A szocializmus ideológiailag arról volt híres, hogy nincs munkanélküliség és nincs szegénység, ebből fakadóan teremtették meg a gyárkapun belüli munkanélküliséget, illetve a közveszélyes munkakerülő büntetőjogi fogalmát. Utóbbi arra is jó volt, hogy hatósági zaklatásnak tegyék ki azokat az ellenzékieket, akik nem kaphattak munkát, pont a rendszer büntetéseként.
Szegények se voltak hivatalosan ’89 előtt, de voltak a valóságban tömegével, és a szocialista diktatúra erre is tudta a választ: nem a szegényeken segített, hanem üldözte a Szegényeket Támogató Alapot (SZETA), Kemény Istvánt, Solt Ottiliát és a többieket, akik feltárták a mélyszegénység szegregátumait. A Fidesz, amelynek erős példaképe Kádár János és az államszocializmus, most épp a hajléktalanságot kriminializálná.
Miután sokakat ellehetetlenítettek azok közül, akik a szegényeknek kitörési pályát igyekeztek kínálni, vagy egyszerűen csak gondoskodni róluk (számos civilszervezetet, Iványi Gábor egyházát), és hosszú évek óta olyan szociálpolitikát folytatnak, amely egyszerűen megfeledkezik a társadalom alsó harmadáról, az oktatás szisztematikus tönkretételével pedig a kitörési pályákat is lezárták, most kriminalizálják a legelesettebbeket. Ettől persze nem lesz tető az utcán élők feje felett, de keménykedhetnek a legelesettebbekkel, ezt már megmutatták a menedékkérők esetében is.
Ez a történet mint cseppben a tenger mutatja meg, hogy az állampárt és kormánya miképp konzerválja a nyomorúságot. Eközben ott a nyomasztó, most napvilágot látott OECD kutatás, amely azt azt vizsgálta, hány nemzedék kell ahhoz, hogy az alacsony jövedelmi sávba tartozó családok az átlagos jövedelmi szintet elérhessék a fejlődő gazdaságokban. A drámai eredmény: Magyarországon 7 generáció kell az előrejutáshoz, hasonlóan Indiához. Dániában például két generáció elég ehhez.
Ezzel párhuzamosan adva van egy kormány, amely az emberi jogokat kiröhögi és semmibe veszi, a miniszterelnöke hétpróbás diktátorokat tekint a példaképének, s láthatóan semmi egyébre nem képesek, mint egy operettországot építeni. (Igaz, a nemzetközi konjunktúrát ők se tudták tönkretenni, így a felső- és középosztály jövedelme valóban gyarapodott az elmúlt években. Bár most épp összecsuklóban a forint, és Matolcsy sajátos pénzpolitikájának köszönhetően egyelőre nulla védelmi intézkedést tettek.) Az ország egyre inkább leszakad, a demokrácia már csak maradványokban lelhető fel, a szülők menekítik (menekítenék) az állami oktatási rendszerből a gyerekeiket, a fiatal felnőttek igyekeznek elvándorolni itthonról.
Ebből igen sokaknak van elege, de akad két és fél millió választópolgár, aki ezt ki is fejezte. Ők azok, akik a félelemkeltés, a kormányzat féktelen nyomulása, 100 milliárdos nagyságrendű agymosása ellenére a Fidesz-világ ellen szavaztak. Ez a tömeg nagyjából a politikailag aktív magyar választók fele. Tartozunk nekik azzal, hogy kimondjuk: nem lehet az a közmegegyezés, hogy már minden mindegy, az orbáni világ legyőzhetetlen.
Ez nem csak az ellenzéki pártok ügye - mindenkié, aki abban hisz, hogy van másik Magyarország. Mindenkié, aki szeretne büszke lenni arra, hogy részese egy keserves folyamatnak, amely újra visszahozza Magyarországra a nyugatias levegőt, a szabadság ízét, a jogállam rendjét, a szabadságjogokat.
Egyáltalán nem igaz, hogy tét nélküliek a következő évek. Jönnek az újabb megméretések - önkormányzati választás, európai uniós voksolás -, ami nem egyszerűen rólunk szól, hanem egész Európáról.
Budapest polgárai leváltanák a Fideszt. Szükség van tehát egy erős támogatottságú, a demokratikus ellenzéki pártok többsége által elismert, tehetséges politikusra. Ha a főváros ellenzéki polgármestert kap, egyből példát is mutathat számos szimbolikus intézkedéssel, egyúttal olyan erőközponttá válhat, amely kovásza lehet a következő országgyűlési választásnak. Jó néhány fontos vidéki városban is megvan erre a remény.
Az uniós választáson Orbán azzal számol, hogy sikerül minél több szélsőjobboldali figurának bekerülnie az Európai Parlamentbe kontinens-szerte, és ennek a rettenetes alakulatnak lehet ő az egyik felkent vezére. Fontos, hogy az ország megmutassa, legalább akkora erővel szavaz be demokratikus, Európa-párti képviselőket a közösség parlamentjébe, mint ahány szélsőséges elemet a Fidesz bevisz. Mindehhez dolgozni kell. Az MSZP most talán utoljára esélyt kapott, hogy megújult vezetésével egykori szervezeti erejét újjáépítse, a Párbeszéddel szövetséget alkotva érdemi és vonzó ajánlatot tudjon letenni az asztalra, a többi demokratikus parlamenti erővel kooperálva.
De legalább ilyen fontos, hogy mi, egyszeri értelmiségiek, expolitikusok, gondolkodók fenntartsuk a hitet, és aktív részesei legyünk annak a közösségi gondolkodásnak, amely világossá teszi: a közöny Orbánnak jó, a közpolitikai felelősség nem megkerülhető, tegyünk, mert tehetünk azért, hogy élhetőbb legyen az ország. Tegyünk, mert tehetünk azért, hogy “ezek” egyre kevesebb voksot szerezzenek.
A butaság hatalma ül most tort az országon. Viselkedjünk úgy, ahogy hazafihoz illik: ez a mi országunk is - alakítsunk hát rajta. És követeljük meg ugyanezt az ellenzéki pártoktól!
