Honky-tonk woman az operában

Publikálás dátuma
2018.07.10 11:09

Fotó: / Kállai-Tóth Anett
A Calamity/Billy cím mögött egy amerikai és egy brit zeneszerző művei rejtőznek. A Fesztiválszínházban egymás után, azonos felfogásban kerültek színre.
Calamity Jane csúsztatásokkal, nyugodtan mondhatni hazugságokkal teli élettörténetét 1896-ban mondta tollba. Minden valószínűség szerint nem vett részt hivatásos felderítőként az indiánok elleni harcokban, viszont alkoholista volt, és egy időben kereste prostituáltként is kenyerét, de szerepelt Buffalo Bill cirkuszában is. Leveleit lánya, Jane McCormick tette közzé, Johnston operájának szövege ezeken alapul. Nem biztos azonban még az sem, hogy Jane McCormick valóban a lánya volt, a levelek pedig biztosan nem Calamitytől származnak, hiszen köztudottan írástudatlan volt. Mindez azonban lényegtelen, az operában végeredményben nem is egy puskás vadnyugati hős jelenik meg, hanem egy tulajdonképpen hétköznapi nő, akinek férje – ez sem bizonyított – történetesen Wild Bill Hickok, egy szintén jellegzetes, meghatározhatatlan identitású vadnyugati figura volt, akit pókerezés közben lőttek le. Ben Johnston egyszereplős, alig fél órás operájának főszereplője maga Jane. Egy nő, aki valahol a Vadnyugaton zűrösebb életet élt az átlagnál, de örömei, bánatai azonosak voltak bármelyikünkével. Johnston zenéje, essen bármilyen stílusbesorolás alá, összetettségével azt a gazdag belső világot jeleníti meg, amelyről Jane számot ad. Sajátos, hol közérthetően, hol dallamtalanul dallamos, időnként szándékoltan hamisnak ható világában gyakran megjelennek utalások az ismert amerikai zenékre: többek közt a musical, a soul, és a mulatók, a honky-tonk bárok zenéje is felbukkan a jellegzetesen elhangolt zongorával. Egy billentyűs, egy hegedűs, és egy dobos szolgáltatja a hangszeres kíséretet, de az igazán figyelemre méltó produkciót itt Sarah Defrise nyújtotta. Ő versenyzőként is szerepelt a fesztiválon, a zsűri, amely a színészi teljesítményt is díjazta, teljes joggal ítélte őt a legjobbnak. Külső megjelenése, és persze szopránja is gyönyörű. Csengő hangon, könnyedén énekelte a legnehezebb frázisokat, otthon volt bármelyik stílusban, amelyet Johnston partitúrája felvonultatott, szereplésével a mű kiteljesedett, nem egy adott történet szemlélői voltunk, hanem részeseivé tett minket egy mélyen megélt sorsnak, amely akár a miénk is lehet.
Bryars a komponáláskor tudott Johnston művéről, a sajátját eleve annak párdarabjául szánta: a két zeneszerző ismeri egymást, sőt barátok, immár fél évszázada, így az ő valamivel több mint egy órás operájában hallott zenei világ rokona idősebb zeneszerző társáénak. A szöveg Ondaatje Billy the Kid összegyűjtött művei című művén alapul. Bertrand Belin, Billy alakítója annyira bluesénekes, hogy még kottát sem tud olvasni, ezért előadásmódja nem a partitúrán alapul, saját zenei elgondolásai alapján énekel. Afféle rocksztárként, mikrofonnal a kezében jelenik meg a bandita szerepében, hangjával kifejezően bánik, de természetesen nem operaénekesekhez hasonló módon. Színpadi megjelenése, színészi kisugárzása erőteljes volt, akárcsak a narrátor szerepében éneklő-beszélő McFaddennek. Az ő hanganyaga más, nem képes olyan széles skálájú bravúrokra, mint Defrise, de a fekete énekesekre jellemező hangvétellel nagyon is hihetően szolgál szerepében. A zenekar – itt már nyugodtan nevezhetjük annak – bővül, a színpadon már négy ütőhangszeres is megjelenik, a többiekkel együtt ők is részesei a játéknak, aminek egyik csúcspontja, amikor a hegedűs hangszerével a kezében hamisítatlan vadnyugati táncra perdül. A színrevitel – szünet nélkül – mindvégig azonos díszlet-, és jelmezvilágban valósul meg, a szereplők és a zenészek is talpig feketében, cilinderekkel, keménykalapokkal a fejükön jelennek meg, olyan környezetben, amely leginkább a westernfilmekből ismerős szalonokra emlékeztet. De mindez csak háttér, körítés: a főszereplők valójában mi nézők vagyunk, a mi vérünk folyik, a mi belünk omlik a földre. Sebeket osztunk és kapunk. Hogy ezzel szembesít minket, ennél többet művészet, művész nem tehet.

Díjazottak

A Billy/Calamity kapta a legjobb előadás díját a 11. Armel Operafesztivál díjátadóján a Müpában. A legjobb énekesnek járó elismerést Sarah Defrise belga szoprán kapta, szintén a Calamity/Billy-ből. Sarah Defrise 24 évesen a Vallon Királyi Operaházban Clorindaként debütált, számos verseny győztese, ő volt a tavalyi Genti Fesztivál Fiatal Felfedezettje. Az Arte-Közönségdíjat az újvidéki Szerb Nemzeti Színház produkciójában készült Adok-Papok című vígopera érdemelte ki. A mű zeneszerzője Dejan Despic, a rendező Ivana Dragutinovic Maricic, a versenyszereplő Antonel Boldan román-francia tenor volt. A zsűri különdíjjal jutalmazta Eötvös Péter Lady Sarashina című operáját az előadásért és a zenei kompozícióért. A librettót Mezei Mária, az angol szöveget Ivan Morris írta, a rendező és díszlettervező Almási-Tóth András volt. Az operát a Pannon Filharmonikusok közreműködésével, Vajda Gergely vezényletével adták elő szerdán a bécsi MuTh Színházban, a versenyszereplő Fülöp Máté bariton volt. MTI/Népszava

Témák
opera
2018.07.10 11:09

Krétával és szerelemmel

Publikálás dátuma
2018.09.25 13:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Fekete-fehér krétarajzok színesítik Budapest számos szórakozóhelyét, de többnyire nem tudni ki készítette azokat. Pedig lehet épp KrétaRéka rajzai alatt ücsörögve isszuk a reggeli kávénkat.
Kávézóban vagy szórakozóhelyen ülve valószínűleg egyikünk se azon gondolkodik, hogy ki írta fel a falra kacskaringós betűkkel a választékot, azon pedig végképp nem, hogy ez művészeti kifejezőeszközként is értelmezhető lenne. A fekete táblákra krétával felírt szövegek, mókás rajzok azonban korántsem mindig unatkozó pincérek munkái, gyakran olyan grafikusok, vagy ügyes kezű rajzolók készítik őket, mint KrétaRéka. A fazekas-festőművész családból származó Szekeres Réka kalandos utat tett meg a krétarajzokig: bár nem vették fel az Iparművészeti Egyetemre, tizenöt évet a vendéglátásban töltve rátalált erre a munkára – ahol dolgozott, ő írta a táblákat. Egyszer a szintén hasonló projekteken dolgozó Szalai Szilvi grafikust helyettesítette, s akkor gondolkodott el a váltáson. 
„Amikor elkezdtem, Szilvi – aki már három-négy éve csinálta ezt – azt mondta, nagyon jó ez a dolog, de ne nagyon éljük bele magunkat, mert pár éven belül lecseng, és minden digitalizálnak majd. Ehhez képest rengeteg munkánk van” – meséli KrétaRéka. Azóta számos nagy alkotáson van túl, Szalai Szilvivel közösen dolgoztak a UPC székházon, volt egy három napos bécsi munkájuk, s a kecskeméti Malom Központ teljes belső oszloprendszerét is ők díszítették fel. A tizennyolc darab öt méteres oszlop arculatának kivitelezése egy hetet vett igénybe, s komoly előzetes tervezést igényelt – hangsúlyozta KrétaRéka.
„Kezdőként egy utcai portát készítettem, s évekig úgy mentem el arra, hogy érzékeltem, teljesen megváltozott tőle az utca. Tehát van ennek jelentősége” – válaszolta KrétaRéka a kérdésre, művészetként lehet-e tekinteni a munkájára. Úgy véli, mivel egy adott ember gondolatainak, kreativitásának eredményei az elkészült rajzok, nem lehet másnak nevezni. Azt azonban, hogy múzeumba kerüljenek a feliratok, nehezen tudja elképzelni: úgy látja, a magyarok némileg fantáziátlanok – egy-két szuper kezdeményezéstől eltekintve –, s gyakran nem mernek elrugaszkodni, azt gondolják, nem szabad elvonni a lényeges dolgokról a figyelmet. „Ne rakjunk egy Modigliani mellé kalligráfiát, mert akkor nem arra fog koncentrálni a látogató” – teszi hozzá gúnyosan. Ugyanakkor hozzátette, azt el tudná képzelni, hogy több művész krétarajzaiból kiállítás nyíljon. A street art rohamos terjedését tekintve, talán nem is állunk ettől olyan távol. Addig is, érdemes nyitott szemmel járni, a művészet bármikor szembe jöhet velünk: akár egy gőzölgő csésze képében is.
2018.09.25 13:00
Frissítve: 2018.09.25 13:34

Elhunyt Gary Kurtz

Publikálás dátuma
2018.09.25 12:15

Fotó: Youtube/The Latest TV/
Az első két Star Wars-film producere 78 éves korában halt meg.
78 éves korában, Londonban elhunyt Gary Kurtz, az első két Star Wars-film Oscar-díjra jelölt producere – írja a BBC.  Családja közleménye szerint Gary Kurtz rákban szenvedett. Hozzátették, hogy Kurtz csodálatos ember volt, akinek az volt az élete, hogy a filmművészeten keresztül megossza az „audiovizuális mesemondás csodáját”. Tehetsége a filmkészítéstől a fotózáson és a zenén át a filmtörténetig számos területen megmutatkozott, emellett szenvedélyes világutazó volt – tették hozzá. Gary Kurtz 1940. július 27-én, Los Angelesben született, és elsőként az Amerikai Graffiti című filmmel szerzett hírnevet, melyet George Lucas rendezett. A Star Wars IV. – Egy új remény és a Star Wars V. – A birodalom visszavág című filmekért Oscar-jelölést kapott.  
2018.09.25 12:15
Frissítve: 2018.09.25 12:15