Szép esténk lesz

Publikálás dátuma
2018.06.30 07:47
Kyung-wha Chung - FOTÓ: Li lewei / Imaginechina /AFP
Fotó: /
Kyung Wha Chung és Kevin Kenner francia zeneszerzők műveiből válogatott nagyobb és kisebb lélegzetű műveket új lemezére.

Debussy 15-16 éves korában írt szép dala, a Beau soir (Szép este) a zeneszerző egyik leghíresebb műve, még Barbra Streisand is lemezre énekelte, és gyakran elhangzik hegedűs átiratban is. Adta tehát magát egy olyan kiadvány címéül, amely francia szerzők hegedű-zongora műveit tartalmazza. Amelyen hallhatjuk a Beau soir-nál is híresebb, A lenhajú lány című, eredetileg zongorára írt prelűdöt is, amely itt szintén hegedű-zongora letétben szólal meg, és amely már a „nagy” zeneszerző műve, az egyik legjellemezőbb Debussy darab. Ezek kis művek Fauré és Franck rövid remekeivel együtt afféle ráadásdarabok az A-dúr szonáták mellett. A kissé szokatlan műsorösszeállítást az indokolhatja, hogy a dél-koreai hegedűművész 1980-ban már kiadott egy lemezt Radu Lupuval, amelyen Franck szonátája mellett a Debussyé szerepel, úgy tűnik, valamiért tavaly a lemez készítésekor a hetvenes évei felé közeledő Chung szükségét érezte, hogy a hegedűirodalom egyik sarokkövéről újabb változatban is beszámoljon hangfelvételen. (Néhány esztendővel ezelőtt, tizenöt év elteltével jutott újra lemezszerződéshez.) Szándékát az is erősíthette, hogy nagysikerű koncerten játszotta a két A-dúr művet a svájci Verbier-i fesztiválon 2016-ban. A Franck-szonáta sokra becsült mű, de a Fauré-jé itt is úgy tűnik, fajsúlyosabb alkotás.

Kyung Wha Chung
Dél-koreában született 1948-ban, csodagyerekként indult. Négy éves korában zongorázni, hét éves korában hegedülni kezdett, kilenc évesen Mendelssohn versenyművét játszotta zenekarral. Később New Yorkba költözött, ahol Ivan Galaminnál tanult a Juilliard Schoolban, utána tanult Szigeti Józsefnél is. Játszott a világ nagy zenekaraival, felvette a hegedűirodalom jelentős műveit.

Nem indul jól a lemez, az első tétele erőltetett hegedűhangon csendül fel, nem igazán szépen, kidolgozottan szólnak a többszólamú hegedűhangok. Chung annak az előadói stílusnak a híve, amely hozzáadott energiatöbblettel, gyorsabb tempókkal, intenzívebb hangzással próbál figyelmet felkelteni, hatást elérni. Ez sikerre is vezethet, azonban gyakran visszaüt; a felvételen a hegedűhang sokszor bántó, kevéssé cizellált. A Franck-műben a hangsúlyok jobban kifinomultabbak, kevesebb a sikerületlenebb megoldás, a behízelgően dallamos, valóban erősen ható negyedik tétel szolgálhat a hallgató teljes elégedettségére. A kis darabokban végig mer megfelelően lágy, lírai Chung lenni, de hát azok jóval egyszerűbb játszanivalók, nem kell, hogy fűtse az előadót valamiféle bizonyítási vágy. A jó képességű amerikai zongorista végig megbízható társ, egyenletesen kiváló színvonalon működik együtt a hegedűművésszel. Sajnos a száraz hangzású felvételi környezet egyikük hangszerének szebb megszólalását sem segíti.

Infó
Beau Soir
Warner Classics, 2018
Kyung Wha Chung (hegedű)
Kevin Kenner (zongora)
Fauré A-dúr szonáta
Franck A-dúr szonáta

Témák
komolyzene
2018.06.30 07:47
Frissítve: 2018.06.30 19:02

Kísérletező és inspiráló előadások a színművészeti egyetemen

Publikálás dátuma
2019.01.21 20:45
A versciói Dimitri Színház Gardróbja
Fotó: /
A Színház és Filmművészeti Egyetemen harmadszor rendezik meg a FACT Fesztivált.
A január 31-én kezdődő négy napos nemzetközi sorozaton prágai, belgrádi, giesseni, versció-i, a kaposvári színművészeti egyetem produkciói, valamint a házigazda intézmény előadásai láthatók. A fesztivál elindítója Kiss Csaba rendező időközben az indoklás szerint koncepcióváltás miatt kiszállt a szervezésből. A programot az egyetem vezetőiből álló szerkesztőbizottság állította össze. Upor László rektorhelyettes elmondta, nem szerették volna, ha az elképzeléseket egyetlen személy határozta volna meg. A külföldi produkciókat főként videófelvételek alapján válogatták. Bagossy László, a Színházművészeti Intézet vezetője úgy fogalmazott, fontos szempont volt, hogy kísérletező, inspiráló előadásokat hívjanak meg. A színházi kínálat mellett gazdag filmes program is várja az érdeklődőket, vizsgafilmek vetítésével, minikonferenciával, sőt egy olyan filmes versennyel is, ahol huszonnégy óra alatt kell elkészülni egy kisfilm valamennyi munkafázisával. A sorozathoz kapcsolódik kiállítás is, bemutatkoznak a Színház és Filmművészeti Egyetem látványtervező szakának hallgatói, nyílik tárlat díszletekből és jelmezekből is. A fesztivál kísérőprogramjai között szerepelnek workshopok, sőt azt is meg tudhatják a résztvevők, hogy miként kell szervezni egy a fiatalokat megszólító, pörgős fesztivált. Lesznek koncertek, és olyan kötetlen összejövetelek, ahol a különböző helyekről érkező hallgatók megismerkedhetnek egymással és az általuk képviselt intézmények sajátosságaival is. Kérdésünkre elhangzott, hogy a fesztivál költségvetése hétmillió forint, a rendezvény finanszírozását többek között a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatja, de a Színház és Filmművészeti Egyetem saját forrásait is mozgósítja.     
2019.01.21 20:45

Áruló vagy hős? Különleges Görgei-kiállítás is látható idén a Nemzeti Múzeumban

Publikálás dátuma
2019.01.21 18:07
Részlet a Görgei-kiállításról
Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
A történelmi emlékezethez való viszony kap központi szerepet idén a Magyar Nemzeti Múzeumban, és a múzeumkertet is újra birtokba veheti a közönség.
A generációk közötti párbeszéd és a közönséggel való közelebbi kapcsolat megteremtése a  Magyar Nemzeti Múzeum kedden induló Közös időnk – 1989 című, a rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából szervezett projektjének. A korabeli tárgyak és relikviák gyűjtését, és tudományos kutatásokat is felvonultató egész éves programsorozattal szeretnék elérni, hogy a rendszerváltást ne kizárólag politikai nézőpontból lássuk, hanem a mindennapi élet és a közemberek felől is – részletezte Varga Benedek, a múzeum főigazgatója a hétfőn tartott sajtótájékoztatón. „Nem kell félni attól, hogy a politika beletenyerel és meghamisítja?” – vetődött fel a kérdés, mire a főigazgató visszakérdezett: „miért kellene félni? ”Ez szokás Magyarországon” - hangzott a válasz, mire Varga Benedek így reagált: „a Nemzeti Múzeum nem fél.”  Az áruláshoz és a múltunkhoz való viszonyt állítja középpontjába Az ismeretlen Görgei című időszaki kiállítás is, amely a történeti emlékezet és a történettudomány szembeállítását, s az 1848-1849-es szabadságharc meghatározó alakja körül kialakult kérdések megválaszolását tűzte ki célul. A Görgei (eredetileg Görgey) Artúr családjára, tanulmányaira, katonai pályafutására, valamint a kor hadászati eszközeit is bemutató kiállítás a kémikusból kiemelt pozíciójú tábornokká, majd a világosi fegyverletételt követően árulóvá, s száműzötté vált ember életét hazatéréséig, majd haláláig követi végig a tábornok XX. századi politikai-ideológiai megítélésének változásait is felvillantva. Az intézmény az elmúlt években dinamikus nézőszám-növekedésről számolhat be – ismertette a főigazgató –, a 2015-ös 145 ezerhez képest 2018-ban 270 ezren látogatták a tárlatokat. A múzeum idén is helyet ad a tavaly 45 ezres nézőszámot elért World Press Photo kiállításnak és a Seuso kincseket kibővített, újrarendezett tárlaton kívánják bemutatni. Nyáron a magyar fegyverek művelődés- és kultúrtörténetébe engednek betekintést, az év második felében egy iráni vendégkiállítás, majd Rotschild Klára divattervező munkásságát bemutató tárlat lesz látható. Kalifornia aranya címmel szintén időszaki kiállítást terveznek, ez az 1849-es magyar emigráció azon tagjaira fókuszál, akik aranybányászattal és pénzveréssel foglalkoztak. A főigazgató kiemelte: a múzeum Málenkij Robot Emlékhelye bekerült az Év Európai Múzeuma Díj esélyesei közé, ez a több száz nemzetközi jelentkező közül már így is jelentős elismerés. Az újabb tagintézmény nyitásáról is szó esett: az Andrássy Gyula jelentőségét kifejező emlékmúzeumnak otthont adó Bem rakparti palotában 2020-ban kezdődhet el az építkezés. Az állandó és időszaki kiállításoknak is helyet nyújtó helyszín 2021-ben nyithatja meg kapuit. A múzeumkert felújítási munkálatainak záródátumaként az időjárás függvényében a február végét jelölték meg, bár a kérdésre, a Múzeumok Majálisa már a szabadban lesz-e, a főigazgató azt válaszolta, a nagy érdeklődés miatt valószínűleg meg kell majd osztaniuk a program helyszíneit, hogy kíméljék az elegáns, felújított kertet: „Ez nehéz dolog, vagy kert van, vagy népünnepély. A kettőt nehéz összekapcsolni, de próbálunk harmóniát teremteni a kettő között.” Varga Benedek elmondta, hogy tavasszal megkezdődik a kertészház átépítése is, amely az ott 1938 decemberében képeslapokat árult Apponyi Geraldine – későbbi albán királyné – nevét viseli majd.
2019.01.21 18:07