Most, hogy Görögország halad kifelé a válságból, lassan lelohadnak mindazok, akik néhány éve még Alekszisz Cipraszban és a Szirizában látták az Uniónak ellenálló, az „európai ketrecből” való kiszabadulás újbaloldali hősét. Aztán Görögország – hatalmas áldozatokkal bár, de - megcsinálta, amit az uniós pénzügyi körök megköveteltek tőle, ami ellen Ciprasz kardot rántott, és az ország túlélte a válságot. Nyugat-Európa – főként Németország – hatalmasat keresett mindezen, az újbaloldali álmok pedig szertefoszlottak.
Most Európa túlsó felén, Nagy-Britanniában bizonyosodik be, hogy az „európai ketrecből” nincs szabadulás. Ha már a britek – James Cameron – voltak olyan őrültek, hogy öngyilkos politikai számításból, egy becsapott közvéleménnyel két éve nekimentek az uniós tagságról rendezett népszavazásnak, most beláthatják: több, mint tévedtek, amikor úgy gondolták, a XXI. század elején is működhet a sziget kontinenst megvető, külön utas politikája.
A brit kormány krízisbe került. Két keményvonalas Brexit-párti politikus is úgy vélte, hogy a kabinet túl nagy engedményeket tesz az Európai Uniónak az EU-s kilépés után. Boris Johnson külügyminiszter azzal indokolta távozását, hogy „fél-Brexitre” van kilátás, amelyben a brit gazdaság jelentős részeit továbbra is hozzáláncolják az uniós rendszerhez, de úgy, hogy e rendszer felett Londonnak nem lesz ellenőrzése. Hiszen a brit kabinet legutóbbi javaslata közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a „súrlódásmentes” kereskedelmet a Brexit után is. A „kombinált vámtérség” volna az a „fehér zászló”, amelyet Johnson szerint a brit kormány lobogtat, miközben csatába indul Brüsszel ellen. A külügyminiszter távoztában önmagával is viaskodik, mert a javaslatot ő is megszavazta. May kormányfő szerint pedig a javaslatok lehetővé teszik, hogy Nagy-Britannia visszaszerezze ellenőrzését határai, törvényei és pénze felett.
Kétségtelen: mind May megjegyzését, mind a realitásokat fel lehet úgy fogni, ahogy Boris Johnson, hogy Nagy-Britannia „a gyarmattá válás felé tart”. De ez nem más, mint nemzetállami nyafogás, amely egyszerre védené meg a kontinenstől London függetlenségét és maradna fél lábbal az Unióban. Ám Európa már van olyan erős és megkerülhetetlen gazdasági integráció, hogy politikusai és népei józan ésszel belássák: e kötelékből semmilyen politikai irányzatnak nincs szabadulása. Sem a geopolitikai viszonyokat, sem a világgazdasági változásokat szemlélve nem vezet járható út kifelé az Európai Unióból.
Meglehet, sok nemzet ma „gyarmatnak” érzi magát e közösségben, mert a mélyebb integrációért le kell, le kellene mondania virtuális nemzetállami önállósága még több részéről. De az európai országok immár egymás „gyarmatai”, még ha Brüsszel alapos reformra szorulna is; már oly mértékben egymásra épültek, hogy nem hogy Görögország, de még Nagy-Britannia sem életképes egyedül, kívüle. Ha az Unió megreccsen vagy széthullik, úgy nemzetállamai – meglehet, büszkén –, de eltűnnek a Peking-Moszkva-Washington Bermuda-háromszögben.