A lecke

Most aztán feladta a leckét a Jobbik a regnáló hatalomnak. Szávay István - aki nemrég a parlamentben is felhozta a témát - új közleményében azt követeli, hogy a Vértanúk teréről vigyék a szoborparkba Nagy Imre szobrát. Szerinte ugyanis egy „moszkovita gazember” emlékműve oda való, az átkos rendszer idejéből származó többi művel együtt. 
Az ötlet, hogy a mártír miniszterelnökről készült alkotás ne ott álljon, ahol ma, nem áll távol napjaink uralkodó osztályától. Szakály Sándor történész - a jónevű Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója - is felvetette, érdemes elgondolkodni, hogy mást tegyenek a helyére. Például az 1919-es "vörösterror" áldozatainak korábban ott lévő emlékművét. Az Országgyűlés hivatalának főigazgatója, Such György is úgy látta, netán más funkciója is lehetne a Vértanúk terének, amely különben a kiemelt nemzeti emlékhely része, így vagyonkezelője e hivatal. Az átalakításhoz meg a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság hozzájárulása kell, e testület vezetője Kövér László.
Itt aztán lassan elérkeztünk a lényeghez. A házelnök ugyanis már hat éve felvetette, hogy Nagy Imre szobrát máshová kellene vinni. Csakhogy Orbán Viktor néhány hete a parlamentben viszont úgy foglalt állást, aki a halált választja, hogy ki tudjon állni a hazája mellett, az elismerést érdemel, még ha az 56-os forradalom előtti tetteivel "a többség nem is ért egyet". És azt se felejtsük el, hogy Nagy Imre kivégzésének évfordulóján Áder János - több mint jelképesen - lerótta kegyeletét a mártír miniszterelnök sírjánál.
Nem kétséges, a csúcson dől el minden. Most aztán az a kérdés, az antikommunizmus ér-e többet, vagy az, hogy ápolják az egykori forradalom hőseinek emlékét. Továbbá az is kiderülhet, győzhet-e a Jobbik újra feltámadó radikalizmusa, vagy felülkerekedik a józan ész.
Fogós, ravasz probléma.
Szerző
Sebes György

Magyar nőnek lenni

Sok-sok évvel ezelőtt az akkori politikai vezetés azt preferálta, hogy az alsó- és középszintű bizottságokban, grémiumokban, delegációkban legyen dísznek legalább egy nő, egy fiatal, meg egy értelmiségi. No persze, ez a szép előírás szinte - a regnálásuk legutolsó éveit leszámítva - sohasem vonatkozott a hatalom legmagasabb köreire, vagyis az uralkodó párt központi bizottsági titkáraira és a hatalom legfőbb letéteményesére, a Politikai Bizottságra. A kormányokra nézve is csak rendkívül ritkán jelentett előírást, hogy női szakember vezessen egy minisztériumot.
A fent idézett alapelv alapján elég gyakran kerültem be ilyen csoportokba, olykor három, mi több, három és fél minőségemben is. Mert ugye, tagadhatatlanul mindig nőnemű voltam, az idő tájt még fiatal is, és értelmiségi, sőt - és itt jön be a fél minőség - úgynevezett reálértelmiségiként, vagyis mérnökként is betöltöttem egy kvótát. Így ezeket a kívánalmakat egyszerre, egyetlen személlyel letudhatták. Az elnökök persze mindig férfiak voltak, kivéve az Országos Nőtanácsot. Az egyéb bizottságokban, tanácsokban stb. az elnök urak (bocs! elvtársak) rendszerint nagyhangú férfiak voltak, akik boldogan öblögették mély orgánumukat, többnyire jó hosszasan. Amikor pedig én is jelentkezni mertem, megkaptam a kioktatást: aztán szép röviden, elvtársnő kedves. És az elején rendszeresen keresztnevemen szólítottak, amit én ugyanolyan rendszeresen visszautasítottam, rámutatva, korábban nem őriztünk együtt birkát.
No, az értelmesebbjének volt annyi humora, hogy elnézést kért, legfeljebb mentségére hozta föl ifjú koromat. A nem annyira értelmes (aki lehetett akár nagy tudós is) meg morcosan duzzogott, de betartotta.
Sok-sok év után mindez miért tolult föl bennem? Két okból is.
Az egyik. Kaptam a neten egy levelet, amelyben az egyik, hozzám közel álló ellenzéki párt tájékoztat, hogy újra kezdik munkájukat a szakpolitikai kabinetjei. Nagyon derék, nagyon fontos! Tizenhárom darab van belőlük, hozzám a gazdaságpolitikai közel is állna. A felsorolásban megadják a kabinetek elnökeinek nevét is. Az egyikben két elnök is van, éppen az általam preferáltban. Ez tehát tizennégy ember. „Ember”, vagyis férfi. Mert a tizennégy főből mindössze egy a nő, egy egyébként általam szakmai képességei és tudása által igen nagyra becsült asszony. Az arány tehát 13 : 1. No, írtam egy emailt, amiben feltettem a kérdést, hogy is van ez? Válaszra sem méltattak. Egyébként ebben a pártban az öt alelnök között is egyetlen nő van, ahogyan a nyolctagú elnökségben szintén.
A másik ok. Itt a másik ellenzéki párt, amely éppen most választott új vezetőséget. Az elnök mellett egy elnökhelyettes és három alelnök képezi a felső vezetőséget. Kivétel nélkül férfiak. Igaz, a választmány elnöke nő, no de az egy meglehetősen súlytalan, nagy létszámú képződmény. De legalább az elnökség egyharmada nő. Szép. Csakhogy a magyar lakosságnak 52 százaléka nő.
A hagyományok erősek. Ahogy már írtam, a Kádár-korszakban nagyon gyéren fordultak elő nők a kormányokban, én mindössze háromra emlékszem. Nagy Józsefné hat elemit és pártiskolát végzett szövőnőből lett könnyűipari miniszter; a közelmúltban elhunyt Keserű Jánosné, ő már közgazdász volt és ugyancsak könnyűipari miniszter; és az orvosból lett kiváló egészségügyi miniszter, sőt egy ideig miniszterelnök-helyettes, Csehák Judit. 
Aztán bekövetkezett a rendszerváltás. Új szelek nyögették az ősmagyar fákat? Ugyan! Az azóta regnált magyar kormányokban összesen ha tucatnyi nő bukkant fel. Jó, Antall József régimódi úr volt, bizonyára úgy vélte, a nő legjobb helye a háztartásban található. De a szocialista Horn Gyula kormányában is mindössze két nő kapott tárcát. Az első Orbán kormányban Dávid Ibolya képviselte a nemzet felét, majd a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányokban is mindössze négy nő szerepelt. Ezt követően a válságmenedzselést Bajnai Gordon láthatóan nem akarta gyönge női vállakra terhelni, és Orbán kormányaiban is legfeljebb mutatóban bukkan fel egy-egy nő. Érdekes, hogy ebben még a volt szocialista országok is más utat járnak, akadnak köztük olyanok is, ahol az új rendszerben nő államelnök, illetve miniszterelnök is előfordult.
De fel a fejjel! Szép változások várhatók e téren, hiszen most éppen védeni fogjuk a keresztény kultúrértékeket. Ne feledjük, e kultúrtörténetben is előfordulnak tudós nő szentek: például Alexandriai Szent Katalin vagy Ávilai (Nagy) Szent Teréz.  De mit kezdjünk mi, akik más kultúrrendben gondolkodunk, akik a mostani ellenzékhez húzunk, és modern eszmei értékeket várunk el tőlük? Úgy tetszik, ahogyan a keresztény értékrendet sem befolyásolja egy-két szórványosan felbukkanó tudós szent nő, úgy a magyar férfiközpontú gondolkodást sem módosítja a mostani képviseleti arány. Még a liberális és/vagy szocialista felfogású ellenzéki pártokban sem.
Szerző
Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnök
Frissítve: 2018.07.06. 11:25

Törvénykarcolók

Ebben az új felhőkarcoló-törvényben az a kedvenc részem, hogy a 90 méternél magasabb házak építését országszerte a kormány engedélyezheti. Előrelátó szabály, elvégre bármikor előfordulhat, hogy Debrecen városában valamely tőkeerős befektető futurisztikus üvegtornyot álmodik a Tócóskertbe. 
Na jó, kezdjük elölről, és beszéljünk komolyan. Másfél évvel ezelőtt, amikor nyilvánosságra került, hogy Garancsi István 120 méteres irodaházat tervez építeni a MOL-nak a Kopaszi-gátnál, pontosan lehetett tudni, hogy ha az ég a földdel összeér, akkor is fel fogja húzni. És valóban: a főváros készségesen túllépett a saját rendeletén, az - egyébként mindmáig homályos okból - berzenkedő főminiszter átült a hátsó padba, végül pedig törvénybe foglalták, hogy ezentúl a kormány dönti el, hol és mi épülhet Budapesten. (Már ha nem számolunk komolyan azzal, hogy Cegléden is szárba szökken a magasház-biznisz.) 
Ez a törvény pontosan olyan fényes bizonyíték a fővárosi önkormányzat maradékának de facto felszámolására, mint a Fürjes Balázs-féle Budapest-fejlesztési államtitkárság felállítása. Hiszen emlékezzünk: a magasház-vita nyolcvan éve folyik a fővárosban, Lechner Jenő a ferencvárosi Duna-partra tervezett például 120 méteres felhőkarcolót, de épült volna ilyen a Déli pályaudvarnál és a Margitszigeten is. A hetvenes évektől kikristályosodott azonban a közmegegyezés, amely a rendszerváltás után szabályzatban is testet öltött, hogy a belvárosi részeken, inkluzíve a világörökségi panorámát érintően Budapesten nem épülhetnek hatvan-hetven méternél magasabb házak. 
Ehhez képest mondhatni huszáros megoldás, hogy minden urbanisztikai vitát mellőzve eztán a kormány maga dönt erről. Persze ehhez vagyunk szokva. De Tarlós István helyében azért megfontolnánk, érdemes-e továbbra is főpolgármesternek lenni ilyen bábszínházi körülmények között.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2018.07.06. 11:26