Hétvégi fokozott ellenőrzést rendelt el Bucsek Gábor budapesti rendőr-főkapitány: a hatósági művelet július 7-én kezdődik, és július 8-án reggel nyolcig tart – hatásköre V., VI., VII., IX., XIII. és XIV. kerületre terjed ki vagyis pont akkor, pont ott lesz, ahol a Budapest Pride résztvevői is vonulnak, vagy megfordulnak.
A masszív rendőri jelenlétre szükség lesz, hiszen a Pride idejére több radikális jobboldali csoport is ellentüntetést jelentett be: a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és az Erő és elszántság-csoport tagjai demonstrálni akarnak a felvonulás ellen tiltakozva, és tüntetésre készülnek a melegfelvonulás záróbulijának helyszíne mellett is.

A Pride szervezői épp ezért nem is tették közzé a tervezett vonulási útvonalat, csak a találkozó és a hivatalos záróesemény helyszíneit hirdették meg.
Egyelőre még az sem tisztázott, hogy a rendőrség kordonokkal vagy élőerővel biztosítja több ezres felvonulást – ha lesz kordon, azt jó eséllyel az ellentüntetők miatt kell majd felállítani.