közalkalmazottak;kistelepülések;

2018-06-29 19:40:00

Négyezer kulturális ember kerül az utcára

Négyezer kulturális közfoglalkoztatottat tesz az utcára a Belügyminisztérium július elsejével – értesült a Magyar Hang. Csóti Csaba, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke szerint a leépítés azzal a kormányzati tervvel kapcsolatos,amelynek következtében elbocsátják az összes kulturális közfoglalkoztatott 30 százalékát. Úgy vélte, az állás nélkül maradók száma elérheti akár a 6-8000 főt is.

- A kirúgások miatt több intézményvezető is attól tart, hogy nem tudják majd ellátni a törvényi kötelezettségeiket, mert elveszítik az alkalmazottaik jelentős részét. Közalkalmazottként jelenleg nagyjából 10 ezer ember dolgozik a szférában, a többi dolgozót kulturális közfoglalkoztatottként foglalkoztatják – mutatott rá Csóti Csaba.

A kulturális közfoglalkoztatási program még 2013-ban indult, akkor a kormány ugyanis úgy döntött, hogy képzettebb, illetve a diplomával rendelkező embereknek levéltárakban, könyvtárakban, múzeumokban, valamint vidéki kulturális házakban ad munkát. A bér valamivel magasabb volt, mint a közalkalmazottak esetében, de a jellemzően 70-100 ezer forintos fizetések még így is messze elmaradtak a hasonló munkakörben, de közalkalmazottként foglalkoztatottak 120-140 ezer forintos juttatásaitól.

Csóti Csaba szerint éppen ezért eleve hiba volt elindítani a programot, ezeket az embereket ugyanis közalkalmazottként kellett volna felvenni, nem pedig kulturális közfoglalkoztatottként. Az alacsonyabb bér mellett más hátrány is éri ezeket az embereket, elbocsátásuk után például – ha 360 napnál rövidebb ideig voltak foglalkoztatva – még munkanélküli segélyt sem kaphatnak, így vasárnaptól nekik csak a 22800 forintos alapsegély összege jár.

A Magyar Hang cikke egyébként azt is megjegyzi, hogy a Belügyminisztérium döntése a polgármestereken csattan majd, az érintettekkel ugyanis nekik kell közölniük a rossz hírt. Sok településvezető megpróbálja enyhíteni a kárt, és a kulturális közfoglalkoztatottakat a közmunka-programba terelik át. Ez azonban még kisebb fizetéssel, bruttó 81 ezer forinttal jár, miközben az elvégzendő munka ugyanaz maradhat.

Csapást mér a kormány a kistelepülések kulturális életére

Közel négyezer kulturális közmunkást tesz utcára a Belügyminisztérium július elsejével - értesült a Magyar Hang. Közülük sokan aprófalvakban dolgoznak: könyvtárakban, művelődési házak működtetésében kaptak fontos feladatokat. De nem csak az intézmények, a kirúgottak is igen nehéz helyzetbe kerülnek ezzel.