Ellenállók kismamaruhával és szamizdattal

Publikálás dátuma
2018.07.05 17:46

Fotó: Népszava/ Vajda József
A hatalommal szemben fennálló ellenállás különböző formákat öltött a Kádár-rendszerben, kérdés azonban, hogy ennek milyen nyomai vannak a mai társadalomban
- Talán többen emlékeznek rá, hogy amikor meghalt John Lennon, kis cetlik jelentek meg a falakon a városban, körülbelül azzal a szöveggel, hogy „Aki kedvelte és szerette John Lennont, az legyen a Hősök terén december 10-én este hat órakor.” Egy-két barátommal kimentünk, és egy nagyon bizarr eseménynek voltunk részesei. Rengeteg rendőr volt, és az emberek össze-vissza mászkáltak a téren, kettesével-hármasával beszélgettek. Nem volt szervezettség a dologban, és egy idő után lassan oszladozni kezdett a tömeg. Ahogy mentem el a Műcsarnok mellett, odajött három rendőr és igazoltattak. Nem volt munkahelyem, de volt egy hamis papírom, hogy tanárképző főiskolára járok – akkor már nem jártam. Nagyon fiatalnak néztem ki, és nem akarták elhinni, de a személyim is ott volt. S akkor a rendőr rám nézett – szakadt farmer, hosszú haj – és azt mondta: „így akarja maga a magyar fiatalságot felnevelni?” – idézte fel Garaczi László saját történetét a Fugában zajlott Hol volt, hol nem volt – Az ellenállás tétjei a Kádár korszakban című beszélgetésen. A résztvevők rámutattak, az akkori és a mai kontextus teljes mértékben különbözik, és egy hasonló esemény mai viszonyok között egyáltalán nem váltana ki megütközést.  Kiss Noémi író is megjegyezte, sokszor nem egyértelmű, ki az ellenálló. - Van, aki annak mondja magát, de közben benne van a mainstreamben, és belülről úgy tesz, mintha... Mert az egy nagyon jól hangzó dolog, hogy „én ellenállok”, miközben csomó EU-s pénzt kap arra, hogy megvalósítsa a művészetét - vetette fel. A beszélgetés a Kockázati tényezők című kiállítás kísérőprogramja volt, s erre reflektálva Tóth Olga szociológus kiemelte, amit a kiállításon látunk, az a csúcsok csúcsa: az igazi úttörők, az igazi ellenállók. - Az itt látható magyar anyag jelentős részét személy szerint ismertem, de nem fogok azzal dicsekedni, hogy én is ellenálló voltam, mert nem voltam. Én és a hozzám hasonló értelmiségiek a kulturális ellenállás potyautasai voltunk. Nem fizettünk azért, hogy Halász Péterék színházába jártunk, vagy hogy szamizdatot olvastunk, és aki azt mondja, „én olvastam szamizdatot”, azt tessék kinevetni. Aki terjesztette, meg aki vitte, és eldugta, azt komolyan lehet venni – hangsúlyozta a szociológus. Majd Kovács Éva, moderátor kérdésére válaszolván – kulturális ellenállásnak tekintik-e a Kelet-Európai termékek csempészetét? –, elmondta, kutatásai során arra bukkant egy 70-es évekbeli újságban, nagy problémát jelentett a nők számára, hogy csak kétfajta kismamaruhát lehetett kapni. "Elgondolkoztam: amikor a barátnőim nekem varrtak egyedi tervezésű kismamaruhát, vajon az is kulturális ellenállás volt?"  A résztvevőket különösen foglalkoztatta, miként lehet az akkori ellenállási formákat mai viszonyokba átültetni. Pálinkás-Szűcs Róbert, rádiós műsorvezető megjegyezte, a Kétfarkú Kutyapárt Orbán Viktort ábrázoló graffitije is ilyen kulturális ellenállási gesztus. De számos mindennapi ellenállási kísérlet és lépés van, rap- és popszámok, különféle megmozdulások, amelyek valamiféle ellenállásról szólnak, csak meglehetősen kevesekhez jutnak el – vetette fel, hozzátéve: „Hamvas Béla 1958-ban megírta, hogy a magyarok libacombra cserélték el a szabadságukat, és azt kell mondjam, ez meglehetősen pontos gondolat volt.” Mire Garaczi megjegyezte: békacombra. Majd Kovács Éva hozzáfűzte: csirkefarhátra. Garaczi László szerint a kulturális ellenállás egyik lehetősége, jó, szabad és erős kultúrát csinálni. „Mert az a kultúra, amit a hatalom ma ajánl, elég hervasztó, nívótlan és giccsbe hajló.” Szerinte a fiataloknak kellene megoldási módszereket kitalálniuk. Pálinkás-Szűcs Róbert szerint azonban sokkal inkább a szülők korosztályának kellene átvennie például az oktatás szerepét, épp úgy, ahogy régen a szabadegyetemek zajlottak. Úgy véli, létre kell hozni a lakásiskolákat, ahol azt a tudást, ami a magyar iskolarendszerből hiányzik, át tudják adni a gyerekeknek. Ezzel kapcsolatban Kiss Noémi megjegyezte, hogy egy Miskolc, Nyíregyháza, Zala megye környékén élő szülő a mindennapi munka, és háztartási feladatok mellett nem fogja tudni megoldani, hogy ilyen helyekre vigye a gyerekét. Úgy látja, hogy a pesti értelmiségieknek – akik közé maga is tartozik – ki kell lépniük abból a buborékból, amiben mozognak. Látni kell, hogy az a bejáratott, kényelmes élet, amiben sok művész él, nem fedi le a magyar társadalom egészét, és eszerint kell új megoldási javaslatokat kínálni.   

Kockázati tényezők

A július 15-ig látogatható Kockázati tényezők című kiállítás az archívumokban fennmaradt anyagok mentén vezeti végig a látogatót az államszocialista korszak ellenzéki kultúrájának tevékenységi körein, a társadalmi emlékezetben megőrzött nyomain. Az egyes megmozdulások nem egyforma mértékben voltak ellenzéki, illetve politikai jellegűek, erre kiválóan mutat rá a kiállítás, három rendezőelve, az ütközés, a rejtekút és a kijárat kulcsszavai mentén.  

Nyíregyházára tart az „elnyomottak színháza”

Publikálás dátuma
2019.03.23 11:30
A fórumszínház a nézőket is bevonja az előadásba. Középen Adrian Jackson, a társulat vezetője
Fotó: NÉMETH DÁNIEL
A brit Cardboard Citizens társulat egy nyitottabb társadalomról és empatikusabb emberekről álmodott jövőt.
Képes a művészet hidakat építeni a társadalom különböző csoportjai között? Választ adhat a színház a mindennapok problémáira? – E kérdéseket veti fel a fórumszínház egyik úttörőjeként ismert Cardboard Citizens. Az Egyesült Királyságban 1990-ben alakult társulat a perifériára szorult emberek, közösségek történetein keresztül a színház erejével kívánja előmozdítani a társadalmi változást. Többek közt a hajléktalanokat szeretnék segíteni, hangot adva nekik, hogy elmondhassák a saját történeteiket.
 
A csoport februárban művészeknek, szociális szakembereknek, közönségszervezőknek, helyi közösségi vezetőknek és a társadalom peremén élőkkel foglalkozó drámaoktatóknak tartott workshopot Budapesten. Az általuk alkalmazott fórumszínház módszereit továbbadó képzésen többek közt a XXI. századi Roma Nők Egyesülete is részt vett, s az ott tanultakat hasznosítva a Parforum Részvételi Kutatóműhellyel, valamint a Káva Kulturális Műhellyel közösen mutatják be legújabb darabjukat március 24-én Nyíregyházán. Az előadásban 18 és 25 év közötti amatőr színészek jelenítik meg saját tapasztalataikat a pénz, az adósság és az adósságcsapda témájában, a színházi játékot a problémák megoldására irányuló közös gondolkodássá alakítva. A fórumszínház kitágítja a hagyományos színházi kereteket, az előadók a nézőket is bevonja, megadva a lehetőséget, hogy megváltoztassák az épp színre állított történeteket – mondta el lapunknak Adrian Jackson. – Emellett a társulat a hajléktalanságot megtapasztalt emberek nézőpontját megismerve olyan információk birtokába kerül, amit később partnerszervezeteikkel és a politikai döntéshozókkal megvitathatnak. Ezzel segíthetik a valódi, rendszerszintű fejlődést – részletezte a Cardboard Citizens társalapítója, vezetője.
 
A Cardboard Citizens már több mint huszonöt országban dolgozott, ám hazánkban most jártak először. Az Artemisszió Alapítvány megkeresésére a British Council People 2 People programjának keretében tartottak többnapos workshopot. – Nagyszerű volt együtt dolgozni a helyi szervezetekkel és sokat tanultunk abból, ahogyan a művészetet a társadalom jobbá tételére használják – beszélt tapasztalatairól Adrian Jackson. – Lenyűgözött minket a résztvevők elkötelezettsége, mind a workshopon való részvételüket, mind azt a törekvésüket tekintve, hogy a színházzal változást érhessenek el Magyarországon. A romák integrálása komoly helyi kérdés, és gyönyörű volt látni, ahogy ennek a közösségnek néhány tagja is részt vett a képzésen. Az előadás során számos nagyszerű ötlet felvetődött és rendkívül hasznos párbeszéd indult el. Reméljük, lesznek további közös együttműködéseink – tette hozzá a projekt vezetője. A fórumszínház jelentőségét Adrian Jackson többek közt abban is látja, hogy az előadók kapcsolatot alakíthatnak ki a jelenlévőkkel: beavathatják történeteikbe a közönséget, valamint gyakorlatot szerezhetnek az önkifejezés terén. A nézőknek pedig jó alkalmat kínálnak arra, hogy átéljék a megjelenített élethelyzeteket, és kialakuljon bennük az empátia – hangsúlyozta.
 
– A színház, különösen az Augusto Boal által megalkotott „elnyomottak színháza” betekintést kínál mások életébe és segíthet bennünket abban, hogy kialakítsuk az álláspontunkat a nemzeti és helyi döntéshozók politikájáról, az időnk és erőforrásaink kihasználásáról, valamint azokhoz az emberekhez való közeledésünkről, akikkel nap mint nap találkozunk – hangsúlyozta Adrian Jackson. – A társadalmunk jobban működik, ha nyitottabb, empatikusabb és együttműködőbb. Mindannyiunk hasznára válik, ha meghallgatjuk a szomszédainkat, ha megértjük az életüket és a küzdelmeiket.

A fórumszínház

Augusto Boal brazil származású művész, neveléselméleti és színházelméleti szakember, színházi rendező és író volt, az „elnyomottak színháza” elméletének, esztétikai, színházi nyelvének a kidolgozója. Neve sokak számára a fórumszínházról vált ismertté, azonban ez csak egy abból a hét technikából, amit az „elnyomottak színháza” magában foglal. A fórumszínház legelterjedtebb formájában az alkotók egy adott közösség tagjaival dolgozva hoznak létre a közösség problémájára reflektáló előadást, majd azt a helyi közösség előtt egyszer mutatják be.

Frissítve: 2019.03.23 11:30

Mikor szembejön velünk a legnagyobb ellenségünk - Jordan Peele újradefiniálta a horror műfaját

Publikálás dátuma
2019.03.23 10:30
Lupita Nyong’o játssza a foszerepet. A fi lmet a UIP-Duna Film forgalmazza
A magyar mozikban a Mi: a Tűnj el! rendezője, Jordan Peele előállt egy tökéletesre csiszolt, művészi horrorfilmmel.
Jordan Peele. Ezt a nevet már a 2017-es Tűnj el! című filmjénél érdemes volt megjegyezni, mert ez sokoldalú író-rendező kvázi laza könnyedséggel újradefiniálta a horror műfaját. Pedig nem csinált többet annál, hogy írt egy zseniális hátteret a karakterek mögé, méghozzá úgy, hogy belekódolta a rasszizmus kérdését is a cselekménybe. A műfajjal járó kliséket pedig így bőven elég volt a végkifejletben alkalmazni. Egyszóval, Peele már akkor tudta, mi a horror valódi lényege: nem a hang és vizuális effektekkel való sokkolás, hanem egy olyan élethelyzet megmutatás, mely a legbelső félelmeinket hívja elő.

A Mi ennek a koncepciónak a folytatása, mondhatni tökéletesre csiszolt alkotása. A nagybetűs művészhorror. Sajnos nem nekem jutott az eszembe a hasonlat, de alkalmazom: a Mi után egyértelmű, hogy Peele az amerikai Jean-Luc Godard, mert ugyanazzal szemiotikai módszerrel építi be a popkulturális utalásokat és referenciákat a filmbe, mint a svájci nagymester. Hogy csak egy példát mondjak: a műben szereplő nyulak által fémjelszett szimbolikát vagy Jeremiás könyve egyik fejezetének repetitív megidézését.

De hogyan is mesél rólunk a Mi? A történet középpontjában Adelaide Wilson (Lupita Nyong'o remek a szerepben) áll, a kétgyermekes családanya, aki nagyon nincs attól feldobva, hogy a családjával Santa Cruzba mennek nyaralni, mert ott történt valami vele gyerekkorában. A nyugtalansága rettegésbe megy át, amikor az este a nyaralójuk előtt megjelenik egy négytagú család. Akik pontosan úgy néznek ki, mint ők, csak éppenséggel piros egyenruha van rajtuk, jobb kezükön kesztyű, melyben gigantikus olló ékeskedik fenyegetően. Visszatérve a korábban említett popkulturális utalásokra, külön okfejtés érdemelne a Michael Jackson Thriller című, John Landis rendezte videóklipje, mely önmagában is a Peele által feszegetett kettősségre utal (hősszerelmesből farkasember lesz a klipben), de a nemrég megjelent Neverland elhagyása című dokumentumfilm is bizonyította, Jackson civilként is kettős életet élt.

Na, ezzel, aztán totális hatást ért el Peele a mozivásznon. A kettősség nem csak ebben mutatkozik be a filmben, hanem szimbólumként végigvonul a művön, a modern Amerika betűszavaként. (A film eredeti címe: US. ) Például, amikor megismerjük Adelaide családjának barátait, egy jómódú fehér famíliát – a rendező ezzel is a társadalmi egyenlőtlenségre akarta felhívni a figyelmet. A cselekményről többet nem árulok el, mert azzal súlyosan károsítanám a potenciális moziélményt, csupán talán annyit, hogy a hasonmások megjelenés a legalapvetőbb félelemeinkre hat: mi van akkor, ha a legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk? Miközben, ahogy telnek a percek az egyszerű home invasion moziból, szilárd lépésekkel vezet minket Peele az apokaliptikus hangvétel és mondanivaló felé. A Mi nagyon okos film.

Infó:
Mi
Rendezte Jordan Peele
Forgalmazza a UIP-Duna Film
Frissítve: 2019.03.23 10:30