Nehéz szavakkal leírni Csuja László Karlovy Vary-i fesztiválon hétfőn debütáló első egészestés filmjét, a Virágvölgyet. Ha a cselekmény oldaláról próbálom meg körül írni, akkor el tudom mondani, hogy egy Mike Leigh és Ken Loach-féle szocióba ágyazott Bonnie és Clyde történetet látunk csecsemőrablással, metaforikus helyszínekkel. A főszerepet két amatőr alakítja: Réti lászló (Laci) és Berényi Bianka (Bianka), akik egy igazi lehetetlen páros, de ennek ellenére kialakul köztük az intimitás. Zavarba ejtően univerzális, sokat látott-hallott sztorit elmesélő alkotás képét vázoltam, pedig a valóság ennél sokkal összetettebb: a rendező tényleg megidéz számos klasszikus művet, de amikor pont hátra dőlnénk, és elkönyvelnénk, hogy ez egy kis költségvetésű ujjgyakorlat – mivel kezdő alkotóról van szó, még inkább demófilm –, az utolsó menthető pillanatokban kiderül, ez az egész a műfajúság felszámolására tett kísérlet. Méghozzá sikeres.
„Nem a gombot varrom a kabáthoz, a adott lehetőség az volt, hogy ennyiből tulajdonképpen le tudom forgatni” – mondta lapunknak Csuja László rendező a premier utáni nap a fesztiválközpontként funkcionáló Thermál Hotel teraszán arra a kérdésre, hogy másféle film lett volna a Virágvölgy, ha mondjuk a Filmalap inkubátor programja által biztosított 62 millió forint helyett, tisztességes költségvetéssel, mondjuk a tízszereséből forgathatta volna le. A személyesség számára ugyanis nem pénz kérdése, hanem egyfajta egyéni nézőpontot jelent. A saját útját járja a sémák helyett. Ahogy fogalmazott, az elmúlt hat évben ugyanaz a három dolog izgatta megszállottan: a gyereklopás motívuma, a társadalom perifériájára szorult emberek, illetve az értelmi sérültség. Illetve, hogy ezeket érintve definiálja, mit is jelent az, hogy család vagy, hogy egyszerűen mi a normális. Csuja László számára a film a maga kérdőjeles módján a boldogságkeresésről szól.
Hogy ezek az állításokat pontosabban értsük, muszáj elárulnunk, hogy Laci, a film hőse egy bizarr pszichológiai teszt után arról kap papírt, hogy képtelen az önálló döntések meghozására és nagybátyja gyámsága alá helyezik. Elképesztően nagy kontraszt a történetben, hogy ezek után pont Laci lesz önsorsrontó intrikusa, amikor belemegy abba a játékba, hogy a szemmel láthatóan nála sokkal problémásabb, csecsemővel házaló Biankára azt mondja mindenhol: a lány és a gyerek is az övé. „Laci végre képes autentikusan dönteni a saját életéről, ám igazán tragikus, hogy egy olyan szituációban, ami illékony és csakis rosszul végződhet” – húzta alá a rendező. Ennek ellenére a mű lezárása során nem akarták, hogy az egy kelet-európai tragikus „lehúzás” legyen, hanem itt a líraiság volt a mérvadó. De, ahogy nevetve hozzátette Csuja, ha tényleg lett volna hatszázmilliója, kíváncsiságból lefogatott volna más, alternatív befejezéseket. Különösen, hogy Karlovy Vary-i premieren kiderült: a fesztivál fiatal közönsége egészen másképpen reagált, mint azok akik az otthoni tesztvetítéseken ültek. Sokkal többet nevettek. Ha úgy tetszik észrevették a dráma mögött meghúzódó humort.
Arra a felvetésünkre, hogy noha a Virágvölgy számos ponton szocio-drámát ígér, de végül ez a vonal háttérbe szorul, Csuja László szerint a filmnek van egy olyan „lebegése”, melynek nem tett volna jót, ha lerántják a történetet a rögreálba. Azaz nem akartak egy újabb Lazarescu úr halálát letenni az asztalra. Sokkal inkább egy olyan metaforikus műre gondoltak, melyben Laci egyfajta Szent József parafrázisként működik, azaz van egy természetfeletti kapcsolata a gyermekkel. Ha úgy tetszik költőiséggel próbáltak ellenpontozni: Berényi Bianka, illetve a többi amatőr szereplő nyersességét a kompozíciókban is igyekeztek ellensúlyozni. Ezt pedig muszáj volt a vizualitás terén meglépniük, mivel a játszók (hívjuk őket így színészek helyett) a szituációkban többnyire rögtönöztek. „Jelenlét, illetve igazi pillanatok láthatók – csodálatos, hogy erre képes a film, mint médium” – tette hozzá.
Igazat adok Csuja Lászlónak.
