Honky-tonk woman az operában

Publikálás dátuma
2018.07.10 11:09

Fotó: / Kállai-Tóth Anett
A Calamity/Billy cím mögött egy amerikai és egy brit zeneszerző művei rejtőznek. A Fesztiválszínházban egymás után, azonos felfogásban kerültek színre.
Calamity Jane csúsztatásokkal, nyugodtan mondhatni hazugságokkal teli élettörténetét 1896-ban mondta tollba. Minden valószínűség szerint nem vett részt hivatásos felderítőként az indiánok elleni harcokban, viszont alkoholista volt, és egy időben kereste prostituáltként is kenyerét, de szerepelt Buffalo Bill cirkuszában is. Leveleit lánya, Jane McCormick tette közzé, Johnston operájának szövege ezeken alapul. Nem biztos azonban még az sem, hogy Jane McCormick valóban a lánya volt, a levelek pedig biztosan nem Calamitytől származnak, hiszen köztudottan írástudatlan volt. Mindez azonban lényegtelen, az operában végeredményben nem is egy puskás vadnyugati hős jelenik meg, hanem egy tulajdonképpen hétköznapi nő, akinek férje – ez sem bizonyított – történetesen Wild Bill Hickok, egy szintén jellegzetes, meghatározhatatlan identitású vadnyugati figura volt, akit pókerezés közben lőttek le. Ben Johnston egyszereplős, alig fél órás operájának főszereplője maga Jane. Egy nő, aki valahol a Vadnyugaton zűrösebb életet élt az átlagnál, de örömei, bánatai azonosak voltak bármelyikünkével. Johnston zenéje, essen bármilyen stílusbesorolás alá, összetettségével azt a gazdag belső világot jeleníti meg, amelyről Jane számot ad. Sajátos, hol közérthetően, hol dallamtalanul dallamos, időnként szándékoltan hamisnak ható világában gyakran megjelennek utalások az ismert amerikai zenékre: többek közt a musical, a soul, és a mulatók, a honky-tonk bárok zenéje is felbukkan a jellegzetesen elhangolt zongorával. Egy billentyűs, egy hegedűs, és egy dobos szolgáltatja a hangszeres kíséretet, de az igazán figyelemre méltó produkciót itt Sarah Defrise nyújtotta. Ő versenyzőként is szerepelt a fesztiválon, a zsűri, amely a színészi teljesítményt is díjazta, teljes joggal ítélte őt a legjobbnak. Külső megjelenése, és persze szopránja is gyönyörű. Csengő hangon, könnyedén énekelte a legnehezebb frázisokat, otthon volt bármelyik stílusban, amelyet Johnston partitúrája felvonultatott, szereplésével a mű kiteljesedett, nem egy adott történet szemlélői voltunk, hanem részeseivé tett minket egy mélyen megélt sorsnak, amely akár a miénk is lehet.
Bryars a komponáláskor tudott Johnston művéről, a sajátját eleve annak párdarabjául szánta: a két zeneszerző ismeri egymást, sőt barátok, immár fél évszázada, így az ő valamivel több mint egy órás operájában hallott zenei világ rokona idősebb zeneszerző társáénak. A szöveg Ondaatje Billy the Kid összegyűjtött művei című művén alapul. Bertrand Belin, Billy alakítója annyira bluesénekes, hogy még kottát sem tud olvasni, ezért előadásmódja nem a partitúrán alapul, saját zenei elgondolásai alapján énekel. Afféle rocksztárként, mikrofonnal a kezében jelenik meg a bandita szerepében, hangjával kifejezően bánik, de természetesen nem operaénekesekhez hasonló módon. Színpadi megjelenése, színészi kisugárzása erőteljes volt, akárcsak a narrátor szerepében éneklő-beszélő McFaddennek. Az ő hanganyaga más, nem képes olyan széles skálájú bravúrokra, mint Defrise, de a fekete énekesekre jellemező hangvétellel nagyon is hihetően szolgál szerepében. A zenekar – itt már nyugodtan nevezhetjük annak – bővül, a színpadon már négy ütőhangszeres is megjelenik, a többiekkel együtt ők is részesei a játéknak, aminek egyik csúcspontja, amikor a hegedűs hangszerével a kezében hamisítatlan vadnyugati táncra perdül. A színrevitel – szünet nélkül – mindvégig azonos díszlet-, és jelmezvilágban valósul meg, a szereplők és a zenészek is talpig feketében, cilinderekkel, keménykalapokkal a fejükön jelennek meg, olyan környezetben, amely leginkább a westernfilmekből ismerős szalonokra emlékeztet. De mindez csak háttér, körítés: a főszereplők valójában mi nézők vagyunk, a mi vérünk folyik, a mi belünk omlik a földre. Sebeket osztunk és kapunk. Hogy ezzel szembesít minket, ennél többet művészet, művész nem tehet.

Díjazottak

A Billy/Calamity kapta a legjobb előadás díját a 11. Armel Operafesztivál díjátadóján a Müpában. A legjobb énekesnek járó elismerést Sarah Defrise belga szoprán kapta, szintén a Calamity/Billy-ből. Sarah Defrise 24 évesen a Vallon Királyi Operaházban Clorindaként debütált, számos verseny győztese, ő volt a tavalyi Genti Fesztivál Fiatal Felfedezettje. Az Arte-Közönségdíjat az újvidéki Szerb Nemzeti Színház produkciójában készült Adok-Papok című vígopera érdemelte ki. A mű zeneszerzője Dejan Despic, a rendező Ivana Dragutinovic Maricic, a versenyszereplő Antonel Boldan román-francia tenor volt. A zsűri különdíjjal jutalmazta Eötvös Péter Lady Sarashina című operáját az előadásért és a zenei kompozícióért. A librettót Mezei Mária, az angol szöveget Ivan Morris írta, a rendező és díszlettervező Almási-Tóth András volt. Az operát a Pannon Filharmonikusok közreműködésével, Vajda Gergely vezényletével adták elő szerdán a bécsi MuTh Színházban, a versenyszereplő Fülöp Máté bariton volt. MTI/Népszava

Témák
opera
2018.07.10 11:09

Ha kiállnánk a fényre - Jeanne d’Arc legendája a Katona József Színházban

Publikálás dátuma
2019.01.19 13:19
A per lefolytatóinak sajátos divatbemutatója
Fotó: / DÖMÖLKY DÁNIEL
Jeanne d’Arc sok száz éves legendáját vette elő a Katona József Színház Mészáros Blanka főszereplésével a Kamrában. Hegymegi Máté rendezésében kíméletlenül pontos, felkavaró előadás született.
„ A jelen idő vitrinében égek” - mondja Mészáros Blanka, mint Jeanne d’Arc a Katona József Színház Kamrájában a Hegymegi Máté által rendezett előadás elején. Eközben a hitről beszél, illetve arról, hogy sokszor csak mondjuk, hogy hiszünk, aztán nem vagyunk hajlandóak semmit sem tenni érte. „ Csak a valóság lezárt képeit nézegetjük.” A sötétben maradunk és nem merünk kiállni a fényre. Nem vállaljuk a megbélyegzést. Persze az ilyen vállalásnak ára van. Nem is akármilyen. Főként, ha az ember közben egyedül marad. A hőssé lett, majd máglyán elégetett parasztlány legendáját nagyon sokan feldolgozták. Most Garai Judit ezeket a drámákat, dokumentumokat és filmforgatókönyveket felhasználva írt egy új szöveget. Friss, pontos és felkavaró és nagyon mai. Lehetne akár egy a tetteiért számon kért mai fiatal tüntetőlány is a történet főszereplője. Persze ne menjünk messzire, hiszen a máglyahalál csak nem jön újra divatba. Sok minden mégis ismerős, nem véletlenül a jelen idő vitrine… A színpadon tényleg egy valódi üvegvitrin. (Díszlet: Fekete Anna) Ebbe zárják be a perbe fogott lányt. Előtte a per résztvevői végigvonulnak a kifutón, mint egy divatmutatón (Jelmez: Kálmán Eszter), majd belenéznek az üvegvitrinbe. Igen, minden csupa tettetés, színjáték. Az őszinteségnek ehhez semmi köze. Az érdekek számítanak, a konspiráció. Minden és mindenki ennek az eszköze. Aki pedig nem hajlandó ebben a színjátékban a saját, illetve a ráosztott szerepet eljátszani, annak lesz ne mulass. Legfeljebb utólag szentté nyilvánítják. Pedig Jeanne d’Arc tiszta, nagyon is az. Ezzel még nem is lenne baj. Legyen hős, hallgasson a hangjaira, koronáztassa meg a királyt, de aztán álljon be szépen a sorba. Elég a nagyképűségből! Elég a küldetésből! A Katona József Színház ennek az egész álszent folyamatnak a lényegét vágja a képünkbe. A fiatal rendező Hegymegi Máté több munkájával (Peer Gynt, Bádogdob) már felhívta a figyelmet a tehetségére. És szerencsére eddig minden előadása képes volt egyedi és markáns lenni. Most miközben kíméletlen közeliket mutat, sok mindent a színészekre bíz. És ők meghálálják ezt a bizalmat. Mészáros Blanka egy valódi utat mutat meg a színpadon. Nem kímélve önmagát, nagy energiával végigmegy rajta. A hősből az áldozattá válásig. Végig megőrizve a tisztaságát, ami a színésznőből egyébként is árad. A pert levezénylő férfiak pedig szintén önmagukat adják: a bíró Kocsis Gergely, az inkvizítor Rába Roland, az ügyész Elek Ferenc és az angolokat képviselő Tasnádi Bence. Asszisztálnak egy gyakorlatilag előre eldöntött perben. Mindenki a saját vérmérséklete és ízlése szerint. De mindannyian ugyanannak a gépezetnek a részei. Mészáros Béla, Máté Gábor, Dankó István és Vajdai Vilmos több szerepet is megoldanak. Warwick (Mészáros Béla) mondja: „Rettenetes látni, ahogy egy ilyen ártatlan teremtés szétzúzódik két nagyhatalom: az egyház és a törvény között.” Ezek a rendszerek pedig könyörtelenül felfalják azt, aki nem engedelmeskedik. Nem csak a múltban, hanem a jelen idő vitrinében is. Infó: Jeanne d’Arc – a jelen idő vitrinében Írta: Garai Judit Katona József Színház - Kamra Rendező: Hegymegi Máté                 
2019.01.19 13:19
Frissítve: 2019.01.19 13:19

Nicki Minaj nem kér és nem ad kegyelmet

Publikálás dátuma
2019.01.19 12:22
Nicki Minaj olyan dolgokat mond ki, amikre sokan gondolni sem mernek
Fotó: AFP/ LLUIS GENE
Bevetésen van: nem kér és nem ad kegyelmet. Hatalma teljében érkezik Budapestre a hip-hop királynője.
Nem akarják tudni, hogy miről szövegel. Olyan dolgokat mond ki, amire egy nemzedékkel feljebb gondolni is csak leoltott lámpa mellett mertek. Közben pajkosan mosolyog, a szemünkbe néz és a vesénkbe lát. Alig van rajta valami cucc, és úgy rázza, hogy belepirul a YouTube. Azt hittük, hatvanhárom évvel Allen Ginsberg Üvöltése után minket már nem lehet meglepni. De ha mégis, akkor nem egy feltöltött fenekű trinidadi csajon fogunk csodálkozni. Csakhogy közben eljött a XXI. század, és itt állunk leforrázva. Új költők, új dumák, új mozdulatok. Rengő popsik és széttárt lábak: ha ez kell ahhoz, hogy figyelj arra, amit mondok, hát tessék, itt van, nem szégyellem, szerintem te előbb fogod elfordítani a fejed. A pasik álma, a csajok bálványa Port of Spainben született. És ha már a hip-hop királynője, hol máshol, mint Queensben nőtt fel, tizenegy éves kora óta rappel. Alig esett le a hátsójáról a tojáshéj, és már övé volt az összes női Billboard rekord: mióta vezetik a ranglistát (1958), ilyet még nem látott a világ. Az új kor szelleme, az új nemzedék hangja, a modern média boszorkánya. Beyoncétól Jay-Z-ig mindenkivel dolgozott, aki manapság számít. A Jessie J-vel és Ariana Grandéval közös Bang banget több mint egy és negyed milliárdszor nézték meg a videómegosztón, a Time magazin szerint 2016-ban ott volt a földkerekség száz legbefolyásosabb embere között. Persze a rap nem igazi művészet, ha az, akkor is csak szubkultúra. Mint a rock volt 1964-ben vagy a dzsessz Louis Armstrong felbukkanásakor. A tehetséget amúgy sem lehet számszerűsíteni, mindenesetre Minaj mind a 157 centijére jut egy tonna. A mindenféle gettókból végleg kitörő fiatal nők öntudatával közli, hogy mit akar és mit hajlandó cserébe adni. Voltak persze előzmények, például amikor Aretha Franklin követelt több tiszteletet (R.E.S.P.E.C.T.). De ez már más. Minaj meg a mögötte táncolók ténynek tekintik az élet minden területére kiterjedő egyenjogúságot és ezt a képünkbe is mondják. Obszcén szavakkal és még obszcénabb gesztusokkal, mert hát magasan van már az ingerküszöb. Napjaink Josephine Bakerének keményen meg kell dolgozni minden perc figyelemért. Nem csak a szexről van itt szó, de azzal lehet a dolgot legkönnyebben tudatosítani. Meg persze azt lehet pénzre váltani. Ahogyan a dzsessz és a rock esetében, a hip-hopot is gyorsan megtalálta a biznisz: ami érdekli a fiatalokat, az a bankot is érdekli. Más olvasatban persze eljött a Kánaán: milliárdokhoz jut el a mondanivaló, és azok a milliárdok még fizetnek is érte. Kis probléma, hogy mindez angolul zajlik, Minaj esetében ráadásul géppuskagyorsasággal. Aki nincs benne, azt se tudja, most éppen kinek válaszol, mire utal, hová reagál. A február utolsó hétfőjére eső budapesti koncerten egy alig húszéves rapper Juice WRLD lesz a vendége. Ő a Minden csaj egyforma című számmal tört be, de ne higgyünk neki. Infó: Nicki Minaj-koncert Papp László Budapest Sportaréna február 25. 

Anakonda (részlet)

Az anakondámnak nem… Az anakondámnak nem… Az anakondámnak nem kell tőled semmi, ha nem elég nagy a popód Atyavilág, nézd már a seggét Atyavilág, nézd már a seggét Atyavilág, nézd már a seggét Nézd már a seggét (nézd már a seggét) Ez a Michael nevű srác, aki motoron járt A farka mint egy torony és nem az Eiffelre gondolok Igazi vidéki nigger, engedi, hogy játsszak a fegyverével A puncim annyira kifárasztja, hogy Valeriánának hív Most jöhet a durr, durr, durr Engedem neki, hogy beverje, mert kokót árul Megkever, mintha római saláta lennék, őt meg Romaine-nek hívnák És mikor végzünk, Balmaint vetetek vele magamnak  Valami ütős cuccon vagyok Amúgy, mit is mondott? Látja rajtam, hogy nem szoktam kihagyni az étkezéseket? Na csak gyere, dugjunk a kocsimban Hagyom, hogy kinyaljon a fogékszerével És azt mondja, hogy nyugi És azt, hogy ez most komoly, meg imádja a szexepilem Azt mondja nem szereti a csontkollekciókat, neki kell valami, amit megmarkolhat Szóval jövök a Jaguárral, mint Maywaether a pofonnal... Dun-d-d-dun-dun-d-d-dun-dun (Fordítás a www.magyar-dalszoveg.hu alapján) 

2019.01.19 12:22
Frissítve: 2019.01.19 12:22