Italexit helyett költségvetési unió

Az Európai Unió nemcsak a menedékkérők miatt tanácstalan, az euróövezet reformjában is rengeteg a bizonytalanság. Egy sor okból közös költségvetésre lenne szüksége az eurózónának, de ezzel szemben továbbra is nagyon erősek az ellenérzések.

A több mint hatszáz menekültet szállító Aquarius mentőhajó kitiltását – friss felmérések szerint – az olaszok többsége támogatja. Matteo Salvini, az új belügyminiszter látszólag hátradőlhet: népszerűsége nőtt, miután Brüsszel 2015 óta nem sokat tett a válság enyhítése érdekében. A migránsozó politika azonban Olaszországban sem old meg semmit. A menekültek számának növekedése egyre riasztóbb. Az ENSZ illetékes főbiztossága világszerte 66 millió szerencsétlen sorsú embertársunkról tud, de kutatók szerint egyedül a Száhel-övezetben több tízmillióan várják, hogy észak felé indulhassanak. Márpedig egy ilyen méretű afrikai exodus alapjaiban rengetné meg Európát, s a válság tagállami szinten biztosan nem kezelhető.

Az Európai Unió nemcsak a menedékkérők miatt tanácstalan, az euróövezet reformjában is rengeteg a bizonytalanság. Az olasz populisták felelőtlen kampányígéretei a közös valutát és az Uniót is alapjaiban fenyegetik. A megoldás kulcsa a németek kezében lenne, ám a keresztényszocialistákat (CSU) csak az őszi tartományi választások érdeklik. Seehofer belügyminiszter vélhetően ezért zsarolta meg lemondása felajánlásával Angela Merkelt. A német kancellár és a francia elnök láthatóan előremenekülnek: Mesebergben az euróövezeti költségvetésről is komoly bejelentést tettek. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői lényegében ugyanezt javasolják: az új pénzügyi eszköz idővel az olaszhoz hasonló válságok kezelésében is segíthet.

Veszélyes olaszok

Olaszország nemcsak a menekültek miatt van bajban. Vajda Péter néhány hete e hasábokon írt a mesebeli kék madárról, vagyis azokról az irreális gazdasági ígéretekről, melyekkel a populisták – a „migránsozás” mellett – választást nyertek. Az egykulcsos jövedelemadó, a feltétel nélküli alapjövedelem és hasonlók a The Economist számításai szerint nagyjából az olasz GDP 6 százalékába kerülnének. Mindez abban az országban, amelynek a valutaövezetben az egyik leggyengébb a gazdasági teljesítménye. Követelték továbbá, hogy a hitelezők a hatalmas államadósság egy részét engedjék el: az ötletadó akár a humorista Beppe Grillo, az Öt Csillag Mozgalom alapítója is lehetett.

A kormányzati felelősség persze még a populista nagyot mondókra is jótékonyan hat. Hírek szerint már Paolo Savona, az új Európa-ügyi miniszter sem akar kilépni a valutaövezetből, inkább annak reformját javasolja. Ez azért biztató, mert Mattarella köztársasági elnök épp az ő szélsőséges euró- és unióellenessége miatt tagadta meg első körben az új kormány kinevezését.

A pénzpiacok azonnal jelzik a populista veszélyeket. Az olasz államkötvények után fizetendő kamatok már a kormányalakítás körüli huzavona idején emelkedtek. A befektetők nem kíváncsiak a pártpolitikai csatározásokra, számukra az olasz papírok megbízhatósága a fontos. Egy ideig vonzó lehet a növekvő hozam, ám a kamatszint egy bizonyos ponton már közelgő államcsődöt is jelezhet. Ilyenkor könnyen törhet ki pánik: ha a befektetők tömegesen adják el olasz államkötvényeiket, s helyettük például biztonságos német értékpapírokat keresnek. Márpedig, ha a magántőke nem hajlandó tovább görgetni a GDP 132 százalékát elérő államadósságot, az pénzügyi összeomlást jelent. Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) forrásai ugyanis – az olasz gazdaság méretei miatt – a görögökéhez hasonló mentőakciók finanszírozására nem elegendőek.

További veszélyforrás, hogy az amúgy is gyenge olasz bankrendszer jelentős mennyiségű hazai állampapírt birtokol, így a bizalom megrendülése akár újabb bankválságot is okozhat. A Monte dei Paschi már évek óta a csőd szélén tántorog, de az elmúlt hetekben az UniCredit részvényei is mintegy 10 százalékot zuhantak.

Fordulat Mesebergben?

A német-francia vita az euró reformjáról lassan egy éve tart. Emmanuel Macron már tavaly kifejtette a valutaövezeti költségvetésről és a közös pénzügyminiszterről szóló merész elképzeléseit. Szerinte költségvetési unióra lenne szükség, miután a 2008-as válság bebizonyította, hogy az eurót használó déli tagállamok pénzügyi szempontból igen sebezhetőek. A berlini kormányalakítás elhúzódása miatt azonban Merkel csak mostanában válaszolhatott. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak június 3-án adott interjúban még lehűtötte a „föderalisták” túlzott várakozásait. Hajlandónak mutatkozott ugyan több pénzt fizetni a britek kiválása miatt, ám a költségvetési politikát ekkor még a tagállamok kizárólagos hatáskörébe utalta. Az eurókötvény és az uniós szintű, közös adósságkezelés gondolatát pedig – elvi okokból – mindig is elutasította.

Újabban Mark Rutte, az ultraliberális holland miniszterelnök is azt hangoztatja, hogy a „déliek” költekező gazdaságpolitikájáért az Unió nem vállal felelősséget. Populista stílusban: az adófizetőink pénzéből nem fogjuk finanszírozni a „lusta” görögök vagy olaszok államadósságát. Mindez a kampánygyűlések közönségét biztosan mozgósítja, ám – miután a közös valuta legfőbb haszonélvezői az „északiak”– a valóság kicsit bonyolultabb. Az euró számos előnye mellett a jövedelmek átcsoportosításának is fontos eszköze, s ezen önszabályozó módon nem változtatnak a piacok. Ugyanaz az euró-árfolyam kifejezetten kedvező az olcsó keleti munkaerőre épülő német autógyártóknak. Túlságosan erős viszont a görög és az olasz kisvállalkozóknak, akik a turizmusból élnek és keveslik a tengerparton nyaralókat. A németek valóban példát mutatnak a belső fogyasztás mérséklésében, s ennek köszönhetik óriási külkereskedelmi többletüket. Ám nemcsak Donald Trump, hanem az uniós partnerek is sérelmezik egy ideje, hogy emiatt kevesebbet exportálhatnak német földre.

A költségvetési unióra főleg a stabilizáció miatt lenne szükség azért, hogy a gazdaságilag gyengébbek pénzügyi kockázatai valamelyest mérséklődjenek. Feltétlenül növelné az Unió népszerűségét, ha a tagállamok között méltányosabban osztanák el a pénzügyi válságok okozta terheket.

A Macron-Merkel tandem az első lépést már megtette: Mesebergben június 19-én együtt jelentették be, hogy szükségesnek tartják a valutaövezeti költségvetést, ami akár már 2021-től működhet. Merkel ugyan még óvatos: csak néhány milliárd eurós büdzséről beszél, s a részletekre is várni kell, de valami legalább elkezdődött.

Lépéskényszerben

Az IMF szakértői 2018 márciusában terjedelmes tanulmányban javasolták egy központi költségvetési forrás (Central Fiscal Stabilization Capacity) létrehozását a valutaövezet tagjai számára. Elképzelésük szerint az új eszköz egyfajta biztosítási elv alapján működne. A tagállamok éves költségvetésükből „jó időkben” halmoznák fel azt a pénzalapot, amelyből válság idején stabilizálnák a rászorulókat. Nem beszélnek a németek számára „vörös posztót” jelentő eurókötvényről, de az alap vehetne fel hiteleket a pénzpiacon olyan esetekben, ha a válság rendkívüli méreteket ölt, és a rendelkezésre álló források már kimerültek.

A szakemberek előrelátását dicséri, hogy a segítségre szoruló országok automatikusan, vagyis nem politikai döntések (és viták) alapján juthatnának a szükséges forrásokhoz. Ehhez olyan mérőszámokra lenne szükség, amelyek egyértelművé tennék a rászorultságot. Ilyen lehetne például a munkanélküliségi mutató: ismert, hogy a „déli” tagállamok – különösen a fiatal generációk esetében – komoly foglalkoztatási gondokkal küzdenek.

További kompromisszum, ami talán megnyugtatja a németeket, hogy a központi költségvetés nem biztosít állandó finanszírozást a „potyautasok” számára. Csak azok a kormányok lennének jogosultak a közös pénz használatára, amelyek betartják a szigorú pénzügyi szabályokat, s a – stabilizációt követően – a transzferek használatáért is fizetnek. Köztudott, hogy a költségvetés ügye a brit befizetések elmaradása miatt különösen érzékennyé vált. A szakértők számításai szerint azonban a stabilizációs alap gazdasági előnyei messze meghaladnák a költségeket. Már a valutaövezeti tagok egyesített GDP-jének 0,35 százalékos központosítása e célra jelentős eredményeket hozna.

Ma már egyértelmű, hogy a Brexit a félrevezetett választók döntése volt és elsősorban Nagy-Britanniának okoz veszteségeket. Olaszország esetleges pénzügyi csődje azonban még súlyosabb következményekkel járna: nemcsak az Unió, hanem a világ második számú tartalékvalutája is megrendülne. A dollár első helyét eddig sem fenyegette veszély, de az euró népszerű Európában: elfogadottsága stabilan 70 százalék körüli. Legalább a közös pénz használói felismerhetnék, hogy megtakarításaik értékét is veszélyezteti a populisták menetelése. Az Európai Tanács június 28-ai ülésén megint csak az „illegális” bevándorlókról szónokoltak, de a valutaövezeti költségvetés ügyében talán nyertek némi időt a megegyezésre.

A párduc egy korábbi olasz korszakváltás nagyszerű regénye. Történelmi véletlen, hogy a szerző, Lampedusa családjának egykori birtoka ma a Földközi-tengeren át menekülők első számú célpontja. A főhős Salina hercege szerint mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy semmi ne változzon. Mintha csak napjaink Európájáról szólna.