Magyar film kapta a zsűri díját Karlovy Varyban

Publikálás dátuma
2018.07.07. 20:48

Az amatőr szereplőkkel készült Virágvölgy nyert az „East of the West" versenyprogramban.
Csuja László menekülő szerelmesekről szóló első mozifilmjét, a Virágvölgyet díjazta a zsűri szombat este Karlovy Vary nemzetközi filmfesztiválján. A road movie az „East of the West" zsűri díját nyerte el, melyet a rendező személyesen vett át Közép-Európa legismertebb fesztiváljának záróünnepségén. A Virágvölgy nem hétköznapi, de amatőr főszereplőkkel készült: a női főszerepben Berényi Bianka Instagram-sztár, az EU Cannibal frontembere, a férfi főszerepben Réti László, többszörös Speciális Olimpiai bajnok látható. Az első és második filmeket felvonultató „East of the West" (A Nyugat Keletje) elnevezésű versenyprogramban volt a Virágvölgy világpremierje az elmúlt héten Karlovy Varyban. A filmkritikusok, többek között a Variety és a Screen International szerzői méltatták a magyar film frissességet, lendületét, a rendezést és a kiváló szereplőgárdát. A film története röviden: a külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a jószívű, munkásszállón élő Lacival, aki segíteni akar a lánynak és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra. Csuja László 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az elmúlt években rövidfilmekkel hívta fel magára a figyelmet. Foszfor című alkotásával – mely a Virágvölgy előképének tekinthető – jelentős nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt.
Szerző
Témák
Karlovy Vary

Egy szívdobbanásnyi vágy-idő Ladik Katalinnal

Publikálás dátuma
2018.07.07. 20:37

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Experimentális művészet, vagy néhány színes betűvel ellátott láda – az acb Galéria legújabb projektje válaszokat nem, kérdéseket annál inkább kínál.
Egy sztetoszkóp, és néhány halkonzerv – átlagosnak tűnő kiállításmegnyitó és azzal egybekötött performansz az acb Galéria NA kiállítóterében. A konzervdozokat vizsgáló Ladik Katalin láttán könnyen felvetődik a kérdés: mégis, mi lesz ebből? Mígnem odáig hajtja a kíváncsiság, hogy már az ő fülében is ott a sztetoszkóp, és a trükk forrását keresi: mit csinál ez a nő, hogyan kocogtatja ezzel az orvosi műszerrrel a konzervdobozokat, amitől olyan, mintha… Aztán meghallja az egyre erősödő és halkuló szívdobbanásokat. „A befogadótól függ, hogy milyenek az érzékszervei, a hullámhosszai vagy a csápjai. Valaki csak értelmezni szeretné a dolgokat, az egy réteget kap. Aki pedig inkább átengedi magát a hatásnak, az többet” – hangsúlyozta az előadást követően Ladik Katalin. S bátran kijelenthető, hogy ugyanez igaz művészetére is, újabb és újabb réteget ránt le a benne rejlő határtalannak tűnő forrásról.  - A művész már a hetvenes évektől ünnepelt performere, színésznője és költője volt Jugoszláviának és a régió különböző színtereinek, mert nem csak magyarul adta elő a verseit, performanszait, hanem bizonyos esetekben szerbül, szlovénül is – emelte ki lapunknak Kürti Emese, az acb Galéria művészettörténésze –. Jugoszláviában, ahol a kortárs zenének és az experimentális művészetnek nagyon fontos helyszínei és művészei működtek, elismerték és sokra tartották. Miután 1976-ban megjelent Phonopoetica című lemeze, sorra hívták meg a világ fontos intézményeibe. A galéria terében bemutatott Éneklő ládák című kiállítás hangköltészeti projektet visz színre; előzménye egy fotósorozat, amely Szombathy Bálint és Ladik Katalin együttműködéséből született. Az 1976-ban készült, betűkkel ellátott halszállító ládákat ábrázoló képeket a művész 2017-ben hanganyaggal, elmondása szerint „egy új dimenzióval” bővítette. S ez a dimenzió tovább bővült és szélesedett egy testi, élő anyaggá A halkonzervek szívverése című performanszon keresztül. „A ládák üresek, csak a tulajdonos nevét jelző feliratok vannak rajtuk. Én csak feltételezhetem, hogy bizonyára halak voltak bennük, élő halak. De ezek eltűntek, s itt vannak a mindennapi polcainkon. A konzervek valójában olyanok, mint a koporsók. Itt vagyok én, aki úgy tekintek a természetre és a tárgyakra, mint az élőlényekre – hiszen a verseimben és mindenben a tárgyakba lehelek életet, beszélnek nálam a tárgyak. Úgy gondoltam, hogy ezt meg tudom valósítani azzal, ha kiállítom ezeket a különböző formájú és színű halkonzervdobozokat, és egy sztetoszkóppal egyrészt konkrét zörejzenét is produkálok – ami nem élő –, valamint a szívdobogást is előállítom hang formájában” – részletezte Ladik Katalin az előadás felépítését. „A múlt idő ezáltal jelenné változik, vágy-idővé. A valamikori életükbe vezet vissza, amikor dobogott a szívük. Olyan jó beleképzelni, hogy ezek is élőlények voltak.”  A művész úgy véli, nem értelmezni kell ezeket az előadásokat, sokkal inkább hagyni, hogy hasson az emberre. Ez a hatás, az érzékelés központi szerepet tölt be művészetében, s úgy látja, az ember úgy élheti a lehető legteljesebben az életét, ha odafigyel a világra, az őt körülvevő rezdülésekre, emellett pedig önmagába is mélyen beleás – erről a folyamatról pedig olyan könnyedén beszélt, mintha ennél mi sem lenne könnyebb, még jelenlegi felgyorsult, zajos, impulzusoktól duzzadó világunkban sem. „Azok számára, akik a hagyományos művészet nyelvén nevelkedtek, nyilvánvalóan ez egy nehezebben befogadható médium, annak ellenére, hogy nagyon hosszú múltja van. Ennek egyik oka, hogy a nagyközönség nehezebben fér hozzá a nemhagyományos műformákhoz, ami elsősorban az oktatáson múlik, illetve azon, hogy korábban kevésbé jelenhettek meg kiállítási szituációban ezek a művek. Ha ennek a művészetnek egészen az archaikus rétegei, mechanizmusai felől közelítünk, azt látjuk, hogy nagyon egyszerű dologról van szó; a hangköltészet a maga ritualisztikus nyelvezetével egészen könnyedén visszavezethető a zenei improvizációkra, vagy a gyerekhangok működésmódjára” – hangsúlyozta Kürti Emese, hozzátéve, nem véletlen, hogy Ladik legnagyobb rajongói a gyerekek. „Ugyanazt az ösztönös, ritualisztikus, és improvizatorikus működésmódot hallják viszont, mint ami az ő teljesen elfogulatlan nyelvüket is jellemzi. Itt is a nyitottság az, ami rendkívül fontos: az a legnehezebb egy felnőtt ember számára, hogy megszabaduljon az olyan elvárásoktól, mit is kell, hogy nyújtson számára a művészet.”  
Szerző

Házépítők Csóromföldén

Publikálás dátuma
2018.07.07. 10:00

Hét épület készül el a Hello Wood nyári egyetemén, köztük olyan is, amelyet kerekeken odébb lehet gurítani.
Kortárs hétvégi házakat építenek a szociális építészet egyik legfontosabb hazai letéteményese, a Hello Wood július 15-ig zajló nyári táborában. A látványos fainstallációiról, díjnyertes oktatási programjairól ismert csapat ezúttal 30 ország építészeinek részvételével rendez nemzetközi nyári egyetemet a Kapolcs melletti Csóromföldén, ahola kis kabinházak építése a cél. A projektek illeszkednek a kisebb, egyszerűbb, megfizethetőbb és könnyebben fenntartható épületek világszerte egyre népszerűbb divatjába.
A program során hét épület fog elkészülni, köztük a Hello Wood egyik alapítója, Ráday Dávid vezetésével a nyolcszemélyes, kapszulás, erdei bulik rendezésére alkalmas szálláshely is, de lesz csapat, amelyik kerekeken guruló, tehát mozgatható házat fog építeni, mások erdei menedékházban gondolkodnak. A megvalósuló terveket független nemzetközi zsűri - Salvatore Peluso, a milánói székhelyű Domus magazin szerkesztője, Javier Villar és Mészáros Máté, a tokiói Kengo Kuma & Architects építészei, Markus Bader a berlini Raumlabor építésze és Theodore Molloy, a londoni PUP Architects társalapítója – választotta ki. Az elkészült faházakat a tábor utolsó napján, július 15-én vasárnap, illetve az utána kezdődő Művészetek Völgyében - akár tárlatvezetés keretében - is meg lehet majd nézni. 
Szerző