közvetlen hozzáférés miatt a külföldiek érdeklődése megnőtt a kitermelésben és a feldolgozásban érdekelt cégek iránt, és ezzel Oroszország felzárkózott a V4-ek összesített szintjéhez. Jelentős különbség viszont, hogy míg a kelet-közép-európai országok elsősorban a tőkének az országba való vonzásában érdekeltek, addig az oroszok törekvése, hogy minél nagyobb arányban külföldön fektessenek be. Ugyanakkor az állami tulajdon szerepe ma is meghatározó, míg a belföldi magántulajdon koncentrációja csökkent, éppen a külföldiek megjelenése miatt.

A fennálló hatalom korrumpálódásának okát könnyű megérteni, ha tudjuk, hogy az elitnek legfőképpen államigazgatási múltja van, a hatalmi viszonyok szempontjából a parlamentnek vagy a politikai pártoknak csak másodlagos szerep jutott - magyarázta az Oroszország-kutató. Az orosz oligarchia kialakulása viszonylag hamar, a 2000-es évek során befejeződött.

Megszűnt a zöldség-gyümölcs export

Augusztusban lesz négy éve, hogy az Oroszországgal szemben a bevezetett uniós embargóra Moszkva hasonlóval válaszolt. A magyar friss, illetve feldolgozott zöldséget, gyümölcs kivitel azóta gyakorlatilag megszűnt – nyilatkozta a Népszavának Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) elnöke.

- Mekkora veszteséget okozott az orosz embargó a hazai termelőknek?

- Nem rendítette meg őket. A '80-as évek végéig csak almából évi 100-120 ezer tonnát szállítottunk a Szovjetunióba, de mára gyakorlatilag megszűnt a magyar zöldség-gyümölcs kivitel Oroszországba. Az embargó előtt 30-40 ezer tonna friss zöldség-gyümölcsöt szállítottunk ki, a legjelentősebb tétel a 10-15 ezer tonna friss meggy volt. Valamennyi „szerbesített” magyar meggy ment az embargó után is az orosz piacra, de annyian vettek le sápot belőle, hogy már az sem érte meg, és akkor a fizetési kockázatról nem is beszéltem. A friss árunál több feldolgozott terméket vittünk ki. Főleg csemegekukoricát és zöldborsókonzervet exportáltunk. Az orosz kivitel az ágazat kivitelének nagyjából a 10 százalékát tette ki.

- Mikor térhettünk vissza a '90-es nagy keleti piaci összeomlás után?

- A megszűnt Szovjetunióba az ezredforduló táján kapaszkodtunk vissza, de már egészen más körülmények között. A szovjet idők mennyiségét meg sem közelítettük. Az orosz piac ugyanis nagyon is minőségivé vált, miközben hatalmas árualapokat igényelt. Ezt a kettőt a magyar termelők nem tudták együtt teljesíteni.

- Ha feloldják az embargót, visszatérhetünk az orosz piacra?

- Szerintem szinte lehetetlen. Az uniós országok és így Magyarország kieső exportját jelentős részben átvette Törökország, Azerbajdzsán és mások. Az uniós embargó ráadásul az oroszokat rákényszerítette az önellátásra. A mai napig foyamatosan olyan beruházásokat végeznek, amelyeknek köszönhetően 2025-28-ra szinte teljesen önellátókká válhatnak zöldségből és gyümölcsből is. A mennyiségi és minőségi követelményeknek pedig továbbra sem tudna a hazai ágazat megfelelni. Egyebek mellett hiányzik a szervezettség, az együttműködés. Jó példa erre, hogy 2005-ben tárgyaltunk alma szállításról. Az oroszok heti 8-10 kamionnyit vásároltak volna szeptembertől májusig. Ezt képtelenek voltunk megoldani.

-A kieső orosz exportot hol értékesítették a termelők?

-Szerencsére a hazai fogyasztás jelentős mértékben nőtt. Emellett a német nyelvterületre is sikerült vinni a többletből, és egy ideig Lengyelország is vevőnk volt. Ők mára szinte minden olyan termékből exportőrökké váltak, amit korábban Magyarországról importáltak. - Bihari Tamás

Közismert, hogy az ország meghatározó gazdasági tényezője az olajipar. A Világbank viszont kiszámította, hogy az ebben az iparágban keletkező járadék - vagyis a piaci ár és a termelési költségek különbsége - 2016-ban a orosz GDP 7 százalékát tette ki, szemben Kuvait 44 százalékával, de még Kazahsztánban is 10 százalékot sikerült elérni. Oroszország a világ egyik legnagyobb olaj- és gáztermelője, a volt Szovjetunió kapacitásának 80 százalékát örökölte, de mint Deák András lapunknak elmondta a kőolajkitermelés elérte a csúcsát és hosszú távon hanyatlani fog. A kimerült készleteket az újonnan feltártak éppen csak pótolni tudják. Ezzel egy ötven éves korszak véget ért. (A földgáznál nincsenek ilyen távlati problémák, de ma még nem látni egyértelműen, hogy az európai gázdiverzifikálási törekvéseknek, vagyis annak, hogy az egyes országok több irányból szerzik be ezt az energiahordozót, milyen hatásai lesznek.) A jövőt a politikai döntések is befolyásolni fogják.

A posztszovjet térségben a gazdasági-politikai reformoknak nem volt előre megszabott forgatókönyve, szemben a kelet-közép-európai országokkal, ahol az uniós csatlakozások is meghatározták az intézményrendszer működését. De az orosz modell alapjában különbözik Kínától is, amely egy klasszikus felzárkózó ország az 1990-es évek óta, ahol képesek voltak a külgazdasági nyitást megvalósítani. A távol-keleti birodalom exportorientált gazdasággá vált, míg ez Oroszországról aligha mondható el, amelynek modellje - Inotai András kutatóprofesszor szavaival - nem alulfejlett, hanem félrefejlődött.

Meghosszabbított szankciók

Az Európai Unió tavaly decemberben meghosszabbította az orosz gazdaság bizonyos ágazatait célzó szankciókat, amelyek 2018. július 31-ig maradnak érvényben. Az embargót az Unió az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedésekre válaszul vezette be négy évvel ezelőtt, eredetileg egy évre, majd többször is meghosszabbították azt. A korlátozó intézkedések a pénzügyi, az energetikai és a védelmi ágazatra, valamint a katonai és polgári területen egyaránt felhasználható termékek területére irányulnak.

Az uniós vezetők 2015 márciusában a szankciók időtartamát a minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték, a megvalósulását ugyanazon év december 31-re irányozták elő. Mivel erre nem került sor, az Európai Unió miniszteri tanácsa egyhangúlag hosszabbította meg a szankciókat újabb hat hónappal.

Ma már több uniós tagállam a felfüggesztés híve, köztük Magyarország, de ha a francia, német akarat érvényesül továbbra is, akkor ismét egyhangú lehet a júliusi voksolás.

Jelenleg Moszkva egyre nagyobb számban köt "államvezérelt" ügyleteteket és képez "rendszerépítő koalíciókat" Kelet-Ázsiában és a Közel-Keleten is. A megállapodások jelentős része állami vállalatok vagy befolyásos ipari konglomerátumok között jönnek létre, többnyire politikai jóváhagyással, szükség esetén a pénzügyi, jogi infrastrukturális kérdéseket is rendezve - mondta Deák András. Nem nehéz felfedezni ebben a paksi erőműbővítés forgatókönyvét - tette hozzá.

Hústalanul

Az évi 150-200 ezer tonnás éves magyar hús-, illetve készítmény kivitelnek alig néhány százaléka irányult a 2014. augusztusában meghirdetett embargó előtt Oroszországba. Így közvetlen hatása nemigen volt a hazai húsiparra. Annál jelentősebb közvetett hatás volt tapasztalható. Mivel korábban az uniós országok - beleértve Magyarországot is - hús-, illetve húskészítmény exportjának ugyanis 20 százalékát az oroszok vásárolták meg, így a kölcsönös embargó bejelentéseket követően az itt maradt mennyiség is a belső piacokat nyomta. Ennek következtében a felhalmozott készletek leszorították az ágazat árait, amely kedvezőtlenül érintette a hazai termelőket és a feldolgozókat.

Nem tehettünk mást, mint hogy alkalmazkodni kellett az alacsony árakhoz, holott ezt nálunk semmi sem indokolta - említette a Népszavának Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára. Ez a hatás 2016-ban volt a legerősebb, ennek következtében az ágazat számos termelője kénytelen volt "bedobni a törülközőt" az alacsony felvásárlási árak miatt.

A krízisnek az vetett véget, hogy az Unió két évvel ezelőtt Kínával előnyös üzletet kötött, s így a megnövekedett igények felszívták az orosz exportból visszamaradt készleteket.

Szerző
2018.06.28 07:00

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53

A mostani nyugdíjrendszer megy a kukába

Publikálás dátuma
2018.09.21 11:00
Még a kormányközeli Századvég Alapítvány kutatása szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A gyermekvállalás legyen a nyugdíj megállapításának alapja, tovább kell növelni a korhatárt - mondják a szakértők, a kormány még csak az öngondoskodást erőlteti.
A magas fizetésük után sok százezres nyugdíjat felmarkoló friss nyugdíjasok kivételével vélhetően nincs olyan idős ember vagy szakember, aki szerint minden rendben van a magyar nyugdíjrendszerrel. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor és merre kellene lépni a kormánynak, miközben a kabinet tagjai hátradőlve figyelik a nyugdíjakról szóló diskurzust. Az egyik legismertebb hazai nyugdíjszakértő, Simonovits András például nemrég mielőbbi változtatásokat sürgetett egy internetes tanulmányában, mások szerint ma még nem ég a ház. A Népszavának nyilatkozó Farkas András a magát "nyugdíjgurunak" nevező szakértő például úgy fogalmazott: Magyarország már 2012-től bevezette azokat a reformokat, amelyekről az oroszok, lengyelek, csehek az utóbbi hónapokban vitáznak. Azzal, hogy az 1957-ben születetteknél már 65 év a korhatár, egy szintre kerültünk a reformokban elől járó országokkal, legközelebb pedig az idős korosztály létszáma és a várható élettartam növekedése miatt 2030 után lesz újabb lépéskényszer. A „nyugdíjgurunak” is nevezett szakember szerint akkor biztosan tovább kell emelni nálunk is a korhatárt, ahogy a németek, horvátok és több skandináv állam is már 67 évre tolta ki az aktív korszak végét. - Nem tartható, hogy életünk első és utolsó 25-30 évét ellátottként éljük – érvelt a szakértő, utalva arra, hogy a fiatalok egyre később kezdenek dolgozni. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban közölt tanulmánya is azt jelezte előre, hogy nagyjából húsz évig lesz stabil a mostani nyugdíjrendszer, akkor biztosan tovább kell alakítani. Az addig hátralévő évek pénzügyi biztonságát egy népszerűtlen lépéssel teremtette meg az Orbán-kormány. Amikor ugyanis a 3 ezer milliárd forintos addigi befizetések lenyúlásával egy tollvonással megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, egyben visszaterelt az állami kasszába évi 350-400 milliárd forintnyi nyugdíjjárulékot. Azóta azonban nehezen követhető a hatalom szándéka. Varga Mihály pénzügyminiszter épp a héten erősítette meg, hogy jövő júliustól újabb 2 százalékkal kurtítják meg a jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót, aminek nagyobbik része a nyugdíjak fedezetét biztosítja. Hogy mekkora ez a szelet, az kiszámíthatatlanul változó, 2013-ban még az is előfordult, hogy az adó teljes összege a nyugdíjkasszába került. Máskor azonban egészségbiztosításra vagy a foglalkoztatási alapba vándorolt a bevétel 20 százaléka. Most éppen a 10 százalék fölötti béremelések miatt magas a dolgozók befizetett járuléka, nincs gond, de a szociális hozzájárulás csökkentése ezzel együtt veszélyes játék. Farkas András arra emlékeztetett, hogy az adó egy százaléknyi csökkentése 50-70 milliárd forintos bevételkiesést jelent, amit hosszú távon nem tud kezelni a költségvetés. Valamennyi nyugdíj-közgazdász szerint biztos, hogy előbb-utóbb megint meg kell emelni a befizetéseket, hogy tartani lehessen az idősek ellátásának mostani szintjét.

Jobb, ha spórolunk

Összesen majdnem 450 millió forintért nemrég készült el a kormány megrendelésére a Századvég Alapítvány idei időskutatását összegző tanulmány. A felmérés készítői szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka. Sőt, még azt is elismerik, hogy miközben az OECD tagállamaiban az utóbbi tíz évben az időskori ellátásokra fordított összeg átlagosan 4,6 százalékos ütemben nőtt, Magyarország csak 0,3 százalékkal költ többet erre a célra, mint 2008-ban. Ezzel az utolsók vagyunk a sorban. Ugyanakkor a tanulmányban nincsenek megoldási javaslatok a kormány számára, annál több a nyugdíjba készülőknek. A 74 oldalas anyagból 18 taglalja az öngondoskodás mostani alacsony szintjét és a ki nem használt megtakarítási lehetőségek sorát, amivel állítólag a következő generációk már sokkal többször akarnak majd élni, mint a mostani nyugdíjasaink.  

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a korhatár előtti nyugdíjba vonulás teljes megszüntetését ellensúlyozni hivatott Nők40 kedvezménye, amiből politikai megfontolásból a szakértők szerint a Fidesz biztosan nem lép vissza. Ahogy az is száz százalék, hogy a szakszervezeti és ellenzéki próbálkozások ellenére a férfiak ezzel a lehetőséggel nem számolhatnak. - Ha bevezetnék a Férfi40-et, semmi értelme nem lenne tovább a nyugdíjkorhatárnak, mindenki elmenne a kedvezménnyel – hangzik az érvelés.   Abban is többnyire egységes a nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakemberek álláspontja, hogy oldani kell a merev korhatárt, csak a megoldásról nincs egységes álláspont. Az automatizálás terjedése miatt épp a kritikus 2030-35 táján el kell felejteni a mostani járulékbefizetésre alapozott nyugdíjkasszát és valami más finanszírozási szisztémára kell áttérni. – Az egész felosztó-kirovó rendszer megy a kukába – hangzott Farkas András jóslata, hozzátéve, hogy jöhet az alapnyugdíj vagy a fogyasztási adón keresztül számított nyugdíjbefizetések rendszere. Sokan sírják vissza az évenkénti emeléseknél az infláció mellett a béremeléseket is követő svájci indexálást, de a szakemberek szerint nem elég erős a nyomás a kormányon, hogy elővegye a drága módszert. Ha erős nyomás nincs is, kísérlet legalább van rá, hogy az érintettek, az idős emberek véleménye a nyugdíjrendszer hibáiról eljusson a közvéleményhez és a kormányhoz is. A Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője épp a Népszavában mutatta be a tervet, hogy októberben megyei, majd novemberben országos parlamentet tartanak, ahol próbálják meghatározni a következő magyar nyugdíjreform nekik elfogadható irányait és kereteit. Az esélyekről Karácsony Mihály egy szomorkás fintor kíséretében azt mondta: Novák Katalin családügyi államtitkár ugyan a közelmúltban fogadta egy rövid beszélgetésre, de azóta a nyugdíjasok kéréseit összegző levelekre sem válaszol.

Automatikusan emelkedjen a korhatár

Új szemléletmódot vezetne be a nyugdíjakkal kapcsolatban Gál Róbert Iván. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint át kellene térni a gyermekvállalás alapján történő nyugdíj-megállapításra és a fokozatos nyugdíjba vonulásra. Körülöttünk több országban zajlik nyugdíjreform és sokak szerint nálunk is esedékes lenne a rendszer újragondolása. Merre kellene mozdulnunk? Kétféle nyugdíjrendszer van. A tőkefedezeti rendszerben a dolgozók félreteszik jövedelmük egy részét saját idős korukra, van tehát egy fizikai tőke a kifizetések mögött. Nálunk felosztó-kirovó rendszer működik, ami mögött nincs ilyen felhalmozás, az aktív korúak járulékaiból fizetik a mindenkori nyugdíjakat, tehát itt az emberi tőke beruházások alakítják ki a fedezetet. A baj ott van, hogy nem az illető nyugdíjas által létrehozott emberi tőke, azaz az általa felnevelt gyermekek járulékfizető képessége a nyugdíjmegállapítás alapja, hanem azok a befizetések, járulékok, amivel az előtte járó generáció nyugdíjához hozzájárul. Ezzel szemben azt kellene alapul venni, hogy valaki mennyit tett a saját nyugdíjához szükséges emberi fedezet előállításáért, vagyis hány gyereket vállalt és mennyit költött az iskoláztatásukra. Mi lenne így a gyermektelenekkel? Nem jelentene nekik hátrányt, mert ők azokból az erőforrásokból, amiket nem fordítanak gyermeknevelésre, kiegészítő számlán tőkét halmoznak fel vagy tovább dolgoznak. Kiegyenlítené viszont a mai rendszerben meglévő súlyos aránytalanságokat, amelyek az alacsony iskolázottságú családokból származókat és a gyermekvállalókat sújtják. Ebben a nyugdíj-megállapítási módszerben is számolnunk kellene a nyugdíjkorhatár további emelésével? Igen. A nyugdíjemelés az infláció követésével már ma is automatikus, de célszerű volna a korhatár-emelést is automatizálni, azaz a várható élettartam növekedéséhez kötni – ahogy az az elmúlt években egy sor európai országban történt. Szükséges lenne az éves nyugdíjemelések szisztémájának átalakítása is? Az aktív kori hozzájárulások és a várható élettartam alapján megadható a nyugdíjasra váró életpálya-nyugdíjtömeg. Ezt ki lehet osztani úgy is, hogy magas a kezdőnyugdíj, de utána az éves emelések kisebb mértékűek, vagy úgy is, hogy alacsonyabb a kezdőnyugdíj, de a későbbiek során inkább lépést tart a bérekkel. Az előbbi a kevésbé iskolázottaknak, illetve a férfiaknak kedvez, utóbbi az iskolázottabbaknak és nőknek. A lényeg, hogy az indexálásról nincs értelme a kezdőnyugdíjat megállapító szabályok nélkül beszélni. Maradhat a Nők40 kedvezménye? Azok az intézkedések, amelyek az effektív nyugdíjkorhatárt csökkentik, vagy legalábbis lassítják a növekedését, általában hátrányosak a nyugdíjasokra nézve. A mai indexálási szabály árkövető, de nem követi a reálbérek emelkedését. Ha valakinek ma megállapítják a nyugdíját, akkor minél tovább él, életszínvonala annál inkább eltávolodik az aktív korúak életszínvonalától. A rossz egészségi állapotban lévőket leszámítva tehát mindenkinek az az elemi érdeke, hogy minél tovább maradhasson a munkaerőpiacon, nem pedig az, hogy minél előbb kikerülhessen onnan.  Miért nem akar tárgyalni a kormány a rugalmasabb nyugdíjba vonulásról? Rugalmas nyugdíjba vonuláson sajnos mindig a többféle korhatár alkalmazását értjük. Szerintem sokkal inkább a fokozatos nyugdíjba vonulásban kéne gondolkoznunk, azaz a munka és a nyugdíj összekombinálásában. Olyanfajta rendszerre gondolok, ahol valaki már nem teljes időben dolgozik, miközben már megkapja ellátásának egy részét.

2018.09.21 11:00
Frissítve: 2018.09.22 18:55