Tömpe István: Miniatúra - Kádár János

Publikálás dátuma
2018.06.30 09:22
GYÁRLÁTOGATÁS Szívesen ment hívei közé és azok nagy örömmel fogadták mindenütt – így működött a szocializmus FOTÓ: FORTEPAN 413
Fotó: /

Kádár János uralkodásának története véres megtorlásokkal kezdődik, ma mégis, fogyatkozó népe emlékezetében Mátyás királyként, korok, vezetők összevetésének egyik lehetőségeként él tovább. Hatalmának csúcspontján milliók tartották élhetőnek rendszerét. Lehetőségeihez képest puritán, mondhatni közömbös volt: az olyasfajta földi javak, mint ruha, műalkotások, bútorok, és kastélyok nem különösebben érdekelték. Kádár az önmaga által gondosan adagolt hatalommal élt. Diktatúrájának puhább korszakában a politikai jogok kivételével az egyéni életstratégiák követhetők voltak, bár évente ezrek disszidáltak. A megörökölt szegénység és a Rákosi-korszak által szinte általánossá tett rossz életkörülmények fokozatos javítása volt politikájának jellegzetessége, amíg lehetett. Emiatt azonban a gazdaság a rendszer Achilles-sarkává vált.

A folyamatosan igazított tervgazdaság egyes részletei életképesek voltak, az egész azonban rosszul működött. Reformok és ellenreformok követték egymást. A kádári konszolidáció hosszan, a hatvanas évektől a nyolcvanas évek elejéig tartott. Biztos kenyér, cserébe politikai passzivitás: ma is népszerű a formula. Kenyér dolgában a magyarok előrébb kerültek, a gazdaság viszont, vállalkozók híján, csúszott lefelé az európai rangsorban.

A háztájival Kádár János egy életre szóló sikerélményt szerzett magának, ami egész pályafutásában visszaköszön. Korán rátaláltak Losonczi Pálra, aki szinte forradalmi újítást vezetett be a maga termelőszövetkezetében: a munkaegység utólagos elszámolása helyett áttért az előleg pénzbeli elszámolására. Hóman-Szekfű Magyar történetének is ez az egyik fontos fordulópontja: némely feudalizmusok a robotot, a termény-tizedet erőltették, másutt engedték a pénzbeli megváltást. Az ötvenes években bevezetett szocialista „jobbágyság” tehát magasabb fokozatba kapcsolt. A hatás nem váratott magára: a háztájival egyesült tsz addig szokatlan árubőséget produkált a városi piacokon, a falvakban csökkent a nyomor.

A kommunizmus komor menetoszlopát élénkítő szoft feudalizmus, a háztáji illett a korhoz, a helyzethez, illett az ő konszolidációra hajló egyéniségéhez, és egészen jól illett a társadalomhoz. A hatvanas évektől két évtizedig vidéken különösen, de a városokban is rohamos gazdagodás tapasztalható. Az ötvenes évek agrárvezetői kicserélődtek, egykori kulákok és egyre jobban képzett szakemberek vették át az irányítást. A paraszti kisgazdaság a termelőszövetkezettel szervesült, a mezőgazdasági nagyvállalat egyre több szociális-oktatási feladat megoldásában vett részt (manapság, amikor újra a támogatásokra épített nagyvállalatok uralják a mezőgazdaságot, kevesebb integrációs hatás tapasztalható).

A magyar gazdasági és politikai fellendülés közepette Kádárra ráköszöntött a történelem, mivel a csehszlovákok 1968. januártól elkezdődött reformja lassan lázadássá alakult át. Féltette rendszere stabilitását, félt, hogy Dubcek elveszíti a kontrollt az események felett, Nagy Imre járt a fejében. A csehek a szocialista modellt nem utasították el, de a demokratizálás önmagában is halálos véteknek számított a kommunista táborban. A többség szerint Dubcek megbüntetése elkerülhetetlenné, személye tarthatatlanná vált. Kádárnak választania kellett az engedékenyebb vagy a szigorúbb attitűd között, s még augusztusban is beszélt Dubcekkel, de hogy hitt volna a békés és a méltóságot megtartó megoldásban, azt kötve hiszem. Végül a Vörös Hadsereg nyomában a Magyar Néphadsereg is ott poroszkált a poros Felvidéken.

A hatvanas évtized jó eredménnyel zárult: a gazdasági konszolidáció után a növekedés felfelé ívelt, a csehszlovák vihar elkerülte, a barakk vidámságát sikerült megőrizni. Óvatos külpolitikát vitt, sikeres volt, mindig figyelte a szovjeteket. Lavírozott, mondott ezt is, meg azt is, ha kellett. Sohasem tette kétségessé, hogy a Szovjetunió hűséges szövetségese, politikai odaadásával gyűjtött bónuszpontjait mozgástérének növelésére váltotta be.

Kádár innovatív uralkodási periódusa a hetvenes években halványulni kezdett, ő maga egyre megcsontosodottabb, rosszkedvű politikus lett. Gazdasági rendszerének érvényessége is lejárt a hetvenes évek végén és nagyjavításra szorult. Nem akart szembesülni azzal, hogy csak a piaci reformok hozhatnak valamit, más nem nagyon működik. A mából visszanézve, az országirányítók akkor mintha egyszerre lettek volna hitelbe mulató dzsentrik és a szegényekért aggódó munkásvezérek. Atyai hang, gondoskodás, csak semmi visszalépés. Így aztán, már jócskán benne voltunk a gazdasági bajokban, s a reálbér is alig nőtt, amikor a politika a teljes lakosságra kiterjesztette a szociálpolitika és az egészségügy ingyenes szolgáltatásait.

Kúrálandó a gazdaság gyenge teljesítményét, Kádár folyamatos hitelfelvételt engedélyezett, hogy az emberek nyugodtak maradjanak és otthonosnak érezzék rendszerét. A közkeletű bölcsesség szerint a kenyér és a cirkusz összege minden rendszerben állandó. Több kenyér mellett kevesebb cirkuszra van szükség. A gazdasági vezetők közül az olyanokat kedvelte jobban, akik a szocialista modernizáció és a Nyugat technológiai befogadásának mítoszát képviselték (Szabó István, Horváth Ede), pénzt hoztak (Fekete János), vagy rendet teremtettek, mint a külügyes előéletű Marjai József, aki a Gazdasági Bizottság elnökeként, mint a kormány válságkezelője, szétcsapott a bürokraták között. Az akkori rendben is voltak gazdasági „hősök”, sikeres vezetők, bár hogy ennek hatékonyságbeli kifejeződése milyen lehetett, az kevésbé volt érdekes. Behozni a nyugati technológiát, és aztán helyettesíteni a drága dollárimportot, ez fontos volt. A korszak hírneves gazdasági vezetői közül ide idézhető (a nádudvari) Szabó István vagy Burgert Róbert, az iparból Horváth Ede, és még mások is, például Varga Edit, Martos István, később Tatai Ilona.

A gazdasági versenyképesség nem tartozott Kádár szoros érdeklődési területéhez. Arra voltak a felelősök a pártközpontban, akik alatt újabb réteg dolgozott a minisztériumokban, ő alattuk a vállalatvezetők. Utóbbiak egyre növekvő számban jelentek meg a politika közelében. Az irdatlan távolságot, amely Kádár mindennapjait és érdeklődését a vállalatoktól elválasztotta, többféle módon lehetett csökkenteni. Ellátogatott mezőgazdasági és ipari helyszínekre, városi és kerületi pártbizottságokra. És a vadászatok. A helyi pártlobbi erős volt, amíg Kádár érdeklődött a folyamatok iránt. A vége felé, ha komoly bajt érzékelt, saját megbízható politikusait küldte a helyszínre, például Méhes Lajost az Ipari Minisztériumba, Maróthy Lászlót az Országos Tervhivatalba, hogy jelenlétükkel képviseljék a politikát. Választásaival gyakran tévedett, de rendszer volt benne. Úgy viselkedett, ahogy a francia királyok szoktak ilyenkor: a seregek élére herceget kell kinevezni, aki a királyt képviseli, nem pedig valamelyik feltörekvő bugrist.

A szigorú pártirányításban kifejeződő rendi jelleg a hatvanas évek második felétől oldódott, és a nyolcvanas évekre korporatív formát öltött, vagyis a pártbeli és gazdasági elit egyre szervezettebben keveredett. Kivéve a hatalom csúcsait, és az ahhoz kapcsolódó legfontosabb döntéseket, itt Kádár János vezető szerepe töretlen és folyamatos volt. A kompromisszumok robotosának is szokás leírni, de ez csak a hazai és a külföldi érdekcsoportok közötti lavírozásra igaz. A párt gazdaságirányításában kevés volt a kompromisszum és a robot, az egyre rútabbá váló valóság és az ígéret között táguló rést növekvő adósság hidalta át.

Államférfiúi képességeit nem a sakkhoz szükséges taktikai érzékben kell keresni. Időben tudta azt mondani: talán igen, meg hogy talán nem. Nem különösebben foglalkozott az átlagember személyes politikai elkötelezettségével, zendülés nem fenyegetett, az engedélyezett mormogás jót tett a rendszer életképességének. A mával összeköti, hogy Soros Györgyöt ő sem szerette, bár nem használta szimbolikus harci fegyverként, és alapítványára is rábólintott.

A maga üzemszerű kétértelműsége mögé rejtőzött, és lassan látható lett a leromlott elméjű király ruhája is. Sokoldalú sakkjátékosnak írják le, de adott pillanatban csak egy játszmát játszott. Ötvenhétben megtorló, hatvanhétben reformer, hetvenhétben sikeres és tekintélyes pártállami vezető, külföldre nyitó politikus, nyolcvanhétben az öreg Lear király.

1985-ben, az MSZMP XIII. kongresszusán hangzott el Kádár utolsó békebeli beszéde, onnan helyzete és egészsége folyamatosan romlott. Személyiségének rétegeit már nem tudta harmonikusan egymáshoz illeszteni. Minden öregedett és meszesedett, benne és körülötte. Utoljára Aczél György volt a partnere, s talán Németh Károllyal tudott még beszélgetni, mert olyan volt, mint ő, csak autoritás nélkül. Egyre betegebb és magányosabb lett. Bukása idején, betegsége és belső konfliktusai miatt, gondolatai egyre fogyó rádiuszú körben mozogtak, amelynek közepén a mindent elemésztő fekete hasadék és Nagy Imre várta.

(A cikk egy várhatóan szeptemberben megjelenő kötet kéziratának rövidített, szerkesztett alfejezete)

Szerző
2018.06.30 09:22

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36