Budapest;taxi;

2018-06-30 10:53:42

Brutálisan drágul a fővárosi taxizás

Már az 700 forintba kerül vasárnaptól, ha beülünk a taxiba, nő kilométer- és a várakozási díj is. Az Országos Taxis Szövetség elnöke ennél magasabb tarifákat szeretett volna.

A Fővárosi Közgyűlés áprilisi döntése nyomán a korábbi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő - írja az MTI.

A döntés előtti vitában Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta: az elmúlt fél évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a fuvarszervező cégek és a taxis érdekképviseletek képviselői között rendszeres tárgyalások zajlottak, és olyan konszenzus született, amelyet a taxisok döntő többsége elfogad.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke elmondta, a javasoltnál kicsivel magasabb emelést szerettek volna, de elfogadták a város vezetőinek az utasokat védő érveit. A tizenkét nagy budapesti fuvarszervező cégből egyébként csak egy nem értett egyet a tarifaemeléssel.