Egyesült Királyság;Brexit;

2018-07-09 08:35:30

Káosz fenyegeti a brit kormányt, May is belebukhat

Theresa May számára nagy csapás David Davis lemondása: azt jelenti ugyanis, hogy nő a nyomás a toryk keményvonalas, a Brexitet minden áron támogató szárnya felől. A miniszter lelépése súlyos válságba sodorhatja az egész kormányt.

Bedobta a törülközőt a brit Brexit-miniszter. David Davis azt követően nyújtotta be lemondását Theresa May miniszterelnöknek, hogy jelezte: nem ért egyet a londoni kormánynak a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséről szóló stratégiájával. Davis szerint a mostani Brexit-politika alapján egyre valószínűtlenebb, hogy az ország valóban elhagyja az Európai Unió belső piacát, valamint a vámuniót. A miniszterelnök elfogadta Davis lemondását.

Davis írásos indoklásában azzal is vádolta a jelenlegi kormányzatot, hogy gyenge tárgyalási pozíciót alakít ki az EU-val szemben, és úgy véli: ebből igen nehezen keveredik ki a kormány. Theresa May hamar reagált volt minisztere szavaira. Mint fogalmazott: nem ért egyet Davis helyzetelemzésével.

May múlt pénteken maratoni, 12 órás kormányülést tartott a Londontól északnyugatra fekvő Chequersben. A minisztereknek még mobiltelefonjaikat is le kellett adniuk. Az esti órákban aztán a minisztereknök bejelentette, hogy a kormányzat megállapodott az új Brexit-stratégiában. A megállapodás azonban csak igen komoly nyomásgyakorlás hatására jött végbe.

A Brexit keményvonalasai élesen bírálták a megállapodást. Úgy vélték ugyanis, hogy az új stratégiával letérnek az Unióból való kilépés útjáról. A vállalkozások érdekeit szem előtt tartó dokumentum egyebek mellett egy az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodás alapjait fekteti le. Azért komoly eredmény ez, mert lehetővé teszi, hogy Írország és a Nagy-Britanniához tartozó Észak-Írország között ne állítsák vissza a vámellenőrzés. A megegyezés értelmében London jogot formálhat arra, hogy saját importvámokat vessen ki bizonyos árukra, és új kereskedelmi egyezményeket kössön harmadik, tehát az Európai Unión kívüli országokkal. A jövőben a londoni parlament eldöntheti, követni-kívánja-e az európai uniós szabályokat és előírásokat.

May számára komoly csapással ér fel Davis távozása. Ez ugyanis azt jelenti, hogy minden eddiginél nagyobb nyomásgyakorlásra számíthat a konzervatív tory párt Brexitet támogató parlamenti képviselői részéről. Mintegy hatvan honatyát számolnak a keményvonalasok közé. Boris Johnson külügyminiszter például, aki a Brexitről szóló népszavazást megelőzően is a kilépést támogatta – csak vonakodva írta alá a dokumentumot.

A kormányból való kilépések folytatódhatnak. A Brexit minisztérium két államtitkára szintén veszi a kalapját. Ha még további tárcavezetők távoznának a kormányból, akkor szinte tarthatatlanná válna May pozíciója a miniszterelnöki székben. Lassacskán May megbuktatása sem látszik elképzelhetetlennek.

Davis a Brüsszellel való teljes szakítást szorgalmazta. Már korábban is többször fenyegetett távozással arra az esetre, ha May szoros kapcsolatokat tart fenn Brüsszellel. A politikus már egy idő óta elégedetlen volt a kabinetben betöltött szerepével is. Uniós szakértők ugyanakkor rámutattak: ebben saját magának is komoly szerepe volt, hiszen a kilépésről szóló brüsszeli tárgyalásokon sokszor felkészületlennek tűnt. Ennek hatására brit részről egyre inkább Theresa May határozta meg a megbeszélések irányvonalát.

Egy biztos, Davis kilépése súlyos válságba sodorhatja a brit kormányzatot. Nagy-Britanniának 2019. március 29-én kellene elhagynia az Európai Uniót. Eddig kellene megállapodni az uniós kilépés minden feltételéről. Ha ez nem sikerülne, bekövetkezne az úgynevezett kemény Brexit, és teljes káosz fenyegetné az országot.

Uniós politikusok ugyanakkor elismeréssel fogadták a britek irányváltását a Brexit-stratégiában. Leo Varadkar ír miniszterelnök Sebadtian Kurz osztrák kancellárral folytatott megbeszélései során előrelépésről tett említést. Ugyanakkor a két politikus vasárnap esti sajtóértekezletén kiemelte azt is, hogy még sok nyitott kérdés marad. „Úgy vélem, derűlátóbbak lehetünk ahhoz képest, amilyenek egy hete Brüsszelben voltunk” – fejtette ki Varadkar. Hozzátette, új mérföldkő lehet, ha London nyilvánosságra hozza a kilépésről szóló „fehér könyvét”. Sebastian Kurz kancellár azt közölte, a július 1-jén kezdődött soros osztrák uniós elnökség egyik legfontosabb kérdése éppen a Brexit lesz.

Davis a hatodik brit miniszter, aki elveszti tárcáját a tavaly júniusi előrehozott brit parlamenti választás óta. Nagy vihart kavart Amber Rudd volt belügyminiszter távozása, akinek illegális karibi munkavállalók alkalmazása miatt kellett távoznia.