Boldogságkeresés kérdőjelekkel

Publikálás dátuma
2018.07.04. 13:11

Fotó: FILM SERVIS FESTIVAL KARLOVY VARY
Hétfő délután tartották meg az egyetlen magyar versenyfilm világpremierjét Karlovy Vary-ban: Csuja László Virágvölgy című drámája komikus oldalával is hatott
Nehéz szavakkal leírni Csuja László Karlovy Vary-i fesztiválon hétfőn debütáló első egészestés filmjét, a Virágvölgyet. Ha a cselekmény oldaláról próbálom meg körül írni, akkor el tudom mondani, hogy egy Mike Leigh és Ken Loach-féle szocióba ágyazott Bonnie és Clyde történetet látunk csecsemőrablással, metaforikus helyszínekkel. A főszerepet két amatőr alakítja: Réti lászló (Laci) és Berényi Bianka (Bianka), akik egy igazi lehetetlen páros, de ennek ellenére kialakul köztük az intimitás. Zavarba ejtően univerzális, sokat látott-hallott sztorit elmesélő alkotás képét vázoltam, pedig a valóság ennél sokkal összetettebb: a rendező tényleg megidéz számos klasszikus művet, de amikor pont hátra dőlnénk, és elkönyvelnénk, hogy ez egy kis költségvetésű ujjgyakorlat – mivel kezdő alkotóról van szó, még inkább demófilm –, az utolsó menthető pillanatokban kiderül, ez az egész a műfajúság felszámolására tett kísérlet. Méghozzá sikeres.    „Nem a gombot varrom a kabáthoz, a adott lehetőség az volt, hogy ennyiből tulajdonképpen le tudom forgatni” – mondta lapunknak Csuja László rendező a premier utáni nap a fesztiválközpontként funkcionáló Thermál Hotel teraszán arra a kérdésre, hogy másféle film lett volna a Virágvölgy, ha mondjuk a Filmalap inkubátor programja által biztosított 62 millió forint helyett, tisztességes költségvetéssel, mondjuk a tízszereséből forgathatta volna le. A személyesség számára ugyanis nem pénz kérdése, hanem egyfajta egyéni nézőpontot jelent. A saját útját járja a sémák helyett. Ahogy fogalmazott, az elmúlt hat évben ugyanaz a három dolog izgatta megszállottan: a gyereklopás motívuma, a társadalom perifériájára szorult emberek, illetve az értelmi sérültség. Illetve, hogy ezeket érintve definiálja, mit is jelent az, hogy család vagy, hogy egyszerűen mi a normális. Csuja László számára a film a maga kérdőjeles módján a boldogságkeresésről szól. Hogy ezek az állításokat pontosabban értsük, muszáj elárulnunk, hogy Laci, a film hőse egy bizarr pszichológiai teszt után arról kap papírt, hogy képtelen az önálló döntések meghozására és nagybátyja gyámsága alá helyezik. Elképesztően nagy kontraszt a történetben, hogy ezek után pont Laci lesz önsorsrontó intrikusa, amikor belemegy abba a játékba, hogy a szemmel láthatóan nála sokkal problémásabb, csecsemővel házaló Biankára azt mondja mindenhol: a lány és a gyerek is az övé. „Laci végre képes autentikusan dönteni a saját életéről, ám igazán tragikus, hogy egy olyan szituációban, ami illékony és csakis rosszul végződhet” – húzta alá a rendező. Ennek ellenére a mű lezárása során nem akarták, hogy az egy kelet-európai tragikus „lehúzás” legyen, hanem itt a líraiság volt a mérvadó. De, ahogy nevetve hozzátette Csuja, ha tényleg lett volna hatszázmilliója, kíváncsiságból lefogatott volna más, alternatív befejezéseket. Különösen, hogy Karlovy Vary-i premieren kiderült: a fesztivál fiatal közönsége egészen másképpen reagált, mint azok akik az otthoni tesztvetítéseken ültek. Sokkal többet nevettek. Ha úgy tetszik észrevették a dráma mögött meghúzódó humort.  Arra a felvetésünkre, hogy noha a Virágvölgy számos ponton szocio-drámát ígér, de végül ez a vonal háttérbe szorul, Csuja László szerint a filmnek van egy olyan „lebegése”, melynek nem tett volna jót, ha lerántják a történetet a rögreálba. Azaz nem akartak egy újabb Lazarescu úr halálát letenni az asztalra. Sokkal inkább egy olyan metaforikus műre gondoltak, melyben Laci egyfajta Szent József parafrázisként működik, azaz van egy természetfeletti kapcsolata a gyermekkel. Ha úgy tetszik költőiséggel próbáltak ellenpontozni: Berényi Bianka, illetve a többi amatőr szereplő nyersességét a kompozíciókban is igyekeztek ellensúlyozni. Ezt pedig muszáj volt a vizualitás terén meglépniük, mivel a játszók (hívjuk őket így színészek helyett) a szituációkban többnyire rögtönöztek. „Jelenlét, illetve igazi pillanatok láthatók – csodálatos, hogy erre képes a film, mint médium” – tette hozzá. Igazat adok Csuja Lászlónak.  
Témák
Karlovy Vary

A Vajdaság szebbik arca

Publikálás dátuma
2018.07.03. 15:00

Fotó: DOMBOS FEST
Szerdától vasárnap estig tart az észak-bácskai Kishegyesen a Vajdaság egyik legfontosabb művészeti fesztiválja, a Dombos Fest. A Dombos „rezidens” művésze, Lajkó Félix most is új produkcióval készül.
Horváth László vajdasági születésű kulturális menedzser, a Fonó igazgatója, a fesztivál alapítója kérdésünkre elmondta: az Osztrák-Magyar Monarchiában Kishegyes még tisztán magyar lakosságú, csaknem tízezres lélekszámú város volt, önálló kulturális élettel, intézményekkel. A két világháború, a kommunizmus és a délszláv háború azonban szinte teljesen tönkretette: elszegényedett, elveszítette városias jellegét, a szerb népesség aránya pedig folyamatosan növekedett. Az 1990-es évek közepétől Kishegyeshez kötődő magyar értelmiségiek kezdtek gondolkodni, hogy mit lehetne tenni az „alvó magyar település”, a kultúra és a turizmus felélesztéséért. Így jött létre az ezredfordulón, egy szeméttelep helyén, egy löszfal tövében a Dombos Fest, és 18 év alatt a program rengeteget fejlődött. Csaknem 150 ezer látogató fordult meg az eddigi rendezvényeken, miközben pályázati úton a helyi infrastruktúra fejlesztésére is sikerült forrásokat szerezni. A fesztivált az alapítás óta egy nonprofit alapon működő helyi egyesület szervezi. Egy néhány éve kitalált szlogen szerint a Dombos Fest „a Vajdaság szebbik arca”, ami Horváth László szerint arra utal, hogy „a magyarság számára a Délvidék lehet fejlődőképes, élhető hely, ha nem törődünk bele a kilátástalanságba.” Lajkó Félix hegedűművész kishegyesi származású, így szinte magától értetődő, hogy ő lett a fesztivál egyik arca, házigazdája. „Az elmúlt években mindig arra törekedtem, hogy először a Domboson mutassam be az új zenéimet, amelyekkel aztán hónapokig járom a világot, amelyek később a Müpában vagy a Zeneakadémián is megszólalnak” – meséli a Népszava kérdésére Lajkó Félix. „Így volt ez a szilvásváradi lipicai ménessel közös lovasszínházi koncertnél éppúgy, mint a Mező című citerás lemezemnél, vagy a Lajkó Félix Folk című produkciónál, amiben nagyszerű énekesnőkkel: Palya Beával, Tintér Gabriellával és Csizmadia Annával muzsikáltunk együtt.” Kishegyesen debütált a Lajkó Félix & Óperentzia című produkció is, amely elektronikus zenei környezetbe helyezte a citerát. Félix most megint újdonsággal szolgál: a Besh o droM és a Canarro zenekarból ismert virtuóz gitárossal, a szintó-cigány hangzások mesterével, Sidoo Attilával alapított duójuk lép fel a Dombos Festen, a nyitókoncerten.   

Ízelítő a programból

A vajdasági kötődésű produkciók (Csizmadia Anna és a Fokos zenekar, Lóci játszik, Tudósok) mellett az idei Dombos Festen fellép többek között Pátkai Rozina, Szalóki Ági, Szeder-Szabó Krisztina és zenekara, a Góbé, a Parno Graszt, a Vujicsics együttes, a Borbély Mihály Polygon és a Kézdy Luca vezette Santa Diver. Idén is megtartják a Dombosi Remix irodalmi napokat, minden este lesz borterasz és tábortűz, valamint az elmaradhatatlan fényfestés. 

Szerző

Ilyen a show-biznisz

Publikálás dátuma
2018.07.03. 14:32
A férj Mihályfi Balázs és a csábító Fred Casely (Figeczky Bence) szorításában Rocie Hart, Sodró Eliza
Fotó: Szilvás Zoltán
A nyár nagy dobásának ígérkezett a Chicago Alföldi Róbert rendezésében. A musical valóban sok energiát mozgat, erőteljes színészi alakításokat hordoz, maró társadalomkritikával szolgál, ám kissé vontatott, néhol leül a ritmusa.
Alföldi Róbert rendezett már musicalt az Átriumban, méghozzá óriási sikerrel. Az Őrült Nők Ketrece túl van már a több százas szérián. Az újabb dobás, a Chicago szintén az elevenünkbe vág. Számításról, korrupcióról, bűnről, a morál és a gátak eltűnéséről mesél. Az egész előadás rendkívül nyers, nyelvében trágár, talán kicsit túlzottan is. Nem finomkodik: a képünkbe csap. Tükröt tart, azt mondja: na, ebben éltek, mit akartok? Tessék ezzel szépen szembe nézni. Még akkor is így van, ha ritmusában, színpadi megoldásaiban és a dalok tolmácsolásában néhol lehet hiányérzetünk.  A nyers, képünkbe vágó hangvétel ellenpontjaként rögtön az elején, mint koferanszié, az est háziasszonya Hámori Ildikó jön be a színpadra. Félszegen, a színpadi szerepléstől lámpalázasan, mint egy tanár, aki vidéki haknit szervez és elkezdi mondani: „Két lány történetét meséljük el önöknek, akik... Nem könnyű elmondani, de valami olyasmiről van szó, olyan egyszerű dologról, hogy ők boldogok szeretnének lenni. Persze rögtön felmerül a kérdés: mit is jelent az, hogy boldogság. (…) valami olyan érzésről lehet szó, hogy az ember valahol a helyén van, éppen ott van, ahol kell és akkor, amikor kell... És amit tesz, az valahogy jól van téve. Hogy valahogy egybecsúszik az ember saját magával... meg esetleg azokkal, amik vagy akik fontosak neki.” Ez az értekezés új elem az előadásban egyszerre közhelyes és mély. (Dramaturg: Ugrai István). Valahogy fontossá válik a produkcióban, többször is vissza is tér valamilyen formában. Ezért a vágyott boldogságért adunk fel ugyanis mindent. Morált, erkölcsi normákat, őszinteséget, a valóságérzékünket és sorolhatnánk. Aztán, mint ahogy a konferanszié további szövegében szerepel: az emberben kiskorában kialakul egy kép arról, mit is jelent a sikeres, boldog, szép élet. Aztán ehhez nem közelebb kerül, hanem egyre inkább távolodik tőle.” A főhőseinkkel is ez történik. Roxie Hart befutott, sikeres színésznő szeretne lenni, nem a periférián lébecolni. De ennek ára van, méghozzá súlyos ára. Az előadás elején meg is történik az üzlet; az alku következménye, a házasságszegő szemérmetlen aktus. Hogy aztán jöjjön a bűn, a gyilkosság – és minden, ami még jöhet. Alföldi és munkatársai feldolgozásában a dalok és az értelmezés is Brechthez közelít. Kitekint az erkölcs és a társadalomkritika felé. Más kérdés, hogy a rendező dühe és kiábrándultsága is érzékelhető az előadásban. Roxie Hart (Sodró Eliza) itt egy olyan nő, aki az érvényesülés reményében semmitől sem riad vissza. Persze áldozat is, de közben nincs benne semmi gát. Csak az előretörés, a karrier, a siker számít és a közeg sem különb. Sodró már más előadásban is kitűnt tehetségével, most is mutat magából új színeket és a dalokkal is megküzd, de főleg színészileg erős a jelenléte. A vetélytárs Velma Kelly (Parti Nóra) próbál Roxie-val lépést tartani – mármint a karrierért folytatott harcban. Parti Nóra elegánsan, nagyvonalúan és sok energiával vesz részt ebben a versengésben.  Billy Flynn, az ügyvéd (Fekete Ernő), mint egy dörzsölt politikus, állandóan változtat és alkalmazkodik. Rálát és átlát, de csak a saját egója és nimbusza érdekli. Csarnóy Zsuzsa Morton Mamaként talán eggyel visszafogottabb a kelleténél, nem mindig hihető, hogy belülről ő mozgatja a szálakat. A többiek, illetve a zenekar és a tánckar mindent megtesznek, de valahogy egy elfogadható szinten belül marad a hatás. A koreográfia (Vári Bertalan) is többnyire a már másutt is látott elemeket ismételgeti. Az előadás vége azonban dermesztően elgondolkodtató. A két lány arról beszél: „Hiszen oly sokan elvesztették már a hazánkba vetett hitüket. Oly sokan nem tudják, milyen értékek mellett áll ki ez az ország. De mi magunk vagyunk az eleven példái annak, hogy milyen csodálatos hely a mi hazánk. És csak szeretnénk megköszönni ezt önöknek, akik olyanná teszik országunkat, amilyen!” És aztán felcsendülnek a Szózat dallamai.   

A Chicago története

A Chicago című musicalt 1975-ben mutatták be a New York-i 46. Utcai Színházban. A darab inspirálója a húszas évek egyik nagy sikerű vígjátéka volt. Szövegkönyvét Fred Ebb és Bob Fosse jegyzi, a zenét Ebb. Később Londonban is hosszú szériákat ért meg. Magyarországon 1980-ban volt a bemutatója a Fővárosi Operettszínházban Seregi László rendezésében, Galambos Erzsi és Felföldi Anikó főszereplésével. Kaposváron Ascher Tamás rendezte meg, a Madáchban Szirtes Tamás, a Centrálban Bozsik Yvette. Az Átriumban is ment már Zsótér Sándor színrevitelében a Hoppart társulattal. A Chicago 2002-es amerikai-német filmváltozata több Oscar-díjat is bezsebelt. 

Szerző