Köszönj szépen!

A köszönést azért találták ki, hogy az emberek jelezzék, ismerik egymást. Sokan azonban nem tudják, hogy hogyan, hol és mikor kell köszönni, a gyerekek pedig egyenesen sorscsapásnak érzik, ha felnőtteket kell üdvözölniük. 
Legbiztosabb módszer, ha utcán mindenkinek köszönünk, akit ismerősnek vélünk, és lehetőleg előre, de köszönéskor nem kötelező megállni, így elkerülhetjük a felesleges beszélgetést, amit egyikünk sem kíván. Szebb időkben a férfiak még kalapot emeltek, a szigorú szabály szerint három lépésről, jobb kézzel. Sokan azt is mondták: van szerencsém. Pedig nem volt szerencséjük, de jól hangzott. 
Kézfogásnál óvakodjunk az ujjropogtatástól, de a lagymatag ujjaktól is, ülve pedig semmiképpen se fogjunk kezet. A nők manapság már nem örülnek a kézcsóknak, és általában kerülendő a testi érintkezés félreérthető formája is. Ha azt mondjuk, jónapot, akkor tegyük hozzá, hogy kívánok, vagy szólítsuk nevén az illetőt, így kellemesebben hangzik. Ha belépünk valahová, illik köszönni (orvosi rendelő, lépcsőház, lift, stb.), ám nem köszönünk tömegközlekedési eszközön vagy hivatalok várótermeiben. Nem köszönünk kalauznak és jegyellenőrnek sem, de köszönünk a rendőrnek, ha igazoltat, és repülőn a légiutaskísérőnek. Ha partnerünk köszön valakinek, nekünk is illik, ha nem tudjuk, hogy tegezzük vagy magázzuk, akkor mormoljunk valami köszönésfélét. Idősebb hölgyeknek udvarias köszönés a Kezét csókolom.
Ha valakitől az utcán útbaigazítást kérünk, illik először köszönni. A férfiak utcán lehetőleg ne szólítsanak meg ismeretlen nőket, de a nők se kiabáljanak segítségért, ha ez mégis megtörténik. Törökországban természetes, ha a villamoson vagy autóbuszon a férfiak idegen nők popsiját fogdossák, míg Finnországban a szülők nem fogják meg gyermekük kezét, ha átkelnek az úttesten, mert úgy gondolják, hogy ez személyiségzavart okozhat. Utcán puszilkodni lehet, de nem higiénikus, Japánban egyenesen megrökönyödést kelt, ha a repülőgépen érkező európai utast végigcsókolják a családtagok. 
A megszólítás sem olyan egyszerű, mint sokan gondolják. A tegezés egyszerűbb, de ezt a nőnek vagy az idősebbnek kell kezdeményezni. Manapság elterjedt üzletekben vagy szórakozóhelyen a gépies tegezés, amit emlékezetem szerint az Ikea vezetett be Magyarországon és nekem még mindig szokatlan, ha a tizenéves eladólány Hello, mit adhatok? kérdéssel köszönti a nyugdíjas férfit. Hasonlóképpen különös, amikor a rendőrségi szóvivő „letartóztattuk a sikkasztó urat”, esetleg, ami még szerencsétlenebb, „az út szélén őrizetbe vett hölgyet”. A televízióban is gyakori a „Hölgyeim és uraim” örökös ismételgetése, ami a sokkal közvetlenebb „kedves nézőink” helyett jött divatba. Komoly nehézségek érhetők tetten a gyerekek és felnőttek köszöntési stílusában is, ahol megtalálható a fiatalembertől érkező „Jóestét bácsi”, cserébe a „Szevasz tökmag” is. Középiskolában már szerencsére keresztnevükön szólítják a diákokat, ami azt jelenti, hogy a tanárok is törekszenek a közvetlen kapcsolatra. A háziorvosom „Kedves György” köszönéssel fogad, ami bevallom, jólesik.
2018.07.09 06:20
Frissítve: 2018.07.09 06:20

Menekülés Davosból

Az elemzők idegesek: növekszik a félelem, a 2008-as válság mélyen belénk égette, mennyire törékeny a világgazdaság. És persze Kína. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint aggasztó, ami ott zajlik, és ha egyszer megreccsen a kínai rendszer, az az egész világgazdaságot magával ránthatja. Tényleg: meddig húzhatja magával a világot a kínai modell, ha a szabadpiaci gazdaság, a liberális demokrácia is sántikál? Ha a saját vezetői rúgják ráadásul bokán?
Kedden a svájci Davosban összeül az 1971-ben alapított világgazdasági fórum, ahová az idén nem megy el az amerikai, a francia és a kínai elnök, s a brit kormányfő sem. Európából a németek – Merkel kancellárral - ott lesznek, a magyarok megint távol maradnak. A világ politikai elitjének tagjai el vannak foglalva a saját bajaikkal, nem látva, hogy azok valamennyiük bajai. Persze, Davos soha nem hozott közvetlen hasznot, közvetve is „csak” annyit, hogy a planéta vezérei, ha nem is mindig néztek egymás szembe, legalább láthatták mindazt, amivel vesződniük kellene. 
Bajban van az Egyesült Államok, ha a baj oka ma – szemben a 2008-as válsággal – kevésbé a rendszerben, inkább az elnökben van. Mert nélkülözi a globális látást, így tolja a szakadékba a liberális demokráciát Nyugat-Európában is, amelynek politikai berendezkedése sokkal sérülékenyebb, mint Amerika intézményes rendjéé. Az America first nem ismeri el az Államok totális és globális felelősségét a liberális parlamenti demokráciákért, amelyeket a második világháború után Európában a jóléti államok formájában megteremtett.  Nem véletlen a washingtoni feledékenység, hiszen Trump amerikai „forradalma” is a jóléti állam azon fogyatékosságaiból nőtt ki, amelyeken az európai jobboldali populizmus is nevelkedett. Davosban is azzal kellene szembenézni, hogy a liberális demokrácia a múlt század húszas-harmincas évei óta legnagyobb válságában van. Hogy – talán a skandináv modellt kivéve – nem sikerült olyan posztkapitalista gazdasági-társadalmi konstrukciót felkínálniuk a tömegtársadalmaknak, amely az egyre növekvő egyenlőtlenségeket csökkentené. (Tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával.) 
Nincs olyan modell, amely folytatója lehetne annak a tőke-munka-közösség közti kiegyezésnek, amely a háború után a jólét békéjét megteremtette Európában. Hátrál a liberális demokrácia, s nem segít sem a bázisdemokrácia, amely a politikai hatalom ellenőrzése helyett uralkodni akar, de az antiglobalizmus sem.  Mert ha Krugman a világgazdaságot a kínai összeomlástól félti, akkor mit gondoljunk a görög példáról vagy a Brexitről, amely azt bizonyította, hogy még ebből a lehetőségeitől jóval elmaradó uniós gazdasági-politikai közösségből sincs mód kilépni. Ha pedig az Unióból nincs kiszállás, hát a globalizálódó világból végképp nincs. 
Meglehet, persze, a világ csak a XX. század rendjétől vesz éppen búcsút, s káoszba tart, amelyben új rend terem. De menekülés helyett jobb volna rajta tartani a szemünket ezen az új renden.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:09

Mit nem tud?

Nehéz hétvégéje volt több mint hetvenezer általános iskolásnak: szombaton tartották a központi középiskolai felvételit magyarból és matematikából. Az írásbeli vizsgák után minden évben borítékolható a kollektív csalódás, a tesztek ugyanis sosem azt nézik, hogy mit tud a gyerek, hanem azt, hogy mit nem. A közösségi oldalak tele vannak értetlenkedő beszámolókkal: a feladatsorok nehézsége mellett a legtöbben azt kifogásolják, hogy a 10, 12, 14 éves gyerekeknek olyan időnyomás alatt kell dolgozniuk, ami még egy felnőtt idegrendszerét is megterhelné. 
Az utóbbi évek tanúsága szerint a tesztek összesített országos átlaga 50-70 százalék között mozog, ami azt jelenti, hogy a feladatsorok nehézsége jócskán a gyerekek tudásszintje fölé van belőve. Ráadásul a szakértők szerint a középiskolai felvételi nehézsége évről-évre változik – sokkal kiszámíthatatlanabbul, mint például az érettségié –, és sokszor semmi köze ahhoz, amit a gyerekek az iskolában tanulnak. (Igaz, kicsit közelebb van ahhoz, amit egy jó oktatási rendszerben tanulniuk kellene.)
Az Orbán-kormányok oktatáspolitikai döntései jó ideje abba az irányba mutatnak, hogy minél több gyereket tereljenek a szakképzésbe, a gimnáziumok kapui pedig csak az elit számára maradjanak nyitva. A szülőket viszont szerencsére nem egyszerű erről meggyőzni, pontosan tudják, hogy még egy gyenge gimnázium is sokkal biztosabb jövővel kecsegtet, mint egy erős szakgimnázium (korábban szakközépiskola). Éppen ezért elképesztő energiákat mozgósítanak: különóráról különórára vonszolják a gyerekeket, a gimnáziumok pedig szemezgethetnek közülük. 
Nem nehéz belátni, hogy ebben a rendszerben jelentős előnnyel indulnak azok, akiknek a szülei jobb anyagi helyzetben vannak, a „többiek” pedig szép lassan kiszorulnak a gimnáziumokból. Remény sincs arra, hogy a döntéshozók olyan felvételi rendszert vezessenek be, amely figyelembe veszi a gyerekek érdekeit, életkori sajátosságait és nem utolsósorban a lelküket. Ezek mostanában egyébként sem szempontok a magyar oktatási rendszerben.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:12