Érzelmi hevület, virtuóz dallamok

Publikálás dátuma
2018.07.05 16:20

Fotó: / Simon Fowler
Bartók szerelmes ifjúként írta első hegedűversenyét. Manapság egyre többször hallható a nagy mű, a (II.) Hegedűverseny mellett.
Vajon mi a jelentősége annak, hogy a Zeneakadémia frissiben kinevezett zongoraművész-tanára elsőnek egy hegedűversenyt írt, húsz évvel első zongoraversenye előtt? 1907-ben a 26 éves Bartók beleszeretett a fiatal, 19 éves hegedűművészbe, a csodagyerekként indult Geyer Stefibe. Reménytelen ügy volt, a nagy fellángolás mintegy fél évig tartott, a zeneszerző sokáig olyan társaságba sem tudott elmenni, ahol a lány jelen volt. Később, amikor a fájdalom már szép emlékké nemesedett, már jóban voltak és találkoztak, de Geyer Stefi akkor már Svájcban volt férjnél. Nem adta elő, és nem adta ki kezéből azt a hegedűversenyt, amit Bartók neki írt, még túlcsorduló érzelmei idején. Trisztáni érzelmek fűtötték Bartókot: „Ez a maga Leitmotivja” – írta egy levélben a lánynak, amiben témát is lekottáz a készülő műből. „A két tétel két arckép, az első a fiatal lány, akit szeretett; a második, a hegedűművész, akit csodált” – írta maga a mű címzettje. Az igazság az, Bartók tisztában volt azzal, hogy meg kellene írnia „a közönyös, hűvös, néma, Geyer Stefit, ez azonban gyűlöletes muzsika lenne”. Végül a művész győzött a szerelmes férfi felett: a hegedűverseny előadása végül elmaradt, de Bartók az első tételt megtartotta, és egy zongoradarabjának felhasználásával később rövid kiegészítést írt, hozzá, ez a mű lett a Két arckép zenekarra: Egy ideális - Egy torz. A hegedűversenyt eredeti formájában csak 1958-ban adták elő, Geyer Stefi halála után. Ma vagy elsőként, vagy posztumuszként különböztetik meg a nagy, a 30 évvel későbbi opustól. Előélete azért ilyen fontos, mert előadásakor bizony éreztetni kell azt a romantikus hevültet, szerelmet, vágyat, bánatot, amelyet a zeneszerző mind művébe kívánt, mintegy vallomásként önteni. A negyvenes évei lején járó kiváló francia hegedűművész, Bernaud Capucon és a Lonson Symphony Orchestra értő kezekkel nyúlt Bartók zenéjéhez. Már a szólóhegedűre írt nyitódallam, az a bizonyos Leitmotiv és később zenekar kíséret is érezteti azt az érzelemvilágában sokszor valóban Wagner operáját idéző szellemet, amely a tulajdonképpen lassú (Andante) első tételt végig jellemezi. A második tétel kevésbé személyes, de a zenekar és a szólista itt is tudja, miről van szó, játékával képes is kifejezni, egy kicsit más szemszögből, de ugyanazt az alakot ábrázolta a zeneszerző. Pontosan, jól játszanak. A második mű, a Hegedűverseny Székely Zoltán hegedűművész javaslatára lett hagyományos, háromtételes, ugyanakkor újszerű, rendkívüli gazdagságú versenymű. Életerős, virtuóz, szellemes, elgondolkodtató, a nagyközönség is hamar befogadta. De nem csak ezeket a karaktereket kell felvonultatni az előadóknak, hanem a mű formálását is értenie és megértetnie kell. A hegedűs itt is láttató erővel tárja fel a hangzó igazságokat, a zenekar teljesítményét itt azonban már beárnyékolja a nem túl sikerült hangfelvétel, de az is lehet, az utómunkálatok során sikkadt el a figyelem. Mindenesetre, az élvezhetőségen sokat rontanak a lejátszóeszközökből nehézkesen kiszabaduló hangok, miközben azt is érezni, a zenészek igenis megtesznek mindent Bartókért, tudják, miről szól a partitúra. Kár. Capucon és a zenekar vállalkozása több mint szimpatikus, a nagyon jó külföldi példák egyike, újabb bizonyíték Bartók él és hat, nem csak a miénk. 
2018.07.05 16:20

Krétával és szerelemmel

Publikálás dátuma
2018.09.25 13:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Fekete-fehér krétarajzok színesítik Budapest számos szórakozóhelyét, de többnyire nem tudni ki készítette azokat. Pedig lehet épp KrétaRéka rajzai alatt ücsörögve isszuk a reggeli kávénkat.
Kávézóban vagy szórakozóhelyen ülve valószínűleg egyikünk se azon gondolkodik, hogy ki írta fel a falra kacskaringós betűkkel a választékot, azon pedig végképp nem, hogy ez művészeti kifejezőeszközként is értelmezhető lenne. A fekete táblákra krétával felírt szövegek, mókás rajzok azonban korántsem mindig unatkozó pincérek munkái, gyakran olyan grafikusok, vagy ügyes kezű rajzolók készítik őket, mint KrétaRéka. A fazekas-festőművész családból származó Szekeres Réka kalandos utat tett meg a krétarajzokig: bár nem vették fel az Iparművészeti Egyetemre, tizenöt évet a vendéglátásban töltve rátalált erre a munkára – ahol dolgozott, ő írta a táblákat. Egyszer a szintén hasonló projekteken dolgozó Szalai Szilvi grafikust helyettesítette, s akkor gondolkodott el a váltáson. 
„Amikor elkezdtem, Szilvi – aki már három-négy éve csinálta ezt – azt mondta, nagyon jó ez a dolog, de ne nagyon éljük bele magunkat, mert pár éven belül lecseng, és minden digitalizálnak majd. Ehhez képest rengeteg munkánk van” – meséli KrétaRéka. Azóta számos nagy alkotáson van túl, Szalai Szilvivel közösen dolgoztak a UPC székházon, volt egy három napos bécsi munkájuk, s a kecskeméti Malom Központ teljes belső oszloprendszerét is ők díszítették fel. A tizennyolc darab öt méteres oszlop arculatának kivitelezése egy hetet vett igénybe, s komoly előzetes tervezést igényelt – hangsúlyozta KrétaRéka.
„Kezdőként egy utcai portát készítettem, s évekig úgy mentem el arra, hogy érzékeltem, teljesen megváltozott tőle az utca. Tehát van ennek jelentősége” – válaszolta KrétaRéka a kérdésre, művészetként lehet-e tekinteni a munkájára. Úgy véli, mivel egy adott ember gondolatainak, kreativitásának eredményei az elkészült rajzok, nem lehet másnak nevezni. Azt azonban, hogy múzeumba kerüljenek a feliratok, nehezen tudja elképzelni: úgy látja, a magyarok némileg fantáziátlanok – egy-két szuper kezdeményezéstől eltekintve –, s gyakran nem mernek elrugaszkodni, azt gondolják, nem szabad elvonni a lényeges dolgokról a figyelmet. „Ne rakjunk egy Modigliani mellé kalligráfiát, mert akkor nem arra fog koncentrálni a látogató” – teszi hozzá gúnyosan. Ugyanakkor hozzátette, azt el tudná képzelni, hogy több művész krétarajzaiból kiállítás nyíljon. A street art rohamos terjedését tekintve, talán nem is állunk ettől olyan távol. Addig is, érdemes nyitott szemmel járni, a művészet bármikor szembe jöhet velünk: akár egy gőzölgő csésze képében is.
2018.09.25 13:00
Frissítve: 2018.09.25 13:34

Elhunyt Gary Kurtz

Publikálás dátuma
2018.09.25 12:15

Fotó: Youtube/The Latest TV/
Az első két Star Wars-film producere 78 éves korában halt meg.
78 éves korában, Londonban elhunyt Gary Kurtz, az első két Star Wars-film Oscar-díjra jelölt producere – írja a BBC.  Családja közleménye szerint Gary Kurtz rákban szenvedett. Hozzátették, hogy Kurtz csodálatos ember volt, akinek az volt az élete, hogy a filmművészeten keresztül megossza az „audiovizuális mesemondás csodáját”. Tehetsége a filmkészítéstől a fotózáson és a zenén át a filmtörténetig számos területen megmutatkozott, emellett szenvedélyes világutazó volt – tették hozzá. Gary Kurtz 1940. július 27-én, Los Angelesben született, és elsőként az Amerikai Graffiti című filmmel szerzett hírnevet, melyet George Lucas rendezett. A Star Wars IV. – Egy új remény és a Star Wars V. – A birodalom visszavág című filmekért Oscar-jelölést kapott.  
2018.09.25 12:15
Frissítve: 2018.09.25 12:15