Idegen régió

Publikálás dátuma
2018.07.13. 18:10

Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
Lelkesedés helyett inkább a fájdalom töltött el, amiért a magyar válogatott már harminckét éve kénytelen távol maradni az összes világbajnokságtól.
Néhány nagy magyarral ellentétben én egyáltalán nem érzem a magunkénak a horvátok kétségkívül bravúros, sőt páratlan vb-döntős szereplését. Ahogyan nem lelkendeztem, mondjuk, 1976-ban, a csehszlovákok Európa-bajnoki címe vagy húsz évvel később, a csehek Eb-ezüstérme alkalmával sem. Sokkal inkább a fájdalom töltött el, amiért a magyar válogatott már negyvenkét és huszonkét esztendővel ezelőtt is kénytelen volt távol maradni a tornáról, miként harminckét éve az összes világbajnokságtól.
Kiváltképp nem ünnepeltem a régió diadalát 1962-ben, amikor a csehszlovákok úgy lettek vb-finalisták, hogy a negyeddöntőben hazánk fiait győzték le a chilei Rancaguában; s nem ugráltam örömömben 1972-ben sem, amikor a lengyelek nyerték Münchenben az olimpiai futballtorna döntőjét. A fiatalabbak talán már el sem hiszik: honfitársainkkal szemben. De nem volt a miénk a lengyeleknek az 1974-es és az 1982-es világbajnokságon elért harmadik helyezése, a jugoszlávok 1960-as és 1968-as Eb-ezüstje, a csehszlovákok 1960-as, 1980-as, a csehek 2004-es Eb-, valamint a horvátok 1998-as vb-bronzérme sem. Hogy a szovjet válogatott 1960-as Eb-elsőségéről, továbbá 1964-es, 1972-es és 1988-as második helyezéséről, s jelenkori orosz barátaink 2008-as négy közé jutásáról ne is beszéljünk... 
Azért a francia–horvát döntő, milliárdnyi emberrel együtt, engem is fölöttébb érdekel. S miközben a földkerekség a vb-re figyel, a futballvilág leghátsó traktusában észrevétlenül megkezdődő európai előselejtezők első fordulójában a hajdanán jó nevű magyar résztvevők – „Vidi”, FTC, Honvéd, Újpest – egyetlen győzelmet sem arattak luxemburgi, izraeli, macedón és azeri vetélytársukkal szemben. A mérleg: két döntetlen, két vereség.
Az e fölötti szégyent valóban a magunkénak érezhetjük.
Szerző