Az elszegényedés költségvetése

A kormány nyugdíjpolitikájának lényege - saját állítása szerint -, hogy a nyugdíjasok ne vesztesei, hanem kedvezményezettjei legyenek a hazai makrogazdasági folyamatok alakulásának. Ennek legfontosabb lépéseként 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy évről évre megvédi a nyugdíjak reálértékét, vagyis megőrzi azok „vásárlóerejét”. Éppen ezért a mindenkori nyugdíjemelés mértékét az adott évre tervezett infláció – vagyis árnövekedés – mértékéhez igazítja. 2018-ban és 2019-ben tehát szintén az infláció mértékével megegyező nyugdíjemelést valósít meg a kormány, továbbá a gazdaság dinamikus növekedésének eredményeként külön kormányzati intézkedésekre is sor kerülhet – ígérik –, azaz lehet számítani (egyszer-egyszer) az Erzsébet utalványokra is.
Ez a költségvetés az időskorúak számára az elszegényedés költségvetése.  
A Nyugdíjasok Pártja 50+ álláspontja szerint az időskori szegénység felszámolásának egyik eszköze az alapnyugdíj bevezetése és a nyugdíjminimum felemelése. Az alapnyugdíj mértéke terveink szerint 40 ezer forint havonta, forrása az állami költségvetés. 65 év felett járna annak, aki magyar állampolgár és legalább negyven évi magyarországi lakhellyel rendelkezik, továbbá járna a rokkantnyugdíjasoknak is. 2,25 millió jogosulttal számolva ez mintegy 1100 milliárd forint évente, a GDP kb. 3,5 százaléka. Erre épülne rá a „munkanyugdíj”, amelyet változatlanul a befizetett járulékok és szolgálati idő alapján állapítanának meg, forrása tehát a járulékbefizetés. Itt is szükséges azonban a 2008 óta változatlan nyugdíjminimum felemelése, 28500-forintról legalább 50 ezer forintra. E két intézkedés eredményeként nem lenne olyan 65 évesnél idősebb, életét végigdolgozó ember, akinek a járandósága 90 ezer forint alatt lenne, akár már 2019-től kezdve. 
Határozott követelésünk, hogy a gazdaság növekedésével arányosan érdemben kell növelni a nyugdíjakat. Ennek mértéke 2019-ben méltányosan (a svájci indexálás szerint) 5,75 százalék.
A tervezettnek tehát több mint a duplája. Ennek hiányában csak folyatódik a kilenc éve tartó elszegényedési folyamat. Egyre nő az aktívak és a nyugdíjasok közötti jövedelmi olló. A jelzett nyugdíjprémium csak porhintés, a Bajnai-kormány olyan intézkedésének továbbvitele, amelyet az akkori kormány egy válság időszak közepette, átmeneti intézkedésként vezetett be.  A folyamatos elszegényedés fényében kell mérlegelnünk a nyugdíjasok munkába való visszatérését elősegítő adókedvezményeket is. Mint ismeretes, a munka törvénykönyve alá tartozó szervezeteknél a nyugdíjas munkavállalók csak 15 százalék személyi jövedelemadót fognak fizetni 2019-től, és a cégeknek sem kell megfizetni a bérük után az adókat. Ez önmagában helyes és üdvözlendő, hiszen aki tud és akar, az dolgozhasson, s helyes, ha ezt adókedvezménnyel teheti. Miután azonban a nyugdíjak csupán az inflációval voltak és lesznek valorizálva, félő, hogy az ismételt munkába állás nem lehetőség lesz, hanem kényszer. És ez nagy baj. Úgy tűnik, az állam az egyik kezével elszegényít, a másik kezével meg int, gyere ismét dolgozni, ha kicsivel jobban akarsz élni. Mi, nyugdíjasok pedig hálásan megköszönjük a lehetőséget, hogy ismét dolgozhatunk. 
Van még egy elem, ami fájóan hiányzik az állami költségvetésből, és ez a nyugdíjas civil szervezetek normatív állami (önkormányzati) támogatása. A Nyugdíjasok Pártja 50+ álláspontja szerint szükséges lenne forrásokat biztosítani a nyugdíjas civil szervezetek, klubok működésnek támogatására. Az ügyek intézésének informatikai eszközöket és tudást igénylő módjai folyamatosan növekednek, nem lehet, nem is célszerű ezt fékezni. Ugyanakkor a 65 év feletti népességnek csupán mintegy a negyede aktív internethasználó. Különösen kistelepüléseken lenne indokolt a nyugdíjas civil szervezetek kiemelt támogatása (számítógép és nyomtató biztosítása, pénzbeli működési támogatás a taglétszámmal arányosan), ami a mindennapi életben is lehetővé tenné az informatikai eszközökkel való ügyintézést és tájékozódást. 
2018.07.12 00:00
Frissítve: 2018.07.12 08:23

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04