Honky-tonk woman az operában

Publikálás dátuma
2018.07.10 11:09

Fotó: / Kállai-Tóth Anett
A Calamity/Billy cím mögött egy amerikai és egy brit zeneszerző művei rejtőznek. A Fesztiválszínházban egymás után, azonos felfogásban kerültek színre.
Calamity Jane csúsztatásokkal, nyugodtan mondhatni hazugságokkal teli élettörténetét 1896-ban mondta tollba. Minden valószínűség szerint nem vett részt hivatásos felderítőként az indiánok elleni harcokban, viszont alkoholista volt, és egy időben kereste prostituáltként is kenyerét, de szerepelt Buffalo Bill cirkuszában is. Leveleit lánya, Jane McCormick tette közzé, Johnston operájának szövege ezeken alapul. Nem biztos azonban még az sem, hogy Jane McCormick valóban a lánya volt, a levelek pedig biztosan nem Calamitytől származnak, hiszen köztudottan írástudatlan volt. Mindez azonban lényegtelen, az operában végeredményben nem is egy puskás vadnyugati hős jelenik meg, hanem egy tulajdonképpen hétköznapi nő, akinek férje – ez sem bizonyított – történetesen Wild Bill Hickok, egy szintén jellegzetes, meghatározhatatlan identitású vadnyugati figura volt, akit pókerezés közben lőttek le. Ben Johnston egyszereplős, alig fél órás operájának főszereplője maga Jane. Egy nő, aki valahol a Vadnyugaton zűrösebb életet élt az átlagnál, de örömei, bánatai azonosak voltak bármelyikünkével. Johnston zenéje, essen bármilyen stílusbesorolás alá, összetettségével azt a gazdag belső világot jeleníti meg, amelyről Jane számot ad. Sajátos, hol közérthetően, hol dallamtalanul dallamos, időnként szándékoltan hamisnak ható világában gyakran megjelennek utalások az ismert amerikai zenékre: többek közt a musical, a soul, és a mulatók, a honky-tonk bárok zenéje is felbukkan a jellegzetesen elhangolt zongorával. Egy billentyűs, egy hegedűs, és egy dobos szolgáltatja a hangszeres kíséretet, de az igazán figyelemre méltó produkciót itt Sarah Defrise nyújtotta. Ő versenyzőként is szerepelt a fesztiválon, a zsűri, amely a színészi teljesítményt is díjazta, teljes joggal ítélte őt a legjobbnak. Külső megjelenése, és persze szopránja is gyönyörű. Csengő hangon, könnyedén énekelte a legnehezebb frázisokat, otthon volt bármelyik stílusban, amelyet Johnston partitúrája felvonultatott, szereplésével a mű kiteljesedett, nem egy adott történet szemlélői voltunk, hanem részeseivé tett minket egy mélyen megélt sorsnak, amely akár a miénk is lehet.
Bryars a komponáláskor tudott Johnston művéről, a sajátját eleve annak párdarabjául szánta: a két zeneszerző ismeri egymást, sőt barátok, immár fél évszázada, így az ő valamivel több mint egy órás operájában hallott zenei világ rokona idősebb zeneszerző társáénak. A szöveg Ondaatje Billy the Kid összegyűjtött művei című művén alapul. Bertrand Belin, Billy alakítója annyira bluesénekes, hogy még kottát sem tud olvasni, ezért előadásmódja nem a partitúrán alapul, saját zenei elgondolásai alapján énekel. Afféle rocksztárként, mikrofonnal a kezében jelenik meg a bandita szerepében, hangjával kifejezően bánik, de természetesen nem operaénekesekhez hasonló módon. Színpadi megjelenése, színészi kisugárzása erőteljes volt, akárcsak a narrátor szerepében éneklő-beszélő McFaddennek. Az ő hanganyaga más, nem képes olyan széles skálájú bravúrokra, mint Defrise, de a fekete énekesekre jellemező hangvétellel nagyon is hihetően szolgál szerepében. A zenekar – itt már nyugodtan nevezhetjük annak – bővül, a színpadon már négy ütőhangszeres is megjelenik, a többiekkel együtt ők is részesei a játéknak, aminek egyik csúcspontja, amikor a hegedűs hangszerével a kezében hamisítatlan vadnyugati táncra perdül. A színrevitel – szünet nélkül – mindvégig azonos díszlet-, és jelmezvilágban valósul meg, a szereplők és a zenészek is talpig feketében, cilinderekkel, keménykalapokkal a fejükön jelennek meg, olyan környezetben, amely leginkább a westernfilmekből ismerős szalonokra emlékeztet. De mindez csak háttér, körítés: a főszereplők valójában mi nézők vagyunk, a mi vérünk folyik, a mi belünk omlik a földre. Sebeket osztunk és kapunk. Hogy ezzel szembesít minket, ennél többet művészet, művész nem tehet.

Díjazottak

A Billy/Calamity kapta a legjobb előadás díját a 11. Armel Operafesztivál díjátadóján a Müpában. A legjobb énekesnek járó elismerést Sarah Defrise belga szoprán kapta, szintén a Calamity/Billy-ből. Sarah Defrise 24 évesen a Vallon Királyi Operaházban Clorindaként debütált, számos verseny győztese, ő volt a tavalyi Genti Fesztivál Fiatal Felfedezettje. Az Arte-Közönségdíjat az újvidéki Szerb Nemzeti Színház produkciójában készült Adok-Papok című vígopera érdemelte ki. A mű zeneszerzője Dejan Despic, a rendező Ivana Dragutinovic Maricic, a versenyszereplő Antonel Boldan román-francia tenor volt. A zsűri különdíjjal jutalmazta Eötvös Péter Lady Sarashina című operáját az előadásért és a zenei kompozícióért. A librettót Mezei Mária, az angol szöveget Ivan Morris írta, a rendező és díszlettervező Almási-Tóth András volt. Az operát a Pannon Filharmonikusok közreműködésével, Vajda Gergely vezényletével adták elő szerdán a bécsi MuTh Színházban, a versenyszereplő Fülöp Máté bariton volt. MTI/Népszava

Témák
opera
2018.07.10 11:09

Elegáns lett a megújult Szépművészeti (fotók)

Publikálás dátuma
2018.09.24 17:22

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Október végén Leonardo-kamarakiállítással nyílik meg a Szépművészeti Múzeum. A következő megnyitását 2019 közepére tervezik.
Március közepén két hétre már megnyílt a nagyközönség előtt a Szépművészeti Múzeum Román csarnoka. A háromhajós román stílusú bazilikát idéző tér sokáig a szobormásolat-gyűjteményéről volt nevezetes, a második világháború után hetven évig a múzeum raktáraként várt jobb sorsára. Tavasszal tömegek álltak sorba a múzeum előtt és annak lépcsőjén, hogy csodájára járjanak a megújulásának: most ezt nem tehetnék meg. A lépcsőnek ugyanis hűlt helye. Igaz, október végére újraépítik, az épületnek a Kós Károly sétányra néző homlokzatát sem fogja állványzat takarni. Hétfőn sajtóbejáráson mutatta meg a Szépművészeti főigazgatója, Baán László, valamint Fekete Péter kulturális államtitkár, Mányi István építész és Seres András főrestaurátor, miért lesz érdemes újra sorba állni a múzeum előtt. Fekete Péter Kós Károly történelmi regényének, Az országépítőnek 1934-es kiadásával érkezett, hogy Baán Lászlót csodaálmodóként méltassa. A visszafogott eleganciával újraálmodott épület mélyföldszintjén már installálják az egyiptomi kiállítást: új, nagyobb térben, hatszáz műtárggyal fogja várni a látogatókat. Az emeleten, a felújított Román szárnyban a Régi képtár már elkészült, bárhol a világon megállná a helyét. Részben olyan művekkel, amelyeket eddig a Magyar Nemzeti Galériában láthattunk: a Szépművészeti régi-új koncepciójának megfelelően a XVIII. század végéig együtt mutatja be az egyetemes és a magyar művészet történetét. Így olyan dilemmák elé sem állítja a látogatót, hogy a Régi képtár egyik főműve, a trónoló Thalia vajon itáliai vagy magyar alkotás-e. Készítője, a magyar Michele Pannonio (Pannóniai Mihály) ugyanis Ferrarában alkotott.
Az épület Dózsa György úti szárnyában már hónapok óta elkészült a Schickedanz-terem játékos neoreneszánsz mennyezetfestésével, ahogy alatta, az első emeleten a Michelangelo-terem a kazettás dongaboltozatával. Itt fog megnyílni október végén a Leonardo és a budapesti lovas című kamaratárlat, középpontjában azzal a lovasszoborral, amelynek alkotója Leonardo da Vinci vagy egyik követője lehet. A kiállításhoz érkeznek Leonardo-grafikák Windsorból és a párizsi Louvre-ból is. Mányi István építész 35 éve foglalkozik a múzeum megújításának gondolatával, és annak minden gyakorlati lépésével. Felidézte: az elmúlt évtizedekben toldozgatták-foltozgatták az épületet, a mostani felújítás az első olyan koncepcionális lépés, amely egybefogalmazza a múzeumot, hosszú időre meghatározva a működését. Igaz, volna még néhány teendő, nem is kevés a 30 ezer négyzetméteren. A Reneszánsz csarnok például nem volt része a rekonstrukciónak – falfestései mögött a restaurátorok viszont megtalálták az eredeti festést. Amely, ha helyreállítanák, Mányi szerint legalább akkora durranás lenne, mint most a Román csarnok. A Román csarnok fölött is van egy varázslatos loft tér, és érdemes volna alternatív energiára átállítani az épület üzemeltetését – említett példákat. A Szépművészeti összes, megújult állandó kiállítása 2019 közepétől lesz látogatható. Újabb megnyitó prolongálva.

Számok a szépség mögött

Az elmúlt három és fél év alatt 14 ezer négyzetmétert érintett a Szépművészeti Múzeum mintegy tízmilliárd forintba kerülő felújítása, azaz a múzeum alapterületének 40 százalékát. Kétezer négyzetméter kiállítótér kapta vissza eredeti funkcióját, a műtárgyraktárak 500 négyzetméterrel bővültek. Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) év végére készül el mintegy húszmilliárd forintból a Szabolcs utcában. Az OMRRK 37 ezer négyzetméteres épületegyüttese többek között a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Galéria több mint 300 ezer műtárgyának megőrzéséhez és tudományos feldolgozásához biztosít majd helyet. A Szépművészeti mélyföldszintjén kialakítottak egy több mint 600 négyzetméteres, melegkonyhás éttermet is, amely egyszerre mintegy 140 embert tud vendégül látni. Bár az étterem üzemeltetésére kiírt nyilvános pályázatot elvben áprilisban elbírálták, külön kérdésre sem árulták el a bérlő kilétét. 

A budapesti lovas

A klasszicista szobrászat egyik nagysága, a dán Bertel Thorvaldsen segédjeként 1818 és 1824 között Rómában élt Ferenczy István szobrászművész, aki megtakarításait egy nyolcvan műből álló szoborgyűjteménybe fektette. A kollekció egyik darabjáról, a ma budapesti lovasként ismert kisméretű bronzszoborról úgy hitte: antik alkotás. Gyűjteményét örököseitől 1914-ben vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum, amelynek igazgatóőre, Meller Simon művészettörténész két évvel később nagy bejelentést tett: az ágaskodó lovon küzdő harcos szobra valójában Leonardo da Vinci műve, Gian Giacomo Trivulzio zsoldosvezér – Milánó egykori helytartója – síremlékéhez készült tanulmány-modell alapján születhetett meg 1506 körül. Azaz ez a mű az egyetlen fennmaradt Leonardo-szobor a világon. Leonardo szerzősége azóta is vita tárgya – a katalógusban az alkotó Leonardo vagy követőjeként szerepel. A művet a washingtoni Nemzeti Művészeti Galériában 2009-ben állították ki. Az amerikai múzeum szakemberei akkor úgy foglaltak állást: nem bizonyítható, de nem is kizárható, hogy a bronzlovas Leonardo keze munkája. Annyi bizonyos: a bronz összetétele, az öntési technika alapján az itáliai reneszánsz idején készült, s lehet Leonardóval egykorú. 2015 őszén a Szépművészeti válogatott gyűjteménye részeként a milánói Palazzo Realéban is bemutatták. Stefano Zuffi művészettörténész akkor úgy nyilatkozott: szerinte kizárt, hogy a szobor Leonardo munkája volna, ám bizonyosan hozzátartozik a plasztikai munkásságához. Ez a korábbi milánói állásponthoz képest megengedőbb kijelentés. Leonardo vagy követője: a Népszava a szombati számában írt arról, a műtárgypiacon milyen jelentősége van annak, ha egy mű Leonardóé. A Leonardónak tulajdonított Salvator Mundi című képet – a világ legdrágább festményét – az Abu-Dzabi Louvre 450 millió dollárért vásárolta meg múlt év őszén. A művet korábban Leonardo tanítványának, a kiváló milánói festőnek, Bernardino Luininak tulajdonították. Luini legdrágábban eladott képe viszont „csak” 654 ezer dollárért kelt el árverésen.  

2018.09.24 17:22
Frissítve: 2018.09.24 17:31

Tanuljunk a művészetek legjobb mestereitől – online

Publikálás dátuma
2018.09.24 14:00

Fotó: /
Már A szolgálólány meséje című regény szerzőjétől, Margaret Atwood írónőtől is tanulhatunk a Masterclass (Mesterkurzus) nevű online oktatási program keretében. Az angol nyelven elérhető leckéket bármikor, bárhol megnézhetjük, s számos terület legjobbjainak előadásait látva fejleszthetjük saját képességeinket. Ahogy Atwooddal a kreatív írás rejtelmeibe kaphatunk bepillantást, úgy Hans Zimmerrel vagy Annie Leibovitzzal a zene és a fotográfia területére léphetünk be. Előad többek között Jane Goodall, Serena Williams, Helen Mirren, Marc Jacobs és Ron Howard is. A több mint harminc előadó egyenként átlagosan huszonnégy leckét tart egy kurzuson belül. Egy kurzus ára kilencven dollár (körülbelül huszonnégyezer forint), de ha több előadó óráin szeretnénk “részt venni”, köthetünk minden kurzusra kiterjedő előfizetést, melynek díja 180 dollár, azaz negyvenkilencezer forint. Egy koncertjegy árához hasonlítva nem is tűnik mindez olyan soknak, ha cserébe a fotelban ülve tanulhatunk Steve Martintól vagy Martin Scorsesetől. 
2018.09.24 14:00
Frissítve: 2018.09.24 14:00