A mandátum szabad

A Párbeszéd frakció megalakításának komédiája, akárcsak a pártból kilépett, de a mandátumukat a Szent Korona előtt tett eskü dacára vissza nem adó jobbikosok dilemmája több alkotmányjogi kérdést is felszínre hozott. 
Az országgyűlési képviselők mandátuma szabad mandátum, amely alkotmányos felhatalmazáson alapul. Ebből kifolyólag az ezzel kapcsolatos mindennemű szabályozást kizárólag csak törvényben lehet rendezni, semmiképpen sem a Házszabályban. Azért sem, mert a Házszabály mint országgyűlési határozat nem jogszabály. Következésképp alkotmányjogi alapon joghatás kiváltására alkalmatlan, kötőereje ilyen értelemben nincs.
A Házszabály rendelkezései diszkriminatívak, mivel a frakciótagokkal egyenértékű, nyilvános vita lehetőségétől fosztják meg az ellenzéki, azon belül külön is a független képviselőket. Ezért is az így elfogadott törvények látszólag házszabályszerűek lesznek ugyan, de mivel elfogadásuk sértette a demokrácia és a hatalommegosztás alkotmányos alapkövetelményeit, egyúttal alkotmányellenesek is.
Az Országgyűlés alkotmányosan nem határozhat meg egy frakciónak minimum létszámot. Az Alkotmánybíróság fejtette ki (amikor még szakmai alapon működött), hogy az olyan párthoz tartozó országgyűlési képviselőket, amelynek pártlistája a szavazatok több mint öt százalékát megkapta, akkor is megilleti a képviselőcsoport létrehozásának joga, ha az Országgyűlés egyébként a képviselőcsoport alakításához magasabb létszámot határoz meg. Az ilyen párt képviselőcsoportjának létrehozásához és működéséhez szükséges létszám a párt képviselőinek az Országgyűlés alakuló ülésekor meglévő száma. Ez alapján a Párbeszéd három fővel is jogosult frakciót alakítani.
A képviselői jogegyenlőségből következően a független képviselők is jogosultak arra, hogy a plenáris ülésen a frakciótagokkal egyenértékűen élhessenek a véleménynyilvánítás jogával, valamint ténylegesen tagjai legyenek az Országgyűlés bizottságainak. Legalább egy bizottság munkájában való teljes jogú részvétel lehetőségét biztosítani kell számukra is.
A szabad mandátum jellemzői abban is kifejeződnek, hogy a képviselők jogállása egyenlő, azaz jogaik és kötelességeik azonosak. A képviselői jogok tekintetében nem lehet aszerint különbséget tenni, hogy milyen módon nyerték el mandátumukat: pártlistáról vagy egyéni választással kerültek a parlamentbe. Nem lehet megkülönböztetni őket aszerint sem, hogy párt jelöltjei voltak, vagy függetlenként indultak. De aszerint sem, hogy csatlakoztak-e valamely frakcióhoz, vagy sem. 
A szabad mandátum elvéből az is következik, hogy a frakciótagságot az egyes képviselők számára nem lehet jogilag kötelezővé tenni. A frakcióalakítás csak jog és nem kötelezettség. Ezért is a frakciót váltani kívánó képviselőnek hat hónapos (vagy bármennyi) várakozási időt előírni sérti a szabad mandátum elvét. Az Országgyűlés ebbe nem szólhat bele, maximum tudomásul veheti. A képviselő alkotmányos joga, hogy akár már másnap frakciót váltson. Nem alkotmányos viszont az olyan szabályozás, amely csakis a frakciók működéséhez fűződő érdeket tekinti legitimnek, a frakción kívüli képviselőket gyakorlatilag ellehetetleníti a mandátumaikhoz kapcsolódó jogosítványokból, melyek a függetleneket ugyanúgy megilletik, mint a frakciótagokat. A képviselőt megillető jogok a mandátumhoz kötődnek és nem a frakcióhoz.
A képviselői jogállás alapja a szabad mandátum. Ami azt jelenti, hogy a megválasztás után a képviselő jogilag függetlenné válik választóitól is és a pártjától is. Döntéseit meggyőződése és lelkiismerete alapján alakítja ki, és eszerint szavaz. Ugyanez a szabadság érvényesül a képviselő és az őt állító párt viszonyában is. A képviselő legitimációja a megválasztásához és nem a párthoz kötődik. A párt semmilyen módon sem kötelezheti képviselőjét a párt véleményének képviseletére. A pártból, frakcióból kilépett képviselő országgyűlési képviselői jogállása sértetlenül fennmarad. A képviselő szabad mandátuma gyakorlása részeként vehet részt bármely frakció munkájában.
Az Alkotmányból nem következik, hogy a parlamenti párt eleve csak képviselőcsoportként lehet jelen az Országgyűlésben. Ezért képviselettel rendelkezik az a párt is, amelynek akár csak egyetlen képviselője van, vagy amely párt képviseletét bármely más képviselő vállalja. Mint ahogy továbbra is képviselve marad az a párt is, amelynek frakciója — például kilépés miatt — az előírt létszám alá süllyed.
Ha ugyanis egy párt fogalmi ismérve a népakarat kinyilvánítása, ezt a feladatát az Országgyűlésben is el kell látnia. Ha erre a feladatra a választópolgári támogatottság felhatalmazza a pártot, akkor azok a pártok, amelyek ezzel a támogatással rendelkeznek, nem foszthatók meg a feladatuk gyakorlásához szükséges jogoktól és szervezeti feltételektől. Még akkor sem, ha az Országgyűlés, egyébként alkotmányos jogokat sértően a képviselőcsoport alakításához magasabb létszámot határoz meg.
2018.07.09 06:15
Frissítve: 2018.07.09 06:15

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04