Egy titkos expresszionista

Publikálás dátuma
2018.06.28 07:47

Fotó: /
Gábor Marianne festményein minden groteszk egyértelművé válik. Képeinek témái érvényesek maradtak ma is, de ehhez a művész nem éppen szenvtelen világlátása kellett, és az a soha nem demonstrált, de annál erősebb – mondjuk ki újra – egyszeri expresszionizmus.

Kitűnő a környezet. Egy pesti bérház üveggúlával befedett udvara, korlátlan fény, fehér falak, fehér ülőalkalmasságok – még az üvegtetőn át jól látható emeleti vakolatomladékok, feldúcolások kontrasztja is a tér derűjét, békéjét hangsúlyozza.

Többszörösen alkalmazkodva Gábor Marianne festészetéhez. Az első látásra békés témákhoz és derűs színekhez, a Padre, egy szóra bohócorrú tisztelendőjéhez, a Tengerparti nénikék guruló dimenzióihoz, a Gráber Lajos zenetanár nagy művészkalapjához és laza csokornyakkendőjéhez. A vitorlás tompa sárga oldala mégiscsak világít a Pihenő bárkásokon, mert mögötte a tenger harsánykék, ha koptatott is a foltja, tengerparti levegő szűri a Terasz komplementer árnyalatait, és ez a színvilág emeli a portrékat, jeleneteket groteszk színes grafikánál teljesebbé. Öregedő krumpliorr, álmos anyókaszemek, nehézkes testek – a jellemrajzok lehetnének karikatúrák. De a nem éppen daliás zenetanár háta mögött a sárga mező úgy világít, mint középkori mozaikokon és ikonokon az arany háttér, a tengerparti öregasszonyok puha gömbölydedségét felmagasztosítja egy aggályos-finoman pöttyözött, ívelő napernyő, és Olga néni fekete ruháján a diadalmas, már-már plasztikusra festett fehér pettyek cáfolnak minden anyókás gyöngeséget.

Aztán az oldalteremben minden groteszk egyértelművé válik. A Cadik szeme sírós, és a füle nagy, de a szakálla, haja olyan brutálisan fehér, olyan szemcsés-goromba a festék, és durva rétegén annyi a nyilván ecsetnyél végezte kaparás, hogy egymagában megjelenít drámát, szenvedést, tragédiát. Nem kell az Édesapámig eljutni, az 1944 évszámot elolvasni, a festő szüleinek sorsát ismerni ahhoz, hogy a csupa fekete-fehér, csupa izgatott kaparás, és mégis csupa monumentalitás portrén megérezzük ezt a költői feszültséget.

Gábor Marianne festészetében az Üldözöttek (több kép viseli ezt a címet) nem szentek, nem pátoszos vértanúk, emberek. Gombszemű szomorkodók, időnként a kiszolgáltatottságtól közönyös arcúak, máskor már-már gyerekrajz szerűen bizonytalan-kuszák. Ettől lesznek hitelesek, különlegesek, felejthetetlenek a hatalmas, soha ki nem merülő témakörben. A Bóher szeme riadt, de kalapja ferde és haja, oldalszakálla képtelenül okkersárga, következően a festő „jellemlátomásaiból”, gyöngéd és szeretett fölényéből, amelyet Molnár Gál Péter lassan fél évszázada rögzített. És amelynek hordozója – akárhogy is vesszük – egy sajátos és saját expresszionizmus.

Az izmus, amely mindig is egyéni változatokban, szuverén értelmezésben termett remekműveket a hazai huszadik században. Ám amennyire nem hasonlít Gábor Marianne festésmódja a Die Brücke kihívó és a Der Blaue Reiter szenvedélyes expresszionizmusához, annyira különbözik Egry vagy Derkovits expresszivitásától is. És ez a karakterekre reagáló, formaadásában nyugtalan, színvilágában minden finomsága mellett is felszabadult piktúra tette lehetővé olyan tárgyak, egyéniségek – világ – hiteles és érvényes megfogalmazását, amely jelenségeknek az időszerűségében már kezdtünk nem hinni.

Beszélgető asszonyok, vízparti bámészkodók, utcai eszmecsere – ilyen, hasonló zsánereket csaknem száz évvel a Gábor Marianne-képek előtt festett errefelé Deák Ébner Lajos, Aggházy Gyula, jó esetben Hollósy Simon. Hogy ezek a jelenetek-témák mégis érvényesek voltak a huszadik század hetvenes éveiben, és érvényesek maradtak ma is, ahhoz a festő nem éppen passzív, nem éppen szenvtelen világlátása kellett, és az a soha nem demonstrált, de annál erősebb – mondjuk ki újra – egyszeri expresszionizmus, amelyet a Szép utcában nem lehet nem felismerni.

INFO: Gábor Marianne

Jászi Galéria a Széphárom Közösségi Térben, június 30-ig

Bővebben: https://www.gyularozsa.com

2018.06.28 07:47

Az Esterházy-kincsek két pernek is a főszereplői

Publikálás dátuma
2019.01.20 14:48
A vezekényi tál
Fotó: /
Elperelhetik a magyar államtól az Esterházy-kincseket − írta az Index a Der Kurier értesülése alapján. Az osztrák napilap szerint 260 műtárgy tulajdonjogáért folyik a per, 100 millió euró értékben, és már február 22-én döntés születhet a „fővárosi bíróságon.” Az Esterházy Magánalapítvány lapunkhoz eljuttatott közleményében állítja, nem szándéka Ausztriába vinni a kincseket. „A magánalapítvány még 2013-ban kezdeményezte, hogy a Tanácsköztársaság által elhurcolt és a kommunista diktatúra idején jogtalanul elvett Fraknói-kincs tulajdonjoga körüli kérdések kerüljenek tisztázásra. Ugyanakkor továbbra is a magyar kulturális örökség elidegeníthetetlen részeként kezeli a kivételes értékű gyűjteményt és tartja magát azon vállalásához, a számára kedvező bírósági ítélet után is Magyarországon tartja a kincseket. A magánalapítvány véleménye, a kincsek ne a kevésbé látogatott Fertődön, hanem egy budapesti közgyűjtemény keretein belül kerüljenek bemutatásra” – írták többek között. A közleményből nem derül ki: valójában két per folyik az Esterházy-kincsekért. 2013 novemberében született kormányrendelet arról, hogy ha a magyar állam nem tudja bebizonyítani, egy műtárgy jogosan került a tulajdonába, azt adja vissza – a magánalapítvány még abban az évben benyújtotta restitúciós igényét. Az igényt elutasították, emiatt a közigazgatási bíróságon pereskedik. Egy korábbi miniszterelnöki javaslat nyomán az Iparművészeti Múzeumban őrzött Esterházy-kincsek mintegy hetven darabját 2016-ban szállították a fertődi Esterházy-kastélyba. A magánalapítvány ekkor újabb polgári pert indított a magyar állam, az Iparművészeti és az Eszterháza Központ ellen. Úgy tudjuk, a Fővárosi Törvényszék előtt azt kívánja bizonyítani: a kincsek az ausztriai Fraknó várának tartozékai. Az eddig ismert adatok szerint már a monarchia felbomlásakor, 1918 végén került Budapestre Közép-Európa legjelentősebb barokk főúri kincstára. Egyik híres műtárgya a vezekényi tál: a XVII. századi dísztál Budapest ostromakor a kincsek nagy részével együtt csaknem megsemmisült, Szvetnik Jochim Kossuth-díjas restaurátornak köszönhetően született újjá. A levéltári dokumentumok szerint Esterházy Pál a Fraknóban hagyott ezüstkincseket, illetve a magyar fővárosba hozott műtárgyakat mindig külön kezelte. A gyűjteményt a Tanácsköztársaság idején „köztulajdonba vették”, 1919 végén visszaadták a tulajdonosának. A herceg 1920-ban és 1923-ban is letéti szerződést kötött az Iparművészetivel, a kincseket mint hercegi hitbizományt államosították 1945 után. Az Index és a Der Kurier szerint Fertődön pincében, ládákban tárolják az Esterházy-kincseket. Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő múlt év októberében közzétett videóriportjában viszont azt mutatta be: Fertődön jó állapotban, jó körülmények között vannak a műtárgyak. Abban nem kívánt állást foglalni, Fertődön vagy a felújítás alatt álló Iparművészetiben volna-e a helyük.
2019.01.20 14:48

Ha kiállnánk a fényre - Jeanne d’Arc legendája a Katona József Színházban

Publikálás dátuma
2019.01.19 13:19
A per lefolytatóinak sajátos divatbemutatója
Fotó: / DÖMÖLKY DÁNIEL
Jeanne d’Arc sok száz éves legendáját vette elő a Katona József Színház Mészáros Blanka főszereplésével a Kamrában. Hegymegi Máté rendezésében kíméletlenül pontos, felkavaró előadás született.
„ A jelen idő vitrinében égek” - mondja Mészáros Blanka, mint Jeanne d’Arc a Katona József Színház Kamrájában a Hegymegi Máté által rendezett előadás elején. Eközben a hitről beszél, illetve arról, hogy sokszor csak mondjuk, hogy hiszünk, aztán nem vagyunk hajlandóak semmit sem tenni érte. „ Csak a valóság lezárt képeit nézegetjük.” A sötétben maradunk és nem merünk kiállni a fényre. Nem vállaljuk a megbélyegzést. Persze az ilyen vállalásnak ára van. Nem is akármilyen. Főként, ha az ember közben egyedül marad. A hőssé lett, majd máglyán elégetett parasztlány legendáját nagyon sokan feldolgozták. Most Garai Judit ezeket a drámákat, dokumentumokat és filmforgatókönyveket felhasználva írt egy új szöveget. Friss, pontos és felkavaró és nagyon mai. Lehetne akár egy a tetteiért számon kért mai fiatal tüntetőlány is a történet főszereplője. Persze ne menjünk messzire, hiszen a máglyahalál csak nem jön újra divatba. Sok minden mégis ismerős, nem véletlenül a jelen idő vitrine… A színpadon tényleg egy valódi üvegvitrin. (Díszlet: Fekete Anna) Ebbe zárják be a perbe fogott lányt. Előtte a per résztvevői végigvonulnak a kifutón, mint egy divatmutatón (Jelmez: Kálmán Eszter), majd belenéznek az üvegvitrinbe. Igen, minden csupa tettetés, színjáték. Az őszinteségnek ehhez semmi köze. Az érdekek számítanak, a konspiráció. Minden és mindenki ennek az eszköze. Aki pedig nem hajlandó ebben a színjátékban a saját, illetve a ráosztott szerepet eljátszani, annak lesz ne mulass. Legfeljebb utólag szentté nyilvánítják. Pedig Jeanne d’Arc tiszta, nagyon is az. Ezzel még nem is lenne baj. Legyen hős, hallgasson a hangjaira, koronáztassa meg a királyt, de aztán álljon be szépen a sorba. Elég a nagyképűségből! Elég a küldetésből! A Katona József Színház ennek az egész álszent folyamatnak a lényegét vágja a képünkbe. A fiatal rendező Hegymegi Máté több munkájával (Peer Gynt, Bádogdob) már felhívta a figyelmet a tehetségére. És szerencsére eddig minden előadása képes volt egyedi és markáns lenni. Most miközben kíméletlen közeliket mutat, sok mindent a színészekre bíz. És ők meghálálják ezt a bizalmat. Mészáros Blanka egy valódi utat mutat meg a színpadon. Nem kímélve önmagát, nagy energiával végigmegy rajta. A hősből az áldozattá válásig. Végig megőrizve a tisztaságát, ami a színésznőből egyébként is árad. A pert levezénylő férfiak pedig szintén önmagukat adják: a bíró Kocsis Gergely, az inkvizítor Rába Roland, az ügyész Elek Ferenc és az angolokat képviselő Tasnádi Bence. Asszisztálnak egy gyakorlatilag előre eldöntött perben. Mindenki a saját vérmérséklete és ízlése szerint. De mindannyian ugyanannak a gépezetnek a részei. Mészáros Béla, Máté Gábor, Dankó István és Vajdai Vilmos több szerepet is megoldanak. Warwick (Mészáros Béla) mondja: „Rettenetes látni, ahogy egy ilyen ártatlan teremtés szétzúzódik két nagyhatalom: az egyház és a törvény között.” Ezek a rendszerek pedig könyörtelenül felfalják azt, aki nem engedelmeskedik. Nem csak a múltban, hanem a jelen idő vitrinében is. Infó: Jeanne d’Arc – a jelen idő vitrinében Írta: Garai Judit Katona József Színház - Kamra Rendező: Hegymegi Máté                 
2019.01.19 13:19
Frissítve: 2019.01.19 13:19