Hazai alakjaink másik jellegzetes típusa.
Ők is sokan vannak. Talán még többen is. A rejtezkedés ugyanis veszélytelenebb élethelyzet, mint a menekülés. Veszélytelenebb és kényelmesebb. Sőt talán kifizetődőbb is. Alá lehet merülni, ki lehet böjtölni a nehéz időket. Rejtezkedőinknek ugyanis nem kell magukat exponálniuk, azaz nem kell vállalni semmit. Legfőként nem a felelősséget. Ennek vállalása ugyanis mindig kockázatos. Márpedig rejtezkedőink ezt az egyet nem szeretik. Sem felismerni, sem vállalni.
Tele vagyunk velük. Többségük talán nem is jellemhibából ilyen, hanem az életösztön diktálta félelemből. A félelem nagy úr. Nagyobb, mint az erkölcsi parancs. A félelem megbénít, legyőzi a jó szándékot, sőt néha a jó erkölcsöt is. Nem mindenkinél, de a Rejtezkedőnél bízvást. A Rejtezkedő tele van jó szándékkal, amiket a benne természetileg jelenlevő jó erkölcs parancsol. De gyenge. De megalkuvó. Nem annyira, mint a Menekülő. Mert az engedelmeskedik a rossz parancsnak. Szégyelli a szégyenét, ezért elmenekül. Ő nem. Ő meglapul, kivár. Engedelmeskedik a ne szólj szám, nem fáj fejem cinikus ajánlásának. Ez a legkényelmesebb, és legjobban megfelelő viselkedésmintája a valós vagy képzelt félelmi állapot kényszerének. Ez a karakter nem nevezhető jellemtelennek, talán inkább jellemhibásnak, vagy egyszerűen jellemgyengének. Az ilyen rejtezkedő mélységesen nem elítélendő és nem is megvetendő, inkább sajnálandó. Ilyenekből láthatunk, hallhatunk legtöbbet a képernyőkön. Nem csak értelmiségieket. Újabban már azok is félnek, akiknek erre semmi valós okuk nincs. Mint pl. egy vidéki bűntettről megkérdezett helybéli. Baja nem lehet, mégis fél. Mert „fortélyos félelem igazgat”.
Ők azok, akik gondosan eltakarják arcukat, eltorzíttatják hangjukat, vagy egyszerűen csak nem nyilatkoznak. Félnek, de szégyellik is a félelmüket, ezért rejtezkednek. Lelküket, sokakét, mocskos ragacsával belepte a Félelem. Mint egykor a Dzsungel lakóit a Vengunga partján.
Az értelmiség alakjai félnek jobban.
Valószínűleg azért, mert egzisztenciálisan nekik van több veszítenivalójuk. Viszont ők azok is, akik nagymértékben erodálják a társadalmilag kitüntetett erkölcsi állapot intellektuális parancsát, amikor is helytállásra volna szükség. Félelemből esnek a Biblia hetedik főbűnébe, a jóra való restség bűnébe.
Őket nevezte egykor Julien Benda Írástudóknak. Olyan írástudóknak, akik árulókká váltak. Többségük ma is ilyen. Képzettségüket, képességüket és társadalmi helyzetüket nem használják fel arra, hogy civil szavukat felemeljék, hogy a hatalmi rontást, romlást ellenezzék, megakadályozzák, kijavítsák. Már ha egyáltalán felismerik. Férfiak is, nők is. Nincs kitüntetett többség!
Ők azok, akik minden hatalmi helyzetben szemek a láncban, ők azok, akik kézből etetett ebecskék a hatalmilag pénzelt kennelben, és ők azok is, akik ily módon magánszorgalmú ebekké depraválódtak.
Félelmi tunyaságukkal, olcsó megalkuvásaikkal mindannyiunknak ártanak.
