Apa, a bácsi miért eszik a kukából?
Az addig a biciklije pedálját babráló, nagycsoportos Bence felegyenesedett, s döbbenten nézte a konténerben kotorászó, onnan éppen a reggelije maradékát, egy félig megrágott májkrémes kiflit kihorgászó hajléktalant, akinek társa eközben sörös dobozokat és üvegeket keresett a szelektív kukából. A gyerek csak állt, s értetlenül nézett hol rám, hol a guberálókra, láthatóan nem tudott mit kezdeni a jelenettel: hogy ami neki már nem kellett, s a konyhai szemetesben landolt, majd a szürke fémkonténerben, valaki más kiszedte és... Megette!
Apa, nem piszkos már az a kifli? – fordult felém: - És milyen koszos a bácsik keze! Biztos tiszta bacilusos, meg fognak betegedni!
És persze nézett nagy, kérdő, ártatlan szemekkel, várta a választ. De mit is felelhettem volna? Hogy a bácsiknak nem az a legnagyobb bajuk, hogy piszkos kézzel esznek? Hiszen örülnek, hogy egyáltalán találtak valamit, mert éhesek. S hogy nekik nincs hűtőjük, amibe csak be kell nyúlni szalámiért, joghurtért, gyümölcsért, tejért, ugyanis nemhogy frizsiderük, de lakásuk sincsen. Hanem elhagyatott városszéli viskóban, pincében, esetleg szemetes zsákokból eszkábált sátorban laknak. És nemhogy hűtő nincs, de kád, mosdó, vécé sem, sőt villany, s gyakran víz sincs, sem tányér és pohár, csak valami csempe lábos, görbe kanállal és műanyag palackok. És nincs tévé, laptop, tablet, könyv és játék a polcokon, kisautó százszámra, Matchboxot talán, ha gyerekként láttak, de a rántott húsra is csak halványan emlékeznek, sőt a friss kenyérből is csak az illat jut nekik időtlen idők óta.
Próbáltam volna magyarázni, de aztán eszembe jutott, fölösleges, hiszen karácsony előtt azt sem értette, miért alszanak ketten is a Pozsonyi út egyik kirakatának beugrójában néhány széttépett dobozon, szakadt takarókba csavarodva, a lábuknál levetett, rongyos inggel, pulóverrel.
Apa, ha nagyon fáznak, hazamennek? - kérdezte, mert nem tudta képzelni, milyen az, ha nincs olyan, hogy otthon, lakás. És mivel láttam, felfogni nem tudja, de nagyon zavarja, mert legbelül érzi, hogy ez most nagyon rossz, sírásra görbült a szája, és könnyes lett a szeme, megnyugtattam: persze, a legnagyobb mínuszokban majd hazamennek. De szerencsére nagyon bírják a hideget...
Erre valamennyire megnyugodott, ám azért kivette a zsebéből a gumicukros zacskót, és két piros macit odatett az egyik rongyra.
Apa, szólni kellene nekik, ha ilyen piszkosak, nem hoz majd nekik semmit a Jézuska – jegyezte meg a a nagycsoportos, akit hiábavalóan próbáltam visszaterelni a biciklijéhez. - Azt mondtátok, ő nemcsak azt nézi, jó vagyok-e, hanem, hogy vécé után is megmosom-e a kezem.
A két guberáló eközben végzett a kukánkkal, egyikük rágyújtott, a másik a zsákmányos szatyrot igazgatta a rozzant kerékpár csomagtartójára. Tán nem is tudták, hogy mostantól alaptörvény-ellenesen élnek.
Apa, a bácsik biztos jók voltak – nézett rájuk a hatéves. – Van biciklijük. Én is azt kaptam karácsonyra. Ezek szerint őket is szereti a Jézuska.
